Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-07 / 5. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP GAZDASAG 1994. JANUÁR 7., PÉNTEK Próbagyártás Drégelypalánkon A Szondy szövetkezett / / ÁFÉSZ a rengetegben A tagok ötödé törzsvásárló A Dél-Pest Megyei ÁFÉSZ eredményes évet hagyott maga mögött. Sárik Jánosné elnökkel — egy kis visszatekintés után — az idei megvalósításra váró elképzelésekről beszélgettünk. Gépkocsialkatrészek próba- gyártását kezdte meg Drégelypalánkon az e célra alakult Jung Hungária Kft. A német—magyar vegyes vállalatot a drégelypalánki Szondy Lakatos és Szerelő Ipari Szövetkezet, valamint a német Jung GmbH. hozta létre 51 millió forint alaptőkével, 70 százalékos német tőkerészesedéssel. Az új cég azzal a céllal vetette meg a lábát a Nóg- rád megyei településen, hogy idővel a magyarországi autóipar beszállítója lesz. Az új, ezer négyzetméteres csarnokban a próbagyártás során a német autóipar részére A társadalombiztosítási alapok ez évi költségvetése alapján az új esztendőtől módosul néhány, a táppénzre vonatkozó szabályozás. A legfontosabb tudnivalókról az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Általános Ellenőrzési Osztályának vezetője tájékoztatott. A változások közül az egyik legfontosabb, hogy január elsejétől — a korábbi 75 helyett — a napi átlagkereset 70 százalékának megfelelő ösz- szegű táppénz illeti meg mindazokat, akik kétéves folyamatos biztosítási jogviszonnyal rendelkeznek. Amennyiben azonban keresőképtelenségük ideje megszakítás nélkül meghaladja a 30 napot, azt követően már az átlagkereset 75 százaléka jár. Ugyanakkor, ha valaki nem rendelkezik a szükséges biztosítási idővel, táppénzként csupán az átlagkereset 65 százalékára számíthat — mondta Bukodi Zsolt. Mindazokra azonban, akik még az elmúlt évben betegedtek meg, és keresőképtelenségük még az új esztendőben is tart, még a régi szabályok érvényesek. Angol font Ausztrál dollár Belga frank (100) Dán korona Finn márka Francia frank Görög drachma (100) Holland forint ír font Japán yen (100) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Német márka Norvég korona Olasz-líra (1000) Osztrák schilling (100) Portugál escudo (100) Spanyol peseta (100) Svájci frank Svéd korona USA-dollár ECU (Közös Piac) készítenek alumínium motor- alkatrészeket. A munka nem kimondottan újdonság Drégelypalánkon, hiszen a szövetkezet eddig is szállított alkatrészeket német partnereknek a Jung cég közreműködésével. Az üzem a tervek szerint 200 fős vállalkozássá fejlődik majd, így a Nógrád megyét is sújtó munkanélküliség gondjain is enyhíthet. A Jung Hungária Kft. ezen túlmenően is számos munkásnak ad majd kenyeret, hiszen hazai alumínium öntőkapacitásra már most szüksége van. Az új rendelkezések bizonyos esetekben kedvező, míg más helyzetekben kedvezőtlenebb viszonyokat eredményeztek a korábbiakhoz képest. A törvény szerint például tavaly még csak 65 százalékos táppénzre voltak jogosultak azok, akik a munkaviszonyuk megszűnését követő 15 napon belül betegedtek meg. 1994-től ők előnyösebb helyzetbe kerülnek, a táppénz megállapításánál rájuk ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mintha még munkaviszonyban állnának — tehát a szükséges biztosítási idő megléte esetén 70, 30 napon túl 75 százalékos táppénzt is kaphatnak. Rosszabbul járnak a 18 éven aluliak és a pályakezdők. Őket eddig automatikusan megillette a 75 százalékos táppénz, ezentúl rájuk is az általános szabályok vonatkoznak. Kétségtelen: az érintettek számára az új megoldás kedvezőtlenebb a korábbinál, még annak ellenére is, hogy a szakmunkástanulói évek is biztosítási időnek számítanak — mutatott rá az osztályvezető. 149,96 152,96 69,18 70,52 279,25 284,75 14.91 15,21 17,53 17,87 17.08 17,42 40,33 41,13 51,81 52,85 144,21 147,01 89,52 91,38 76,41 77,93 337,81 344,47 57,93 59,13 13,43 13,71 59.59 60,81 824,20 840,90 57,16 58,30 69,62 71,08 68,25 69,57 12,27 12,51 100,90 102,90 112,49 114,73 — A szövetkezet megfelelt-e tavaly annak a mércének, amit önmaga elé állított? — A felújítások és új létesítmények átadásának éve volt nálunk 1993. Három élelmiszer-ipari üzemmel gazdagodtunk. Ezek termékeinek szinte biztos piacot nyújt az üzlethálózatunk. Albertirsán pékséget, Törteién tésztagyártó üzemet hoztunk létre, Abony- ban pedig egy sörfőzőt. Az indításhoz forgótőkével és berendezések vásárlásával járultunk hozzá. Valójában korábban kihasználatlan épületek adták az ötleteket az elképzelések megvalósításához. — Tevékenységeik közül melyiknek gyengült a szerepe? — Az átalakuláskor más-más hangsúlyt kapott a kis- és nagykereskedelem, a felvásárlás és a vendéglátás. Elsődleges lett az üzlethálózataink üzemeltetése. Fontos — mivel a környéken szinte senki nem foglalkozik vele — a mezőgazgasági termékek felvásárlása és továbbértékesítése. A vendéglátással kapcsolatos célok is változtak. Legtöbb helyen érdemes ezeket a teendőket magánüzemeltetőkre bízni. A korábbi nagykereskedelmi üzemágunkat — amely mindenkor a saját boltjaink ellátását szolgálta — központi beszerzéssel foglalkozó, elosztó raktárként működtetjük. — A tulajdonviszonyokat sikerült-e megnyugtatóan rendezni? — A törvény szellemében cselekedtünk. Az elmúlt évben az általunk kinyomtatott üzletrészeket átadtuk a tulajdonosoknak — ha még nem is mindenkinek. Megkapták először azt az utalványt, amely az alaprészjegy mellett az új üzletrész után járó kamatot is tartalmazta. Ugyanakkor alapos felmérést készítettünk arról, hogy a nyol- cezer-nyolcszáz tagunkkal, mint vevőkkel, milyen a kapcsolatunk. Az összeállítás szerint mintegy kétezer-kétszázán voltak törzsvásárlóink. Kidolgozzuk, hogy az utóbbiként is az ÁFESZ-hoz kössük a tulajdonos tagokat. — Milyen lesz az idei stratégiájuk? — Az átalakuláskor — 1992 második félévében — hosszú távú célokat jelöltünk meg. Ebből a programból nem egyet már tavaly megvalósítottunk. A kiskereskedelmi tevékenységben az élelmiszert helyeztük előtérbe. A vagyongazdálkodásban is előrehaladtunk; próbáltunk tiszta tulajdonviszonyokat teremteni az üzleteknél. Jó néhány távlatilag sem használható ingatlant értékesítettünk. Mindez folytatódik ebben az esztendőben is. Párosítva azzal, hogy intenzív tagjaivá váltunk az áfészek között létrehozott regionális közös beszerző központok egyikének, éspedig a Közép-alföldi ÁFÉSZ Kft.-nek, a Tisza Coopnak. Ez gazdasági e- lőnnyel jár, és persze az átállás nehézségeivel. — Egykor talán az egyik legsikeresebb kereskedelmi egységük volt a Hanga-áruház. Hozza-e azt, amit ettől a létesítménytől elvárhatnak? — A hajdani nagy áruház nimbuszát kétségtelenül sok minden halványította az elmúlt években. Mindenekelőtt az, hogy napjainkban a vásárlóerő lényegesen több kereskedő- szervezet között oszlik meg, mint korábban bármikor. Ez a konkurencia minket is ösztönzött. Tavaly felújítottuk a létesítményt, s ez várakozáson felüli tetszést aratott. Igazán örültünk a polgárok elismerő szavainak. — Vajon változik-e a létszám ? — Dolgozóink száma az 1985-öshöz képest harmadára apadt. Egyebek mellett azért, mert több saját egységünkből kft.-t alakítottunk — az ottaniakat nem mi tartjuk már nyilván —, és megszűnt jó néhány üzletünk is. Kevesebb a forgalom, ezért is képes elvégezni a teendőket a kisebb gárda. — Mivel lenne elégedett az első félév végén? — Nem tudom, hogy manapság számszerűsíthető-e bármilyen kívánság. Általában az az óhaj, hogy ne essen vissza tovább a forgalmazás. Úgy szeretnénk munkálkodni, hogy maradjon egy kicsit a tagoknak, tulajdonosoknak, és a dolgozóinkat is meg tudjuk fizetni a teljesítményük szerint. Fontos lenne folytatni a korszerűsítést. Ne tompuljon meg az, amit tavaly a megszokottnál nagyobb ütemben végeztünk. Valamennyi gáztűzhelyét 10 százalékkal olcsóbban" adja idén a vevőknek, a salgótarjáni SVT-Wams- ler Háztartás-technikai Rt. A magyar—német vegyes vállalat e manapság szokatlan intézkedéssel óhajtja feloldani azt a piaci ellentétet, mely a hazai fizetőképes kereslet beszűkülése és a gázprogram előrehaladtával járó többlet- tűzhely-igények közt fennáll. A cseh, olasz, szerb és brazil gáztűzhelyekkel szemben versenyképes árai mellett a húsz évre vállalt alkatrész-ellátási garancia is jó esélyt kínál. Nincs megelégedve a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és á Világbank Moszkvának az infláció letörésére és a költségvetési hiány lefaragására tett lépéseivel. A két pénzügyi szervezet tegnap bejelentette: Oroszország továbbra sem kapja meg a számára kilátásba helyezett 1,5 milliárd dollár kölcsönt. Végrehajtják jövőre a lengyel zloty denominációját — közölte tegnap a Lengyel Nemzeti Bank elnöke. Négy nullát vágnak le a zlotyról, vagyis 10 000 régi zloty ér majd egy új zlotyt. Arra a kérdésre, hogy kinyomtatták-e már az új bankjegyeket, és hogy néznek ki, a jegybank elnöke nem volt hajlandó válaszolni, mert mint mondotta: ez államtitok. A maffia ellenőrzése alatt áll az orosz bankok többsége, beleértve számos állami pénzintézetet is. Ezt a biztonsági minisztérium egy magas rangú vezetője jelentette ki. A maffiaellenes harc egyik apostolaként titulált Gurov elmondta, Hogy a bankok feletti maffia-ellenőrzésnek formái közé tartozik a gazdasági kémkedés, a számítógépek adattárolóiba történő illegális behatolás, továbbá a vesztegetés és a hatalmi körökben meglévő „barátok” révén megvalósított politikai nyomás. Gépkocsikat gyártó vegyes vállalat létrehozásáról írt alá megállapodást Románia második legnagyobb autóipari vállalata, az Oltcit és a dél-koreai Daewoo cég. A romániai vállalkozásban a dél-koreai holdingnak lesz többségi részesedése. TÁMOGASD A MAGYAR IPART! Vásárolj hazai terméket! F. F. Ipar települ Szadára Szadán befejezéshez közeledik Pest megye egyik kiemelkedő ipari beruházása. A Vasút utcában épül a Kobushh-Nordenia Kft. flexibilis fólia- és csomagolóanyaggyártó üzeme. Az épületegyüttesen dolgozók egy része a belsó' szerelési munkákat végzi, a szabadban az üzemet körülvevő utat építik, s hozzáláttak a tereprendezéshez is Hancsovszki János felvétele * Uj táppénzszabályok V alutaárfoly amok Pénznem Vételi Eladási árfolyam l egységre, forintban