Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-06 / 4. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. JANUAR 6., CSÜTÖRTÖK 13 Ellopott fák * December derekán az emberek az elkö- > vetkezendő ünnepek hangulatától átitatva tesznek-vesznek. így van ez az iskolákban is. Karácsonyi ünnepségeket, hangversenye­ket rendezünk, vidámak va­gyunk. Sajnos örömünkbe „üröm vegyült”. 13-án ugyanis döbbenten hallot­tuk, hogy az éjjel ellopták az általunk ültetett tíz fácskát. Október 23-án a forradalom hőseinek akartunk ezzel a tet­tünkkel emléket állítani. Úgy gondoltuk, szeretettel gondozzuk őket, és minden évfordulón az emlékezés gyertyáját gyújtjuk meg. Va­jon miért kellett elvenni tő­lünk a lehetőséget, hogy így rójuk le tiszteletünket az új korszakot akaró, áldozattá vált emberek előtt? Mi értel­me volt elvinni barbár mó­don azokat a kis fákat, ame­lyek újra elültetve úgysem hajtanak már ki? Mi, petőfi­Lukinich Imre sek azt reméljük, hogy egy reggelen a régi fák helyére újak kerülnek. Talán éppen azok ültetik vissza őket, akik elvitték! Filter Hajnalka 6. z. osztály, Petőfi Sándor Általános Iskola Vác A keresztény iskolák ellenzői Különösen két párt sajtója és emberei (SZDSZ és MSZP) jeleskedtek ezen a té­ren. A Magyar Rádió pedig „keresztény kurzusról” sikol­tozott, mint rettenetes jövő­vel, ezzel riogatta hallgatóit. A keresztény pártok vezetése esetén nyomor és rettegés ül majd a magyar népre. Az igazság viszont ettől tá­vol áll. Magyarország ezer év óta a keresztény elvek alapján áll, s annak köszön­heti megalapítását és megma­radását. A XX. században viszont mindkét népirtó rendszer — a kommunista és a nemzeti­szocialista — első kijelenté­se volt, hogy elutasította a keresztény tanítást és eszme­világot. S mindkettő uralma a történelem során még so­sem tapasztalt pusztításhoz, s embermilliók halálához ve­zetett. Az asszírok uralma — ami pedig a keleti kultúr- államok kiirtását jelentette — kisipari kézi munka volt ehhez képest. Kérdezem, akkor miért ve­szélyes a keresztény pártok vezetése? Peskó Tibor Érd Antibola... %t&f Szívem összes érzé- ' ® ) sével és minden energiámmal tiltako­zom a Magyar Tele­vízió december 31-én sugár­zott Szuperbola című műsora ellen! A műsor részletei — akárcsak a „Fekete Doboz” hírhedt „Filmetűdjének” moz­zanatai — tükröztek ugyan valóságot (?), de összességé­ben éppolyan hamis képet festettek a mai magyar való­ságról. Mielőtt azt gondolna bárki is, hogy megbolondul­tam, leszögezem, hogy a bol­dogult Árkus József által szerkesztett műsor-előddel is ugyanilyen alapon voltak sú­lyos kifogásaim, de a „rend­szerváltozás” nem jelentheti azt, hogy „ugyanabba a fo­lyóba lépjünk be”, ahonnan a bolsevisták — olyan dicstele­nül — kiléptek... A Magyar Rádió —- Kato­na Terézia által vezetett — bírálóbizottsága, „színvonal­talan, egyoldalú és (helyen­ként) közízlést sértő” minősí­tést aggatott Farkasházy Ti­vadar Rádiókabaréjára. Kérdezem én (naivul), mi­ért engedélyezték a műsor sugárzását? HISTÓRIA A Román Püspöki Kar memoranduma 1879-ből* 1 A történetírás tárgyilagosságához hozzátartozik, hogy • minden eseményt és minden fejlődési mozzanatot a maga korának szemszögéből ítéljen meg. Akkor tehát, ami­kor a magyarországi nemzetiségi politikának egy, a XIX. század utolsó évtizedeiből való epizódjáról emlékszünk meg, figyelembe kell vennünk azt, hogy a magyarországi népiskolai oktatásról szóló 1879. évi XVIII. tc.-kel egyide­jűleg Európa többi államai minő magatartást foglaltak el nemzetiségeikkel, vagy amint ma nevezzük őket, nemzeti kisebbségeikkel szemben. Ez összehasonlítás esetén megál­lapíthatjuk, hogy míg a magyar törvény csak szerény kísér­let volt a magyar nyelvnek a nemzetiségi iskolákban való tanítására, addig Poroszország, Oroszország vagy Romá­nia is, kisebbségeik teljes nyelvi beolvasztását tűzték ki cé­lul iskoláik útján. Pedig akkor a magyarországi nemzetisé­geket nem védték nemzetközi egyezmények úgy, amint ma nemzetközi egyezmények védik a nemzeti és vallási kisebb­ségeknek a Párizs környéki békeszerződésekben biztosí­tott jogait. Ezek előrebocsátása után térjünk át annak a két memorandumnak ismertetésére, amelyeket említett törvénycikkünk benyújtása idején a görögkeleti és görög katolikus román egyházak püspökei az uralkodóhoz be­nyújtottak. * A Görög Katolikus Román Püspöki Kar memoranduma Császári és Apostoli Királyi Felség! Legkegyelmesebb Urunk Királyunk! Majdnem kilenc évszázada annak, hogy Szent István di­cső és dicsőült első magyar Király, a magyar Állam és al­kotmány örökbecsű nagy in­tézmények alkotója, bölcs fi­gyelemmel lévén arra, misze­rint e nagy haza területét többnyelvű és szokású, vagy­is nemzetiségű polgárok lak­ják, ezeknek mint olyanok­nak kellő figyelembevételét és méltatását tekintette ama történelmi nevezetességű in­tézmények alapeszméjéül és eme ténynek nagy horderejű jelentőségét magára az Or­szágra és az Államra nézve is elismerte következő tartalom­dús szavakban: „Unius lingu­ae, uniusque moris Regnum imbecille et fragile est”. (St. Stephani Decret. I. cap. 6. Nr. 3.) És valóban a már lezajlott nyolc évszázad története fé­nyesen igazolja azt, hogy Ma­gyarország azon alapon épült bástyája erős és szilárd volt minden viszontagságok köze­pette; mert annak különböző nyelvű és szokású lakói, akik képezték annak falait, maguk közt, ritka kivételekkel, béké­ben és egyetértésben éltek, a fenyegető veszélyekkel szem­ben pedig a haza védelmére vagyon- és véráldozat hozásá­ban egymással vetélkedtek; minthogy mindenik szerette és féltette drága kincseit: val­lását, egyházi szertartásait és intézményeit, úgy a közha­zát, mint a közös ápolóját, nyelvét és szokásait, vagyis nemzetiségét és nemzetét, mint édes szülőanyját. így volt ez hajdan még ak­kor is, midőn később e hazá­ba új meg új nyelvű és nem­zetiségű polgárok telepedtek meg, így volt ez mindég a legutóbbi időkig. De napja­inkban Európa-szerte és így hazánkban is dívó szabadel­vűség (liberalismus), mely­nek elve a múlttal szakítani és mindent máskép rendezni be, úgy látszik, hajlandó e te­kintetben is változásnak en­gedni helyet azáltal, hogy a nemzetiségek közt eddigi köl­csönös megbecsülés helyett inkább a kölcsönös féltékeny­ség és bizalmatlanság magvát elhinteni — miből természet­szerűleg viszálkodások szok­tak keletkezni — jónak talál­ja részrehajló eljárásával. Mert ama nagy életbölcsesé- gű mondaton: „Ne transgre- diaris terminos antiquos, quos posuerunt patres tűi” (Proverb, c. XXII. v. 28.) túl- téve magát és elhagyva az osztó igazság postulátumát, mely ezelőtt közönséges zsi­nórmértékül szolgált minden nemzetiségű honpolgárok irá­nyában, már csak egyes pár­tok erejére támaszkodván, nem mindég azt veti latba, amit a közjó követelménye és az összpoígárság jóléte igé­nyel, hanem sokszor azt, mit pártja érdeke és szerzett hege­móniájának életfeltétele. Hasonló szellem szülemé­nyének látszik lenni és általá­ban annak tekintetik azon tör­vénycikk tervezete is, mely­nek erejével „a magyar nyelv­nek a felekezeti népiskolákba való behozatala céloztatik” és amely törvénytervezet még Felségednek legmagasb jóváhagyását várja. Felséges Urunk! távol van tőlünk, hogy mi a türelmet­lenség szellemétől lennénk vezéreltetve vagy csak meg­érintve is akkor, midőn Felsé­gednek legmagasb fejedelmi trónja előtt borultan a legmé­lyebb hódolattal esedezünk, miszerint a fent érintett tör- vényezikk tervezetétől a leg­magasb jóváhagyást megta­gadni legkegyelmesebben méltóztassék. Mert mi, a kik más nyelvű és szokású, illető­leg nemzetiségű honpolgárok sorához tartozunk, inkább vé­delmi állapotba szoríttatunk és védjük azt, a mi előttünk becses és a közhaza javára is befolyással bír. Okaink és indokaink, me­lyekre mi természetüknél fog­va nagy súlyt fektetünk és melyektől vezéreltetve ama legalázatosabb kérésünket fel­terjesztjük, a következők: Először el is tekintve attól, miszerint azon törvényezikk a haza többi nemzetiségei fel­fogása és általános ítélete sze­rint csak első lépés lenne eme nemzetiségek hitfeleke­zeti népiskoláinak megma- gyarosítására és így azon tör­vényezikk, ha életbe léptet­nék, alapját vetné a külömbö- ző nemzetiségek időveli meg­semmisítésére, ettől eltekint­ve, kétségtelen dolog az, hogy azon törvényezikk ereje és szigora: a) legtöbb felekezeti népis­kolai tanítókat — hogy csak saját Hierarchiánkra szorít­kozva szóljunk — felekezeti népiskoláinktól elmozdítana azon egyszerű a törvény­ezikk által felállítandó« egye­dül is elegendő oknál fogva, *A tanulmány 1934-ben jelent meg, a Berzeviczy Albert em­lékkönyv című kötetben. Talán bizony, a Televízió Szuperbola műsorával akar­ták egalizálni mindezt? Na­gyon rossz politikai húzás volt, bárki is követte el! Ez egy provokáció volt, és azok malmára hajtotta a vizet, akik a „médiumok kor­mányzati rátelepedéséről” re­gélnek... Talán nem véletle­nül tartotta magát távol e mű­sortól Szuhay Balázs, akinek nevét nem olvashattuk az in- zellen kiírva! Mint írtam volt, részletei­ben volt igazság. Horváth Gyula magánszáma például a „magyartalanítási” hivatal­ról telitalálat volt! De a „vámpírok és vérbírák” báljá­ról való összeállítás, amely­nek szereplői a műsorvezető színész által nevesítve is vol­tak, súlyos aktuálpölitikai melléfogás volt. (Mégha igaz is lehet, hogy a nevesí­tettek már most a mi bőrünk­re isznak, akkor is!) Éppilyen mértékben volt íz­léstelen a Torgyánról készült amatőrfelvétel bejátszása, mi­ként Suiján „megszégyeníté­se” abortuszügyben is disszo­náns volt, az a jópofáskodás pedig, hogy Ő ezt „a Főnöké­vel” (ergo: a Jóistennel!) leren­dezte már, és ennek illusztrálá­sára egy égbe repülő gyóntató­széket imitálni, ez már a ke­resztény érzésvilágot is súlyo­san sértette! Mélységesen csodálom, hogy mindehhez Chrudinák Alajos — mint főszerkesztő — a nevét adta, hiszen hangsú­lyozom, hogy a műsor egészé­ben provokáció, volt a sajtó- és médiaszabadság igaz ügye ellen! Természetesen a Farkas- házy-féle Rádiókabarét nem hallgattam az intő megnyilat­kozás után, de szomorú dolog­nak tartom, hogy majd „pró és kontra” kell vitatkozni a két legfontosabb médium ellenke­ző előjelű ízléstelenségeiről! Mert az ellenzék stílusficama már sokak által közismert volt, igazán kár volt az általuk „kitaposott” tévútra lépni. Brezovich Károly Vác hogy azok a magyar nyelvet nem beszélik és annak isme­retét nem bírják; így tehát sok jóravaló román egyének kenyerüktől megfosztva és semmi kilátással nem bírva arra nézve, miszerint tanulmá­nyaikra fordított idő és költsé­gek után biztos életmódjuk le­hessen, kétségbeesetten a mindennapi kenyér nélkül szűkölködők számát és az elé­gedetlenek tömegét szaporíta­nák; mi pedig sem az állam­nak, sem a társadalomnak fő­kép a mostani socialistikus irányú időkörülmények és vi­szonyok közt sem hasznára, sem örömére, de kétségkívül legnagyobb kárára volna; b) ilyen elmozdítandó« ro­mán népiskolai tanítók helyét hihetőleg, ne mondjuk bizo­nyára, oly tanítók foglalnák el, a kik a tervbe vett törvény­ezikk előírt kelléknek megfe­lelni képesek lennének, ha nem is volnának se nyelvre és nemzetiségre nézve romá­nok, sem hitfelekezetre vonat­kozólag görög katolikusok; és így a görög katolikus Hier­archiára nézve azon hallatlan anomália és lesújtó állapot következhetnék be, hogy an­nak iskolásgyermekei leendő egyházi hívei nevelése és ok­tatása idegen kezekre bízva, annak hitelveivel és egyházi nyelve, szertartása- és keresz­tény szokásaival ellentétes elvű és nézetű egyének jóvol­tára legyen átadva, a mit pe­dig egyházi Hierarchiánk fő­nökei egykedvűleg és feljaj- dulás nélkül el nem tűrhetné­nek és ahhoz soha hozzá nem járulhatnának a nélkül, hogy szent hivatásuk és magasztos feladatuk elengedhetetlen kö­vetelményeit hűtlen bérencek­ként merőben el ne hanyagol­ják. (Folytatjuk) Kuruc hadműveletek a vármegyében 1704 januárjában II. Rákóczi Ferenc kuruc hada elérte a Duna vonalát és Károlyi Sándor a megyéből kiindulva megkezdte az átkelést a folyón. A megyében állomásozó kuruc csapatok elsősorban a Duna mentén és a Csepel- szigeten folytattak hadműveleteket. A híres hadvezér, Savoyai Jenó' ménesét elhajtották és sikerrel ugrasztot­ták szét a Budáról kiinduló labanc csapatokat. A fejede­lem a térségben állomásozó kuruc erők élére január 6-án báró Andrássy Istvánt nevezte ki. Andrássy nemso­kára nyílt parancsban szólította fel a környék népét a csatlakozásra, azonban csak kevesen álltak be. Dömsöd lakói megírták a fejedelemnek, hogy nem vonakodnak a szolgálattól, élelemmel is ellátják a kuruc hadat, fegy­vert azonban nem foghatnak, mert „Rácz ellenség az szomszédunkban lakván a vizen nyakunkba ereszkedvén tönkretenne, míg Pestet a Nagyságod hadai meg nem szállják. ” Az óvatosság nem volt indokolatlan, mivel a császári zsoldban harcoló rácok több települést addigra már feldúltak és Károlyi hadai is kiszorultak ideiglene­sen a Dunántúlról. Amikor Andrássy egy sor helységet ki akart üríteni a Duna-Tisza közében, Dob, Dömsöd, Dunavecse, Szalkszentmárton és Tass népe közös levél­ben bizonygatta a kurucok előtt, hogy ez a lépés csak a császáriaknak használna, mert ha a rácok befészkelik magukat a vidékre, akkor abból „Buda külsó' bástyája lenne”. I Pogány György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom