Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-06 / 4. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. JANUAR 6., CSÜTÖRTÖK Tuskó és fonott kalács bazsalikommal Erőszak és tiltás a művészetben Szerb karácsonyi népszokások megyénkben A jelenlegi naptárunk elődje az ún. Julián-naplár, amelyet Kr. e. 46-ban Julianus Caesar vezetett be. Ennek számításai pontatlanok voltak, ezért a XVI. században már 10 napos eltérés mutatkozott, Ennek a megszüntetésére 1582-ben XIII. Gergely pápa naptárreformot rendelt el. E naptárreformot azonban a bizánci szertartású egyházak — köztük a szerb nemzeti egyház — nem vették át A két naptár közötti számítási eltérésekből adódik, hogy a szerb karácsony január 7-én, holnap kezdődik. A karácsonyt a keleti egyházban negyvennapos böjt előzi meg. A karácsony vigíliája —; a magyar- országi szerbeknél és horvátok- nál a „badnji dán” vagy „badn- jak” — az a nap, amely az ünnepkör csúcspontját jelenti. A böjt e napon még érvényben van. de más egyházi előírás nem kapcsolódik hozzá. A badnji dán-hoz fűződő szokásegyüttest mágikus tartalom hatja át: Ä karácsonyi tuskó (badnjak) égetésének szokását 1272-ből jelzi az első írásos adat a délszláv vidékről. Hazánkban, így Pest megyében is jól nyomon követhető a szokás alakulása, változása. Pomázon jó fél évszázada már elenyészett, de a szokásra még jól emlékeznek: a gazda kocsival kihajtott az erdőbe s ott kemény fát vágott ki, melyet otthon a nyitott konyha tűzpad- káján égettek el. Egyes családoknál már a badnji dán reggelén meggyújtották, más családoknál csak a vacsora előtt és reggelig égették. A vacsora alatt a család egyik fiatal férfitagja őrizte a tüzet és időnként a család nevében borral locsolta meg. Lóréven a fát tűzbevetés előtt mézzel is megkenték. A Szeged vidéki szerbeknél, fiúk és leányok közösen vitték be a faluba a badnja- kot, amelyet az utcán gyújtottak meg és kólót táncoltak közötte. Badnji dán reggelén fontos volt az első családon kívüli látogató, a „polazajnik” szerepe. Pomázon már csak a legidősebbek emlékeznek arra, hogy a polazajnik férfi kellett legyen, aki kora reggel megpiszkálta a tüzet, hogy a gazdasszonynak sok csirkéje legyen, és a háziakra ráköszönte a badnji dánt. Ezért tö- pörtőt, szalonnát, pénzt és egy pohár pálinkát kapott. Ma már csak úgy emlékeznek erre a szokásra, hogy azt mindig cigányok végezték. A tűzpiszkálás (palázolás, parázsolás) a karácsonyi tuskótól elválva önálló fejlődési útra tért át. Serdülő gyerekek párosával vagy csoportosan házról házra jártak az ünnep előtt és az ünnep alatt, és köszöntő szövegeket mondtak, amelyekkel a házra, a ház lakóira, az állatokra, és minden javaikra egyenként kérték a bőség áldását. Az áldáskérésnek fontos mozzanata volt a tűz megpiszkálása. E szokás a magyar karácsonyi ünnepkörben is megtalálható volt. A badnji dán reggelén, amikor a családfő badnjakért megy, a háziasszony hozzálát a karácsonyi kalács (bozieni kolac) vagy nagy kalács (vetiki kolac) sütéséhez. A kerek kalácsot alul tészta abroncs veszi körül, tetejére sodort tésztakereszt kerül, amely négy részre osztja a kalácsot. A kereszt közepére nagy rózsa kerül, a kalács oldalára pedig négy kisebb rózsa. Az üres helyekre kis szimbolikus díszek kerülnek: Isten keze, hordó, szérű. szőlőskert, ökör, nap, hold, XIX. sz.-i szerb ikon — a szentendrei Ferenczy Múzeum gyűjteményéből Gajzágó Jolán felvétele madár, kosár. A kalács kenyérlisztből készül. A díszek alapanyaga keleten tészta, mert az sütéskor nem deformálódik. A sült kalácsot szakajtóba helyezik, alá terményeket, almát hagymát szilvát, diót, tengerit tesznek, hogy a következő esztendő jó termést hozzon. A kalács nagy rózsájába gyertyát és piros fonállal átkötött bazsalikomot tűznek. Szentendrén a kalács közepébe egy feldíszített ágat szúrnak s ettől „bogtica”, gazdagon díszített kalács, A karácsonyi kalács tésztájából pékhez viszik kisütni azt a vekni alakú kenyeret, amely a „zdravlje”, „egészség” nevet viseli. E kenyér elfogyasztása biztosította a család jövő évi egészségét. A harmadik tésztaféle a kódúnak (kvocka) nevezett lepény. Ennek a tésztának a sütőbe való betevése előtt a gazdasszony belecsípett és a tyúkok hangját utánozta. A pomázi szerbek sütnek „sunce” (nap), „mesec” (hold), „vinograd” (szőlő) nevű kalácsot. Az ünnepi ebédet a megszokott rendben fogyasztották el. A fent leírtak egy részét az emlékezet őrizte meg, más szokások még életben vannak, de egyre fogyatkoznak. Soós Sándor a Pest Megyei Múzeumok igazgatója A televíziózás kulturális misszió Beszélgetés Kővári Péterrel, a művelődési műsorok főszerkesztőjével A magyar televíziózás történetében a kezdetektől nyomon követhető a magas fokú ismeretterjesztés igénye. A művelődés, a kultúra, a tudomány sokféleségét képviselő műsorok azonban gyakorta szerényen megbújtak a műsorfolyamban. A művelődési műsorok stúdiója ma is tudatosan vállalja a „köz művelését”, talán ma még inkább, mint máskor. Kővári Péter főszerkesztő — a stúdió vezetője — szerint a televíziózás tisztes hagyományait szeretnék követni az MTV- nél beállt változások után is. Hitvallását így fogalmazta meg: „A közművelődés, az1 ismeretterjesztés kulturális misz- szió. Miként hajdan a néptanító világító mécsesként képviselte a »szellem napvilágát«, ma ezt a funkciót át kell vennie a közszolgálati televíziónak. Számunkra másodlagos a csillogás-villogás. A reflektorfényért cserébe az állandóságra törekszünk. Egyetemes értékeket közvetítünk.” Ismeretterjesztés a képernyőn — Nem is olyan régen — egy televíziós sajtótájékoztatón — úgy fogalmazott, hogy a stúdió szeretné elkényeztemi a nézőket. Hogyan egyeztethető össze a tudomány és a szórakoztatás? — Örök dilemma: hogyan közvetítsük a tudományos eredményeket úgy, hogy a tudomány se lássa kárát, s a néző is jól szórakozzon. Ám, ha műsorainkat nyomon követik, bizonyára találnak erre példát. Itt van példaként a Tévémagiszter. Ez a televíziós hetilap kilencvenöt perc leforgása alatt ismeretterjesztő sorozatokat, kulturális, művelődési riportokat egyaránt közöl pergő ritmusban. (Nem véletlen, hogy az immár hatodik esztendeje talpon lévő műsor tavaly nívódíjat kapott.) A Rejtjelek, a Családfa, az Ara- bisztika, a Sinológia, a Fejezetek a gondolkodás századaiból, a Nők a magyar történelemben, a Széchenyi és kora című sorozatok — mind értéket őrző és közvetítő szerepet töltenek be. Kultúra és identitástudat — Némely műsoruk eltűnt a képernyőről, de vannak új keletű adások is. — A mi műhelyeinkben természetes a megújhodás. Bevallom: leginkább annak örülünk, ha felfrissülhet a tevékenységünk. Fájdalom, egyelőre szüneteltetjük az Éjféli szóváltást. S a Gondolkodó is heti negyven perc helyett most kéthetente 20 percbe sűríti mondanivalóját. A megtakarított műsoridő nyújt lehetőséget például a Mondolat című műsornak. A nyelvújítás korából kölcsönzött cím utal arra, hogy nyelvi gyat- raságainkat, hibáinkat szeretnék a szerkesztők ostorozni. Vagy itt van például a Hagyomány. Nemrég indult a havi magazin, amelyben a még fellelhető néprajzi értékeinkre hívjuk fel a figyelmet. Aggódó néprajzosok vívták ki maguknak az Ameddig a harang szól című összeállítást. Kis falvakba látogat el stábunk, hogy bemutassuk az ott lakók életét: mai s a régmúlt történéseit. A harangszó mindig másik községben szólal meg, s a tévés műfaj segítségével hirdeti az élniakarást. Ugyancsak néprajzi ihletettségű a karondi Páll családot bemutató portréfilm. Hitvallásuk fölér egy nemzet identitástudatával. — A művelődési műsorok stúdiója gondozza a többszörös nívódíjas Delta tudományos magazint. — Igen. Úgynevezett Deltaszerkesztőségünkhöz tartozik még a Dimenzió című havi periodika, s a hétköznapok tudományával foglalkozó Kalendárium. Itt említeném — de minden egyes műsorunkra jellemző —, hogy számunkra a legfontosabb a tudományos hitelesség, a pártsemlegesség, a különböző generációk érdeklődésének felkeltése. Mondhatnám azt is: a tudomány s a néző szolgálata. Jelen lenni mécsesként — Csakhogy a tudomány művelői nem mindig fogadják el, hogy közérthető módon, csupán egy szeletet mondjanak el eredményeikből.-— Szerkesztőségeinkben mindenki egy-egy tudományterület gazdája, ők a tudósok partnerévé szegődnek. A műsorainkban szereplő (vagy szerepelt) Öveges professzor, Benedek István, Czeizel Endre, a néhai Lőrincze Lajos, Szentágot- luii János — és mások még hitelesebbé teszik műsorainkat. — Milyen régi-új újdonságot kímhmk? — Az egyik: kétesztendős szünet után ismét .felállt” a Na- tára-szerkesztőség. A természet csodáit varázsolják otthonainkba A kölcsönkapott Föld, a Gaia, a Terepjáró, a Zöldpont s az ötrészes Balaton című összeállításokkal. Hazánk szépségeit mutatják be Rockenbauer Pál tanítványai, amikor kerékpárral bebarangolják az országot — a kamera kíséretében. Mindennapi egészségünkért szól a Medi- dna-szerkesztőség kínálata: a most indított tízperces hírmű- soiral, a szombat reggeli Nap- ra-forgóig, vagy Czeizel Endre Egészséget mindenkinek' című jegyzetéig. 1993 novemberétől rendszeresen jelentkezik a Jognak asztalánál. A hajdanvolt Jogi esetek folytatásaként, ám új köntösben állítják össze a műsort a szerkesztők. Jelenkori jogi útvesztőkben kalauzol el — mindannyiunk számára érthetően. hasznosan. A maholnap egyéves művelődési műsorok stúdiója, reméljük, valóban elkényezteti a szép szóra, a tudomány szépségeinek megismerésére vágyó nézőket, mégha adásaink többnyire nem is főműsoridőben, s nem is nagy csinnadratta közepette kerülnek a képernyőre. A lényeg: jelen vannak, s néptanítói mécsesként világítanak. Erdősi Katalin Letűnt korok képei Hogy milyen lehetett az ötvenes évek művészete Magyarországon? — arról aligha lehet halvány elképzelésnél mélyebb ismerete, mondjuk az amerikai közönségnek. De nem sokkal jobb a helyzet, ha a hatvanas, hetvenes évek, avagy napjaink képzőművészetéről szóló ismereteiket firtatjuk. — Tapasztalta ezt a néhány éve Amerikába elszármazott Semjén Anita is, aki akkor elhatározta: megmumények közötti sokasodó irányzatok. Amikor némi szabadság adatott az alkotóknak (e korszak „találmánya”, a három T, a tiltott, tűrt és támogatott kategóriába sorolt művészet), de még mindig könyörtelen ellenérzés kísérte az avantgardistának minősített festőket. - S végül itt vannak a nyolcvanas évek áttörést jelentő képei, amelyek világszerte sikert arattak, az űj festészet, a transzaRozs János: Úttörők (1950) — a szocreál időszakából tatja, milyenek is a magyar képzőművészeti alkotások. így született annak a kiállításnak az ötlete, amelyet előbb Washingtonban, majd New Yorkban mutattak be, s amely hazaérkezvén Budán a Kiscelli Múzeumban volt látható karácsonyig. A rendhagyó módon, civil szerveződésként, nem hivatalos pénzekből finanszírozott tárlat óriási siker volt odakint. Címét is előbb angolul fogalmazták meg — Hungary: Before and after — s lett az itthoni kiállítás ennek fordítása Magyarország: akkor és most. E két időhatározó szóval sugallva a történelmi átmenet majd félévszázados illúzióit és csalódásait. Három korszak képzőművészeti produktumai dominálnak e kiállításon. Az ötvenes évek szocialista realizmusa, amely csak rövid szakasza volt festészetünknek. Az 56-os forradalom utáni megváltozott körülvantgárd magyarországi hírnökei. Amerikaiak számára állították össze a tárlatot, zömmel a Magyar Nemzeti Galéria, a Fővárosi Képtár, valamint magángyűjtők és a művészek által kölcsönzött alkotásokból. A képek sugallta tanulságok nekünk, magyar tárlatlátogatóknak is felettébb érdekesek. Annál is inkább, mert ilyen összefoglaló jellegű, az elmúlt majd ötven év képzőművészetéről szóló kiállítást még nem rendeztek. A képek nemcsak magukat mutatják meg, hanem egy korszakot reprezentálnak. Azt a fél évszázadot, amelyben ,képekben” beszéltünk. S amelyben a politikai harc egy része éppen a művészetek által vívatott. Itt vannak a kor „hivatalos” és tiltott művészei, korhangulatot és társadalmi változások hátterét nyújtva. Mementóként is! (-dár) Anna Margit: Akasztott bábu (1956)
