Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-05 / 3. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1994. JANUÁR 5., SZERDA Ahol négyszer járt Petőfi Pencen még nem volt földárverés Amikor először látogattam Pencre, ebbe a Váctól tíz-tizenöt kilométerre fekvő Észak-Pest megyei községbe, azonnal úgy éreztem, hogy ez a falu nem csak egy a többi között. Hiszen ahogy beérünk a településre, egy fölirat jelzi, hogy merre található az obszervatórium. Kicsit tovább menve, a falu múzeuma mellett haladunk el. Ismét tovább haladva nem is egy kúria erősíti meg benyomásomat. E véleményemet említem meg Jakus Lajos nyugalmazott iskolaigazgatónak, a múzeum alapítójának és vezetőjének, amikor az evangélikus templom udvarában lévő otthonában leülünk beszélgetni. — A falu kulturális szempontból valóban kiemelkedik a környék települései közül — hagyja helyben a szavaimat az idős ember. — A faluban nyolc-tíz kúria is volt, ahol a köznemesség élt. — Nyolc-tíz kúria? — nézek rá hitetlenkedve. — Azért ez mégiscsak sok egy ilyen kis településnek... — Pedig így van. De hogy megértse, hogyan került ide eny- nyi nemes, el kell mondanom, hogy a törökdúlás előtt a település a Penczy család birtoka volt. A falu aztán a hódoltság idején kihalt, majd amikor a XVII. század végén felszabadult az ország a török alól, a korábbi birtokosok több, mint száz leszármazottja körül többen építettek kúriát. — Ez azt jelenti, hogy már akkor százfelé aprózódott a határ? — Nem, csak azt, hogy eny- nyi leszármazottja volt a családnak. Valójában „csak” három földesúr birtokolta a határt, kettő közülük evangélikus volt, egy pedig római katolikus. A Felvidékről jöttek, s onnan hozták a jobbára szlovák jobbágyaikat, s a zselléreket, akik a földjeiket megmúvelték. — Vagyis Penc is szlovák falu? — Már nem az, mert a vegyes nemzetiségű lakosság a századok során elmagyaroso- dott, már csak a legidősebbek tudnak szlovákul. Az elmagya- rosodást elősegítette az is, hogy közel van Vác, sokan költöztek oda, illetve sokan házasodtak a váci gyárakból Pencre. — A századforduló egyik nagy veszedelme volt a filoxé- ra-járvány... — Sajnos ez nem kímélte Pencet sem. Amikor a falu elesett a szőlőtermesztésből származó jövedelemtől, Nógrád megye legszegényebb falva lett. — Nem Pest megyéé? — Nem, mert Rádot, Kosdot és Pencet csak 1946-ban csatolták Pest megyéhez. Éppen abban az évben, amikor idekerültem. Azóta gyűjtöm egyenként az anyagot Pencről. 1952-ben sikerült is megalakítani a falu múzeumát, amelyben azonban nemcsak a helyi, hanem a környező települések anyagai is megtalálhatóak. Az őskőkori leletektől kezdve a gazdag kelta temetőben talált anyagokon át egészen századunk történéséig, 1945-ig. Külön szobájuk van azoknak az íróknak, költőknek és művészeknek, akiknek kapcsolata volt az említett községekkel. — Gondolom, például Pető- finek... — Hogyne, de rajta kívül például Madách Imrének, Mikszáth Kálmánnak is. Petőfi egyébként négyszer is járt Pencen, itt élt ugyanis nagynénje, Hruz Éva. — Említette, hogy a múzeum anyaga 1945-ig mutatja be a falu történetét... — Hát igen, az azutáni időkkel kapcsolatban nincs sok dicsekedni valónk. A járásban a közigazgatás szempontjából itt egyesítettek először két községet. Rádot és Pencet. Rád a kisebb, mégis ott volt a központ. Hogy miért? Talán mert, közelebb van Váchoz. El akarták vinni az iskolát is, először a felső tagozatot, azonban ebből szerencsére nem lett semmi. Először mindent abban a községben fejlesztettek, s ha maradt pénz, csak akkor gondollak elég egy átadóra szerelt nyomáscsökkentő. Hogy a többi településsel mi lesz, amiatt fájjon másnak a feje... A polgármester persze nem ért egyet az efféle gondolkozásmóddal. Már csak azért sem, mert Penc az egyik károsult... A szennyvíztisztító gondolata már két éve foglalkoztatja a falu vezetőit. A szükséges egy hektárnyi területet már fölajánlották a penciek a sajátjukból. Elvileg. Gyakorlatilag viszont a falu határának tulajdonviszonya még nem rendeződött. Ez azonban csak idő kérdése, ebben az évben bizonyosan sor kerül rá. Amikor ez meglesz, össze kell szedni három-ötmillió forintot, ismerteti a tervet a polgármester, s a szükséges tizenötmillió forintból hiányzó többi pénzt megkapnák céltámogatásként. A tervet támogatja a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium is, ugyanis példaértékűnek tekintenék, hogy egy 1340 lakójú község önálló szennyvíztisztító telepet épít. Kegyelettel ápolják a költő' emlékét Vimola Károly felvételei tak ránk. Most igyekszik bepótolni a mulasztásokat a község vezetése. Az egyéni érdekek Petrik Lajos polgármester, akit a hivatalában kerestem föl, megerősíti, hogy valóban van mit bepótolni a faluban. Az első feladat 1990-ben a két község közigazgatásának szétválasztása volt. Annak az évnek a végére sikerült is megosztani a közös vagyont. Be kellett rendezni a polgármesteri hivatalt, majd kezdődhettek a fejlesztések. Először az iskolába szerelték be a központi fűtést. Újraépítették a sportöltözőt, s pormentesítettek (részben aszfaltoztak, részben kővel szórták le) nyolc utcát. Ahogy falvaink többségében, úgy Pencen is a telefonigények kielégítése, a gázvezetés, valarpint a szennyvízelvezetés, -csatornázás, -tisztítás jelentik a következő évek legfontosabb feladatait, tudom meg a polgár- mestertől. A legtöbb remény a telefonnal kapcsolatos. Ha mindenki úgy akarja (még a Matáv is...) akkor ez év végéig mind a százharminc igénylőnek az otthonába be tudják vezetni. „Keményebb dió” a gáz bevezetésének ügye. A hét környező település — amelyek egy gerincvezetékről kapnák a gázt — nem tud megegyezni. Kosdnak és Rádnak ugyanis nincs szüksége vezetékre, ne— Szerencsés falu Penc — vetem föl búcsúzóul a polgármesternek — hiszen nem hallani olyan botrányokról a faluval kapcsolatban, mint Gyomrán, Pécelen, Dobáson, hogy csak néhányat említsek. — Sajnos Penc vezetői is megosztottak — veti ellen a polgármester. — Megosztott az önkormányzat, s ezáltal megosztott a falu is. Már 1990-ben megindult a pártoskodás, aztán egy idő után leült, mert az emberek rájöttek, hogy nincsen nagy jelentősége. Előkerültek viszont az egyéni érdekek. Nem maradnak el a vádaskodások, különösen az ingatlaneladásokkal kapcsolatban. Ötödik központ A falu egyik pártvezetőjét, a kisgazda Rózsa Józsefet élelmiszerüzletében keresem föl. A helyi politikus készségesen áll rendelkezésemre, azt javasolja, menjünk be a polgármesteri hivatalba, ott nyugodtan le tudunk ülni beszélgetni. — Ön melyik kisgazdapárthoz tartozik? — kérdezem. — Szívem szerint egyikhez sem — válaszolja. — A harminchatok pártot akarnak a fenekük alá, Torgyán hatalomra jutásától pedig óvja meg az ég az országot... Jobb lett volna, ha az olyan helyzetek megoldásán törték volna inkább a fejüket, mint a pencil — Vagyis? — Vagyis, mint ahogy az országban szinte mindenütt, először Pencen is az „egy falu, egy tsz” — szisztéma érvényesült. A hatvanas évek elején megalakult a Menyecskehegyi Termelőszövetkezet. Aztán megkezdődtek az összevonások, a téesz egyesült Ráddal, aztán Kosddal, aztán Váccal, végül Fóttal. Vagyis rövid egy-két évtized alatt immár az ötödik központból — egyre távolabbról — irányítják a penci határ művelését. De ennek már vége volna, ha lett volna földárverés. De nem volt, mert néhány fóti gazda feljelentette a téeszt, s amíg nem születik ítélet, addig nálunk sem lehet árverést tartani. Azazhogy nem lehetett eddig, de egy új határozat szerint mégsem kell megvárnunk a per végét, azok a falvak, amelyeket nem érint ez a nézeteltérés, külön is megtarthatják. így aztán, értesüléseim szerint, április 18-án végre sor kerül rá Pencen is. — S mit fognak kezdeni a földjükkel a kárpótoltak? — Parlagon biztos nem fog maradni, a törvényadta lehetőséget kihasználva már így is kikérték néhányan használatra az árverésig. A részaránytulajdonokat pedig többen megszerezték, egy-két gazda betéti társaságot is alakított a művelésre. Nem lesz itt semmi baj, meglátja, csak lenne már meg a földárverés. Megvalósuló álom Pencen azonban nem csak a volt, vagy leendő földtulajdonosok közül akarnak többen vállalkozásba kezdeni. A polgármesteri hivatal közelében az egyik portán több teherautót vettem észre. Bementem. Vankó Istvánt és két segédmunkását éppen valamilyen szerelési munka közben találtam. Petrik Lajos: — valóban van mit bepótolni a faluban — Január végére szeretném megnyitni a pékségemet, azt készítjük elő — magyarázza szívesen a fiatalember a kérdésemre, hogy mit is csinálnak éppen. — Saját házát alakítja át? — érdeklődöm. — Á, dehogy, az egy kicsit arrébb van. Ez az épület régen is pékség volt. Mindig bérbe adta ki az önkormányzat, így aztán nem volt igazi gazdája, hagyták teljesen lerohadni. Végül az önkormányzat pályázatot írt ki rá, s én nyertem. Pontosabban ketten álltunk össze. — S mennyiért vették meg? — Egymillió-százhuszonötezerért. Hét pályázó közül nyertünk. Miénk volt a legjobb ajánlat, egymilliót szántunk rá. — Az imént egymillió-százhuszonötezret említett... — Igen, de az önkormányzat úgy gondolta, hogy ha egymilliót ki tudunk fizetni, akkor 125 ezerrel többet is. így támogatják a vállalkozókat... — le-gyint. — Nem beszélve a bankokról. Hitelt akartunk fölvenni a kemence megvásárlására, de csak úgy kaptunk volna, hogyha a kölcsön összegének háromszorosát helyezzük letétbe. A telket, az épületet, a berendezést, mindent. Nem ment el az eszünk, inkább összeszedtük máshonnan. — Ne haragudjon meg a kérdésemért, de végül is honnan volt annyi pénzük, hogy fiatalember létére pékséget tud nyitni? ■—Nézze — tekint rám jelentőségteljesen —, én amióta az eszemet tudom, dolgozom. Nyaralni az elmúlt tizenöt évben két hetet ha voltam. Egyébként autószerelő szakmám van, s gépkocsivezetőként is dolgoztam. Vettem egy lerobbant házat, felújítottam, abban lakom. A feleségemmel együtt minden fillérnek megnézzük a helyét. Március óta vannak alkalmazottaim is, s mindent mi csinálunk, amit csak tudunk. A villanyszerelésért a pékségben háromszáz- ezer forintot kértek volna, én egy hét alatt megcsináltam. A csempézés négyzetmétere ötszáz forint. Néhány nap alatt nyolcvan négyzetmétert raktam föl. — S mit vár, mennyi idő alatt térül meg a pékségbe befektetett pénze? — Öt-tíz év alatt. Kis haszonkulccsal fogunk dolgozni, s ha minden sikerül, Pencen kívül mi látjul el Rádot, Csővárt, Nézsát, a Nógrád megyei Alsópetényt és Felsőpetényt is kenyérrel. Szeretnénk Budapestre is szállítani... Kifelé menet a három teherautóra terelődik a szó. Ma már nem ő vezeti őket, mondja, az alkalmazottjával fuvaroztat is. =— Egész életemben arra vágytam, hogy egy saját pékségem legyen — nyújtja a kezét búcsúzóul. Hardi Peter Szűkebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata Penc község a Penczy családtól kapta nevét, amely a helységet már a XIV. században birtokolta. Kihaltával Martinuzzi György kapta meg a királytól. Harmincöt álló portája 1559-ben még adózott a töröknek, de a XVII. században már csaknem elpusztult faluként tartják számon. Csak a XVIII. század közepén települt be újra. Római katolikus temploma ha romosán is, de a XIX. században még állott. Az újratelepítés több nemesi családot is vonzott, kúriákat, kastélyokat építettek az új földbirtokosok, amely épületek, ha átépítve is, de nyomaiban még kimutathatók a községben. Kettőt közülük mint műemlék jellegű épületet, ma is számon tartanak, éppúgy, mint a római katolikus és az evangélikus templomot, amelyek műemléki besorolásukat tekintve ugyancsak védett épületek. A katolikus templom épületét 1769-ben emeltette Körösi Sámuel özvegye és fia. Eredetileg nem volt tornya a templomnak, mert 1788-ban még közös haranglábuk volt a penci katolikusoknak az evangélikusokkal. Később a templomot megnagyobbították, ennek alaprajzi és homlokzati terve megmaradt (1868-ból), de építés közben megváltoztatták a benyújtott tervet és ezzel az eredeti templom elrendezését is megváltoztatták. A volt szentély helyére tornyot építettek és a bejárati oldalon alakították ki az egyenes záródású szentélyt. Ez az átalakítás még ma is jól látszik a homlokzati torony két oldalán, ahol a régi szentélyfal ívesen csatlakozik a hajóhoz, illetve toronyhoz. Belül a templom síkmennyezetes, a voít szentély helyén előcsamokszerű téralakulattal. Valaha a templomot temető vette körül. Az épület berendezése új, illetve a század elejéről származik. Painer Nóra