Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-31 / 25. szám
Kikre szavaz a hívő? Az ország népe cso- CjE ) dálkozással vegyes döbbenettel szemlé- li, hogy a baloldali pártok és az úgynevezett „liberális” frontok mennyire „félnek” az esetleges vasárnapi választásoktól!? Ez annál is inkább különös, mert a hétköznapi voksolás nyilvánvalóan ezeknek az érdekcsoportoknak kedvez. Hiszen a munkahelyeken közismerten basáskodó MSZOSZ-nek és a többi „független” érdekképviseleti szervnek nyilvánvaló befolyása van a dolgozókra! Ezt ók úgy kívánják feledtetni, miként az elmúlt évtizedek jól bevált gyakorlata diktálja számukra: aggodalomtól csöpögö ellentámadással érvelnek. Azt mondják: nehogy már vasárnap járuljon a nép az urnákhoz, hisz úgy az istentiszteleteken „eligazítást” kapnának papjainktól, kire adják szavazataikat. .. Sajnos, az ügyben a végső döntés a politikai pártoktól független(?) „első közjogi méltóság” kezében van, aki már eddig is (sorozatban) igazolta „pártatlanságát”. Az alapvető baj abban leledzik, hogy míg a „független” szakszervezetek nem lesznek szégyenlősek rákényszeríteni akaratukat a tőlük egyáltalán nem független munkahelyi választók tömegeire, addig az egyházak — vélhetően (tisztelet a kivételnek!) szemérmesen hátat fordítanak majd az eseményeknek. Pedig ha az aggódó liberális, kozmopolita érdekcsoportok rosszhiszemű feltételezése nyomán születik meg az államfői verdikt az időpontról, akkor a „jeles hétköznapot” megelőző vasár- és ünnepnapon az egyházak igehirdetői is elmondhatnák híveiknek, hogy kire szavazzanak. Azokra-e, akik az elmúlt négy évben mindent elkövettek a keresztény szellemiség érvényesítése érdekében, az egyházi javak (az elrablott vagyonok) visszaszolgáltatásáért, az egyházak oktatási, karitatív intézményrendszeréért, vagy netán azokra, akik mindezt aktívan fékezve, a keresztény, népi-nemzeti értékrend megszállott ellenségeiként töltötték ki — még jelenleg is működő — mandátumukat? Azokra-e, akiknek elődei bebörtönözték a magyar történelmi egyházak színe-ja- vát (Ravasz püspöktől Márton Áronon keresztül Mint- szenty kardinálisig), s e sor még végeláthatatlanul folytatható. Protestáns testvéreink is fájdalommal emlékeznek diakonissza-betegápoló- ik, a katolikusok pedig Irgal- mas-rendi kórházaik szétverésére, a világhírű debreceni, pápai, sárospataki református kollégiumok, az evangélikus fasori gimnázium és katolikus szerzetesi iskolák sorának szétzilálására... De az elmúlt négy évben is érezhettük ezeknek a keresztényellenes erőknek a látható-láthatatlan fékjeit, azokét, akik a régi szellemiség újraindítása ellen munkálkodtak (lásd: Deák tér, Dabas-Sári!). Reménykeltő a különböző magyar püspöki karok, vezető testületek nyilatkozata, melyekkel az állampolgári aktivitásra, a szavazáson való részvételre serkentenek. Ha minden magyar keresztény ember elmenne szavazni, s nagy hányadában figyelembe venné egyháza, az egyetemes keresztény magyarság érdekeit, Nagy Sándor teljes apparátusa és a liberális, kozmopolita szemfényvesztők minden ígérete kevés lenne ahhoz, hogy még egyszer az Antikrisztus uralkodjon hazánkban! Reménykedjünk! Brezovich Károly Vác Legfőbb mérce: a szociális háló A Pest megyei önkormányzat által nemrégiben rendezett nemzetközi szemináriumról, néhány nappal az események után mint szociális- otthon-igazgató szükségét érzem saját összegzésem, tapasztalatom közreadásának. A szakmai szemináriumon az intézményvezetők mellett szociális munkások és mentálhigiénés szakemberek tekintették át az angol—német és a magyar viszonyokat, keresték a választ szociális ellátásuk problémáinak megértésére és a megoldásokra. A vendégek, bár országaik ellátási rendszereiben jelentősen különböznek egymástól is, néhány olyan dolgot, amelyet érdemes átgondolni hazánkban, egységesen értelmeznek és csinálnak. Ilyen például: a szociális ellátás számtalan szolgáltatása. Olcsóbb az államnak, ha azokat megvásárolják a rászorulók részére a magánszektortól. Rendkívül lényeges az a szemlélet, hogy sokan az ellátási rendszeren belül nem ápolásra, gondozásra szorulnak, hanem rehabilitációra, amely megteremti az intézményeken kívüli továbbélést. Egy egyszerű példán szemléltetve rögtön belátható, hogy egy jobb kézre bénult idős embert lehet, hogy csak a bal kezének a használatára kell megtanítani, nem intézményben elhelyezni. Megszívlelendő az a fia- gyon komolyan elhangzott és a vendégek országaiban gyakorlatban is alkalmazott szemlélet, hogy az öreg fát HISTÓRIA Kassa megszállása 1918-ban I December 29-én emlé- . keztünk arra, hogy 75 éve ezen a napon foglalta el először a csehszlovák hadsereg Kassát. A későbbi Szlovákia területére először a 25. lövészezred tartalékzászlóaljának katonái léptek 1918. november 2-án. Ők foglalták el az eg- belli olajkutakat, majd két napra rá Malackát. November 12-én az 1. csehszlovák ezred II. zászlóalja 5. századának két szakasza elfoglalta Zsolnát, majd Ruttkát, a jelentős felvidéki vasúti csomópontot. A csehszlovák hadsereg ellen Zólyomban alakult egy gyalogos- és egy gépfegyverszázadnyi erő, melynek élén Magerle Károly ezredes állt. A magyar egységek fellépése miatt a csehszlovák hadsereg kiürítette a megszállt területeket és visszavonult Moravská Ostravába. Ez november 17-én történt, de már 29-én Pőstyént foglalták el a csehszlovák csapatok. így kezdődött a későbbi Szlovákia és Kárpátalja elfoglalása. Az első reguláris egységeket csehországi és morvaországi önkéntesek alkották. Az elfoglalandó terület a toborzottak számára teljesen ismeretlen volt, még a terület térképével sem rendelkeztek. Frantisek Schöbl ezredes, a szlovákiai csehszlovák hadsereg frissen kinevezett parancsnoka a taktikai célt a Vlára—Trencsén—Zsolna— Poprád—Kassa vasútvonal biztosításában jelölte meg. Zsolna elfoglalását Magerle előretolt egysége gátolta, mely akkor már főlég kassai önkéntesekből állt. Ez a kis csapat november 15-én indult el Kassáról, melynek mindössze 17 tisztje és 30 önkéntese volt. Parancsnoka Moncskó István kassai 5-ös honvéd huszárfőhadnagy volt. Ennek a kis csapatnak volt tagja Reviczky Imre hadnagy, akit később emberséges magatartásáért 1966-ban az izraeli Yad Vashemmel tüntettek ki. December 5-én elindultak Trencsén irányába, de Nagybiccse előtt, Nemeskutasnál védelmi állásba kényszerültek a Vág partján. A három, szánra szerelt géppuska megállította a támadókat, pedig két zászlóalj nyi légionárius golyószórókkal vonultak föl. Kétórás harc után visszavonultak. Ekkor esett el a különítmény parancsnoka és a Görgei fivérek, Béla és Konstantin. Az újabb védelmi állásban az utolsó töltényig harcoltak. A beálló sötétségben az ellenfél bekerítette őket és Obsuth hadnagyon kívül az élve maradottakat elfogták. A Felvidéki Újság 1941. november 29-ei száma így számolt be a további eseményekről: „A csehek veszteségei oly nagyok voltak, hogy kocsiszámra hordták el a halottakat és a sebesülteket. A foglyokat majdhogynem felkoncolták, azután mégis a trencsén i hadbíróság börtönébe vitték őket. A cseh katonai ügyész halálbüntetést kért mindegyikre, azon a címen, hogy nem reguláris csapatokhoz tartoztak. Mikor ez az állítás megdőlt, Unga- risch-Hradinba (Uberské Hra- disé — 8Z), majd a brünni Spielberg kazamatáiba szállították őket, ahonnan csak a demarkációs vonal végleges megszállása után szabadultak, és adták át őket Losoncnál...” December 6-án a csehszlovák hadsereg ismét elfoglalta Zsolnát. ' Természetesen, hogy a megszállt területeket meg tudja tartani, a hadseregnek dél felé is előre kellett nyomulnia. December 10-én elfoglalta Nyitrát. Ennek körülményeiről is érdemes lenne többet írni, de most csupán annyit kívánunk megemlíteni, hogy a Magyar Nemzeti Tanács a közbiztonság biztosítása érdekében tárgyalásokba kezdett a csehszlovák hadsereg képviselőivel. Ők a város elfoglalása után kinevezték a Szlovák Nemzeti Tanácsot mint tanácsadó szervet. A Magyar Nemzeti Tanács tagja volt az a Tiszó József, aki később a nyitrai Szlovák Nemzeti Tanács tagja lett, és a történelembe mint az első Szlovák Állam elnöke írta be nevét, nem éppen papi személyhez méltó módon dr. Jozef Tisóként. Az Érsekújvárra visszavonult magyar egység megpróbálta visszafoglalni a várost, de a cseh parancsnok túszként letartóztatta Nyitra néhány köztiszteletben álló személyiségét, s emiatt a támadás meghiúsult. Közben november 25-én a szövetséges hatalmak Katonai Tanácsa — a cseh küldöttek javaslatára — kijelölte Szlovákia ideiglenes demarkációs vonalát, mely a Duna medrének közepén húzódott az Ipoly folyó torkolatáig, Ozsgyányon, Rimaszombaton és Tornaiján keresztül Hidasnémetiig, a Latorca vonalát követve az Ungig, fel egészen az Uzsoki szorosig. Ezt a jegyzéket december 24-én terjesztették a magyar kormány elé. Edvard Benes csehszlovák külügyminiszter a Vyx-jegy- zékhez mellékelt utasításában hangsúlyozta, a demarkációs vonal még nem jelenti a vita tárgyát képező terület tényleges birtokbavételét, nem szabad átültetni, tehát lehetőleg a helyi igényekre épülő szociális intézményrendszert, ezen elvet követve kell kiépíteni. Az önsegélyező-önszerveződő társadalmi csoportok kiemelt szerepet játszanak, ezek támogatása állami és helyi önkormányzati feladat is. Nélkülük, tehát lényegében róluk, nem hoznak döntést, hogy véleményüket ne ismernék meg. A döntéselőkészítés legfontosabb személyi feltételeit adják a nyugdíjas, cukorbeteg és szenvedélybeteg stb. egyesületek, szervezetek képviselői. Elgondolkodtató az angol és német gyakorlat, hogy a szociális ellátás nemzeti—állami feladat, amelyet nem a helyi igazgatási szintek, hanem a megyék tartanak kézben. A külföldi vendégek kényszeres mosolya kísérte a hazai gyakorlatot, amelynek röviden megfogalhazható lényege, hogy ami nem kell senkinek, az a megyéé. Németországban a helyi ellátást külön megyei megbízás előzi meg, és csak ennek alapján végezhető el. Fontos tanulság, hogy nem működhet szociális ellátási rendszer az egységes és mindenkire kötelező ellátási minimumok meghatározása és azok következetes ellenőrzése nélkül. Nagyon fontos, hogy ezek az ellátási mini1 mumok mindenki által megismerhetők és jól mérhetőek legyenek az igénybe vevők által is. Ezen néhány kiemelt fontossággal bíró tapasztalat közreadásával szeretném felhívni a figyelmet a szociális ellátás jelentőségére, azzal a zárszóval, amit az egyik német szakember mondott: a társadalom legfontosabb mércéje a szociális háló milyensége. Molnár József igazgató Vác Mint a verebek... Tisztelt Szerkesztőség! Végtelen örömmel vettem, hogy a lap Hitélet-rovatában megjelent mindkét időszerű cikkem. Jól számítottam, ez tényleg egy magyar újság. Ötvenéves vagyok, negyven éve írok, de a szocialista rendszer sajtója mindig megelőzött. Amerikában pályázatot nyertem, a Szabad Európában felolvasták a versem anélkül, hogy én kértem volna, csak itthon nem jutok ma sem szerephez, mert az egyházi sajtót sajnos azok irányítják, akik itt maradtak, benn maradtak, fenn maradtak... Talán úgy vagyunk a rendszerváltozással, egy hibája van, hasonlít ahhoz, amikor gimnazista korunkban belerúgtunk a platánfába, a verebek rémülten felszálltak, majd visszaültek, csak nem ugyanabban a sorrendben. ifj. Hörömpő Gergely Diósjenő ezért zaj nélkül kell ezeket a vidékeket bekebelezni. Jól kalkulált, amikor azt szorgalmazta, hogy a csehszlovák hadsereg teremtsen megmásíthatatlan helyzetet, és ezt a párizsi békekonferencia akceptálni fogja. Vaclav Klofác nemzetvédelmi miniszter ebből az utasításból kiindulva, kidolgozta Szlovákia elfoglalásának direktíváját (Direktívy pro obsazení Slovenska), melyben leszögezte, mihamarább biztosítani kell a Zsolna—Poprád—Kassa vonalat. A tervezet azzal számolt, hogy az olaszországi csehszlovák légióknak mihamarább el kell foglalniuk Komáromot és Kassát, valamint a leendő csehszlovák—magyar határ mentén fekvő vasúti csomópontokat. (Folytatjuk) Balassa Zoltán A hadiadó csökkentése A 17. század második fele a rendiség és a Habsburgok abszolutista jellegű törekvései közötti ellentét jegyében zajlott az országban. A bécsi kormányzat a vármegyék önállóságát kívánta csökkenteni, e cél érdekében minden eszközt, így a szüntelenül emelkedő' adókötelezettségeket is felhasználta. Az első abszolutista adórendeletet 1671-ben bocsátotta ki az udvar; hogy 1672-ben kirobbant az elégedetlenkedők felkelése — néhány évvel később ebből fejlődött ki a Thököly Imre vezette mozgalom —>, legfőképpen e rendeletnek volt köszönhető. A felkelés ugyan nem hozta meg a sikert, az udvar mégis politikájának felülvizsgálatára kényszerült. 1673-ban, az év elején csökkentették a hadiadót. Erről sürgősen értesítették a vármegyéket. Pest vármegye közgyűlése 1673. január 31-én Füleken tartotta gyűlését, mikor megérkezett az uralkodó leirata. Azonnal megvitatták, és nem kis megelégedettséggel nyugtázták, hogy az ország évi contributioját (hadiadóját) felére csökkentettek a kormányzat Ebből a vármegyére 3388 forint esett. Az uralkodó azt is tudatta a megyével, hogy a lázadók közül, akik visszatérnek hűségére, kegyelmet kapnak. A hadiadó behajtását — a csökkentett összegben — elrendelte a vármegye, de feltétellel: mivel a török nehezíti a beszedését, ahhoz katonai segítséget kért. Ha ez nem lehetséges, „úgy pedig adócsökkentést" kér. Pogány György PEST MEGYEI HÍRLAP 1994. JANUÁR 31.. HÉTFŐ LEVELÜNK JÖTT
