Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-29 / 24. szám
Töredékes útinapló III. Erdélyi körút, japán vendégekkel Az útinapló első részében lwaki Hajimu japán matematikus, zenekutató hazánkban átélt viszontagságairól írtunk. Arról, hogy a húsz évvel ezelőtti magyarországi kiutasítása után miként lett keresztyén Japánban, s miként tért visz- sza Erdélybe — lelkészként. A második részben a lelkésznek az erdélyi gyülekezetek életével való ismerkedését vetette papírra a szerző. Nem ideológiai nevelés Tábori lelkész — főállásban Két fontos megállapodás hárította el az utolsó akadályokat is a honvédségnél bevezetendő lelki gondozás útjából: egy nemzetközi, amelyet a Vatikán és Magyarország illetékesei írtak alá, s egy itthoni, amelyen Für Lajos honvédelmi miniszter látta el kézjegyével a Honvédelmi Minisztérium és a különböző vallásfelekezetek közötti együttműködésről szóló okmányt. A tábori lelkészség bevezetésének és működtetésének gyakorlatáról Aranyos Zoltán református lelkészt, a Honvédelmi Minisztérium Katonai Lelkészi Hivatala főtanácsosát kérdeztük. kat találtunk. Minden romokban volt. Persze, teljességében még most sem a miénk, még mindig vámunk kell, vitáznunk jogainkért, javainkért. — A huszadik századi megpróbáltatásokról, mi odahaza Japánban, nem is hallottunk — jegyzi meg a vendég lelkipásztor. — Mesterei voltak a kifelé megnyilvánuló propagandafogásoknak, és abból a gyakorlatból mára is megőriztek sok régi módszert — magyarázza Tempfli József. — Ezek között az egyik legfájdalmasabb az, hogy görögkeleti lelkész testvéreinket sikerült meggyőzniük: ne kéije- nek vissza semmit elkobzott egyházi javaikból, ők persze keveset veszítettek, miért fájna nekik, hogy nem kapnak vissza semmit? Egyébként is a mi megosztásunkért, a hívő emberek szétválasztásáért történik mindez, s ha másként nem lehet éket verni az emberek közé, akkor azt hirdetik: mit követelnek a magyarok, mikor a legnépesebb, az államvallást képviselő görögkeleti egyház nem kér semmit? Nem, mert nincs mit. És ilyenkor az ottani egyház vezetői közül azoké a döntő szó, akik nem az Úr Jézus Krisztus ügyét tekintik legelőbbvalónak, hanem a többségi kívánságot, legyen az igaztalan és törvény nélkül való... Szent László városában nem lehetett elhallgatni, hogy a templomot a hívek éjjel-nappali őrködése mentette meg a lerombolástól. Ott vigyázták heteken át a gyönyörű műemlék épületet római katolikusok, reformátusok, és újuk le, mondjuk és ismételjük; voltak közöttünk istenhívő, derék román testvérek is. A templom megmenekült! A lelkipásztorok között is voltak, akik minden szándékos és törvénytelen meghurcoltatás ellenére hazajöttek. Bottyán Gyula egy közülük, akit úgyszintén meglátogattak a Távol-Keletről való vendégek. Én annak köszönhetem, ma itt vagyok, hogy ott a lágerben is azt igyekeztem szolgálni, amit vállaltam. Vigasztaltam társaimat. Ott sokan megta- imádkozni, akik addig másként gondolkodtak. Haldoklókat búcsúztattam, kétségbe esetteket gyámolítottam, testi erőtlenségemet mindig megerősítette, hogy aki számon tartja az árvákat, foglyokat, betegeket, az óv mindnyájukat. Bizony így tudtuk tartani magunkat, mert minket az Isten tartott meg, lehessünk bizonyságai annak a szörnyű komák, amely minden mesterkedés ellenére véget ért. Nagyon boldog lennék, ha egy alkalommal japán lelkipásztor testvérem hirdetne itt igét, a mi kis templomunkban. Ezzel gyülekezetünk mindennapi gondja leúne, hogy japán testvéreinkért is fohászkodjunk, hiszen számunkra bőségesen adódik tennivaló, míg odahaza is, hogy megsokasodjanak a minden népeket tanítvánnyá tenni krisztusi küldetés szellemében. (folytatjuk) Fábián Gyula — A tábori lelkészek egyidejűleg katonai kötelékbe is tartoznak, azonban nem vethetők be, nem foghatók harcra. A szolgálatot azért hívták létre — s azért kellett az 1990/1V. idevonatkozó törvényt módosítani, mert eddig a honvédelem körében nem volt lehetséges a közösségi vallásgyakorlás, csak egyéni. Ez korlátozta az alkotmányban lévő jogokat — magyarázza Aranyos Zoltán. — Célunk: ha valaki hivatásos, vagy sorkatona, ne kerüljön hátrányba, ugyanúgy gyakorolhassa vallását, mint a civil életben. Ez annál is inkább fontos, mert ,a katona életformája „szabadságmegvonásos”, feszültségekkel teli életmód, fokozottabban igényli a lelki gondozást. A fő cél tehát nem ideológiai nevelés, hanem a meglévő vallásos igények kielégítése. Az is az elvek között van, hogy a részvétel szabad; a katonák szabadidejükben vehetnek részt istentiszteleten, misén, bibliaórán vagy egyéb egyházi rendezvényeken, lelki gondozáson, előadásokon. A tábori lelkész feladata bizonyos szociális- szeretetszolgálati gondozás is; a veszélyeztetettekre való fokozott odafigyelés, a drog- fogyasztás és az alkoholizmus megelőzése, valamint az utógondozás. Szeretnénk, ha a tábori lelkész jelenléte állandó bizalmi fórum lenne, ahová bármikor fordulhatnak gondjaikkal, természetesen szigorú titoktartás mellett. Nagyon fontos ebben az ösz- szefüggésben: hogy a lelki gondozás az egész emberre irányuljon. Igaz, hogy jelenleg csak négy felekezet létesített intézményesen kapcsolatot a katonasággal, de ez nem jelenti a kisebb felekezetek diszkriminációját. A jog és a lehetőség mindenkit megillet; nevezetesen, ha bármely kis felekezet egy híve is kéri, igényli a lelki gondozást, a lehetőséget biztosítani kell a területileg illetékes lelkésszel; másfelől nem jelenti azt, hogy a nem vallásosokat bármilyen presszió érné. Az ő problémáikkal az arra illetékes világi szakemberek foglalkoznak. — Milyen a tábori lelkészi szolgálat szervezeti felépítése? — A munka irányítását a katolikus tábori püspökség, a közös protestáns (evangélikus, református) * tábori püspökség és a tábori rabbinátus (élén a vezető rabbi áll) látja el. Négy katonai kerületnél tábori esperesek lesznek, és a tervek szerint a nagyobb katonai helyőrségeken és a nagyobb katonai kórházakban is bevezetik a lelkészi szolgálatot. Lehetőség szerint főállású lelkészek lesznek, a nagyobb helyőrségeken is főállású lelkészekre lesz szükség, azonban a lelkészhiány miatt az átmeneti állapotot át kell hidalni. Jelenleg húsz-harminc főállású lelkész fog dolgozni, s ha a státusok feltöltődnek, még legalább ugyanennyi lelkész szolgálatára számítunk. Addig — átmenetileg — szerződéssel gyülekezeti lelkészek is részt vesznek a szolgálatban. — Ki választja ki a tábori lelkészeket? — Az egyházak és a minisztérium megegyezése alapján egyet kell érteni a személyekben. Ä lelkész egyben katona is lesz; de a lelkészi szolgálatot, a tanítást, fegyelmezést, bíráskodást tekintve az egyház joghatósága alatt áll, azonban mint katonatisztre, rá is vonatkoznak, érvényesek a katonai előírások. Mi lelkészek, más felekezetű kollégáimmal egyetértésben szeretnénk ezt a szolgálatot ökumenikus szellemben végezni. Balogh Ágnes Az erdélyi Petres (Beszterce-vidék) temploma a XV. században épült az evangélikusok részére. 1820-ban klasszicista stílusban újították meg. Ma görög katolikus templom Vizy Zsigmond felvétele Előadások a keresztény közéletiségről A politika és az erkölcs összeegyeztethető' Van;e helye a keresztény embernek a közéletben? S ami a kérdésből következik: összeegyeztethetű-e a politika és az erkölcs? Ezeket az izgalmas kérdéseket feszegette Salamon László országgyűlési képviselő a Pestújhelyi Közösségi Házban a közelmúltban a Keresztény értékrend, keresztény közéletiség című előadásában. A közvélemény szerint a fenti kérdésekre, különösen a másodikra, egyértelmű „nem” a felelet. De vajon igaza van-e annak, aki így gondolkodik? — tette föl a kérdést a politikus, majd azonnal meg is adta az általa igaznak tartott választ: ezek a fogalmak igenis össze- egyeztethetőék. Mert ha nem így volna, akkor a keresztény ember nem vállalhatná a közéletben való részvételt, a politizálást. Ezzel viszont önmagával kerülne ellentmondásba, hiszen a közéleti felelősség vállalása keresztény követelmény is. A keresztény embernek tehát kötelessége a közéletben — tehát a politikában — való részvétel, de ugyanakkor kötelessége az is, hogy ezt a Biblia erkölcsi útmutatásainak megfelelően tegye. S mivel politizálni nem lehet a hatalom akarása nélkül — fűzte tovább a gondolatsort Salamon László —, a keresztény embernek akarnia kell a hatalmat is. A döntő kérdés az, hogy milyen a keresztény ember viszonya ehhez: célnak tekinti-e, vagy eszköznek. A képviselő szerint egyértelmű, hogy ez utóbbi a helyes. A hatalomnak eszköznek kell lennie, amelynek segítségével a politikus meg tudja valósítani az általa helyesnek ítélt célokat. Milyen a keresztények értékrendje? Erre a kérdésre adott tudományos vizsgálódásai alapján választ Gereben Ferenc szociológus, az est másik előadója. Válasza nem volt meglepő, a keresztény emberek az engedelmességet, a szavahihetőséget, a bölcsességet, a tisztaságot, a takarékosságot, a szerénységet, a szeretetteljességet helyezik előtérbe. Ezzel szemben a magukat nem vallásosnak tartók, az alkotókészséget, a bátorságot, az értelmességet, a felelősségtudatot, az érvényesülési vágyat, a politikai átlátóképességet tartják fontosnak. A szociológus kutatta azt is, hogy a vallásos, illetve a nem vallásos emberek mire büszkék. Az eredmény: a vallásosak elsősorban a családjukra, a nem vallásosak inkább a tevékenységükre. Vizsgálódásait összegezve Gereben Ferenc elmondta, hogy a magukat vallásosnak tartók elsősorban a statikus tulajdonságokat helyezik előtérbe, a nem vallásosak pedig a di- namikusabbat. Ezt azonban ő nem feltétlen írja a vallásosak javára. Hiszen valószínű, hogy innen is eredeztethető a keresztények körében az a közéleti tevékenységgel kapcsolatos kedvezőtlen vélekedés, amelyről Salamon László beszélt az előző előadásában. Nem elegendőek tehát az említett kedvező tulajdonságok, fejtegette Gereben Ferenc, mert ha hiányoznak azok, amelyeket a nem vallásosak helyeznek előtérbe, az a kereszténység belteijességé- hez vezethet. Természetesen fontos a család, de a közélet fórumait nem adhatják át a keresztények az egyébként kisebbségben lévő nem keresztényeknek. Márcsak azért sem, mert ha nem vállalják a közszereplést, ki fogja megvédeni az általuk méltán fontosnak ítélt kedvező értékeket? (hardi) Oszlopfők az ócsai református templomból 1 PEST MEGYEI HÍRLAP HITÉLET 1994. JANUÁR 29., SZOMBAT 9 Nagyvárad római katolikus püspöke, Tempfli József ugyanolyan áradó szeretettel fogadta a japán református egyház lelki- pásztorát, mint Tőkés László. — Nagy próbákat kellett kiállni a mi egyházainknak egyszerűen azért, hogy megmaradhassunk — kezdte a beszélgetést a püspök. — A kisebbségi sors hordozásában megtaláltuk és egyre inkább megtaláljuk egymást. Ökumenikus templomot szenteltünk együtt Tőkés püspök úrral. Mindketten azt kívántuk, a másik szóljon elsőnek. A kérdést úgy döntöttük el, hogy levettem püspöki sapkámat, betettük a két nevet, s az egyik mi- nistráns kisfiú vette ki egyikünk nevét. Tőkás László szólt először. Azóta szentmisét és istentiszteletet rendszeresen tartunk az új templomban... — Ami egykor elképzelhetetlen volt — vetem közbe a vendégek számára is magyarázatképpen. — A mi időnk a nagy történelmi próbatételek kora volt. A korombeli református, vagy római katolikus lelkipásztorok között alig található valaki, aki ne járta volna meg a mélységeket, a Duna-csatomát, a börtönöket. Közülünk is a görög katolikus testvérek szenvedtek a legtöbbet, templomaik java részét máig nem kapták vissza. Ilyen körülmények között természetes volt, hogy egymáshoz is közelebb jutottunk. A legmostohább megaláztatásokra ítélt Márton Áron püspök unrnkért egész Erdély fohászkodott. Minden templomban imádkoztak életéért. A próbák erőt adtak. A veszteségek nagyon nagyok, az erő viszont nem fogyatkozott meg. Ma itt. a püspökségen örömmel fogadjuk a vendégeinket. Amikor hosszú, súlyos viták után visz- szakaptuk, elképesztő állapoto-
