Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-28 / 23. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. JANUAR 28.. PENTEK A mítosz, a népi kultúra vonzásában Elekes Gyula tűzzománcairól tudta igazolni, hogy van állá­sa, egyszerűen elvitték kény­szermunkára. Jobb híján elhe­lyezkedtem egy szerszámgyár­ban. Fél évig segédmunkás- kodtam. Aztán rájöttek a képe­sítésemre, és átsoroltak grafi­kus beosztásba. Egyszer a szemétdombon rábukkantam egy laborkemen­cére. Egy-két embert meg­győztem arról, hogy érdemes lenne megreparálni. Miután helyrepofoztuk, tudtam benne üveget olvasztani illetve éget­ni. Egy ismerősöm látta miket csinálok. Összehozott egy bu­kovinai székely művésszel, Lő­rinci Vitussal. Ő régóta foglal­kozik tűzzománccal. Rengete­get tanultam tőle. — Milyen témák izgatják? Mik inspirálják az alkotásra? — Az a világ, ami nálunk A ceglédi galériában nemrég megnyílt Elekes Gyula szé­kelyudvarhelyi festő- és zománcművész kiállítása. Az erdélyi alkotóval ebből az alkalomból beszélgettünk. Együtt (festett zománc) — Gyerekkoromtól szerettem rajzolgatni — kezdte emléke­zését. Képzőművészeti általá­nos iskolába jártam. S a füzete­im utolsó oldalain „éltem ki” a szenvedélyem. Az utam alig­hanem akkor jelöltetett ki, amikor 1979-ben végeztem a marosvásárhelyi Művészeti Lí­ceum grafika szakán. Pedagó­gus diplomát szereztem, így hát elkezdtem tanítani. Ez per­sze, az idő tájt komoly próba­tétel volt — főleg egy fiatal ta­nárnak. Szerettem a gyerekek­kel foglalkozni. Ám amikor el­terelő műveletekben kellett részt venni, amelyeknek vaj­mi kevés közük volt a tanítás­hoz, elment a kedvem. Kétszá- zadszor is azt rajzoltatni, hogy az úttörők köszöntik a bé­két... Ebből már nem kértem. Arról persze szó se lehetett, hogy ne dolgozzam valahol. Ugyanis, aki akkoriban nem napjainkban is létezik: a mí­tosz szokások, a népi kultúra. A Nap- és Holdimádat... A székely azt mondja: Leszen- tölt a nap. Ebben benne van minden. Én a magyarság gyö­kereihez nyúltam le — ez mos­tanában sincs másképp —, hogy ezt a régi kultúrát el ne felejtsék az emberek. Mi taga­dás, egyáltalán nem kedvel­ték, hogy a gyökereket piszkál­gatom. Feketelistára kerültem. Nyolc évig nem utazhattam se­hová, nem kaptam útlevelet. Pedig jöttek a különböző meg­hívások. Csak az 1989-es for­dulat után oldották fel ezt a mozdulatlanságot. — Mi tartotta önben ezek­ben az években a hitet? Kik se­gítették? — Feleségemmel — ő utaz­hatott — egy-két ismerőssel si­került egy-egy levelet elkülde­ni a kecskeméti zománcmű­helybe. Az ottani barátaim nemegyszer leptek meg anya­Termékenységhozó Hold (festett zománc) Festőjére emlékezik Zebegény Szőnyi grafikáiról Élet (rekeszzománc) gokkal — rézlemezzel, zo­mánccal —, amelyeket én nem tudtam volna kifizetni. Voltaképpen nyolc éven át ők éltették bennem a reményt, így támogattak. Egyébként 1990 márciusában az első utam hozzájuk vezetett. Ettől kezdve minden évben egy-egy hónapot náluk töltöttem ösz­töndíjasként. A hírős városban élő Túri Endrét tartom a mes­teremnek. S talán egy kicsit büszke lenne az Egyesült Álla­mokban, Svájcban, Ausztriá­ban, Franciaországban, Német­országban, Magyarországon őrzött munkáimra. — Kissé különös, ahogy al­kot... — Innen viszem az anya­got. S ott van az a gazdag kincs, ami inspirál az alkotás­ra. Munkáimban mindig felsej­lik az, ami erdélyi. Ez, azt hi­szem, misszió. (A tárlat február 4-ig tekinthe­tő meg.) F. F. Szőnyi István Kossuth-díjas festő- és grafikusművész születésének centenáriumi ünnepségeinek a sorában go- uache-technikával készült műveiből nyílik tárlat hol­nap a nevét viselő zebegé- nyi emlékmúzeumban. A tárlaton negyven — fényér­zékenysége miatt is — rit­kán látható tájképét tekinthe­tik meg az érdeklődők má­jus közepéig. A bemutatót megelőzően tisztelői, egyko­A belváros központjában épül már a Miskolci Galéria új épülete, a munkálatok el­húzódása miatt azonban az idei programot még a régi kiállítási csarnokba terve­zik. 1994-ben hét nagy ér­deklődésre számot tartó tár­latot kívánnak rendezni. A tervek szerint az első január 31-én nyílik Keleti szél cím­mel, s a neves francia fotó­művészek munkái által a hí­res párizsi divatszalonok tit­kaiba engednek majd bepil­lantani. Márciusban és ápri­lisban Boksy József (1891—1975) és Erdélyi Béla (1891—1955) kiváló kárpátaljai festőművészek emlékkiállításának adnak otthont a galéria termei. Má­jusban és júniusban a Mis­kolcon élő és alkotó, hatva­néves Barci Pál grafikusmű­ri tanítványai helyezik el a megemlékezés virágait a mester zebegényi sírjánál. Szőnyi grafikáinak helye a korabeli magyar művészet­ben; Szőnyi és az európai művészet; A színvilág válto­zása Szőnyi tájképein; Szere­pek — Szőnyi fiatalkori önarcképei címmel hangza­nak eL előadások a festői szépségű település általános iskolájában ugyanaznap ren­dezendő tanácskozáson. vész retrospektív kiállítását rendezik meg. Ezt követi FmF ’90 címmel az 1957 után született magyar fotog­ráfusok 1990 után készült munkáinak tárlata. Szeptem­bertől Jándy Dávid alkotása­it láthatják maid az érdeklő­dők, ezt követően október­ben Enigma — az allegóriá­tól az individuális mitológiá­ig címmel nyílik tárlat. Az évet decemberben, a két­évente megrendezésre kerü­lő Téli Tárlat zárja. Az el­múlt év decemberi Grafikai Biennálé anyagát Berlinben, Hollandiában, majd Ungvá- ron mutatják be. Január 31 -én megnyílik az újjáépített Mis­kolci Művészklub, amely in­tim bemutatkozási lehetősé­get, kulturált szórakozást biz­tosít a városban élő művé­szeknek és vendégeiknek. A Miskolci Galéria idei programja A hétköznapok ünnepi pillanatai Látogatóban az isaszegi színjátszóknál A hétfő a színjátszá­sé néhány isaszegi ■ fiatalember számára. Hétfő esténként szok­tak összegyűlni a színjátszó­csoport tagjai Isaszegen a Dó­zsa György Művelődési Ott­honban. Körömi Gábor, a csoport vezetője — a gödöllői székhe­lyű Kerekasztal Színházi Tár­sulás tagja — ismerteti törté­netüket: — 1991 októberétől műkö­dik a színjátszó csoportunk. Eleinte nagyon sokan vol­tunk, ezért szét is váltak a résztvevők, külön próbáltak az általános iskolások és a kö­zépiskolások. A gyerekcso­porttal 1991 karácsonyára be­mutattuk a Falu végén kurta kocsma dramatizált változa­tát. 1992. március 15-re a na­gyokkal álltunk elő egy ver­ses összeállítással Szabadság címen. Tavaly januári bemu­tatónk volt a Tom Sawyer ka­landja, kétszer adtuk elő itt Isaszegen, egyszer Dányban. Sokan abbahagyták közben a színjátszást. Például mert el­végezték az iskolát, megvál­toztak a körülményeik, időbe­osztásuk. A megmaradt cso­port azért maradt meg, mert egy baráti kör tagjaiból áll. Október 23-án szerepeltünk egy irodalmi műsorral. Majd Mikulás-szolgálatot szervez­tünk, lovaskocsival, krampu­szoktól kísérve járt házról házra a Mikulásunk. A jelen: Slawomir Mrozek A nyílt tengeren című egyfel- vonásosát próbálja négy fia­talember — Kertész Ferenc, Kiss Csaba, Könczöl Péter és Surman Norbert. Hárman már megérkeztek a szokásos heti összejövetel­re, a negyedik társukat vár­juk. Nem hanyagságból késik — dolgozik. Egy nagyobb munkához jutott, és azt meg kell becsülni a mai munkanél­küli időkben. Végre teljes lesz a létszám. Felmegyünk a szobába, ahol próbálnak. Körbeülnek, még papírról olvasva mondják a szöveget. Eszembe jut, hogy nem kérdeztem meg, miért éppen ezt a darabot választot­ták, mit jelent számukra a színjátszás — de hamarosan rájövök: teljesen felesleges lett volna megkérdezni. Most olyan mondatokat mondanak, melyeket külön­ben sose fogalmaztak volna meg. Most kikerültek a hét­köznapjaikból: átváltoznak, alkotnak. A későn érkezett fiú só­hajt, úgy érzi, nem megy jól a szövegmondás. — Melegítsünk be, Gábor! — kéri. Középre állnak. Négy mon­datot, a darab négy első mon­datát ismétlik. (Éhes vagyok. Enni akarok. Elfogyott a kész­letünk. Elfogyott az utolsó morzsáig.) Mint labdát dobál­ják egymáshoz a mondatokat. Akihez az előző intézi a sz t, az folytatja. Állandó készen­létben kell lenni, mert nem tudni, kire kerül a sor. A mon­datok életrekelnek. Egyre élet­telibbek. Dühösek, számonké- rők, panaszkodók, segítségért kiáltok. Majd más szövegek­kel játszanak. Esetleg számok­kal. Egyszerűen a számsor tagjaival. Azokat kiáltják vagy suttogják egymásnak. Dühvei, gúnnyal, szenvedély­be. Még sokáig együtt marad­nak. Késő estébe nyúlón, órá­kig. Kínlódnak majd, gyúrják a szöveget, magukat, egy­mást. Miért? Hátha nem is lesz bemutató. Jön a február, a katonabehívók ideje. Talán a behívottak között lesznek. Mégis. Színjátszani jó. Az va­lami más, mint a hétközna­pok. Átalakulás. Alkotás. Nádudvari Anna Ady-emléktábla Rómában Ady Endre elhunytának 75. év­fordulója alkalmából koszorú­zással emlékeztek csütörtökön a magyar költőfejedelemre az olasz fővárosban. Ady emlék­táblájánál a Via Veneton Szö­rényi László, Magyarország ró­mai nagykövete helyezte el a tisztelgés koszorúját a magyar külügyminisztérium és Róma Városi Tanácsa képviselőinek jelenlétében. Ady Endre 1906-ban járt először Itáliában és azonnal Olaszország szerelmese lett. Többször visszatért, különö­sen szerette Rómát, Firenzét és Szicíliát. „Olasz” versein kí­vül sok újságcikkben írt itáliai élményeiről, tapasztalatairól. A Méliusz Debrecenben A Tiszántúli Református Egy­házkerület és a Debreceni Re­formátus Kollégium régi könyvkiadó hagyományait élesztette újjá, amikor most megjelentette Tóth-Máté Mik­lós; Méliusz című drámáját. Az ebből az alkalomból teg­nap tartott sajtóbemutatón Ko­csis Elemér püspök a legna­gyobb magyar reformátornak nevezte Méliusz Juhász Pé­tert, aki éppen Debrecenben te­remtette meg a reformáció nyugat-európai ágának, a kál- vinizmusnak az egyházát. Szent István a Bécsi utcában Élénk érdekló'dés övezi az egy éve tragikus hirtelenség­gel elhunyt kitűnő szobrászművész, Török Richárd em­lékkiállítását, a belvárosi Kortárs Galériában (V., Bé­csi u. 3.). Képünkön a művész Szent Istvánt ábrázoló bronzszobra látható. Erdősi Ágnes felvétele

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom