Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-27 / 22. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZANK 1994. JANUAR 27., CSÜTÖRTÖK Nyolc településen nyolcvanmilliós kár Veszélyes hulladékkal töltötte meg az istállókat Sr, rr Néhány hónapja egy feldúlt hölgy telefonált Sós- ;= kútról a szerkesztőségünkbe. Elpanaszolta, hogy a Ít# '® falujukban több istálló színültig megtelt veszélyes J " hulladékkal. A tisztiorvosi vizsgálat kimutatta, hogy emiatt már szennyeződik a talaj, nem is beszélve arról, hogy a rosszul tárolt anyagok tűzveszélyesek. És mindez alig hatszáz méternyire az általános iskolától! A panaszos azt is hallotta, hogy egy vállalkozó kibérelte a szóban forgó istállókat a törökbálinti állami gazdaságtól. Egy hónapot kifizetett előre, a többi bérrel azonban adós maradt. Amikor pedig kiderült, hogy szabálytalan, sőt veszélyes az odaszállított anyag tárolása, a vállalkozó eltűnt. A rakomány pedig ott maradt — csináljanak vele, amit tudnak. Enyhe ítélet A sóskúti ügy azóta óriáskígyóvá növekedett. Kiderült ugyanis, hogy az „érdemes” vállalkozó nemcsak azt az egy települést „szerencséltette”, hanem másokat is. Tonnaszámra vitette a bőrhulladékot a bérelt istállókba, azután odébbállt. S vajon meddig tehette, teheti — büntetlenül? Az eddigiek ismeretében nem is olyan könnyű erre a kérdésre válaszolni. Most ott tartunk, hogy a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság környezetkárosítás bűntettének alapos gyanúja miatt folytai vizsgálatot Gy. I. büntetett előéletű vállalkozó ellen. Báder László százados, aki hónapok óta foglalkozik ezzel az üggyel, térképen jelölte meg: nyolc olyan település van Pest megyében, ahol Gy. 1. úr ténykedésének köszönhetően szennyeződött a talajvíz. Felháborító ez a história, melynek előzményei is vannak, hiszen történetünk főszereplője régi ismerőse a rendőröknek, hivatalos kifejezéssel élve: visszaeső. Úgy látszik, hogy megéri neki mindig újrakezdeni! — A gyanúsított már többször állt bíróság előtt — mondta Báder László. — Az ügyészség legutóbb nyolcoldalas vádiratban sorolta fel, mivel és hogyan károsította a környezetet. A Buda Környéki Bíróság ennek alapján 1992-ben ötvenezer forint pénzbüntetésre ítélte, ami nem tűnik túl szigorúnak. Nem csodálom, hogy ennek a büntetésnek nem volt visz- szatartó ereje. A bűnügy aktáiból kiderül, hogy Gy. I. évekkel ezelőtt kötött először szerződést a Savaria Cipőgyárral, a gyártás közben keletkező szabászati bőrhulladék elszállítására. A hulladék 2,3-3 százalékban krómmal szennyezett, ezért rendelet írja elő szállításának, tárolásának és megsemmisítésének körülményeit. Amit természetesen a gyár illetékeseinek éppúgy tudni kell, mint a vállalkozónak... Drága az elégetés A veszélyes hulladékok szabályos megsemmisítése azonban — amit a Dorogi Hulladékégető Kft. végez — nagyon költséges. Egy IFA gépkocsi szállítmányának az elégetése több millió forintba kerül. A vállalkozó pedig ennél sokkal olcsóbban dolgozik. Nála egy fuvar — a rakomány súlyától függően — ki- lencven-százezer forintba kerül. A Savaria nem tudott ellenállni a csábító ajánlatnak, és több fuvarra leszerződött a Martfűi Cipőgyár is. A több ezer tonna veszélyes hulladéknak pedig helyet kellett találni! Ez úgy történt, hogy a határozott fellépésű, bőbeszédű vállalkozó felkereste a kiszemelt gazdaságok vezetőit, jogtanácsosait, és helyiségeket bérelt tőlük. Előadta, hogy van egy szabadalma, melynek alapján a bőrhulladékot megőrölve cipőtalpat tud készíteni. Addig is, amíg a gyártás megindul, hely kell az alapanyagnak... A szabadalom egyébként valóban létezik, de nem Gy. I. nevéhez fűződik, akinek a jelek szerint esze ágában sem volt elkezdeni a gyártást. Neki csak az volt a fontos, hogy letegye valahová a hulladékokat. Két kiszupe- rált bőripari gépet azonban hurcolt egyik településről a másikra, hogy el tudja hitetni: üzemet telepít a faluba, munkalehetőséget teremt az ott élő embereknek. Pomá- zon például a Munkaterápiás Intézet ápoltjairól volt szó. Az ígéretekből azonban nem lett semmi, sőt, a szerződésben rögzített — havi harminc—hatvanezer forintos — bérleti díjat is csak egyszer fizette ki a bérlő. A szállítmány azonban ott maradt, ahol volt... Illetve nem mindig, hiszen esetenként a kárvallottak igyekeztek megszabadulni tőle. — Adataink vannak arról, hogy több helyen illegális hulladéktemetőt építettek, és ott próbálták eltüntetni a bőrmaradványokat — mondta Báder László. — A bérelt istállók ugyanis nyilvánvalóan, nem alkalmasak veszélyes hulladékok tárolására. Rozogák, beáznak, és az esővíz a talajba mossa a szeny- nyeződést. Az így kialakult helyzet hosszabb távon tarthatatlan. Gy. I. egyébként a Skin Környezetvédelmi és Szolgáltató Kft. bélyegzőjét használta, úgy mutatkozott be, mint a cég ügyvezető igazgatója. Megkerestük a kft.-t, mely valóban létezik, és szabályosan dolgozik. — A bőrhulladékok szállításáról semmit sem tudnak. Másik ilyen vállalkozás nincs, ilyen néven nem is lehetne bejegyezve. Gy. I. jogtalanul használta a cég nevét. Kevés a bírság A továbbiakban az is kiderült, hogy a fuvarokat Sz. L. érdi kisiparos bonyolította, akinek az állítólagos ügyvezető igazgató ugyancsak adós maradt a kialkudott díjjal. A szállítás szabálytalanul történt, nem zárt konténerekben, hanem egy nyitott IFA-ban, és egyéb hiányosságok is voltak. — Mi történt Sóskúton az utóbbi időben a környezet- szennyezés ügyében? — kérdeztem Kummer János polgármestert. — Mostanában nem érdeklődtem a gazdaság jogtanácsosától, de úgy tudom, nem változott semmi. Tele vannak az istállók, nagy bosszúságunkra. A világ legjobb üzletét csinálta az a vállalkozó, és hallottam róla, hogy máshol is elsütötte ugyanazt a poént. — Ki üríti ki az istállókat? — A településnek nincs rá pénze, az biztos. Sajnálatos, hogy a környezetvédelmi felügyeletnek nagyon korlátozott a hatásköre. A bírság pedig, amit esetenként fizetni kell, nevetségesen kevés az okozott kárhoz képest. A rendőrségi adatok szerint Sóskúton húszmillió forint, a többi érintett településen összességében nyolcvan- millió forint kár keletkezett a környezetkárosításból. Költői kérdés, hogy kivel lehet ezt megfizettetni. A rendőrségen pedig azt mondják: Az ügy még nem zárult le. Folyik tovább a vizsgálat. Gál Judit J7redden délután a négy- xV évenként esedékes közgyűlését tartotta a Pest Megyei Kézilabda Szövetség. Az a szakszövetség, amelynek sportága vitán felül a második legnépszerűbb az országban, s a megyében működő 63 szakosztály mintegy hatezer igazolt játékosával az egész ország harmincezres kézilabdázó táborának mintegy egyötödét foglalkoztatja. Meg is telt szépen á Pest Megyei Önkormányzat tulajdonában álló, Budapest, V. Steindl Imre u. 12. II. emeletének „nagy” tanácsterme, amelynek komfortfokozata megérne egy külön misét. Mindez önmagában nem érdemelne kiemelt figyelmet, annál is inkább nem, hiszen a közgyűlésre nem különleges igényekkel rendelkező emberek voltak hivatalosak. Dolgos, magyar átlagpolgárok, akik a szó szoros értelmében vett társadalmi munkában végzik tennivalóikat, egyetlen támogatás nélkül. Bár ezen emberek száma az új társadalmi-gazdasági körülmények, a számtalan szorítás közepette tovább csökken, egyes helyeken megbecsülésük, támogatásuk mégsem jó irányba mutat. Megdöbbenéssel értesültem ugyanis arról, hogy azért a sötét barlangért néhány hete az önkormányzati adminisztráció ultimátumszerűén bevezemellett a működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges szövetségi napokat, ligaüléseket, s az egyéb, periodikusan felmerülő, szigorúan szakmai összejöveteleit meg kívánja tartani, úgy a megyei támogatás nagyobbik részét az újonnan foga- nasított terembérekre kell majd visszafizetniük az ön- kormányzati kasszába. A megyék összehasonlításában országosan is elis- mértén dolgozó Pest megyeiek közgyűlése egyébként sikeres volt. Igaz, a tanácskozás gyorsított ütemben zajlott le, az új elnökséget viszont sikerült megválasztaniuk újabb négy évre. A sportág közben szegényebb lett négyezer forinttal. Jocha Károly Akit nem lehet legyőzni Nyereségre ’97-től számít a vállalkozó Gerencsér István: Elvem a jó étel, a jó ital, de azért nem kell a vendéget megkopasztani A szerző felvétele Gerencsér Pistát mindenki ismeri Alsónémediben, de a nevét hallva az emberek többsége rám csodálkozik: az meg ki? Pistát ugyanis mindenki Svábnak hívja — beleértve a polgármestert is. Ez a név még gyerekkorában ragadt rá, mint bojtorján a puli farkára. Hogy miért pont Sváb, ő maga sem tudja, a felmenői mind magyarok voltak. Túl ezen Pista még egy dologban tájékozatlan. Miért szűnt meg a munkahelye azon a tüzéptelepen, ahol hosszú évekig ő volt a placcmester. Erről kesergett nekem ’91 táján, amikor ki- ebrudalták. Szerencsére nem az a fajta, aki beéri siránkozással, ráadásul a fán és épületanyagon kívül még sok máshoz ért. Előbb tüzéptelepet akart nyitni a községben, de az nem sikeredett, utána sertést hizlalt, de arra meg ráfizetett. A horgásztó partján üzemeltetett kis büfé is csak egy nyarat-ért meg, valami miatt nem kapta meg rá az engedélyt a következő szezonra. Amikor zárás előtt letette elém az utolsó pacalpörköltet, azt mondta: — Nem fognak velem kitolni! Olyan vendéglőt rity- tyentek a ház alá, amilyen még nem volt a községben. — Aztán miből? — kérdeztem tőle, mert a ház alatti alagsort ismertem, no meg a Pista anyagi helyzetéről is van némi fogalmam. Szerény számításaim szerint az alagsor metamorfózisa legalább kétmillió forintot igényelt. — Vigyázzon Pista, rá ne menjen a gatyája — fűztem hozzá. — Aki fél a víztől, nem eszik halat — vágott vissza. Ha már a közmondásoknál tartok, megtoldom egy- gyel: Minden zsák megleli a foltját. Pista is meglelte. Addig járt-kelt, szimatolt, amig talált egy komát, aki beszállt az üzletbe. Egyikük sem volt kőműves, ám nem riadtak vissza culágerség- től, ők voltak a fogdmegfi- úk a mesterek mellett. Valamikor a nyáron meglátogattam. Pista épp csem- pézte a falakat, Eta, a felesége a cementet keverte. — Októberben nyitunk. Majd üzenek. Olyan pacalpörköltet főzök az avatóra, hogy míg él megemlegeti. Ebben maradtunk, ám októberben ■ a meghívó elmaradt, csak most, a napokban kaptam a hírt — igaz nem tőle, hanem a polgármestertől —, megnyílt a Sváb étterme, érdemes megnézni. Itt, közbevetőleg, elmondom, miként reagált György Balázs polgármester amikor Gelencsér megkérte a vállalkozói engedélyt. — Kocsmából van elég a községben, remélem nem ezeknek a számát fogod gyarapítani. Nos, a Betérő a Svábhoz nevű műintézet valóban nem kocsma, egy magára adó belső tervező sem tervezhette volna szebbre a csöppnyi kis éttermet. Fehér falak, pasztellszín bútorok, ízléses kandeláberek, s a konyha is olyan, mint egy minilaboratórium. — Pista, hogy csinálta ezt? — kérdem a százkilós mackótól. — Inkább azt kérdezze, hogy miből csináltam. Az egész ház be van táblázva, nyakig ülök az adósságban. Huszonhat százalékos kamatra vettem fel hitelt. Közepes forgalom mellett csak a törlesztés három évig fut. Vagyis ez idő alatt épp’ hogy megélünk, nyereségre csak ’97-től számítok. De megélek! És ez a fontos. Nem szorulok munkanélküli segélyre, nem kilincselek munka után senkinél. Az emberek többsége csak siránkozni tud. Várja, hogy a sült galamb a szájába repüljön. Márpedig azt meg is kell fogni és meg is kell sütni. Gerencsér Pista, a maga egyszerű, parasztészjárásával számomra példakép, a magyar öreghalászok egyike. Aki nem hagyja magát legyőzni, nem másoktól várja, hogy sorsa kis hajóját nyugodtabb vizekre vezessék. Pista és Eta napi tizenhat órát dolgozik. Egyelőre — három évig — a betevő falatért. És ez az, amit kiváltképpen tisztelek. Matula Gy. Oszkár , tett terembér leszurkolását követeli meg. A Pest Megyei Kézilabda Szövetség vezetőinek előzetesen kérniük kellett az egyébként üresen álló termet, s csak a két órára tervezett közgyűlés befizetett bérleti díjának, négyezer forintnak a postai igazoláa ellenében kaphatták meg a kulcsot. A Pest Megyei Önkormányzat hivatalosan — bár egyre csökkenő mértékben — támogatja a megye sportéletét. A kézilabdázók tavaly 350 ezer forintot kaptak, s ez az összeg 1994-ben is legfeljebb hasonló nagyságrendű lesz. Amennyiben a szövetség a jelenleg érvényes tarifák Közgyűlés négyezerért
