Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)

1994-01-26 / 21. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. JANUAR 26., SZERDA MDF-küldöttség a Felvidékén Sajátos sajtóvisszhang Az MDF-kiildöttség látogatásá­val valamennyi keddi szlovák lap foglalkozik. Figyelmet ér­demlő, hogy l^ezsák Sándor ne­vét több helyen Leszáknak, vagy szlovák ortográfiával, Le- záknak írják. (Mindkét „elírt” névalaknak van megközelítőle­ges szlovák jelentése.) A lapok többsége bírálja az MDF veze­tőinek pozsonyi sajtótájékozta­tóján elhangzottakat. A lapok elsősorban azt kifogásolják, hogy Lezsák Sándor, az MDF ügyvezető elnöke, úgy látja: „a szlovák—magyar kiegyezés addig elképzelhetetlen, amíg nem rendeződnek a szlovákiai magyarok alapvető jogproblé­mái”. A sajtóvélemények sze­rint alaptalanok a szlovákiai magyarság asszimilációjáról el­hangzott állítások. Ugyanak­kor azt is sérelmezik, hogy a küldöttség tagjai nem a Szlo­vák Köztársaságról, hanem a Felvidékről beszéltek. A kormányhoz közel álló Re­publika azt írja: „Minden függet­len országban, Albániától Ame­rikáig, Uj Zélandtól Zairéig, egy idegen állam olyan képvise­lője, mint Sándor Lezák (sic) — »persona non grata« (nemkívá­natos személy) pecsétet kapna az útlevelébe és kész.” A lap a vendéglátó Együttélés vezetői­nek címére hozzáteszi: „Másod­sorban büntetőjogilag kellene fe­lelősségre vonni a Szlovák Köz­társaság minden olyan polgárát, aki egy idegen hatalom képvise­lőjével ilyen szembeszökő mó­don tart kapcsolatot.” A Národné obrodá szerint mindkét fél a politika és a politi­zálás túszaként tartja a kisebbsé­gi kérdést. Hazánk és az UNESCO Alelnöki tisztséget kapott Ma- Ietve a hazánkat képviselő pá- gyarország az UNESCO-ban. rizsi nagykövet. Szávai János Az ENSZ Nevelésügyi, Tudó- — 1994. július 1-jéig látja el mányos és Kulturális Szerve- ezt a tisztséget, s ekkor a ki- zetében, az úgynevezett má- alakult választási rendszer sodik csoport 22 tagállamát szerint a csoport elnöki tiszt- tömöríti. Magyarország — il- ségének várományosa lesz. Tárgyalások Nagyváradon Mégsem tüntettek Tőkés ellen Nem került sor tüntetésre ked­den Nagyváradon Tőkés Lász­ló, illetve a Királyhágó-mel- léki Református Egyházkerü­let ellen. A rendőrség végül nem engedélyezte a felvonu­lást s a megmozdulást szerve­ző romaegyesület bejelentet­te, hogy azt későbbre halaszt­ja­Mint Roska Enikő, a Ki- rálytiágó-melléki Református Egyházkerület igazgatótaná­csának irodavezetője elmond­ta, a megyei hatóságok hét­főn fogadták az egyházkerü­let képviselőit. Azok elmond­ták, mi történt a Romániai Romák Szabad Demokrati­kus Egyesülete által sürgetett segély ügyében, amellyel kap­csolatban keddre tüntetésre kértek engedélyt a rendőrség­től. Az egyházkerület képvise­lői tájékoztatták a rendőrsé­get. hogy a szóbanforgó ösz- szeg kifizetését a német se­gélyszervezet tiltotta le, mi­után az első, a szervezetnek átadott előleg felhasználásá­ról annak vezetői nem tudtak számot adni. E tájékoztatás nyomán a rendőrség végül is nem engedélyezte a romaszer­vezet tüntetését, annak nagy­váradi elnöke, Rézműves Jó­zsef Zoltán pedig maga is be­jelentette, hogy „elhalaszt­ják” az akciót. Ennek ellenére az egyház- kerületben bizonyos aggoda­lommal várták kedden, nem kerül-e sor rendzavarásra, de a nap nyugodtan telt. Michal Kovác Varsóban Párizsi igen A francia nemzetgyűlés hosz- szas habozás és többszöri ha­lasztás után végül ratifikálta az Európai Közösségek 1992 decemberi edinburgh-i csúcs- értekezletének határozatát az Európa Parament létszámá­nak emeléséről. A vita oka, hogy erősek azok a körök, amelyek el szeretnék érni a parlament Brüsszelbe költöz­tetését, miközben Franciaor­szág ragaszkodik a jelenlegi, strasbourgi székhelyhez. Michal Kovác szlovák állam­fő tegnap hivatalos látogatás­ra Varsóba érkezett. Szemé­lyében először tesz látogatást Lengyelországban szlovák köztársasági elnök. A vendég négyszemközti megbeszélést folytatott a Bel- wederben vendéglátójával, Lech Walesa lengyel elnök­kel. Walesa kifejezésre juttat­ta reményét, hogy a két or­szág belső problémái ellené­re tovább közeledik egymás­hoz, mivel az új Európában a regionális együttműködésé a jövő. Kovác úgy nyilatko­zott, hogy Szlovákia nemzet­közi pozíciója egyik oszlopá­nak tekinti a lengyelekkel való barátságot. Jóllehet a vi­segrádi országoknak külön kell megkötniök a partnerség a békéért programban való részvételi szerződést, ennek ellenére „a Visegrádi Cso­port a legjobb eszköz, amely közelebb vihet minket a NA- TO-tagsághoz” — hangoztat­ta Kovác. A nagyvilág hírei * Gyógykezelésre Bolog­nába szólítottak két sú­lyosan sérült szarajevói kisgyereket. A testvér­pár akkor sebesült meg, amikor a múlt szomba­ton a szerbek aknavetó'- ből tüzet nyitottak a hó­ban játszó gyerekekre. Törökországban jelen­leg 54 olyan újságíró és író tölti börtönbüntetését, akit a terrorizmus elleni harcról szóló törvény meg­szegéséért tartóztattak le. Egy évi hallgatás után a November 17 nevű gö­rög baloldali terrorista szervezet újra merényle­tet követett el: meggyil­kolta Mihalisz Vranopo- uloszt, a görög nemzeti bank egykori elnökét. * Kínában két-három éven belül minden orszá­gos, tartományi, megyei és városi szintű párttiszt­ségviselőnek tanfolyamot kell végeznie Teng Hsziao-ping elméletéből. Ezt Csiang Cö-min, a Kí­nai Kommunista Párt főtit­kára jelentette be. A pápák nem szoktak interjút adni. Az egyháznak és a világnak szánt mondanivalójukat homíliákon, encikli- kákon, apostoli buzdításokon keresztül fejtik ki. Ez a szokás ma is érvényes, de II. János Pál pápa esetében már tanúi lehettünk néhány kivételnek. Most újabb ki­vétel történt. A La Stampa című olasz napilap novem­ber 2-ai száma közölte azt az interjút, amelyet II. János Pál pápa a lengyel származású Jas Gawronski újság­írónak, az Európa Parlament képviselőjének adott. Is­meretségük nem új keletű. Az interjú főbb részeit közöl­jük, a Vatikáni Rádió magyar szekciója munkatársai­nak fordításában, a „Szívújság” decemberi számának melléklete nyomán. — Hogyan kell értelmeznünk azt, amikor Ön humanitári­us beavatkozásról beszél a Balkán-félszigeten dúló háború­val kapcsolatban? Illetve Kuvaittól Jugoszláviáig volt-e va­lami fejlődés a háborúról vallott felfogásában? — Nem katonai beavatkozásról beszéltem, hanem arról, hogy agresszió esetén meg kell akadályozni a támadót ab­ban, hogy támadjon. Az egyház hagyományos felfogása szerint csak a védelmi háború megengedett. Minden nép­nek joga van ahhoz, hogy védekezzék. Ezt az elvet már Szent Ágoston is hirdette és a II. vatikáni zsinat is megerő­sítette. Ami Kuvaitot illeti: az öbölháborű esetében a probléma másként merült föl. A háború második szakaszában ugyan­is már nem védelmi, hanem büntető jellegű háborúról volt szó, és vallásháborúnak akarták feltüntetni. Mindebből vi­lágosan következett a Szentszék álláspontja, amely mindig összhangban áll az előbb ismertetett elvekkel és.a nemzet­közi közösség iránti sajátos hivatásával. A Balkán-félszigeten más a helyzet... látjuk, hogy a volt Jugoszláviában a kommunizmus bukása együtt járt a nacionalizmus újjáéledésével, amely erőszakos cselekede­tekbe sodorja a népeket, és kimondhatatlan szenvedéseket okoz annyi ártatlan embernek. A Szentszék álláspontja eb­ben a helyzetben mindig ez volt: el kell kerülni a testvérhá­borút. Kezdetben, amikor Szlovénia, Horvátország és Bosz­nia referendummal döntött függetlenségéről, akkor ehhez tökéletesen joga volt. Akkor még meg lehetett volna őrizni a békét, tárgyalásokra lett volna szükség, új megoldások keresésére, például egy újfajta konföderáció létesítésére. Sajnos, a dolgok más irányba fejlődtek. — Az ön népszerűsége ma — úgy tűnik — nagyobb, mint pápasága kezdetén volt. Egyedülálló eredmény ez, amikor olyan személyről van szó, akinek 15 éve „hatalom” van a kezében. De nem hiányoznak a bírálatok sem, még az Ön Lengyelországa részéről sem. Miként magyarázza ezt? — Való igaz, hogy ma Lengyelországban a médiumok és egyes ideológiai irányzatok megpróbálják negatív fény­ben feltüntetni a pápát. Ez a stratégia azonban egyáltalán nem tükrözi a katolikus nép legmélyebb érzelmeit. Le kell lepleznünk, mi is rejlik e kritikus irányzat hátterében. Véle­ményem szerint a problémát az Európába lépés téves felfo­gása jelenti. Utolsó, 1991 -es lengyelországi látogatásom során, és más alkalmakkor is, foglalkoztam ezzel a kérdés­sel. Nyilvánvaló, hogy nem vagyok az Európába lépés el­lensége, de azt nem helyeslem, hogy a kísérletből valósá­gos bálványt, hamis bálványt faragjanak. E terv szorgalma­zói úgy képzelik, hogy a propaganda erejével Lengyelor­szágban egy ultraliberális, fogyasztói szellemű, értékeket nélkülöző rendszert vezetnek be. Mellesleg Lengyelország­nak nincs szüksége arra, hogy belépjen Európába, mert már Európában van, Európa közepén. Fontos, hogy sajátos értékeivel tartozzék Európához, ne alkalmazkodjék bírálat nélkül, vakon a nyugati felfogáshoz, ne szívja magába azt, ami a legrosszabb. — Mivel magyarázható, hogy néhány volt kommunista országban a kommunisták újra hatalmon vannak? — Ezen a ponton tisztáznunk kell néhány kérdést. Nem arról van szó, hogy a kommunisták, mint olyanok visszatér­tek a hatalomba, hanem inkább egyfajta, nem is túlságosan meglepő visszahatás ez az új kormányok tehetetlenségére, eredménytelenségére. Az elmúlt 50 évben egyedül a kom­munista politikai vezető réteg létezhetett. Egyedül ők is­merték a politika, a parlament működését. A többiek, azok. akiket ma centrumnak vagy jobboldalnak szoktak ne­vezni, nem voltak felkészülve a kormányzásra, mivel ko­rábban nem volt lehetőségük. Lengyelországban például a szolidaritás idején, ellenzékként erősek és egységesek vol­tak, most viszont megosztottak. Egyfajta ősrégi lengyel jel­lemhiba a túlzott individualizmus, amely a szociális-politi­kai élet megosztottságához, széttöredezettségéhez vezet. Erősek az ellenzékiségben, de nem a kormányzáshoz szük­séges építő javaslatokban. —• Ön energikusan és szenvedéllyel küzdött a kommuniz­mus ellen. Most a volt kommunista országokban erkölcsi válság uralkodik, terjed a kábítószer és a prostitúció. A volt Jugoszláviában a civilizáció fogalmát megalázó hábo­rú dúl. Nincsenek-e olykor abbeli kételyei, érdemes volt-e egyáltalán megdönteni a kommunizmust? — A problémának ez a megközelítése — attól tartok — téves. A magát szocialistának és kommunistának tartó tota­litárius, igazságtalan rendszer elleni küzdelem jogos volt. De igaz az is, amit XIII. Leó pápa állít, hogy ebben a rend­szerben is vannak igazságmagvak. Nyilvánvaló, hogy eze­két nem kell megsemmisíteni. Manapság objektív és gon­dos konfrontációra van szükség, amelyet a szellemek meg­különböztetése eleven érzékének kell kísérnie. A szélsősé­ges kapitalizmus bármilyen formájának védelmezői több­nyire nem ismerik el a kommunizmus által megvalósított jó dolgokat sem, mint például a munkanélküliség elleni harcot vagy a szegényekről való gondoskodást. De az ál­lam túlzott protekcionizmusa, gyámkodása, negatív ténye­zőket is teremtett. Megszűnt a magánkezdeményezés, a semmittevés és a passzivitás hódított teret. A rendszerválto­zás az embereket felkészületlenül találta, nem képesek ar­ra, hogy önerejükből harcoljanak, mert elszoktak a szemé­lyes felelősségvállalástól. Bár ugyanakkor voltak olyanok is, akik mindjárt nagy kezdeményezőképességet mutattak gazdasági téren, és kihasználva a kezdeti tétovaságot, nem mindig törvényes, becsületes úton jutottak gazdagsághoz. E személyek többsége a nomenklatúra volt tagjai közül ke­rült ki. Látjuk tehát, hogy rendkívül nehéz az átmenet az egyik rendszerből a másikba. Az ár, amit fizetni kell érte — a munkanélküliség, a szegénység és nyomor — igen ma­gas. — Az emberek — bizonyos aggodalommal — azt kérde­zik, milyen Európa felé haladunk. Megnyugtatná őket? ­— Egyszer egy politikus a következőket mondta nekem, ami nagy hatással volt rám: A berlini fal összeomlása fő­leg nekünk, Nyugat-Európa számára probléma, mert eddig ez a fal megvédett bennünket: békében, nyugodtan éltünk, dolgoztunk és meggazdagodtunk. Most egész Kelet-Euró- pára oda kell figyelnünk és aggódhatunk, hogy mi történik ott, különben az egész ránk omlik. Nagyon érdekesnek talá­lom ezt a megfigyelést. Egyébként ezt megerősíti az is, ami a balkáni háborúval történik. Az Európai Közösség ön­magába zárkózik, és túlságosan közömbös, kevéssé haté­kony e probléma megoldásában. így a pápa és a Szentszék aggódó felhívásai a béke érdekében pusztába kiáltott szóvá válnak. — Hogyan tud hozzájárulni Kelet-Európa annak a nagy Európának a kialakításához, amelyet Ön mindig szorgal­mazott? — Mindenekelőtt ezeknek a nemzeteknek az önazonossá­gával. Olyan európai nemzetekről van szó, amelyek a kom­munista rezsimek által rájuk erőszakolt átalakulások ellenére megőrizték sajátos identitásukat. Talán egyenesen megerősí­tették azt az önfenntartási ösztönnek köszönhetően. Ez az önazonosság különféle módon és mértékben, különböző fo­kon jelenik meg. De alapvetően minden országban valódi küzdelem fejlődött ki a proletár internacionalizmus és a nem­zeti önazonosság között, amelyet minden áron ki akartak irta­ni. Azt mondták: a munkásnak nincs hazája, mert hazája a munkásosztály. A végén azonban nyilvánvalóvá vált, hogy ez az osztályharcot és osztálydiktatúrát hirdető ideológia nem tudta legyőzni a nemzeti tudatot, nem tudta legyőzni a vallási tudatot, az ember vallási dimenzióját sem. A nemzeti önazonosság és a vallási önazonosság mértéke érintetlen ma­radt, sőt bizonyos értelemben megerősödött. — Egyrészt tehát itt van a fejlett Nyugat, amely azonban — ahogy Ön gyakran megjegyzi — túlságosan a gazdasági kérdésekre figyel, másrészt itt van a volt kommunista Euró­pa, amely a szenvedések következtében ma még talán kevés­bé felületes. Ha ez a két Európa közeledik egymáshoz, me­lyik nyer többet? — Azon kellene inkább gondolkozni, melyik veszít töb­bet! Úgy vélem, Kelet-Európa veszíthetne többet, ami önazo­nosságát illeti, mivel Kelet-Európa a totalitárius rendszer ál­tal rákényszerített tapasztalatok révén érlelődött meg. II. János Pál pápa az új világrendről

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom