Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-25 / 20. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1994. JANUAR 25.. KEDD Magyarország és Európa az Apponyi-gyűjtemény tükrében Könyvek az idő forgatagában Az Országos Széchényi Könyvtár reprezentatív kiállítással emlékezik meg gróf Ap- ponyi Sándorról — a könyvtár nagylelkű mecénásáról — születésének 150. évfordulója alkalmából. A kultúra napján megnyílt különös tárlatot a nagyközönség április 21-ig tekintheti meg. Apponyi Sándor 1844. január 19-én Párizsban született, s 1925. április 18-án a Tolna megyei Lengyelben halt meg. Középiskoláit magánúton végezte, tanítója Elefánty Ferenc, egykori 48-as honvéd volt. Egyetemi tanulmányait Münchenben folytatta, ahol jogot és történelmet tanult. Diplomata család sarjaként fiatal éveit — maga is diplomata lévén — külföldön töltötte, főleg Londonban és Párizsban. A könyvek iránti vonzódása már egészen fiatal korában megmutatkozott, első könyvét tizenéves gyermekként vásárolta Londonban, egy 1664-ben megjelent angol nyelvű Zrihyí-életrajzot. A könyvgyűjtés iránti szenvedélye az évek folyamán egyre inkább fokozódott, s így sok értékes ismerettségre is szert tett. Thomas Wtottszal — a British Museum kelet-európai részlegének vezetőjével — való kapcsolata ülönösen nagy hatással volt könyvtára gyűjtőkörének kialakításában. Thomas Wattsnak köszönhetően a múlt században — Magyarországon kívül — A British Mu- seumnak volt a legnagyobb Hungarica-gyűjteménye. 1876-ban Apponyi Sándor (édesapja halála után) végleg hazatért a Tolna megyei Lengyelben lévő birtokára. Len- gyeli kastélyába került az akkor már világhírű könyvgyűjteménye is. A kastélyban két teremben helyezték el a könyvtárat, a nagyteremben a modem könyveket Óangol, francia, olasz, német klasszikusokat, útleírásokat, földrajzi, történelmi műveket), a másik teremben kapott helyet a Hungari- ca-gyűjtemény, a hozzátartozó szakirodalom és bibliográfiák. Apponyi Sándor könyvtárában szívesen látta kora tudósait, kutatóit. Hungarica-gyűj- teményéről — Dézsi Lajos irodalomtörténész professzor közreműködésével — annotált katalógust is készített, melyet saját költségén adott ki, s a fontosabb gyűjteményeknek ingyen küldte el. Könyvtára gyarapításán kívül másik nagy feladat, melyre vállalkozott — Wosinsky Mór lengyeli példános ösztönzésére — a Lengyel község melletti Török-sánc régészeti feltárásának támogatása. Apponyi Sándor a feltárás érdekében kivágatta 25 katasztrális hold erdejét, s a kutatás költségeit is fedezte. A kitartó munka eredményeként Wosinsky Mór feltárta — a nemzetközi szakirodalomban Lengyelikul- túra néven emlegetett — neoli- tikumbeli leleteket. Az itt feltárt értékes leletek az 1902-re elkészült szekszárdi múzeumba kerültek, ahol a mai napig megtekintheti a nagyközönség. A múzeum jelenleg Wosinsky Mór nevét viseli. Apponyi Sándor 1878-ban feleségül vette Esterházy Alexandra grófnőt, aki mélyen érdeklődött a tudományok és a művészetek iránt, maga is művészien rajzolt, s férjét mindenben támogatta. 1924 szeptemberében kelt az az ajándékozási okirat, melyben gróf Apponyi Sándor a Magyar Nemzeti Múzeum Országos Széchenyi Könyvtárának adományozta teljes könyvtárát, ahol azt mind a mai napig elkülönítve őrzik. A nemes adományt az özvegy grófné azzal tetézte, hogy az egész kastélyt, az összes berendezési tárggyal és földbirtokkal a nemzeti Múzeumnak adományozta. A hétvégén megnyílt kiállítás bemutatja az Apponyi család életútját, a híres Hungarica-gyűjte- mény legszebb darabjait, úgy hogy a könyveken keresztül végigkísérhetjük a magyar történelem legfontosabb állomásait a kezdetektől a XVIII. sz. második feléig. A kiállításon a látogatók megtekinthetik a Magyarországról készült legrégebbi nyomtatott térképet (Lázár deáktól, megjelent: Ingolstadt, 1528.), valamint az Apponyi- gyűjtemény legszebb kódexeit, néhány kéziratát, számos ős- nyomtatványát, és szemet gyönyörködtető bibliofil könyveit (elzevireket, aldinákat), s egyéb ritkaságait. A kiállítást színesíti a Lengyelben feltárt nolítikus kultúra pár szép darabja, valamint néhány antik görög váza, melyek annak idején a lengyeli könyvtárat díszítették. (b.) Hanglemezkiadó zeneiskola Megszűnt a Kartali Kisbíró Szájról szájra jár a hír Mindenkinek, a hivatalos hírterjesztőknek, s az olvasóknak is mérhetetlenül fáj, hogy megszűnt a Kartali Kisbíró, a helyi Érdekvédelmi Kör lapja. Ez volt — a rendszerváltozást követő lapalapítás óta — az egyetlen írott sajtótermék a településen, mely bőven és pontosan, havi rendszerességgel tájékoztatta az egyre növekvő számú olvasó kö- zönsséget az önkormányzatnál, a kultúra, a sport stb. területén történtekről. „Szünet...” ezzel az egy szóval kezdődik a Kartali Kisbíró 1993-ban megjelent utolsó száma. Az olvasóhoz írt szerkesztőségi cikkből valameny- * nyi érintett megtudhatja, hogy hónapokig tartó vitatkozás, majd újra és újra nekilóduló ám mind csökkenő meggyőződés közepette készültek a Kisbíró számai. — Elfáradt, beleunt a szerkesztőség — összegzi a hír hátterét beszélgetőtársam, dr. Keresztes Katalin jegyző asz- szony. — Akik a lapot, s az évente megjelenő népszerű kalendáriumot készítették, nem voltak újságírók: napi elfoglaltságuk mellett kellett összegyűjteniük, s nyomda alá rendezniük a helyi híreket. Ebbe fáradtak bele a kartali lapkészítők. Ami a dologban a legelke- serítőbb, az az, hogy — miként az annyi más települést egyébként jellemez — itt nem a pénzhiány miatt szünetel a helyi hírmondó. Ugyanakkor éppen ez ad reményt ahhoz, hogy az eddigi szerkesztők által meghirdetett lapszüneteltetés nem válik az országos lapoknál tapasztalható végleges felszámolássá. Mind a most búcsúzó szerkesztőgárda, mind, a lapot anyagilag, s természetesen információkkal is támogató helyi önkormányzat ígéri: már most keresik annak útját-módját, hogyan, kiknek a közreműködésével lehet újraindítani ezt a helyi viszonylatban rendkívül fontos sajtóterméket. — Nem utolsósorban a választások előtt fontos, hogy legyen lapja a falunak — mondta Orbán Imre polgár- mester. — Amúgy is azt vallom, hogy az új demokráciánk egyik legnagyobb vívmánya, s ennek a társadalmi rendszernek az éltetője is, hogy szabadon, s rendszeresen érkeznek hírek a lakosokhoz, hogy információhoz juthassanak az emberek. E nélkül elképzelni sem lehet, hogyan működhetnének a demokratikusan megválasztott intézmények? Amíg a kartaliak pénzéhez vállalkozó gárda is társul, egyelőre szájról szájra jár a hír a faluban. S bár a szaporodó emeletes házak szomszédságában egyre kevesebb a kapuk előtt felállított „beszélgető” pad, a helybéliek barátságos, egymást szerető és tisztelő tulajdonsága a biztosíték arra, hogy minden lényeges hír eljut az érintettekhez. (iné) Hanglemez kiadására vállalkozott a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola. A korongon az intézmény vonószenekarának tolmácsolásában Francesco Geminiani, Johann Friedrich Fasch, Johann Sebastian Bach, Wolfgang Amadeus Mozart, Georg Arányi-Aschner, Edward El gar és Pietro Mascagni művei szólalnak meg. A 30 tagú — a zeneiskola jelenlegi és korábbi, már zenei pályán továbbtanuló növendékeiből álló — együttes Major István művészeti vezető, karnagy vezényelte. A borító Ecsedi Mária grafikusművész tervei alapján, Borbély Béla fotóinak felhasználásával készült. A hanglemez 1500 példányban jelent meg székesfehérvári és Fejér megyei vállalatok és vállalkozók anyagi támogatásával. A hanglemezeket követően — amint azok eladásából összegyűlik a szükséges pénz — CD-lemezt és a vonószenekart ismertető kiadványt is megjelentetnek. Az együttes nem ismeretlen sem itthon, sem külföldön, eddigi rangos művészi munkájának mintegy „koronája” a lemez megjelenése. 1991-ben és 1993-ban elnyerte a Zeneiskolai Zenekarok Országos Fesztiválján a vonós kategória első díját. H KISBIRQ A'.-íöiíí ('•'Mitewt. 4>rK A..’* SVA í.'i.'.i SZUNE TSzükség van-e művelődési házakra? Korszerűség és hozzáértés A népművelőkre, mű- '♦r ä velődési házakra egye- bek mellett azért van szükség, hogy eijesz- tői legyenek a Különféle társulások létrejöttének — jelentette ki Romhányi András, a Budapesti Művelődési Központ igazgatója a ceglédi kaszinóban azon az előadáson, amit Népműveléstől a közművelődésig címmel tartott. Romhányi András bevezetőjében részletesen taglalta a népművelés helyzetét Magyarországon és Európában. Majd kitért arra, hogy hazánkban sajátosan alakult ki ez a szakma. Korábban a gazdálkodással kapcsolatos ismereteket kellett átadni az érdeklődőknek. Ebben a gazdakörök és népfőiskolák jeleskedtek. Aztán a későbbiekben — amikor egyre több információra volt szükség — létrejöttek a művelődési házak, ahol különböző csoportok kielégíthették kulturális igényeiket. Romhányi András kifejtette, igaz, hogy a művelődési házak tevékenykedésére a sztálinista pártállami rendszer rányomta a bélyegét. Ennek ellenére lényegesebb az az eredmény, amit ezek az intézmények produkáltak, mint az, hogy a központi irányítás miként is valósult meg. Létrejött egy szakma, amelynek a képviselői nemcsak a kultúrához értenek. A gyakorlat pedig azt bizonyítja, hogy szükség van e szakmára, még ha egyesek az ellenkezőjét hangoztatják is. Mondván, hogy elveszi a civil szerveződések elől —- egyesületek, alapítványok, különböző baráti körök a lehetőséget. Egyelőre az említettek nem tolonganak helyért egy-egy művelődési házban. Egyébként az intézményhálózat komoly érték, temérdek pénzt emésztene fel, ha újra meg kellene építeni ezeket a létesítményeket, amelyeknek a megszüntetés végzetes hiba lenne. Az előadó érintette azt is, hogy a népművelés — amely korábban egységesnek látszott — napjainkban utódszakmákra (információs munkatárs, kulturális menedzser, animátor, közösség- fejlesztő stb.) bomlott. Az igazgató a továbbiakban vázolta a művelődési házak szerepét a fejlett demokráciákban. Befejező gondolataiban Romhányi András akként vélekedett, hogy a művelődési intézmények — a szakmai értékek megőrzésével — csak elvétve önfenntartó- ak. Éppen ezért az államnak támogatni kell ezeket. Az önkormányzatok azzal, hogy pályázatok alapján kinevezték a legtöbb településen az igazgatót, elismerték a művelődési házak létjogosultságát és szükségességét. Az e területen munkálkodóknak a jövőben három feladatuk lesz. Fontos a szakmai összefogás, hogy ne lehessen megszüntetni egy művelődési házat se. A létesítmények életét meg kell tölteni tartalommal — figyelve a közönségre — a korszerű követelményekhez igazodva. S végezetül leglényegesebb teendő: a meglévő „kultúrházak” új intézményrendszerét kialakítani, amely társadalmi alapon szerveződik és szakmai értékekre építkezik. F. F. PMH-Galéria * PMH-Galéria * PMH-Galéria Rácz József: Nagykőrösi főtér Rácz József festőművész 1904-ben született Békésen. A helyi református főgimnázium elvégzése után a képzőművészeti főiskolán tanul — Rudnay Gyula és Csók István tanítványaként. Ezt követően szeghalmon, majd 1936-tól Nagykőrösön tanított — rajzot, ábrázoló geometriát és művészettörténetet. Az 50-es évektől a nagykőrösi művelődési központ képzőművész körét vezette a Cifrakertben, majd a Svájci házban 1989-ben bekövetkezett haláláig.
