Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-04 / 2. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1994. JANUÁR 4., KEDD ] L3 Gyertyák fényében É Ez év karácsonyán szokatlanul gyakorlott mozdulattal gyúj- — tottuk meg a fenyőfa gyertyáját. Lángjában korábbi évek karácsonyi gyertyagyújtásának emléke helyett a Kerepesi temető gyertyaerdeje, a Parlament lépcsőire terült gyertyaszőnyeg jelenik meg. És a közelmúlt emlékképei. Könyörgő szentmise a bazilikában: a zsúfoltság éjféli misére emlékeztet, de öröm helyett mélységes aggódás köny- nyei csillognak férfiszemekben is. „Boldogasszony Anyánk... ne felejtkezzél meg szegény magyarokról!” Másnap a megújult, szép piarista kápolnában tudtuk meg, hogy nem gyógyulásért imádkozunk. Akik akkor ott együtt voltunk, függetlenül attól, hogy diáktárs-, tanár- vagy tanítványként, vagy csupán képernyőről ismertük; személyes halottunkat gyászoltuk. A hajdani piarista diák emlékező mondata a Miatyánkba csuk- lott, s mi összeszorult torokkal mondtuk vele: „...legyen meg a Te akaratod...” Csak Isten tudja, kit miért szólít magához — emberi mérték szerint — oly korán. „Az én utaim nem a ti utaitok.” A mi utunk ahhoz a Házhoz vezet, melyben egy ember három és fél éven át hősies küzdelmet folytatott nemzetéért, ahol — szerintünk — bőséges feladata lenne még, s ahol — a Fennebbvaló szerint — éppen eleget tett. Önként mentek százezrek, hogy némán fejet hajtsanak a zászlóval letakart koporsó előtt. A várakozás óráiban szívet melengető beszélgetések alakultak ki alkalmi sortársak között; a hullámhossz — beállítás nélkül — azonos. A tömeggel együtt rezdül: a kormányszóvivő meleg hangjával, kiskatona forró teával, a parlamenti őr ünnepélyes udvariassággal. Ajándékot kaptunk az Elhunyttól, az összetartozás ajándékát. És másnap az ácsolt kereszt alatti emelvényről a szertartást végző pap közvetíti a haldokló miniszterelnök mindenkinek szóló megbocsátását. Feladatot kaptunk tőle, a megbocsátás feladatát. Bocsássunk meg mi is azoknak, akik ellene vétettek; akik bemocskolták, amíg országunkért dolgozott, akik nem kímélték betegágyán, s akik előtt nem szent a végtisztesség sem. Ha ő megtette, mi sem tehetünk mást. Talán azért történt mindez karácsony előtt, hogy a szeretet ünnepén gyertyafényben tisztábban lássunk: az ajándékot is, a feladatot is, egymást is. Kenessey Béláné Budapest Az arisztokrácia védelmében Nagy meghökkenéssel olvastam a Pest Megyei Hírlap november 12-i számában egyik olvasójuk levelét, aki felháborodottan sérelmezte, hogy gróf Bethlen István nevét miért az őt megillető ősi jogon — grófi címmel együtt közük. Ez eszembe juttatja azokat a II. világháborút követő kastélypusztításokat, amelyeket csak kisebb részben okoztak a német és szovjet csapatok. Az igazi pusztítást, a régi nemzeti értékek széthordását, pusztítását nyilván a lakosság ilyen mentalitású része végezte. (Szlovákiában a volt Felvidéken a magyar kastélyok széthordásának megakadályozására tudomásom szerint katonaságot rendeltek ki őrzésre.) Tudnivaló, hogy arisztokrácia nélkül nincs nemzet. Az első „arisztokraták” a „hét vezér” voltak, akiket a törzsek leg- kiválóbbjai közül pajzsra emeltek. Ha ilyenek a magyarságban nincsenek, akkor sose jutottunk volna a Kárpát-medencébe, hanem nyelvrokonainkhoz hasonlóan (manysik, hantik) teljesen ismeretlen elmaradt néptöredékként élnénk a mai Oroszország Urál vidéki területén. A magyar arisztokrácia volt az, amelyik teijesztette a kultúrát, pártolta a művészeteket, amelynek fennmaradt és megmaradt töredékeit büszkén mutatjuk múzeumainkban, mint európaiságunk bizonyítékait. A Bethlenek éppen azoknak az arisztokrata családoknak az egyike, akik olyan híres politikusokat és fejedelmeket adtak, mint például gróf Bethlen Gábor, vagy a két világháború között gróf Bethlen István. A jelenlegi gróf Bethlen István pedig szerény szerepet tölt be mai politikai életünkben. Felsorolni is nehéz például az egyetemalapító gróf Pázmány Pétert, gróf Zrínyi Miklóst, a szigetvári hőst és ükunokáját, a költőt, a művészet- és zenekedvelő herceg Esterházya- kat, a Lánchíd-építő gróf Széchenyi Istvánt, akinek édesapja gróf Széchényi Ferenc a Nemzeti Múzeum könyvtárát alapította. Hogy voltak köztük mulato- zók, költekezők és más emberi hibával rendelkezők is, az az arisztokrácia máig is ható érdemeit nem csorbítja. Olcsó hatás- , vadászat csak ilyenekre leszűkíteni az arisztokráciát, hiszen gróf Széchenyi István is mulatós huszárkapitány volt fiatal korában és mégis, idősebb korára mennyit alkotott a magyar nemzet felvirágoztatása érdekében! A 13 aradi vértanú között is számos arisztokrata, nemes, dzsentri volt, akár gróf Batthyány Lajos, akár gróf Leinin- gen-Westerburg Károly nevét említjük. De említhetjük a II. világháborúból báró Stomm Marcell altábornagy nevét és természetesen sok másét is. Sajnálatos emberi tulajdonság, hogy az emberek általában a negatívumokra emlékeznek vissza szívesebben, a rangoktól és címektől csak az adományozók foszthatják meg az adományozottat és leszármazóit, és nem bárki, akinek ez nem tetszik. Az örökölhető rangok és címek viselői már sokszor bebizonyították, hogy méltók nagy őseikhez és ezt tiszteletben kell tartanunk. Temler Elemér Budapest HISTÓRIA Hamvas Béla Magyarország kulturális szférái (IV.) A városok kicsinyek, de bennük a társas élet élénk és a szellem éber. E nyugati városok, mint Sopron, Pozsony, Kőszeg műveltek, demokratikusak, magas ízléssel és életigénnyel. Kőszeg nagyobb város benyomását kelti, mint az alföldi Hódmezővásárhely, amelynek csaknem tízszer any- nyi lakosa van, és legalább húszszor olyan gazdag. E vidéken nincsenek nagy ipari vállalkozások és latifundiumok. A termelés olyan kicsiny arányokban folyik, mint ahogy az urbanitás is szűk. De könnyen átszerelhető egyik termelési ágról a másikra. És a szervezettség pompásan működik. Nem autokratikus, mint a déli vidék, és életideálja nem a familiáris vegetáció, hanem a polgári prosperitás. A földdel való kapcsolat természetszerűleg lazább, mert hiszen a település formája nem a kúria, amely közvetlenül a földön él, hanem a kisváros. Ennek ellenére a művelés hatásosabb. E hatásos művelés, mint kulturális gondolat olyan erős, hogy hosszú ideig ezen a vidéken voltak Magyarország legjobb iskolái, olyan líceumok, kollégiumok, ahová az egész magyarság összegyűlt. A városi és parasztréteg között különbség alig van. Az intenzív kul- tiváltság az embereket át- és átszövi kulturális, szellemi és gazdasági értékkel. VI. A mediterrán tájból a nyugatiba való átlépés is észrevehető, de még sokkal feltűnőbb az átlépés a nyugatiból az északiba. Röviden jellemezve: ez a kulturális provin- cialitás szférája. A mediterrán vidéknek, mint ahogy az egész Földközi-tenger kultúrkörének fővárosa Róma. E felé a központ felé néz a magyar délnyugati sarok éppen úgy, mint Provence, vagy Hispánia, vagy Dalmácia. És innen nyeri életstílusát is. A nyugati öv fővárosa, mint minden nyugati kultúrszférá- ba tartozó vidék: Párizs. Ezen a vidéken ez a középpont, akárhol fekszik a vidék, Németországban, Türingiá- ban, a Rajna mellett vagy a Dunánál. Az északi szférát a többitől az különbözteti meg, hogy nincsen középpontja és nincsen fővárosa. Teljesen vidék. A kulturális provinciali- tás ezt fejezi ki. Decentralizált életforma ez, ahol a kulturális törekvéseknek sem középpontja, sem iránya nincsen. Ide minden véletlenül vagy egyéni kísérletképpen jut el, és nem szervesen. Kicsiny városok egymástól elszigetelten állanak, erőtlen, lokális civilizációval. A termelési rend szétszórt és nem individuális, hanem olyan archaikus, mintha még nem lépett volna ki teljesen a naturális állapotból. Olyan, mint egy észak-norvégiai gazdaság. Az ember és a föld viszonyát is ez a provincialitás határozza meg. Nincs határozott termelési stílus. Az ipartelepek olyan egymagukban állanak, mintha valamilyen gyarmaton volnának. Körülöttük néhány lazán szocializált falu vagy község, aztán erdőség és rét, ahol rendezetlen és középponttalan állattenyésztés folyik, vagy primitív földművelés. A hegyek között vadászok, pásztorok, favágók és szénégetők élnek. A társadalmi tagozódás is ennek a még naturális anarchiába hajló provincialitás- nak felel meg. Az emberiség itt még nem nőtt organikus közösséggé, hanem szétszórva és elhagyatottan él. Az északi szférában éppen azért az emberek életét a természet határozza meg, amely ott sokkal nagyobb szóhoz jut, mint nyugaton vagy délen. Az északi természet zord és hideg. Hosszú és kemény tél van, rövid átmenet, aztán többnyire esős nyár és az egyedüli ősz, amely derült, de már hűvös. Ez alatt az éghajlat alatt az ember lelki élete túlságosan eltolódik a magányos melankolikus érzel- messég felé. Ez a magány és melankólia, amely az északi magyar költőket is jellemzi, különösen Tompa Mihályt, aki ennek a világnak a legtökéletesebb kifejezője. VII. A Hemád völgyében dél felé utazva, vagy a Tisza északi partjáról átkelve az ember nem olyasmit él át, mintha egyik országból a másikba érne, hanem mintha egészen más földrész nyílott volna meg előtte. Északon szürke és tompa kékeszöld szín uralkodik. Itt az ember szemébe vakít a világosbarna, sőt a sárga. Ha a vonat átlép észak és kelet határán, külön meg kell szokni ezt az eleinte fájó sárga homokszínt. A Felvidék csaknem finnországi csendje és nyomottsága egyszerre felszabadul és kitágul. Itt egyszerre minden szabad lesz és tág. Észak, mintha félálomban volna, ez az éberség földje. Az ember, az ázsiai és délorosz síkságra ért. Beláthatatlan távlatok nyílnak meg, az alig hullámzó föld elvész a messzeségben. Néhány fa, egy kicsiny liget, apró patakok inkább, mint folyók, és a nagy folyam lassan, lustán kanyarog, iszapos sárga színével. (Folytatjuk) Magas szintű rejtvény Mindenheti rejtvény- újságom, a Telem- fppj agazin belső, utolsó előtti oldalán egy egész oldalas hirdetés-rejtvény keltette fel érdeklődésemet nemrégiben, címe: Repüljön a Hohes C narancsok birodalmába. A rajzon a riói Corcovado- hegy, Christo Redemptor (Megváltó Krisztus) világhírű szobra áll, alatta a Guana- bara-öböl, és szövegében „Hohes C két és fél kilogramm narancsból nyert természetes C-vitamint tartalmaz, így már egy pohár elfogyasztásával bárki hozzájuthat a naponta szükséges C-vi- taminhoz.” (Ez itt nem a reklám helye, csak az idézeté.) Azután megtudjuk, hogy valamennyi Hohes C narancs Brazíliából származik: bizonyára ezért játszhatunk egy négyszemélyes, 560 ezer forint értékű brazíliai utazásért, vagy 444 Hohes C-póló- ért. Nos, nézem a beküldendő kupont. Ezen a következő kérdés áll: „Egy doboz Hohes C mennyi narancs C-vita- min-tartalmával rendelkezik?” A beikszelendő 3 kocka alatt: 1 kg, 2 kg, 2,5 kg. Hosszas, elmélyült gondolkozás után megfejtettem. Remélem, jól! Ezt a szöveget írtam a kupon szélére. És a 2,5 kg-ot ikszeltem be. És biztos vagyok benne, hogy családostul utazom. Mert feltehetően ezt rajtam kívül senki sem fejti meg. Ugyanis ilyen lüké ez az ország! Vagy aki így hirdet? Fazekas Mátyás Veresegyház Ék Mintha csak a médiumok körüli méltatlan háború kitelj esztésé- re ásták volna ki az újabb lövészárkot: „La Stam- pa”-cikk, elnök urunk nyilatkozata alapján. Nemzetközi segítséget kér a hiteles tájékoztatást, a sajtószabadságot lábbal tipró kormány megfékezésére. Kifogásolja, hogy az ellenzék hangja nem jut el a nemzethez. Egyetlen szóval sem utal arra, hogy kiknek a hangját (és képét) vagyunk kénytelenek nélkülözni és miért! Még csak gyerekes csínyről sem tesz említést, pedig gátlástalanul hazudozni, országot-vilá- got félrevezetni sokkat több, mint csínytevés. A közfelháborodás hatására elnök úr ismét megszólal, és újabb döbbenet! Nem tiltakozik, hogy szavait elferdítették, nem kér helyreigazítást, nem indít sajtópert, tulajdonképpen megerősíti az olasz lapban megjelenteket. Sokadszor bizonyítja, milyen nehéz elvbarátai érdekein felülemelkednie. Marad az ismert gyakorlat: a felelősséget (nem) vállalni, azt áthárítani azokra, akik a demokráciát mindig komolyan veszik. t Mika Miklós Budapest Erdőhasználati jog a pilisi erdőben Középkori nagy kiterjedésű erdeink — kevés kivétellel — királyi tulajdonban voltak, csak a 14. századtól kezdve került sok erdő földbirtokosok kezébe. Az erdőhasználati jogot az uralkodó átengedhette másnak is, egyházi intézményeknek, szerzetesrendeknek, illetve — részben szokásjog alapján — általában a jobbágyoknak is engedélyezték a tűzi- és épületfa vágását. A monostoralapító levelekben királyaink rendszerint megemlékeztek a tüzelő beszolgáltatásáról. 11. Géza és III. Béla a pilisi Szentkereszt-kolostor cisztercitáinak adta meg a pilisi erdő „faizás”-i jogát. A fát azonban nemcsak tüzelésre, hanem építkezésre is használták. Vannak oklevelek, amelyek arról is felvilágosítanak: mekkora szálfákat használtak fel. Általában harminc könyék hosszúságúnkra volt szükség, persze csak a nagyobb épületek, templomok emelésénél. A harminc könyék mintegy 23 méternek felel meg. Néha bizony el is vették az értékes anyagot, 1295-ben Benedek óbudai prépost jelentős mennyiségű fát hozatott magának háza építéséhez. A Dunán úsztatott fát azonban Kőszegi Miklós nádor elvette, csak az esztergomi érsek közbenjárására kapta vissza Benedek prépost. Zsigmond király 1388. január 5-én állíttatta ki azt az oklevelet, amelyben utasította a pilisi ispánt, hogy „az óbudai apácáknak engedje meg a pilisi királyi erdőben az épület- és tú'zifavágást". Pogány György Felelősségvállalás
