Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-20 / 16. szám
% PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1994. JANUÁR 20., CSÜTÖRTÖK 5 A „falhoz állítás” felelőssége* Jól halad a megyei rendszer kiépítése A sürgősségi betegellátás nem pótrendelés Gödöllő és Szada lakosságának a sürgősségi egészségügyi ellátását oldja meg az intenzív ügyeleti rendszer, amely — egy márciustól üzembe lépő közös diszpécserszolgálat révén — azonnal a helyszínre irányítja a mentőautót vagy a szolgálatban lévő orvost. Erről tartottak előadást a szakembereknek annak a kétnapos Önkormányzati Tudományos Konferenciának a zárónapján Gödöllőn, melyet kizárólag az egészségüggyel kapcsolatos pályamunkák bemutatása érdekében rendeztek meg. A konferenciával párhuzamosan a Gödöllői Művelődési Központban orvosi berendezéseket forgalmazó cégek tartottak szakmai bemutatót Erdősi Ágnes felvétele — Az egészségügyben kidolgozott ügyeleti rendszert sokan — nagyon is helytelenül — valamiféle pótrendelésnek tekintették — mondta — dr. Thury Peregrin, az Országos Mentőkórház igazgató-főorvosa, aki egy képletes kerékasztalhoz ültette, s hallgatósággal folytatandó párbeszédre is ösztönözte az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját, dr. Góbi Gábort, a Gödöllői Egyesített Egészség- ügyi Intézet igazgatóját, dr. Váradi Tamást, illetve annak gazdasági vezetőjét, Sződi Ist- vánnét. A vitatéma, amelyről az Egészségügy és Reform címmel megtartott kétnapos konferencia hallgatóságát is bevonták az érintettek: a megyében alakuló sürgősségi betegellátás rendszere volt. Ebben pedig — talán a konferencia helyszíne, Gödöllő sem véletlen — éppen ez a város jár élen. Itt ugyanis, a konferencia első napján ünnepélyes keretek között átadott, orvosi műszerekkel felszerelt korszerű ügyeleti autó, egy Peugeot 106-os segítségével immár naprakészen megoldódott a sürgősségi betegellátás. — Márciustól már egységes diszpécserszolgálat is segíti a lakosságot abban, hogy csupán egy telefonszám megjegyzésével az ünnepnapokon is este hat órától, másnap reggel nyolc óráig azonnal hívható legyen az ügyeletes orvos — magyarázta el a dolog lényegét dr. Váradi Tamás. — Ezt a sürgősségi ellátást tovább segíti, hogy a városunkban működő adatbank immár lehívható a helyi mentőállomáson is, így a sürgős esethez vonuló szolgálatot teljesítő ügyeletes orvos tudja, milyen betegségben szenved a hívó. — Vitathatatlan, hogy ez a rendszer nem olcsó —: mondta a hallottakat a számok nyelvére fordítva a gazdasági igazgató. — A 32'ezer lakos ellátását biztosító, eddig II háziorvos egyeztetése alapján tartott ügyeletekkel megoldott hét végi és ünnepi szolgálatot felváltó sürgősségi rendszer kiépítése összesen 5,5 millió forintba került. Ugyanakkor ha ezt lebontjuk egy lakosra (napi 70 fillérre jön ki), rögtön érthető, miért nyúltak mélyre pénztárcájukba az önkormányzatok: Szada 0,5 milliót, Gödöllő 2,5 milliót adott. — Mi a helyzet a megye más'régióiban? Erre a kérdésre Győri Attila, szőkébb hazánk mentőszolgálatának főigazgatója előadásában hallottak választ. A főigazgató megelégedéssel említette, hogy a megyében szinte valamennyi önkormányzat megértette, hogy az eddig háziorvosok közötti váltórendszerben működő ügyeleti rendszer az értintettek túlterhelését okozza, sőt az esetleg szakmai ellátás színvonalát is veszélyezteti. A megoldás az ügyeleti és a mentős szolgálat egy központban történő kialakítása, de legalább a hatékony ünnepnapi, hét végi szolgálat megszervezése lenne. Dunakeszin, Monoron, Vác körzetében és Érden már előrehaladott állapotban van ezeknek a rendszereknek a kialakítása. Egyértelműen bizonyított, hogy a háziorvos tehermentesítésére, a szakmai érvek mérlegelésével és a helyi önkormányzatoknak anyagi tehervállalásával létrejövő ügyeleti rendszer egyértelműen a beteg érdekeit szolgálja. M. É. Mottó: „Szavak, csodálatos szavak. Békítenek, lázítanak. Ölnek és feltámasztanak. Szavak, csodálatos szavak." (Juhász Gy.: Szavak) A Dabas-Sáriban létrejött iskolamegosztás, nemcsak a „falon innen, falon túl”, hanem az újságírók — köztük Antall Anikó — jóvoltából a Tiszán innen. Dunán túl is beszédtémává vált. Egy helyi esetet indokolatlanul országos méretűvé duzzasztott a sajtó azáltal, hogy a hírt botránnyá süllyesztette. Ma már úgy tűnik, hogy egy törvényesen létrehozott és működő iskola ügye tengerikígyóvá növekedett. A „fal" másik oldalán precízen ügyelnek arra, hogy sorozatban kezdeményezzék a bírósági pereket. Folyamatosan gondoskodnak arról, hogy a tömegkommunikáció képviselői tollal, magnóval, kamerával zaklassák az egyházi iskolát, ezzel akadályozva ott a nyugodt munkavégzést. Ha mindez az információra éhes újságolvasó, rádió- hallgató, tv-néző hiteles tájékoztatása érdekében történik, még elviselhető. De ha napról napra az a tapasztalat, hogy a hírértékű anyagból önkényesen szelektálnak, s csak azt citálják, amelyet a bennük működő torz program diktál, súlyos hiba. A közvélemény formálása nagy felelősség! Nincs joga egyetlen újságírónak sem ahhoz, hogy egyoldalúan és hamisan tájékoztasson; s ezzel meghatározott személyek, illetve történések ellen hangolja a széles nyilvánosságot. A Népszabadságban megjelent cikk is ebbe az áramlatba illeszkedik bele, ezért szükséges a ,/álon inneniek” álláspontjának ismerete is. Ennek közzétételére vállalkozik — a cikk apropóján — ez az írás. Szilveszteri hangulat Az iskola első megosztását (1993. szept. 23.) kikényszerítő szülők a helyhatósági döntést követően örömmámorban úsztak. Azon az estén és éjszakán igazi szilveszteri hangulat lett úrrá Dabas-Sáriban. Színes papírtrombiták híján harsogtak az autódudák, hajnalig tartó pezsgőpartin vettek részt, akik belehajszolták ebbe a megalapozatlan döntésbe a helyhatóságot. (Eszköztáruk külön cikk témája lehetne.) Igaz lenne a mondás: >rA legszebb öröm a káröröm”? Ekkor hangzott el a „semlegesek” szájából — újságírójuk jelenlétében — a hírhedt kijelentés: „Ezt megnyertük! Még a papot kell elintézni.1" S nem ügyeltek arra, hogy ezt illetéktelen fülek ne hallják. (A tervezett akció része Antal Anikó Falon innen... c. írása is!) Lakat alatt Kezdetben vala a LAKAT... A „honfoglalás” napjának délutánján az önkormányzati iskola első ténykedése az volt, hogy a két intézményt — egyházi és világi — saját térfelük oldaláról vaspántokkal és hatalmas LAKATTAL választotta el egymástól. Ezzel lehetetlenné tették a két iskola tanulóinak egymással való találkozását, ugyanakkor „biztonságban” érezhették berendezéseiket, szemléltető eszközeiket is. A katolikus iskola nem tartotta ugyanezt fontosnak. De fő a bizalom! Hamarosan megjelentek a tudósítók * Néhány megjegyzés Antal Anikó: Falon innen, falon túl Dabas-Sáriban c. írásához (Népszabadság, 1994. jan. 7.) is, azonban erről az akcióról elfelejtettek hírt adni. A televízió kamerája egy kicsit végigpásztázta ugyan a „bizalom és megbékélés” szimbólumát, de kommentár híján nem derült ki a képsorból, melyik fél kezdeményezte a térben is kifejeződő elhatárolódást. A továbbiakban sem ejtettek erről szót a hírközlésért felelős személyek. Egy FAL választ el? A FAL... Csupa nagybetűvel! Mert ez a szó az utóbbi időben „fogatommá vált”, új fogalommá. Újságírói mesterkedésből ez az épületszerkezeti elem politikai-ideológiai jelentést is hordoz, s ezáltal alkalmassá válik a mottóban bölcsen megfogalmazott funkció betöltésére is: lázit. Ez a FAL varázserővel rendelkezik. Ha politikai-ideológiai szemüveggel nézik: berlini FAL-ként viselkedik. S hiába az építtetők jó szándékú és valóságon alapuló kísérlete, nem tudják mindenkivel megértetni és elfogadtatni felhúzásának igazi okát. Ha az újságíró eleve úgy nézi a FAL-at, hogy berlininek lássa, reménytelen minden fáradozás. Beszélhetnek, mintha a FAL-nak mondanák! Miért épült hát valójában a FAL? Az igaz történet sokszor elhangzott már, de csak kevesen tudtak odáig felemelkedni, hogy kihallják az elmondottakból a lényeget, az okot. A már említett szept. 23-ai döntés szakmai-pedagógiai indokok alapján revízióra került. A képviselő-testület nov. 25-én előző határozatát megváltoztatva úgy foglalt állást, hogy 8 tanterem az önkormányzati iskoláé (előzőleg. 10), 8 pedig az egyházié (eddig: 6). Mivel mindkét intézmény 8 osztályosként működik, 8 tanterem szükséges a tanuló- csoportok elhelyezéséhez. Az új határozattal lehetővé vált, hogy a katolikus iskola két, átmenetileg folyosón elhelyezett osztálya tanteremben részesülhessen oktatásban —- nevelésben. Mivel az első megosztás kizárólag 6 tantermet ítélt az egyháziaknak, kiszolgáló helyiségek híján a nevelőtestület, az igazgatóhelyettes, az iskolatitkár és a gazdasági vezető is a folyosóra szorult, s itt kényszerült dolgozni. Számukra is meg kellett teremteni a nyugodt munkavégzés feltételeit. Helyiségek híján csak és kizárólag a földszinti és az emeleti folyosóból való leválasztás lehetősége kínálkozott. Két-két falrész már adott volt, kettőt-kettőt még építeni kellett. Egyszerű a képlet: a négyszögnek négy oldala van; így NEM VALASZFAL-at emelt az egyházi iskola, hanem a folyosórészből hozott létre két funkcionális helyiséget. Itt jutottak a nevelők és az adminisztratív dolgozók emberhez méltó munkakörülményhez. És még mindig nincs igazgatóhelyettesi iroda, továbbra is nélkülözni kell a raktárát, a szertárat, a könyvtárhelyiséget. A „válaszfalelmélet” ebből a látószögből csődöt mondott. S ha el akartuk fogadtatni a mi érveinket, FAL-akba ütköztünk! Tantermek, tanulócsoportok Helyesbítésre szorul az önkormányzati iskola megbízott igazgatójának, Nagy Ferencnek a tantermekkel kapcsolatos nyilatkozata is. A 8 tanterem 8 tanterem, és nem 7 és fél! „Fél” tanterem nincs azon a részen, csak egy átlagosnál kisebb, amelyben az iskola felépülése óta (60-as évek) mindig el tudtak helyezni egy tanulócsoportot. (A kémiai-fizikai előadó ezek szerint másfél tanterem? És hol számolják el a nyelvi labort?) A m2-ekben való viszonyítás ebben a szituációban a pedagógiától kissé idegen. Nem a matema- üka mechanikus mutatóit kell a központba helyezni, hanem a gyermekeket; s az egyházi iskolába is azok járnak! A tantermek nem az aktuális osztályíét- számokhoz igazodnak sem négyzetméterben, sem légköbméterben, hanem az átlagos normatívákhoz (30-40 fő). A cikkben panaszolt 34-es létszám csak relatíve magas, s egyben az erőszakos agitálás eredménye. A helyi viszonyok ismeretében így sem beszélhetünk „zsúfolt” tantermekről, ugyanis azok befogadóképessége ezt a minősítést kizárja. S különben sem fehér holló ma még a 30-on felüli osztály. Olyan gazdag ország vagyunk, hogy ilyen létszámú tanulócsoportokat is kétfelé bonthatunk? így megkétszereződnek a költségek! 10-15 fős osztályokkal dolgozni felemelt fizetésért? Jó lenne, ha a bontási szándék hátterét is megvizsgálnák! Nem gyanús, hogy miért éppen 16 tanulócsoportossá akarják az önkormányzati iskolát fejleszteni? Nem egyéni cél húzódik meg a gyermekek érdekének hangoztatása mögött? Sokszor éri a katolikus iskolát vád az alacsony osztálylétszámok miatt. Indokoltabb lenne azt firtatni, milyen rafinált módszerekkel és hazugságokkal szervezték ki az egyházi iskolából a gyermekeket. Bizonyára jelentősen átformálódna az „iskolabotrányról” kialakult kép. Gazdálkodás Az iskola kettéválása valóban problémák sorát vetette fel a gazdálkodás terén, de ez a helyzet mindkét intézményt sújtotta. Valótlan és rosszindulatú az az állítás, hogy „az egyházi iskola diktálja a feltételeket”. Sőt! Példákkal lehetne ennek az ellenkezőjét bizonyítani. A tisztességes álláspont szerint csak az új gazdasági év önálló költségvetése oldja meg a feszültségeket. Szó sincs tehát „gazdasági embargóról!” „Színtiszta katolikus falu” Még Antal Anikó is elismeri írásában, hogy Dabas-Sári „néhány lélek híján színtiszta katolikus falu.” Akkor miért tartja jogosnak, hogy a magukat katolikusnak tartó szülők katolikus gyermekeiket távol tartsák az egyházi iskolától, és „vallásilag nem elkötelezettnek, semlegesnek,, kiáltsák ki őket? Ezzel a véleménnyel az újságírónő is jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy ideológiai betonfallal osztottak meg egy vallásilag egységes falut; teremtettek békétlenséget és gyűlöletet az emberek között. Ezen a falon nem akadt meg az ifjúságért aggódók szeme? S ha a „semleges” iskolában 173 tanuló szülei hittant kémek, igényeiket figyelembe veszik a katolikus iskolában. De mi van a fennmaradó 50 tanulóval? Valószínű, hogy az ő szüleik az eszközei az egész botrány- és félelemkeltésnek. A 8 tanár, a volt tanácsi vezetők és az egyházellenes pártok eszmei irányításával, továbbá a liberális sajtó készséges támogatásával érték el ezt az „eredményt". Perben az egyházzal A „semleges” iskola szülői csoportja pert indított a döntés ellen, amely létrehozta a katolikus iskolát. Tudjuk, hogy ezt nem a „színtiszta katolikusok”, hanem a színtiszta egyházellenes ateisták kezdeményezték, akik mellesleg a hitoktatást igénylik. De „semleges” hittan, „nem elkötelezett” katolikus nincsen! A megkeresztelt, megbérmált katolikus már elkötelezett! Ellentétben Antal Anikó állításával, Sári katolikusainak volt elemi, illetve általános iskolája, de azt államosították, majd lebontották. A jelenlegi épület állami költségvetésből készült, s ebben benne van minden katolikus pénze, nemcsak a sáriaké. A jelenlegi tulajdonos pedig az ön- kormányzat. „Nem bírja”a szlovák nyelvet? Mivel a település a vegyes házasságok növekvő tendenciája miatt nyelvileg közel sem olyen egységes, mint vallási szempontból, a szlovák nyelvű misék iránt nem merült fel igény, pedig ezt a cikk sejteti. Ennek ellenére éppen az e szempontból elmarasztalt Győző atya az, aki tudatosan ápolja a nemzetiségi hagyományokat az egyházi életben is. Szlovák nyelvű énekek és imák csendülnek fel rendszeresen a szertartásokon. Beszerezte a nemzetiségi nyelvű Bibliát, énekes- és imakönyveket. Ittléte óta több alkatommal (a templom jubileumi ünnepségén, az öregek és betegek napján stb.) szlovák nyelven hangzott el a szentmise, amelyet az anyaországból meghívott szlovák pap vagy szlovákul is beszélő magyar atya mutatott be. Gondot okozott viszont, hogy az idősek alig, a fiatalok pedig még kevésbé értették a szertartás irodalmi szintű szlovák nyelvét. A „semlegesek” minderről azért nem tudnak, mert soha nem jártak rendszeresen templomba. Tehát nem az a fő probléma, hogy Győző atya „nem búja” a szlovák nyelvet! (Egyébként 1955-ben a szláv nyelvek egyikéből államvizsgázott.) S ha már itt tartunk... Egy újságírónak tudnia kell, hogy a sajtó tömegtájékoztatási eszköz. Nem biztos, hogy a „bírja” szó minden olvasóban azt a jelentést idézi fel, hogy „érti, beszéli, birtokolja” a nemzetiségi nyelvet. Lehet, hogy azért idézőjelezett Antal Anikó, mert más értelmet szándékozott társítani a szóhoz? Netán azt akaija sugallni az írásjel, hogy a „nem búja” kifejezés ebben a szövegösszefüggésben a „nem szereti”-vel azonos? Talán ezt mégse... Hiszen ez egyrészt ellentmondana a helyi egyházi törekvéseknek, másrészt fehéren- feketén bizonyítaná a cikkíró szándékát. Papi utánpótlás Amint Keszthelyi Ferenc püspök atyánk is úja. Győző atya is örülne, ha a szlovák nyelvet ismerő fiatalok közül a papi hivatást is választanák. Ám, ahol a fiatalok azt látják, hogy a papság nemes törekvéseit üldöztetés, rágalomhadjárat követi, ott nem lehet azt várni, hogy helyből nevelődjenek ki a papok. Sőt a túlhajszoltság, a gáncsoskodás a papság kihalását eredményezheti. Lehet, hogy ez jó hír a „semlegeseknek”; de mit érezhetnek azok a katolikusok, akik Dabas-Sáriban szívből gyakorolják vallásukat, hitük szellemében élnek? Érdemes ezen elgondolkodni — ha még tudunk. Utóhang A szó nagy hatalom. Lehet vele élni és visszaélni. A második lehetőség — a FAL-hoz állítás — előbb-utóbb hitelvesztéshez vezet; s a tollforgató verheti a FAL-ba a fejét, mert szava csak annyit ér, mint a FAL-ra hányt borsó. S ez a sors Antal Anikót is utolérheti. A Szent János Katolikus Általános Iskola szülői munkaközössége Dabas-Sári