Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-19 / 15. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1994. JANUAR 19., SZERDA Az asszonykórus ó'rzi a település múltját Lendületben Kartalon Nehéz eldönteni, hogy valójában szegény, vagy gazdag település Kartal. Igaz, ami igaz: az utcákat járva csak ámuldozik az idegen, mivel ma már alig-alig látni a falusi élet egykor elmaradhatatlan „kellékét”, a döngölt vályogból készült házat. Az otthonok többsége átépített, korszerűsített, sőt az átalakítás révén szinte minden második már emeletes is. Ugyanakkor az önkormányzat tavalyi adatai között az szerepel — s ez némiképpen ellentmond a fentieknek —, hogy csupán egy esztendő alatt tízmillió forint kellett a szociális gondoskodáshoz. A szegény-gazdag dilemma azonban tovább gyűrűzik, ha a Kartalra látogató ismét az utcákon bolyong: talán sehol ennyi gyermek, áldott állapotban lévő édesanya. Ki ne tudná: a nagy család vállalása napjainkban nem utolsósorban anyagi kérdés is. Emellett, s ez is kartali sajátosság, a sok gyermek, a falusi ,utcai beszélgetőpadokhoz képest magasra ívelő tetőtérbeépítések mindmind a reményteli jövő várásáról árulkodik... — Egyik legnagyobb büszkeségünk a sok gyermek — vág a dolgok közepébe beszélgetőtársunk. Urbán Imre polgármester. — Kartalon bizony nem ritka a nagycsalád. Azzal, hogy a környék más településeihez viszonyítva nálunk a legjobb a születési arány (míg tavaly 53-an haltak meg, addig 80 gyermek született) elértük, hogy folyamatosan nő a település lakosságának létszáma. Természetesen, ez az örömteli folyamat nekünk, Kartal politikai, gazdasági irányítóinak nem kis fejtörést is okoz. Konkrétan, a helyi gyermekintézmények állapotának, s bővítésének gondja az önkormányzaté. Ma még éppenhogy elégséges a helyi óvodai férőhelyek száma, ám ha azt vesz- szük, hogy a gyermekek mozgásigénye mérhetetlenül nagy, akkor már most azon kell fáradoznunk. hol tudjuk majd a közeljövőben elhelyezni a növekvő létszámú óvodásainkat. Ugyanez a helyzet az iskoláinkkal is: jelenleg külön épületben tanítjuk ugyanis az alsósokat, s máshol a felsősöket. Ösz- szesen 750 nebuló jár iskolába Kartalon. Nem csupán a növekvő szám miatt, hanem alapvető gazdasági megfontolásból is mielőbb egy tető alá kellene hozni az elemi alsó és felső tagozatait. Miután pedig ezt a nélkülözhetetlen fejlesztést sikerül megoldani, újabb feladatok tornyosulnak majd elénk, nélkülözhetetlenné válik a sok gyermek mozgásigényét kielégítő sportcentrum, sőt egy helyi uszoda megépítése is — fejezi be a témát Urbán Imre. — Lendület, az van, Kartalon — mondja Deák Géza, akihez csupán azért csengettem be, mert szomszédja, a napokban alakult gazdakör elnöke, Kovács József után tudakozódtam. Szavai megleptek; elsősorban azért, mert szinte rímeltek az imént, a hivatalban hallottakra. Kartal élni akar — jelezte a nyugdíjas gazdálkodó, aki meglett kora ellenére is főképpen a jövőről beszél. — Végre, a demokratikus átalakulás meghozta a reményt, s a lehetőséget ahhoz, hogy ismét sajátunkon dolgozhassunk, azt tehessük, amiről fiatalon álmodni mertünk. Nem szeretem a múltat abajgat- ni, de ma valahogy egyre többször jut eszembe, ahogyan az utcáról bevitték benünket a té- eszbe... Ám ennek egyszer, s mindenkorra vége: új rendszer, új kormány, új lehetőségek — magyarázza Deák Géza bácsi, s széles mozdulatokkal kíséri szavait. Egyik keze lejtése hátra mutat az udvarba: traktor áll ott, körülötte a földművelés szinte valamennyi kelléke. — Kétéves — bök újólag a gép felé, miután észreveszi, hogy magam is e ,jószágot” szemlélem. — Tizenkét holdat sikerült eddig megművelni. Sajnos azonban nagyon lassan halad a földkimérés. Egyelőre — hiszen mi már nem érünk rá várni — legtöbben csak gon- dolomra szántottunk. Mindent összevetve nagyon bízok a jövőben. S bár némiképpen csalódtam a helybéli fiatalokban, az enyémek, az én két fiúm, mindenben társam lett. Félve kérdezem ismét, sejtem, lesz véleménye felőle, nem tudja-e hol találom fiatal szomszédját. — Iskolában van, tovább- képzi magát. Különben ő a helyi gazdakör elnöke — válaszolja. Ám látom, kicsit félrehúzott szája ki nem ejtett véleményt fojtott el. — Úgy tudom a kisebbik fia is az alapító tagok között van. Tájékozottságomat látva nem titkolja tovább gondolatait: — Nem értem, hogyan képzelik ezek a fiatalok! Hát szabad korhatárt szabni ahhoz, ki lehet a gazdakör tagja! Nos, ezek a fiatalok pedig ezt tették: negyven év felett, hiába gazdálkodó az illető, már senkit sem vesznek be maguk közé. Pedig mi, az idősebb nemzedék olyan gyakorlati ismeretekkel rendelkezünk, amelyeket a fiatalok nem nélkülözhetnek... így van-e vagy sem, arra egy „megszólítottól” kérek választ: Száraz Árpádtól a helyi Tüzép vezetőjétől. — Tizenöten kezdtük — válaszol —, valamennyien földdel rendelkező helybéliek... — S mind fiatalok is? — igyekeztem a lényegre terelni a szót. — Tulajdonképpen nem igaz, hogy korhatárt szabtunk. Mindössze annyi történt, hogy szigorúan megszabtuk: olyanok, akik csak a vitát élesztik Kartalon, vagy akik akár a szomszédjaiktól is el-eltitkol- nak kárpótlási, árverési híreket, nem lehetnek a helyi gazdakör tagjai. Az pedig már csak véletlen, hogy valameny- nyien negyven év alatt vagyunk. Csaknem tízen vannak olyanok Kartalon, rakosgatom ösz- sze a mintegy mozaikszerűen hallott tudnivalókat a tüzépte- lepről kifelé, akiknek traktorjuk, s a földmegmunkáláshoz nélkülözhetetlen eszközeik is vannak. Ők majd’ féltucatnyi- an, a helyi közeljövő alakítói. Igaz, a csoportból, így az alig néhány hetes gazdakörtből is, kimaradtak olyanok, akik több tíz holddal rendelkeznek. Ennek az okát, csak a helyi vitákat jól ismerő bennfentesek érthetik meg. A lényeg, vélem, azon az együttműködésen van, amelyet a vállakozó szellemű fiatalok építgetnek egy törzstőke létrehozása érdekében valamint a tavasztól induló értékesítés megszervezésére. — Elsősorban az Országos Gazdakörrel tartunk fenn jó kapcsolatot — folytatja Száraz Árpád. — Tőlük reméljük, hogy a kartali fiatalok ált^l ösz- szerakott törzstőkéből olcsó műtrágyához, jó minőségű vetőmaghoz juthatunk. Hasonlóan velük állunk mindennapos üzenetváltásban a leendő értékesítés számunkra legkedvezőbb feltételeinek kialakításához is... — Magam úgy látom — válaszolja újólag feltett kérdésekre a polgármester —, hogy az elmúlt évtizedekben megszakadt falunkban a földdel való foglalatosság folyamata, elhalványult ez e téren ma olyannyira nélkülözhetetlen tradíciók. Egyszóval, kevés a maiaknak a szaktudása ahhoz, hogy eredményeket érhessenek el egyéni vállalkozásaikban. Természetesen a kárpótlás folyamatába az önkormányzat nem szólhat bele. Azt fogalmaztam meg: majd ha már vannak valós gazdák Kartalon, akkor kivesszük mi is a részünket a helyi földügyekből. Az önkormányzat a polgár- mester szavainak nyomán már nyár végén cselekedett: fakultatív gazdaképző' tanfolyamot indított, melyen — hetente egy alkalommal — a Gödöllői Agrár- tudományi Egyetem tanárai adnak elő'. A hivatal egyelőre állja a tandíjakat, ám ha lemorzsá- lódás lesz a résztvevők között, a hallgatóknak is át kell vállalni bizonyos összeget. — Nagyon fontos dolog a szakmai tudás — érvel a polgármester. — Ez az alapja annak, hogy újrakezdők, a mező- gazdaságban vállalkozók biztos eredményeket érhessenek el. Ami továbbra is sarkall az ilyen és a hasonló továbbképzések meghirdetésére, az az, hogy vallom: a gazdálkodás, de csak a sikeres, megtartó erő is lehet. Nem titkolt vágyam az, hogy ne menjenek el Kartal- ról a fiatalok: sőt, azt szeretném, ha belátható időn belül legalább az ötven százalékuk a mezőgazdaságból élne, sőt: jól élne — toldja meg még ezen utóbb megjegyzéssel a polgár- mester az imént elmondottakat. Többet nem tesz hozzá, pedig ő is jól tudja: nemcsak a foglalkozás lehet megtartó erő egy településen.- Ahhoz, hogy a helyben élők jól érezzék magukat, gazdagodó falu, fejlődő, javuló közművesítettség kell. A kartaliaknak e téren nincs mit szégyenkezniük. — Frissek az élményeink — mondja dr. Keresztes Katalin. a falu jegyzője: alig néhány hete tartottuk az év végi falugyűlésünket, ahol az eddig végzett munkáról számoltunk be a lakosságnak. A meghívott kivitelező szakemberekkel együtt teljes megelégedéssel számolhattunk be arról, hogy Kartalon ma már száz- százalékos a lakosság egészséges ivóvízzel való ellátottsága, megoldott az ntézményes szemétszállítás, ötven százalékban kész a gázhálózat építése, s a Digitel 2001 ez év nyarára ígéri, hogy megszólal településünkön is a telefon. Talán csak csatomaügyben maradtunk le egy kicsit, bár ennek is megvan a magyarázata. Ilyen nagy összeggel, ameny- nyibe ez a beruházás kerülne, nem terhelhetjük a lakosságot, s ezt az önkormányzat sém tudja vállalni. Nekünk amúgy is elég nagy fejtörést okoz az egyre növekvő munkanélküliség, és a folyamatban lévő építkezések. — Százszor többet érdemelne a falu — egészíti ki a jegyző szavait a polgármester. — Ugyanakkor megelégedés^ sei mondhatom, hogy elsősorban a helyi képviselő-testület jól szervezett, s teljes egyetértésben végzett munkájának köszönhető mindaz, ami az elmúlt három és fél évben Kartalon megvalósult. Az, hogy településünk egy alapjában véve múltjából töltekező, de a jövőt építő, csodálatos életkedvvel rendelkező helyben maradó, község. Olyan, melynek múltját a népszerű, országos hírű asszonykórus dalai őrzik, s juttatják el messze tájakra, sőt a határainkon túlra is; s olyan, melyben többnyire elégedett emberekéinek. Mailár Éva Szűkebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata Kartal mint település, a török időkben elpusztult és csak a XVIII. század közepén népesült be újra, főként magyar lakossággal. Ekkor mint a gödöllői uradalom tartozékát, Grassalkovich Antal birtokolja a falut, amelynek igen kevés a lakója. A népesedés növekedése csak a XIX. század közepétől mutatható ki, ami a falu fejlődésével, illetve gyarapodásával is együtt járt, olyany- nyira, hogy 1865-ben már a lakosság a saját költségén templomot is építtethetett. A faluban felállított Szentháromság-oszlopot (hasáb alakú kőpillér tetején két alakos szoborcsoport) a rajta elhelyezett tábla szerint „A Szentháromság dicsőítésére állították az élő Rózsafüzér tagjai” 1928-ban. A szoborcsoport könnyen faragható úgynevezett homokkőből készült, és dúsan redőzött ruhában két ülő férfialakot ábrázol, fölöttük sugárkoszorúban galamb (illetve ez utóbbi alatt kereszt) látható. Vagyis az egyházi művészetben szokásos Szentháromság ' — Atya, Fiú és Szentlélek — ábrázolásának megfelelően. Ez a szobor feltehetően egy régebbi barokk Szentháromság-szobor mintájú után készült, középszerű kidolgozása ellenére is rangosabb alkotás utánzatáról árulkodik. Jó előkép után vidéki kőfaragók gyakran készítettek ilyeneket. Ez a feltevés azért is látszik indolkoltnak, mert Galgahé- vízen is hasonlót találunk. Valószínűleg még több is van a környéken. A mai sírkövekhez hasonlóan az ilyen szobrokat is szériában készítették a kőfaragó műhelyekben. A szobor talapzatának felirata a falu lakóinak bensőséges hitéletéről tanúskodik. Legalábbis így kellett lennie 1928 körül, mert a feliraton jelzettt „élő Rózsafüzér” tagjait a középkori eredetű „Rózsafüzér testvéridet” késői utódjainak kell tekintenünk, amelyet még a domonkosok szerveztek a XV. században. (A legenda szerint ugyanis Szt. Domokosnak álmában megjelent a Szűzanya és egy rózsafüzért nyújtott át neki, valamint felfedte annak titkait.) Ilyenformán ha művészeti értéke nem is jelentős a Szentháromság-oszlopnak, de kultúrtörténeti és vallástörténeti szempontból mindenképpen megőrzésre méltó emlék, amelynek kömye- zetszépítő elemként is tagadhatatlanul van értéke. Ez utóbbi megfelelő érvényre jutásához azonban restaurálni is kellene a szobor- csoportot. Pamer Nóra Kovács József gazdálkodó, a helyi gazdakör vezetője csupán amiatt aggodalmaskodik, hogyan adja meg a címét bárkinek is, mivel a Vörös Hadsereg utcában lakik. Nincs mit szégyellnie: Kartalon a lentin kívül van még Marx köz, s Kun Béla út is Hancsovszki János felvétele Sok a faluban a fiatal
