Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-18 / 14. szám
§ PEST MEGYEI HÍRLAP SZÜKEBB HAZÁNK 1994. JANUÁR 18.. KEDD 5 Minden hetedik jelzés vaklárma volt Csökkent a tűzesetek száma Gödön várják az elterelő útszakaszt Csak dísznek jó az óvodaudvar A szirénázó tűzoltóautó hangjára, látványára mindenki felkapja a fejét. Ilyenkor valahol lángnyelvek pusztítanak, emberek élete és vagyona forog veszélyben. Egyetlen ilyen eset is iszonyat annak, aki átéli, de naponta többször indulnak bevetésre azok, akiknek napi munkája az, hogy megküzdenek a lángokkal. — Hogyan alakult az elmúlt esztendő? — kérdeztem Szedlák József őrnagyot, a Pest Megyei Tűzoltóság tűzmegelőzési osztályvezetőjét. — A hosszantartó szárazság ellenére is nagyon kedvező képet mutat a statisztikánk, ha a megelőző, ugyancsak aszályos évvel hasonlítjuk össze. Tavaly 2580 tűzeset volt Pest megyében, 32 százalékkal kevesebb, mint 1992-ben. A megelőző munkának köszönhetően az avar- tüzek száma mintegy harmadára esett vissza. Ugyanakkor ismert tény, hogy a Pilisben, részben bizonyíthatóan gyújtogatásból, több nagy kiterjedésű, és óriási kárt okozó erdőtűz keletkezett. Ezeket csak nagy erők bevonásával, többnapos munkával sikerült eloltani. — Melyek a leginkább veszélyeztetett területei a megyének? — Területi adataink szerint a legtöbb tűzeset a főváros környékén keletkezett. A törökbálinti parancsnokságnál 409, Vácott 394, Gödöllő környékén 346, Szentendrén pedig 283 volt az esetek száma. Más vonatkozásban azt kell kiemelni, hogy kedvezőtlenül alakult a helyzet az iparban, itt a tüzek száma 73-ról 151-re növekedett. Ebben bizonyára nagy szerepe van annak, hogy egyes nagyvállalatok szétválásával leépítették a tűzvédelmi szervezeteket. Egyébként is sajnos, azt tapasztaljuk, a létszámcsökkentés azzal kezdődik, hogy elbocsátják a tűzvédelmi előadót... Az induló kisvállalkozások pedig rendszerint elhanyagolják a tűzbiztonsági beruházásokat. — Melyek a leggyakoribb okai a tűzeseteknek? — Múlt év január elsejétől megváltozott az adatszolgáltatás rendszere. Emiatt kevesebb lehetőség nyílik a megelőző évek adataival történő összehasonlításra, és egyes korábban ismert tűzesetfajtákról nincs számszerű adatunk. (így például nem ismeijük a szándékos gyújtogatások számát.) Keletkezési ok helyett gyújtóforrásokat kell megállapítanunk. Ezek között kimagaslóan a nyílt lángé a vezető szerep: tavalyi statisztikánkban 1788 alkalommal fordult elő. Az elektromos áram 337, a vegyi energia 62 tüzet okozott. Hőtermelő berendezés szabálytalan használata miatt 200 tüzünk volt. — Hány áldozata volt 1993-ban a lángoknak? — Huszonkettő, valamivel kevesebb, mint az előző évben. Hatvanketten megsérültek, itt is némi csökkenés tapasztalható. Öt tűzoltó sérült meg mentés közben, fele any- nyi, mint például 1991-ben. — Az oltáson kívül milyen egyéb „igénybevételeik” voltak? — Kivonultunk 501 káresethez, ezek között Szerepelt közúti baleset, viharkár és vízszívatás. Emellett 381-szer indultunk vaklármára, téves jelzésre. Sajnos olyanok is vannak, akik szórakoznak vele, hogy a közelben elbújva figyelik, amikor szirénázva megjelenünk. Minden hetedik jelzésre feleslegesen indulnak el tűzoltóink. A vaklárma nemcsak többlet- költséggel jár, hanem esetenként más, sürgősebb beavatkozást hátráltat. (ga. j.) Azóta, hogy nyilvánosságra került a 2-es műút Dunakeszi, Sződliget, Vác mellett Gödöt is elkerülő oldalága építésének ütemterve, a gödiek körében állandó beszédtéma a központi településrészeken átmenő forgalom várható csökkenése. Szóba kerül lakossági fórumokon, vonatra, buszra váró ingázók között, utcán, boltokban egyaránt.-— Bár kereskedő vagyok, s a nagy tranzitforgalom az üzlet szempontjából inkább előnyt jelent, mint hátrányt, nagyon örülök, hogy elkészült a terv, s remélem, mielőbb meg is valósul — mondja érdeklődésemre Radó Andrásné, sport- horgászcikk kereskedő. Üzlete a ma még rendkívül nagy forgalmú betoncsík közvetlen közelében áll, s igen népszerű. — Minden bizonnyal csökken majd a vevőköröm, ha megoszlik a forgalom, de tönkremenéstől véleményem szerint nem kell tartanom. Bizakodásomat arra alapozom, hogy vásárlóim nagy része helybeli, átutazók viszonylag ritkán térnek be a boltba. Persze nem lehet csodálkozni ezen, hiszen a nyitvatartási időben akkora a zsúfoltság az úton, hogy szinte még kiállni sem lehet — magyarázza az üzletasszony. Az elterelő szakasz megépítésének hírét örömmel fogadta Selmeczy Györgyné is, aki az út mellett álló, Il-es számú óvodát irányítja. — Rengeteg gondot, problémát okoz nekem és kolléganőimnek, az út már-már elviselhetetlen nagyságú forgalma. A levegő olyannyira szeny- nyezett, a zaj olyan nagy, hogy az ablakokat állandóan zárva kell tartani, az óvoda udvara pedig csak dísznek jó, szabadtéri testnevelési foglalkozásokat felelőtlenség lenne ott tartani — sorolja az évek óta meglévő gondokat az óvodavezető. — A zaj, illetve levegőszennyezettség okozta kellemetlenségeket csak tetézi a balesetveszély — folytatja, majd elmesél egy esetet: — 1992 elején a napok óta tartó havazás miatt síkossá, latyakossá vált úton megcsúszott egy autó, majd áttörve az óvoda kerítését, épp az óvodáudvar közepén landolt. Bár komoly sérülés nem történt — senki nem volt az udvaron, a vezető is csak karcolásokat szenvedve szállt ki a kocsiból — az esemény érthető módon nagy riadalmat keltett. Selmeczy Györgynétől végezetül megtudom azt is, hogy a gyerekek szülei nemrégiben aláírásgyűjtésbe kezdtek, a terveik szerint hamarosan levelet írnak az önkormányzat vezetőinek, kérve: keressenek más helyet az intézménynek. A községházán Illyés Gizella alpolgármester kérdésemre elmondja: a tervek szerint az elterelő szakasz bekötőútja Bocsa településrészen húzódik majd keresztül. Megemlíti azt is, hogy a kisajátítási eljárások előkészítése még nem kezdődött meg, mivel a képviselő-testület csak a közeljövőben tárgyalja a nyomvonal- tervet. — Eddig azért nem foglalkoztunk behatóan az elterelő szakasz ügyével, mert nálunk várhatóan csak a jövő év vége felé vagy még később kerül sor az első kapavágásra, a munka Vácott veszi kezdetét — mondja végezetül Ily- lyés Gizella alpolgármester. R. Z. Nyugdíjasklubok Erkölcsi tartalékkal Szigetcsépen no a támogatás összege Azt mondták, írja alá Egy lehetőség: a közmunka Fűszál a sodródó vízben Az önkormányzatok életében év elején legfontosabb teendő a költségvetési terv összeállítása, majd elfogadása. E megbeszélések már javában folynak, így dől el, mire is futja az idei keretből, mennyit fordíthatnak a települések az intézmények fenntartására, fejlesztésekre. Emellett számolni kell a szociális kiadásokkal is, amelyek különösen ott magasak, ahol sok a segítségre, támogatásra szoruló polgár, vagy ahol nagy a munkanélküliek száma. Magyarországon nap- íU jainkban körülbelül «hfl ötszáz nyugdíjasklub működik. Utóbbiak összefogását, a híranyagok begyűjtését egy idő után már az országos szövetség egyedül nem tudta elvégezni, ezért regionálisan igyekeztek megoldani a feladatokat — tudtuk meg Böszörményi Lászlótói. Dél- Pest megye (6-os körzet) klubvezetőinek koordinátorától. (Pest megyében nyolc ilyen körzetet alakítottak ki.) Dél-Pest megyében egy- egy klubnak — a vezetők januári első összejövetelüket Cegléden tartották — általában harminc-negyven tagja van. Sajnos időnként, lévén hogy elég sok az idős ember, az elhalálozás apasztja a létszámot. Néha arra is akad példa, hogy a tagok közötti feszültség, esetleg nézeteltérés miatt többen is kiválnak. Ekkor a klubvezető toborozza az új társakat. A községekben — éppen a lakosság összetétele miatt — eléggé vegyes a gárda: elsősorban egykori kétkezi dolgozók alkotják, s kevés az értelmiségi. Cegléd persze kivétel, mert nyugdíjas pedagógusok klubja is működik. A korábbi években nem mindenütt volt harmonikus a kapcsolat a település vezetése és a klub tagsága között. így aztán az anyagi támogatás is nehezebben csordogált. Napjainkban szerencsére változott a kép. Annál is inkább, mert a különféle alapítványok, pályázatok megnövelték a mozgásteret, az esélyeket. Természetesen sok múlik a klubvezető rátermettségén és partneri kapcsolatain. A klubtagok zöme (és ez aligha újdonság) szerény nyugdíjból él, s mi tagadás, nem egyszer megélhetési gondokkal küszködnek. Hiszen a többség általában tízezer forint alatti — vagy akörüli — összegből tengeti életét. S bizony egy-egy kirándulás szervezésekor azonnal kiderül, hogy kiki egyre nehezebben tud a közös programra pénzt áldozni. És a segélyezés? Ez az a terület — véli a 6-os körzet koordinátora —, ahol soha nincs békesség. Számos a kérdőjel, hogy mikor jogos, vagy megalapozatlan egy kérés. Az emberek jó részében még ott az egykori beidegződés: inkább szegényen élek, de akkor se kéret Ezért az a jellemző, hogy az idősek közül sokan nem is kilincselnek segélyért. Böszörményi László szerint ezek ellenére pezseg az élet a klubokban: van mindig program, s a tartalom nem feltétlenül az anyagiakon múlik. Ezek az emberek — akik any- nyi mindent végigcsináltak, s kijutott nekik a nehéz esztendőkből — nem elkeseredettek. Felvértezték magukat olyan erkölcsi tartalékkal és. gyakorlatisággal, ami erőt ad a hétköznapokban. Megtalálják kis örömeiket, és bizakodnak az elkövetkező hónapokban, években. Mert az élet nem egy esetben igazolta: hogy lám-lám, lett ez jobb is! F. F. Szigetcsépen a munkaképes korú lakosság közel húsz százaléka munkanélküli jelenleg. így az idei — bár még jóvá nem hagyott — szociális terv jelentős összegeket irányoz elő a segélyekre, támogatásokra. Ahogy Kóta István polgármestertől megtudtuk: ez évben hetvenen kapnak a községben jövedelem- pótló támogatást az önkormányzattól. Ezt azok vehetik igénybe, akik már több mint egy éve nem találnak munkát. Társadalmi segélyekre 1 millió forintot, gondozásra 120 ezer forintot, szociális étkeztetésre 650 ezer forintot szánnak a terv szerint. A lakásépítési támogatásra 1 millió forintot terveztek, míg ápolási díjra 840 ezer forintot. (A lakásépítési támogatás keretét tavaly valamelyest túllépték.) Arra, hogy a munkanélküliek aránya jelentős mértékben változzon a faluban, egyelőre nincs sok remény. A termelő- szövetkezet szétesett, s az abból létrejött kft.-k jóval kevesebb embert foglalkoztatnak. A vállalkozások — amelyek elég szép számban vannak már a községben — jórészt családi alapon szerveződtek, munkahelyteremtés szempontjából ezek sem jelentenek megoldást. Az önkormányzat az év elejétől már 7 közmunkást foglalkoztat, akik jelenleg az elhagyott temetőrészt teszik rendbe, mivel ismét hasznosítani szeretnék ezt a területet. Ellenkező esetben bővíteni kellene a temetőt. Az, hogy sok a faluban a munkanélküli, érződik a gazdálkodásban is: tavaly már személyi jövedelemadó-kiegészítésre szorultak, valószínű, hogy jövőre is ez lesz a helyzet, mert akkor sem éri el a község személyi jövedelemadója a költségvetés által meghatározott minimumot. Idén közel 7 millió forint hiánnyal számolhat az önkormányzat, amit hitelfelvétellel kívánnak fedezni. Ez hiány egyrészt a kiadások emelkedése — fűtés, világítás, élelmezés — másrészt a közalkalmazottak bérátsorolása miatt keletkezett. Igaz, hamarosan sor kerül az önkormányzati választásokra is, s a felvett hitelek visszafizetése már áthúzódik a következő ciklus idejére, mégis, a gazdasági számítások miatt a település működéséhez e lépésre szükség lesz. J. Sz. I. Ica, történetem szereplője fiatalsága és törékeny szépsége idején malterhordással koptatta erejét, majd szövőgyári munkásként fogyasztotta annak maradékát. Rossz házasságot kötött, de azért a 23 év alatt becsülettel felnevelt két gyereket. Nagyjából mindig annyi fizetés mellett, mint amennyi ma 16 ezer forint kereset és, amit takarítóként és jegyszedőként kap egy kulturális intézményben. Annak az előterében állít meg, s mondja kérdezetlenül, mert akinek lehet, annak magyarázza kétségbeesetten, hogy milyen bajba került. Akadozó szavait hallva bátorítom, hogy végighallgatom. Félreeső zugba visszük a büféből a feketét. Ott magyarázza a képtelenséget, hogy napokon belül hajléktalan lesz. Nem is tudja, hol fog aludni. Aztán kirajzolódik az emberileg érthető, némileg szokványos történet. A gyerekek már kirepültek. Ő unva a nyomasztó magányt, élettársához költözött. Nem mondja ki, hogy az iszik, verekszik, nyers hozzá, csak lehajtott fejjel, halkan motyogja maga elé, hogy rossz vele. El akart tőle jönni. Ő a lakásából átjelentkezett a férfihez — állandóra. A polgármesteri hivatal előadója meg felvilágosította, hogy nem az övé többé a bérlakás, mert kijelentkezett. — Hát, minek jelentkezett ki? Tudhatná, hogy a második házasságot előbb ki kell próbálni, a visszautat nem szabad felégetni — magyarázom neki, s közben azt gondolom: talán még segíthetek neki ügye intézésében a hivatalban, ahol mégiscsak emberek dolgoznak. Elmondanám hogy ő egy..., nos élhetetlen. Jelentkeztessék vissza és kész, legfeljebb mossák meg jól a fejét. — Velem a napokban azt is aláíratta az előadó, hogy lemondok a lakásról — közli a következő percben. — Lemond? Mikor nincs fedél a feje felett? — képe- dek el. — Majd visszavonja! — mondom dühösen, ő meg csak néz tanácstalanul, majd egy újabb maga elé motyogott kérdéssel döbbent meg. — És, hogy adom vissza, azt a négyszázezret, amiből már csak száz van meg? A többit szétosztottam a gyerekek közt. — Miféle százezreket? — Amit az ingatlanközvetítőtől kaptam. Mert elmentem hozzá, hogy kisebbre cserélném a lakást. Ezért adott nekem előlegbe 400 ezret. Közben meg eladta a lakást. De, azt mondják a polgármesteri hivatalban, hogy ez sem volt szabályos. Az én lakásomba most költözne az, aki megvette, de ő sem tud. Neki kéne visszaadnom a pénzt. Ezen a ponton úgy érzem vége már minden pártfogói esélynek. Ezt már nem lehet megmagyarázni. Mit tehetünk? Az aggodalom mit sem segít. Fűszál ő sodródó vízben. Kovács T. István
