Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-04 / 2. szám
_É PEST MEGYEI HÍRLAP SZUKEBB HAZÁNK 1993. JANUÁR 4., KEDD 5 Récék, bodzák, orgonák Az üzletház körül csak a gaz nőtt Benzinkút a fürdő helyén? S Közmeghallgatással búcsúztak az óesztendőtől a bagi- ak. Megtudhatták, hogy a tervezett 85 millió helyett 136 millió forintból gazdálkodott az önkormányzat. A következő tanévre elkészül a tanuszodás tornacsarnok. Állami céltámogatás megpályázásával szeretnék 1995-ben elkezdeni a csatornázást is. A hozzászólók többsége elutasította azt a tervet, amely szerint a Malom-tó területén építenének benzinkutat. Másfélszázan gyűltek össze a művelődési házban, hogy az egyetlen alkalommal élve tájékozódjanak a képviselő-testület munkájáról és elmondják véleményüket. Jelentős sikernek könyvelhető el az a tény, hogy háromnegyed év alatt a falu minden utcájába eljutott a földgáz, s ha volt is késedelem az augusztus 31-i határidőhöz képest, az 1993 határán belül maradt. Közhasznú kövezők Minden jó, ha a vége jó, gondolhatták a bagiak, ezért nem is hangzott el egyéni panasz erről a beruházásról. Inkább azt fájlalták, hogy a kockaköves útburkolatokat — a nyolcvanas években ezek kiépítéséről volt híres a falu — nem sikerült megfelelően helyreállítani. A várakozással ellentétben nem a kivitelezők láttak ehhez, hanem az önkormányzat közhasznú munkásai. Esőben, sárban végezték, olykor leleményesen, a komoly szakismeretet igénylő feladatot — több-kevesebb sikerrel. Igaz, a talaj még nem ülepedett le kellő mértékben. Talán a csatornázás után majd sikerül a helyreállítás, bár rossz előjel, hogy már most is eltűnt sok kockakő. Nem lehetne pótolni? A házak alatti „szennyvíztavakat” várhatóan a szomszéd Hévíz- györkkel összefogva csapolják le csatornázással. A tavasszal nyújtják be a pályázatot állami céltámogatásra, kedvező esetben 1995-ben ez a közműfejlesztés is elkezdődhet. A tervezett bevételek késése miatt szeptemberben öt évre 15, egy évre 10 millió forintos hitelt vett fel az önkormányzat. Végül is 85 millióval szemben 136 millió 690 ezer forintot költhetett el a község. A gázépítésre 34,5 milliót fizettek ki. Csaknem ugyanennyit a tornacsarnokra, amely a jelenlegi tornaszobához képest akkora lesz, hogy az iskola is beleférne. Csarnok, úszómedence Jamrik László polgármester beszámolójában elmondta, hogy az épületben a csarnok, a mosdók, öltözők mellett lesz egy hétméter széles, 14 méter hosszú úszómedence, továbbá kondicionáló terem és szauna is. Az építkezés augusztus elsején kezdődött, a befejezési határidő július 15-e. Az ünnepélyes átadást augusztus 20-án tervezik. A kőművesek karácsony és szilveszter között is falaztak. Csak a gaz nőtt viszont tavaly a félbehagyott üzletház körül. A Gal- ga ÁFÉSZ, a Budapesti Tüzép, a Magév és az önkormányzat által létrehozott kft. pénze elfogyott az éppen csak becserepezett épület befejezéséhez. Az önkormányzat szeretné megvenni a társaság további tagjainak tulajdonát féláron. Azok viszont nem mondanak le szívesen pénzük feléről. Pedig a polgármester szerint van érdeklődő a papíron 28 milliót érő, egy szertefoszlott álmot megtestesítő torzó iránt. Bag másik baja már vitát is keltett. A magánkézben lévő Malomtó területén kíván benzinkutat, üzletet és autómosót építeni egy vállalkozó. Körülbelül ott — a terveket nem láttuk — ahol egykor a malmot szolgáló tó, hajdanában fürdő száraz medre árválkodik, múlhatatlan nosztalgiát táplálva a bagiakban. Testidegen tankállomás Mivel mellette van az M3-as autópálya csomópontja, egy benzinkút tulajdonosának ideális helyszín. Elvben a falunak is hasznára válna. De valósággal záporoztak a bagiak ellenérvei. A közlekedés okozta zaj szintje és a károsanyag-kibocsájtás máris magas. A benzinkút közvetve tovább szennyez, a zsúfoltságot növeli. A község lelkében, a Malomtó helyén, testidegen. Azonos esztendőt írunk Amerikával, ezért nem kell beleesnünk azokba a hibákba, melyeknek ott már megfizették az árát. A lakosságot érintő ügyekben az érintettek szabadon fejthessék ki véleményüket! A mezőgazdasági szövetkezet több más helyszínt ajánlott fel megvételre a befektetőnek, aki viszont kijelentette, hogy 75—80 millió forintos beruházást —- az összeg 10 százalékát környezetvédelmi előírások teljesítésére kell költeni — nem vihet „kert végébe”. Hogyan dől el a kérdés? Nem tudni. Az üzemanyagtöltő állomás terveinek engedélyeztetése nem kezdődött még el. Á közmeghallgatás résztvevői jogosultság híján nem határozhattak arról a kezdeményezésről, amely a Malom-tó védetté nyilvánítását szorgalmazta. Balázs Gusztáv A bagi tó, a bagi tó / Nem mámorí- tó, hódító. / A fényvágyónak pocsolya, / Pedig van bája, mosolya, / szomorúfűze, topolya. Farkas Tibor aszódi diák írta ezeket a sorokat a 20-as években. No- vák Károly dolgozatában találtam rá, amit a családjához kötődő Ne- pomuki Szent Jánosról elnevezett turbina-hengermalom történetéről írt. Télen jeget adott a tó, nyáron fürdőzések színhelye lett. Hét évvel ezelőtt, lapunk hasábjain azzal a céllal ismertettem a verset és a tanulmányt, hogy bizonyítsam, „mit jelentett akkor, s mit jelenthetne ma tó a környék közönségének, ha létezne még, ha újjászületne. ” Nem tudom, bíztam-e még 1987-ben abban, amit 1984-ben írtam az új tulajdonos céljairól. A Galga ÁFÉSZ éttermet, vendégszobákat, sátorozási lehetőséget és tekepályákat, a kitakarított mederbe csónakázótavat álmodott. A szövetkezetnek azonban — némi befektetés után — ez a terve sem vált valóra, (ahogyan az áruházra is hiába vár a falu). El is adta a telket, malmostul, tavastul. Évek, évtizedek romlása után már csak a bagiak nosztalgiája épít itt légvárakat. Mindig volt ellenérv. A szakemberé előtt meg kellett hajolnom 1977-ben — hogy még távolabb utazzunk a múltba — amikor a megyei tanács természetvédelmi felügyelője többek között az alábbi sorokat írta: „A jelzett területen mesterséges eredetű növényállomány található, közöttük néhány nagy méreteket elért fűz- és nyárfával. A terület tulajdonosainak elmondása és a látottak szerint, a park valaha valóban nagyon szép lehetett. ” Javaslatomat a védetté nyilváníA kiszáradt tómeder A szerzó' archív felvétele tásra elutasították. Évekkel később, újságíróként a természetvédelem elkötelezett hívének ismertem meg Balázs Istvánt, aki levelemre válaszolt. Soha nem felejtem el azonban azt, hogy dolgozószobája falát a bagi Malomtóról készült fotó díszítette. Ő talán már akkor ismerte Farkas Tibor következő sorait is: „A bagi tó, a bagi tó /fájás zsongító, nyugtató. /Nincsenek haty- tyúk, s pálmafák, / Csak récék, bodzák, orgonák, / S kelepes gólya, béka, rák. ” De ma már valóban szinte semmi sincs. És annyi fát vágtak ki Bagón a Malomtó mellett és távolabb pótlás nélkül, (törvényesen?), hogy akkor sem történik semmi, ha majd az autókat mosdatják ott, ahol egykor az emberek fürödtek ingyen. Ingyen? Novák Károly ezt másképp látta: „És mégsem ingyen volt 6 ottan, hozta, mondta, mosolyogta szívének kiáradó örömét, a hálaadást, amiért itt szabadon megmerítkezhetett és heverészhe- tett és barátkozhatott velünk. ” B. G. Szerény eleganciával öltözött öregúr nyit be a fémkeretes ajtón, nehézkesen veszi a lépcsólcet a pincemélybe. A fordulóknál szusszanásnyi idó're megáll, azután ahogy véget ért a meredek, a derű réveteg rajza rögtönöz elégedettséget a frissen borotvált arcra. Szapora totyogása is csak csigaügetés. Mintha a borozó füstje, zaja is az útját állná. A helyiség végében barna selyemmel letakart pianínó, függőleges húrozatának dobozán egy század eleji hangulatot idéző' selyemernyó's asztali lámpa, a szűrt homályban csak az éjszakai Budapest fényei világítanak: fotókról. Az idó's úr lassan, nehézkesen szabadul gönceitől. Előbb felöltőjét, aztán selyemsálját, svájci sapkáját akasztja fogasra. Akkurátusán hajtja fel a zongora takaróját, s mire a billentyűzet fedelét felnyitja, mintegy varázslatra, arca kisimul, derű lobog tekintetében. Ez már a biztonságérzet maga. Nem kevésbé varázslatos módon, már egy „hosszúlépés ” ott vájja a lámpaemyő tövében. Belekóstol, s már hullámzik is ujjai alatt a klaviatúra. A dallam úgy iramlik, mintha szapora kezek szálat gombolyítanának. — Vártam már — mondja üdvözlésként —, itt, itt mellettem foglaljon helyet. Hogy parancsolja a fiatalúr, dalban elbeszélve, vagy prózában? Mert ha az előbbit választja, akkor hegyezze a fülét: „ Ott, ahol zúg az a vén folyó, ott, ahol álmodni jó..." Na, látja, ott születtem én. Erdélyben, Maros- vásárhely mellett, egy kis székely faluban, Somosdon. Mikor is? Olyan régen volt, hogy erről jobb nem beszélni. Mert azt mondja a nóta: „ Öreg a vén cigány... ” Persze csak a forma kedvéért, merthogy én a bicskás székelyek ivadéka vagyok. Öregnek öreg ugyan, de „a szívemben nyár van”. Jómódú parasztember volt az apám. Tervei voltak velem a gazdaságban. Kezdetben hajlottam is rá, de aztán egy nap, amikor a grádicson guggolva az újságot olvasta, a feje fölött beleleselkedtem, s hát ott olvasom, hogy másnap felvételi van a marosvásárhelyi kollégiumba. Azon az éjszakán a pajtában aludtam, mit aludtam, virrasztottam, aztán ahogy elcsendesedett a ház, irány a város! „Koldus úr!" — szólítottam meg gyámoltalanul egy top- rongyos alakot, az mutatta meg, merre van az iskola. Ott is érettségiztem. Marosvásárhelyen, a Bolyaiakról elnevezett református kollégiumban. Micsoda évek...! — mereng, s a gomolygó füstből véli kiolvasni, hol a Teleki Könyvtár, a Bolyai utca, a Vár, a Somos-tető... Már az elején kezelésbe vett a kántor. A fülemet úgy esztergálta a teremtő: hogy abban hiba nem volt, minden dalHétköznapok Dalban elbeszélve lám megmaradt bennem. Rövidesen én lettem a kollégium orgonistája. Mondjam dalban? „Mint a szép híres patakra...” vagy: „Tebenned bíztunk eleitől fogva, Uram, Téged tartottunk hajlékunknak!..." Az asztalok mellől egyre-másra kapták fel fejüket a borozó vendégek. Miféle ördögi tréfa? Templomba tévedtek volna? — A matúra után Kolozsvárnak vettem az irányt, s beiratkoztam a Ferenc József Tudományegyetem jogi karára. Egy szemesztert jártam csak, mert a háború kiebrudalt a városból. Lementem Szovátára, vásároltam egy harmonikát és egy szezont ott muzsikáltam végig a Remete vendéglőben. Haj, hogy tudtak azok a régiek mulatni! Csendes, finom társaság volt... Duhajkodás? Ugyan! Menyasszonyt is szereztem ott magamnak, aki aztán rövidesen azt énekelte, hogy „Felment az én rózsám Pestre... ” s ez így is volt. Jelentkeztem egy impresszáriónál, s kaptam is munkát azonnal. Ha mond öt régi helyet, ahol én nem muzsikáltam... A legjobban 1947-től 1949-ig ment a sorom. Prímán kerestem abban az időben. És micsoda slágerek voltak... — mondja, s már fut is a dallam: „A haja szőke volt... „Egy cigánykaraván kocsiján ült egy lány..." A formám is remek volt. Negyvenkilencben például Feren- csikkel, aki rendszeresen eljárt a mulatóba, egyszer fogadtunk, melyikünk kottáz hallás után pontosabban a rádióból. Hogy Ferencsik kedvelte-e a lokálzenét? Mi az hogy...! A nagy muzsikusok mind kedvelik. Simándi például régebben gyakran lejárt ide. — Szóval ott tartottunk, hogy az ötvenes évek vége... Az aranykorom... Még tanítottam is a zeneintézeti továbbképzőben. Aztán mindent egyszerre kettéfűrészeltek. Mintha rájuk szóltak volna, az. embereknek elment a kedvük a mulatozástól. Akkoriban a Margaretta borozóban játszottam, mellettünk volt az AVO, hát nem bezárattak? Kenyér, kereset nélkül maradtam. Már nem kellett a zenész semerre. A nótát mások és másfelé húzták. Az öregúr tekintete a billentyűzetre téved, s már áramlik is a dallam: „Szomorú vasárnap... " — Ez túl mély hang. Egy disz-mollal magasabban, ugye? Ne játsszuk mi is a kesergőt! Szóval, mit tesz az ember, ha végképp legatyásodott? Vesz egy mély lélegzetet és megnősül. A feleségem akkor volt utolsó éves a pedagógiai főiskola magyar—történelem szakán. Gondoltam egyet, s csináltam egy huszárcselt. Visszaemlékeztem, én honnan is jöttem. A Bolyaiak elsősorban nagy matematikusok voltak, de nagyon szerettek zenélni. Én zenész voltam, de értettem is, szerettem is a matematikát. Vén fejjel, harmincévesen iratkoztam be a Budapesti Műszaki Egyetemre. Mint a tű fokán, úgy jutottam be a felvételin, merthogy én főleg gyantázásból készültem, ők meg a tangense- ket és a kotangenseket kérték tőlem számon. Nappal tanultam, este muzsikáltam, ahol lehetett. Micsoda remek tanáraim voltak: Pattantyús, Mutanyánszki, Cigány profesz- szor. Az első félévben kis híján megbuktam, de a gépész- mérnöki diplomámat már jelessel védtem meg. Az újlaki téglagyárba kaptam a kinevezésemet. Kettős életet éltem. Nappal a mérnöki munka, este a lokálzene. Ez ment is addig, amíg ki nem neveztek főmérnöknek. Akkor odajött hozzám egy nagyokos, és azt mondta: „ Főmérnök elvtárs, hogy akar így példaképe lenni a dolgozóknak?" Azt akarta, hogy többé ne járjak muzsikálni. Egyszóval beintette a szólamot. A pianínó ismét kesergőre fogja: „ Válnunk kell, bárhogy fáj... ” Én meg azt gondoltam magamban: megkeresem én a megoldást. A matematikát nagyon szerettem, de hogy a muzsikát mennyire, arra nincs kifejezés... Lemondtam hát a főmérnökségről és a Reiter Ferenc utcai Szerszámgép- gyárba igazoltam át, s muzsikáltam tovább. Aztán jött 1956. A pianínó: „Hol vannak a katonák... hová lett a sok virág... Ó mondd, ki érti ezt, ó, mond, ki érti ezt...” Szóval, ha az ember nem főmérnök, akkor muzsikálhat. Végül mérnökként a Ganz Villamossági Gyárból mentem nyugdíjba. Innen, mint muzsikus? Soha! Innen csak visznek. És higgye el, nem a pénzért csinálom, hanem mert: „a muzsikusnak dalból van a lelke...” Már nagyon nehéz bejárnom, de bátorítom magam: „Ma este indulunk a frontra, búcsúzni jöttem, kis Kató...” Hát ez a helyzet. Ha beint a karnagy, majd még eljátszom: „Fizetek, főúr, volt egy feketém...” Paizs Tibor
