Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-03 / 1. szám
Pongrátz Gergely nyílt levele dr. Bodrácska János budapesti rendőrfőkapitányhoz Fővárosunk és az egész ország lakosságát nemzeti önérzetében évtizedek óta mélyen megalázza a szovjet alávetettséget dicsőítő monstrum, a budapesti V. kerületi Szabadság téren. Ennek az „emlékműnek” az eltávolítását követelve ismételten eljártam Demszky Gábor főpolgármester úr hivatalában. Amióta az Országgyűlés törvényt hozott a totális uralmi jelképek ellen, engem az 1956-os szabadságharcosok, s velük együtt a világ egész magyarságának soraiból számosán sürgetnek, hogy lépjünk fel teljes határozottsággal a Szabadság téri „emlékmű” eltávolításáért. Az eddigi tapasztalatok szerint Demszky főpolgármester űr érdemben eljárni nem hajlandó. Ezért kérem önt, tisztelt főkapitány úr, szerezzen érvényt mind a bolsevista jelvények eltüntetését elrendelő törvénynek, mind a jogos nemzeti követelésnek, és egy hónapon belül távolíttassa el a Szabadság téri építményt. Levelemet közzéteszem azért, mert több alkalommal megígértem a nemzetükhöz és szabadságukhoz ragaszkodó magyaroknak, hogy kész vagyok minden erőmmel a szovjet uralmat dicsőítő építmény eltávolítására, de szeretnék a lehetőségek erkölcsileg elviselhető határáig a törvényes keretek között maradni. Ezért fordulok önhöz. Bízom abban, hogy főkapitány úr átérzi nemzeti követelésünk jogosságát, és érvényt szerez a törvénynek! Várom hathatós intézkedését. Pongrátz Gergely az 1956-os Magyarok Világszövetségének elnöke Törvénnyel az éghajlatváltozás ellen Évszázadok érvényesül a múlva hatása Amennyiben nem vezetnek be világszerte a szén-dioxid kibocsátását csökkentő intézkedéseket, és elmarad a szén-dioxidot elnyelő erdők védelme, akkor az ebből adódó felmelegedés, tenger- szint-emelkedés komoly gondot okozhat! Ezért is fontos, hogy az Országgyűlés a közelmúltban törvényerőre emelte az éghajlatváltozásról szóló ENSZ-keret- egyezményt. Mint a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumban elmondták: az egyezmény fő célkitűzése az üvegházgá- zok kibocsátásának csökkentése, a felmelegedés mérséklése. Mindenekelőtt a szén- és szénhidrogének elégetéséből származó szén-dioxid-kibocsátást kellene csökkenteni, illetve e gázt elnyelő erdőterületeket védeni, növelni. A üvegházgázok— leginkább a szén-dioxid — a felszín hosszú hullámú kisugárzását elnyelik, s ez jelentős energiatöbblettel jár a légkör alsó részében. A modellszámítások szerint 2O30-ra akár egy Celsius- fokkal emelkedhet az átlag- hőmérséklet és 20 centiméterrel a tengerek szintje. A jövő század végére egyes szakemberek öt Celsius-fo- kos átlaghőmérséklet- és 40—100 centiméteres ten- gerszint-emelkedést feltételeznek. A korábbi évszázad iparosítása miatt már jelenleg is egynegyedével több a szén-dioxid-koncentráció a légkörben, mint az ipari forradalmat megelőzően. Intézkedések nélkül 2030-ra akár e korábbi szint kétszeresét is elérheti a koncentráció. Mivel a szén-dioxid molekulák mintegy 200 év alatt tűnnek el a magas légkörből, így a korábbi időszakok szén-dioxid-kibocsátá- sa évszázadokig hatással van az éghajlatra. A már Magyarország által is törvényerőre emelt keretegyezmény szerint, a fejlett és az úgynevezett átalakuló országok (ide tartozik az egykori szocialista országokkal együtt hazánk is) vállalják a gazdasági tevékenységből származó üveg- házgáz-kibocsátás mérséklését, az erdők védelmét. Több európai ország már korábban vállalta, hogy 2000-re az 1990-es szintre korlátozza, illetve ezen a szinten befagyasztja a széndioxid-kibocsátást. Mivel az 1990-es szint vállalásában nem volt egyetértés az egyezmény megkötése előtt, a dokumentumban már csak azt rögzítették, hogy a „történelmi” szintre korlátozzák az aláíró országok a széndioxid-kibocsátást. Foximaxi: nem Oklevelek alkonya A Művelődési és Közoktatási Minisztérium az óesztendő utolsó napján az alábbi közleményt adta ki. „A kormány csütörtöki ülésén rendeletet hozott a művészeti, a közművelődési és a közgyűjteményi területen foglalkoztatott köz- alkalmazottak jogviszonyával összefüggő egyes kérdésekről. A rendelet értelmében a művészeti, a közművelődési és a köz- gyűjteményi dolgozóknál (éppúgy, mint a pedagógusoknál) az úgynevezett „F” fizetési osztályba történő átsorolásnál nem lehet figyelembe venni a Marxista—Leninista Esti Egyetem és a Politikai Főiskolán szerzett okleveleket, illetve a főiskolán szerzett oklevelet abban az esetben, ha a munkakör betöltéséhez egyetemen szerzett oklevélre van szükség.” Antall József múlt évi köszöntője Mit tehetsz a hazáért... Engedtessék meg, hogy lapunk új esztendei első számában kegyelettel idézzük Antall Józsefnek, Magyar- ország miniszterelnökének az emlékét. Különleges okunk van erre, egy esztendővel ezelőtt ugyanis a miniszterelnök készséggel vállalkozott arra, hogy kifejezetten lapunk számára készített írásában e hasábokon köszöntse Pest megye lakosságát. Személyéhez és több évtizedes munkásságához méltóan tisztelt meg mindnyájunkat. Nem lehet meghatódás és egyben reménykedés nélkül újra olvasni e sorokat, mert bizonyságul szolgálnak arra, hogy az ember, aki egy egész ország sorsáért vállalt felelősséget, behatóan ismerte az országrészek, így Pest megye életét, örömeit, gondjait is. Méltó hozzá, hogy pontosan látta a „cseppben” a tengert, s ha a megye egymillió lakosához szólt, szavait a tizenötmilliónak szánta, melynek lélekben miniszterelnöke volt. Az egykori amerikai elnök gondolatát most mint az egykori magyar miniszterelnök intelmeként idézhetjük újra: „Ne azt kérdezd, mit kaphatsz Magyarországtól, hanem azt, mit tehetsz a hazáért...” 1992—93. fordulóján köszöntőm a Pest Megyei Hírlap olvasóit, köszöntöm Pest megye lakóit. Tudom, hogy az ország szívében Pest megye mindig különleges helyet foglalt el, különleges szerepet játszott. Ez az országnak az a megyéje, amely körülövezi Budapestet, a fővárost, és amely felnyúlik északra, és magához öleli a Duna— Tisza közének felét is. Ez a földrajzi fekvése meghatározza Pest megye népének életmódját, életformáját, és ugyanakkor furcsa módon nincs igazi megye- székhelye, hiszen ez az a megyénk, amelyiknek a megyeházája mindig Budapesten székelt, és ma is a főváros dísze a régi Pest- Pilis-Solt-Kiskun vármegye egykori épülete. Pest megye lakói sok szenvedésen, sok keserűségen mentek át az elmúlt évszázadokban. Az egykori megművelt földek, az egykori kulturális emlékekkel a török időkben éppen úgy, mint a későbbi harcokban pusztává váltak, és ez a terület az ország újrané- pesülésével szinte a XV1I1. században vált ismét lakottá, és teltek meg az ország más részeiből idetelepül- tekkel, vagy olyanokkal, akik túlélve az idegen hadak pusztításait, előjöhettek a bujdosóhelyeikről. Ez a Pest megye talán éppen mert ilyen nehéz sorsot kellett átélnie az elmúlt évszázadokban, annyiszor volt harcok színhelye, nemcsak a török háborúban, éppen úgy az 1848—49-es szabadságharcban, vagy a második világháború alatt, mindig hitet tett az élniaka- rásról, hitet tett az újrakezdésről. Földje jó része terméketlennek tűnő, homokos föld volt, rosszabb, mint Magyarország sok táján, mégis szorgalmas lakói megkötötték homokját, új erdők, új szőlők, gyümölcsösök virágzottak ki ebből a terméketlennek tűnő talajból és a mocsaras területek is újra kultúrtájjá váltak az emberi kéz munkája alatt. Amikor az új esztendő küszöbén állunk, akkor nemcsak a múltra kell gondolnunk, hanem a jövőre is. De nem véletlenül szóltam a múltról, hiszen a múlt nélkül nem érthető meg sem a táj, sem az ember. Ez a múlt nemcsak a távoli múltat jelenti, hanem a közelebbit is. Azt is jelenti, hogy Pest megyét az ősi falvak, községek, városok mellett sok újratelepülő kereste meg az elmúlt évtizedekben is. Az ország számos részéről jöttek azok, akik szinte első lépésként munkahellyel kötődve Budapesthez, itt találtak otthonra, és itt váltak Pest megyeiekké. Itt vannak az ősi városok, itt vannak azok a művelődési központok, ahol mind találunk valami magyar történelmi emléket. Gondolhatunk akár Vácra, az ősi püspöki városra, a soknemzetiségű, a tájjal csodálatosan összesimuló Szentendrére vagy Gödöllőre, a királyi nyaralóhelyre, Ceglédre, Kossuth városára, Nagykőrösre, Arany János élete egyik fontos helyére, működésének fontos állomására. De nem sorolom tovább ezeket a városokat, helységeket, amelyek any- nyi emlékkel, műemlékkel teszik gazdaggá a magyar múltat és jelent. Ha a közeli múltról beszélünk, akkor arról is szólni kell, hogy a nagy átalakulás korát éljük. Ez az ország 1945-ben a háború után újra talpra állt, de ezt az első demokratikus kísérletet a sztálini korszak követte. 1956—57 szabadság- harcával újra megpróbálta az ország fegyverrel lerázni az idegen megszállást, és újrakezdeni saját életét. Ezt újra megtorlás, majd a megtorlást követően kilátástalannak tűnő évtizedek követték, ahol a nép, a nemzet újra megmutatta az élniakarását, és azt, hogy a számára idegen eszmék, idegen módszerek és idegen életformák közepette is a legjobbat akarta kiizzadni magából. így jutottunk el az átalakulás időszakához, 1989—90-hez, amikor egy vértelen, alkotmányos forradalommal elértük a kommunista rendszer végét, és elértük azt, hogy kivonultak a szovjet csapatok, feloszlott — nem kis részben a mi kezdeményezésünkre — a Varsói Szerződés, majd a KGST, és az ország függetlenné, szuverénné válhatott. Ezt a kincset, a függetlenség kincsét akkor is értékelni kell, ha a ma mindennapjai sok nehézséget, megélhetési gondot és megpróbáltatást jelentenek mindenki számára. Senki nem hihetette, hogy az átalakulás egyik percről a másikra meghozza a „nyugati jólétet” és annyi lesz az átalakulás, az újjászületés fájdalma, mintha csak könnyedén átlépnénk a lerombolt vasfüggöny határait és a virágzó nyugati nagyvárosokban találhatnánk magunkat és osztozhatnánk gazdag életformájában. Sajnos ez nem így történik, és nem így történhetett, így is igen nagy dolog és a magyar nép erőfe- . szítésének, élniakarásának a jele, hogy képes volt az összeomlott keleti piacok mellett olyan fordulatot végrehajtani, hogy a Szovjetunió megszűnése, az egykori szovjet állam fizetőképtelenné válása után kivitelének több mint ötven százalékát már az Európai Közösségbe tudja szállítani. Igaz, hogy munkahelyek százezrei szűntek meg, és ma több mint hatszázezer munkanélküli van Magyarországon, de azt is tudni kell, hogy legalább háromszázezer új munkahely teremtődött meg, és ezek az új munkahelyek már úgy jöttek létre, hogy a piacgazdaság számára termeltek. Ha ehhez hozzávesz- szük azt is, hogy az inflációt sikerült tíz százalékkal csökkenteni az elmúlt esztendőben, akkor ez jelzi a fényt az alagút végén. Sok minden van hátra az átalakulás fájdalmából is, és remélem, hogy az átalakulás öröme is osztályrészül jut az elkövetkező esztendőkben ennek a népnek. Igaz, hogy nemzeti himnuszunk már a múlt évszázadban belénk sugallta „... megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt”. De valóban mi úgy érezzük, hogy mi már szinte mindent letudtunk a múltból, jelenből, jövőből, ami szenvedés, ami fájdalom, de a történelem az nem így mér, a történelem hosszú folyamatában mindig újra kell kezdeni, minden nemzedéknek el kell végezni, ami reá méretett, és ma egy újjászülető világban, egy újjászülető Európában az európai magyarság azt jelenti, hogy megőrizzük nemzeti értékeinket, az ezeréves keresztény magyar állam mindazon kincsét, amit megörököltünk, és népünknek azt a józanságát, amivel a jövő felé tekinthet. Ne hagyjuk, hogy „kisebbségi” érzéseket tápláljanak belénk a mában, bűntudatot a múlt Magyarországáért. Bármely nemzettel összehasonlítva emelt fővel állhatunk a történelem ítélőszéke elé. Ugyanakkor azt se hagyjuk, hogy politikai sarlatánok, önző célokat követő karrieristák kihasználják a csalódottságot, a nehézségeket és felelőtlen politikai magatartással, tetszetős mondatokkal „szócsövévé” válhassanak az elégedetlenkedőknek. Országépítő vállalkozásunk csak úgy sikerülhet, ha minden ember, minden család hozzáteszi a magáét, és megérti az áldozathozatal elkerülhetetlenségét. J. F. Kennedy, egykori amerikai elnök szavait magyarra fordítva: „Ne azt kérdezd, mit kaphatsz Magyarországtól, hanem azt, mit tehetsz a hazáért...” Nem feledkezhetünk meg azonban arról, hogy a visszanyert szabadság és az átalakuló Magyarország igen törékeny. Határainkon fegyveres harc dúl, Európa keleti felében még nincs nyugalom, még sok helyen a fegyvereké a szó, másutt a mienknél nagyobb szegénység ad vándorbotot emberek ezreinek kezébe. Ilyen körülmények között kell megőrizni Magyarország minden lakójának, magyarnak és nem magyarnak, az egyetemes magyarságnak évezredes örökségünket, mindazt, amit tehetség és szorgalom teremtett e hazában. 1992. december 29. c~v N 1 Antall József PEST MEGYEI HÍRLAP 1994. JANUÁR 3., HÉTFŐ 3 MAGYARORSZÁG
