Pest Megyei Hírlap, 1994. január (38. évfolyam, 1-25. szám)
1994-01-11 / 8. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1994. JANUÁR 11., KEDD Révkomárom után Hogyan reagál Pozsony? A szlovákiai magyarok a tervezett közigazgatási reform ellen védekeznek, amikor helyi szintű önkorrfiányzatot követelnek. Valójában nincs közöttük olyan erő, amelyik a Magyarországhoz való csatlakozást követelné — állapítja meg a Der Standard tegnapi kommentálja. Az osztrák lap azt latolgatja, vajon minek tudható be, hogy a révkomáromi találkozó a baljós előjelekhez képest másként végződött. Lehetséges, hogy a hatalmas rendőri felvonulás fokozta a pozsonyi fenyegetések hatását, vagy a magyar találkozó szervezői elég okosak voltak, hogy ne hagyják magukat provokálni, vagy történtek diszkrét próbálkozások a feszültség enyhítésére. A legvalószínűbb: mindhárom tényező belejátszott abba, hogy elmaradt a szlovákiai magyarok várt autonómiakövetelése — írja a lap. Mindenfajta változás most azon múlik, hogyan reagál Pozsony. Belátja-e, hogy a kisebbségekkel szembeni nagyvonalúság végső soron kifizetődik, avagy továbbra sem tud ellenállni a kísértésnek, hogy minden belső baját külső ellenségek rovására írja — folytatódik a kommentár. A lap, amely a komáromi találkozóra budapesti tudósítóját küldte, s Gregor Mayer helyszíni riportjaiból tájékoztatta olvasóit az ott történtekről, a bécsi kommentárban beszámol arról, hogyan áll a két ország közötti szerződés ügye. Mint írja, Meciar a választások előtt nem kapja meg a kívánt szerződést — amely óhaja szerint garantálja a fennálló határokat, s a választások után is csak akkor, ha megszűnik a szlovákiai magyarokra gyakorolt nyomás. E nyomás ellenére a szlovákiai magyarok most éppen lojalitásukat nyilvánították ki a szlovák állam iránt: ha Pozsony nem használja ki ezt az esélyt, végzetes hibát követ el — írja a bécsi kommentár. Szlovák visszhangok A révkomáromi nagygyűlés számít a tegnap megjelent szlovákiai lapok vezető témájának. Több lap teljes szövegben közli, mások csupán ismertetik a nagygyűlésen elfogadott állásfoglalásokat. A kormányhoz közelálló Republika szerint „a polgár- mesterek józanok” — de a szlovákiai magyar politikusok „továbbra is szélsőségesek, mert önmutogatásra és önpropagandára használták fel a nagygyűlés fórumát”. A Národná Obroda szerint a nagygyűlés nem oszlatta el az aggodalmakat, jóllehet, szó sem esett az elszakadásról és az önálló tartományról. A Práca az elfogadott állásfoglalások ismeretében további politikai csatározásokat vetít előre és arra hivatkozik, hogy az oktatási és a művelődési autonómia kérdésében már az államfő is elutasítóan foglalt állást. Mindig megrázó élményt jelent, amikor bizonyságot hordozó emberek szavait hallgathatom. A kevesek között a legmeggyőzőbb számomra olyan emberek beszéde, akik az igazságért szenvedtek megaláztatásokat, meggyötrettetése- ket. Közöttük — mióta személyesen is találkozhattam a közelmúltban —Tőkés László és Tempfli József nagyváradi püspökök hordozzák a mindennapi megpróbáltatások keresztjeit. Mindezzel együtt szívük nyílt, tekintetük bíztató, szavuk vigasztaló, mert nem úgy tanítanak, mint az írástudók (veszem kölcsönbe Máté apostol kifejezését), hanem alázattal, ugyanakkor hatalommal, amit nem földi megbízóktól nyertek. Tőkés László utolsó prédikációját az óesztendőben Me- nyőből sugározta a Magyar Televízió. Üzenetében a békességre törekvés alázatának igéi szólaltak. A gyülekezet, a zsúfolásig megtelt templom hívei minden megpróbáltatások közepette vigasztalást, megerősítést kaptak, hogy a következő esztendő gondjait, bajait elhordozhassák. Mert Erdély kisebbségben élő népei nem felhőtlenül várhatják a boldog új eszendőt. A püspök úr új esztendei beszélgetése a Pest Megyei Hírlap hasábjain nemcsak az igehirdetés, nemcsak a máshonnan jövő üzenetek bíztatását jelentették, hanem a népekért aggódó, gondolkodó és tépelődő ember felelősségét is bizonyították. Új megmérettetés előtt áll a világ egész magyarsága. Közöttük is elsősorban mi, az anyaország, akik az új évezredre vagy igaz hazát, megfontolt vezetéssel és NATO-csúcs Brüsszelben A békepartnerség stabilizációs tényezó' A hidegháború vége óta tartott NATO-csúcsok legfon- tosabbjának — az 1990-es londoni és az 1991-es római találkozók jelentőségét is meghaladónak — nevezte Manfred Wömer főtitkár a tegnap reggel, Brüsszelben elkezdődött állam- és kormányfői ülést. Nyitóbeszédében Wörner öt olyan „hatalmas kihívást” is felsorolt, amellyel a szövetség vezetőinek a csúcs során szembe kell nézniük. Elsők között említette a transzatlanti kapcsolatok megerősítésének fontosságát, amelynek szerinte nem mond ellent az európai önállóság és védelmi identitás mind hangsúlyosabbá válása. A NATO reformja és az európai integráció dinamikus előrehaladása egymást kiegészítő folyamatok — szögezte le a NATO főtitkára. Második legfontosabb teendőként szólt „Európa egészének stabilizációjáról”, amelynek érdekében a szövetség arra készül, hogy „új minőséget adjon” a partner- országokkal folytatott együttműködésnek. Egyúttal leszögezte: hamis az az alternatíva, amely szerint a Nyugatnak Oroszország vagy a kooperációs partnerek között kellene választania. „Alapvető célunk marad, hogy átfogó euro-atlan- ti biztonsági rendszert építsünk, méghozzá Oroszországgal, nem pedig nélküle, vagy ellene” — mutatott rá. Hozzátette: „ezzel egy időben üzenjük a kelet- és közép-európai új demokráciáknak, hogy nem fogjuk őket magukra hagyni”. Wörner a további témák között említette annak szükségességét, hogy a szövetség tökélesítse békefenntartó képességét. Ennek kapcsán külön is kitért a délszláv válságra, hangsúlyozva, hogy a NATO eddig mindent megtett, amire az ENSZ felkérte, és a jövőben is kész támogatni a nemzetek világszervezetének erőfeszítéseit. Másik fontos változást jelentő reform lesz a NATO struktúráinak olyan módosítása, amely — például éppen békefenntartás esetére — a Nyugat-európai Unió számára is hozzáférhetővé tesz szövetségi eszközöket és forrásokat. Végül arról beszélt, hogy a szövetségnek „fel kell készülnie újabb kockázati tényezők megjelenésére”, különösen fontos feladatnak minősítve a tömegpusztító fegyverek terjedésének a megakadályozását. A NATO főtitkára összességében reményét fejezte ki, hogy a csúcstalálkozó „megfelel majd a létrejöttét övező hatalmas várakozásoknak” és hozzájárul ahhoz, hogy a szövetség megerősödve lépjen a 21. századba. A NATO-csúcs délelőtti felszólalói — köztük Bili Clinton, Francois Mitterand és John Major — nem zárták ki a NATO kelet-európai országokkal történő ki- szélesítésének lehetőségét, de egyöntetűen úgy beszéltek erről, mint amely csupán a későbbiekben napirendre kerülő kérdés — ösz- szegezték szóvivői és egyéb NATO-források a hétfői ebéd előtti viták jellemzőit. Valamennyi hozzászóló szóba hozta a délszláv válság ügyét is, sőt ennek kapcsán hírek szerint ismételten felmerült a légi csapás lehetőségének kilátásba helyezése is, a téma részletes megvitatására azonban csak a munkavacsora során kerül majd sor. A kiszélesítés kapcsán az állam- és kormányfők úgy értékelték a békepartnerség intézményét, mint amely hatékony mód lehet a taggá válás előkészítésére a jövőben, s egyúttal kellően hozzájárulhat a térség stabilizálásához a jelenben. Különösen feltűnést keltett ennek kapcsán John Major felszólalása, aki beszédében konkrétan is megemlítette Csehországot, Lengyelországot és Magyarországot, mint szavai szerint — a térség határozott tagsági igénnyel fellépő „legfejlettebb demokráciáit”. Mitterand elnök beszédében „észszerű válasznak” minősítette a békepartnerséget arra az ellentmondó helyzetre, amelyben egyfelől olyan, egyértelműen demokratikusnak és szuverénnek tekinthető országok, mint például a Cseh Köztársaság vagy Lengyelország, lényegében megalapozottan fejezik ki a Nyugathoz való csatlakozás igényét; másfelől viszont egy más helyzetben lévő Oroszország aggasztó jeleket vél a NATO formális kiszélesítéséből kiolvasni. Mint a francia elnök szóvivője elmondta, Mitterand úgy jellemezte a békepartnerséget, mint amely ugyan nem kínál teljes megoldást, de egyfajta „reális garanciát” jelent a térség országai számára. A nagyvilág hírei-*■ Borisz Jelcin tegnap aláírta az orosz kormány reformjára vonatkozó, egy hónapja készülő rendeletét. Borisz Jelcin elnök és Csernomirgyin kormányfő korábbi nyilatkozatai szerint, az intézkedés a kabinet működésének hatékonyabbá tételét célozza. A rendelet értelmében a korábbi 120-ról 67-re csökkentik a különböző minisztériumok, főhatóságok és állami bizottságok számát. A II. János Pál pápa elleni merényletet elkövető Mehmet Ali Agcának jó magaviseleté miatt egy évet elengednek a büntetéséből. A pápa török merénylőjét életfogytiglanra ítélték, mert 1981-ben a Szent Péter téren le akarta lőni az egyházfőt. Ezzel Agca 2004-ben akár kegyelmet is kaphat. 1989-ben Agca büntetését már csökkentették két évvel. ¥ Hármas, amerikai— orosz—ukrán csúcsértekezletet tartanak pénteken Moszkvában. Az orosz elnök sajtószolgálatának közleménye szerint Borisz Jelcin, Bili Clinton és Leonyid Krav- csuk találkozójáról azután született megállapodás, hogy több fontos kérdésben, így az atomfegyverek ügyében megegyezés jött létre a három ország képviselői között. VÉLEMÉNY Hit nélkül csak bujdosók vagyunk meggazdagodott nemzettudattal alapozhatunk, vagy az in- ternaiconalizmus fertőzött mérgeit liberális eszmék formájában befogadjuk a konkolyhintőktől, amely egyenlő a további nemzetpusztulással. Erdélyben tisztábban, világosabban látják és érzik a veszélyt. Tőkés László személyében a legilletékesebb figyelmezteti az egész nemzetet, hogy széthúzás helyett a nemzeti törekvések egységes megnyilvánulásának próbaköve az új esztendő. Ha szétforgácsolódunk, ha a baloldal, amely körülöttünk, mellettünk háborítatlanul éli a maga hatalmát, nemcsak a gazdasági, de a politikai közéletre is ismét rá tud telepedni, akkor végünk. Jeremiás prófétai intelmek jutottak hozzánk a mélységből, a legmélyebb verem aljából, hogy nyíljanak a szemeink, tisztuljon az agyunk, mert ilyen fenyegetettségben — miközben szabadságjelszavak vísszhangzásában fojtogatódunk — sohasem voltunk. Tőkés László mondotta, amikor karácsony előtt nyugati útjáról visszatérve beszélgethettem vele: Nyugaton nem értik, nem érzékelik gondjaink súlyosságát. Elmondotta, hogy nem csillogó karácsonyfadíszek, használt ruhák jelentik számunkra a segítséget, hanem az, ha közreműködésükkel iskolát, iskolákat alapíthatunk. A szellemi felemelkedésben való közreműködés az igazi gondoskodás. Egyház- községeink egyikében-másikában úgy szeretnének kiszemelni új lelkipásztort, hogy van-e kapcsolatuk nyugati egyházakhoz. Mostohább sorsunk minket jobban megóvott itt a különböző elvtelen megalkuvásoktól, szegénységünk tisztábban adott át a jelennek mindnyájunkat. Következetességünk, hitünkhöz való ragaszkodásunk állandó megpróbáltatások mellet az őszintébb, igazabb, szegényasszony két fülére adakozásokból segített ahhoz, hogy templomok egész sora újult meg az elmúlt években. Áldozatvállalásunk talán Istennek tetszőbb módon sok olyan példát adhat egyházainknak szerte a viágban, amit érdemes követni. Az alapigazság természetesen: mindenki maradjon a maga helyén! Tehát itthon, vállalva a nehezebb, a megalázottabb megmérettetést. A püspök úr szavait nem magnetofonfelvétel hűségével idéztem vissza, de a lényeget, ami teljes énjét áthatja, s amit a szolgálat jellemez leginkább, mindenki megérezheti mondanivalójában. Ki-ki világítson a maga helyén, hallottam valamikor gyermekéveim idején, s akkor hozzátette a szolgáló lelkipásztor, hogy a tehetség, amely minden emberben megvan, az jelentheti a lángot, amely kiben-kiben úgy lobogjon, hogy mások is érezhessék fényét. Azóta felnőttem, már tudom, hogy a hit adja, adhatja a fényt, hiszen hit nélkül csak „bújdosunk a földi téreken,” márpedig világításra rendeltettünk. Hogy közöttünk vannak, akik be tudják ragyogni a mi életünket is, a maguk bizonyságával erősítve mindnyájukat, azt meg köszönjük annak, aki hozzánk küldte őket, de a köszönet akkor lesz teljes, ha hallgatunk intelmeikre.
