Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-22 / 298. szám
10 PEST MEGYEI HÍRLAP SZOLGALTATAS 1993. DECEMBER 22., SZERDA Karácsonyfadíszek szalmából Karácsonyfadíszek lődési központ kézműveskészítését tanulhat- foglalkozásán. A dolog érde- ják meg az érdeklő- kessége, hogy a díszek ez áldok ma délután fél kálómmal szalmából készülőikor Erden, a városi műve- nek. Orvosi tanácsok Mit kell tudni a tüdőgyulladásról? Az antibiotikumok felfedezése előtt rettegett megbetegedés volt. Sokan haltak bele. Szerencsére Fleming felfedezte a penicillint, amit azóta az antibiotikumok egész sora követ. Ma már jól gyógyítható megbetegedés. Időseknél és elesetteknél még ma is lehet halálos. Winston Churchill angol miniszterelnök volt az első tüdőgyulladásos beteg, akin kipróbálták a penicillint, így tudott a második világháború alatt a casablancai találkozóra elmenni. A felsőlégúti huruthoz gyakran társul a légcső és a hörgőrendszer gyulladása, melyhez ha a tüdő léghólya- gocskáinak a gyulladása is kapcsolódik, akkor tüdőgyulladás lép fel, mely a lélegzőfelületet csökkenti. Először a köhögés száraz, mert a nyálkahártyák még csak duzzadtak. Majd a gyulladás előrehaladtával kóros váladék keletkezik, mely baktériumokat, vírusokat, ezek toxinjait és elpusztult fehérvérsejteket tartalmaz. A köpet geny- nyes lesz, a szervezet célja ennek eltávolítása. A védekezőképességét köptetőkkel támogatjuk. Tünetei: Igen változékonyak. Legjellemzőbb a légszomj, légzésnél és köhögésnél fellépő fájdalom, szúró érzés, köhögés, láz, hosszan tartó hőemelkedés, levertség, gyengeség. Ezen tünetek észlelésekor feltétlen forduljunk orvoshoz. Ez a betegség jellegzetes hallgatózá- si tünetet ad az orvosnak, de vannak esetek, amikor csak röntgennel diagnosztizálható a megbetegedés. Terápia: Ma már rendkívül korszerű, széles spektrumú antibiotikumok, sulpho- namidok állnak rendelkezésre. Leggyakrabban használt gyógyszerek: promtcillin forte injectio, semmicilin, cec- lor, zinnat, rulid, sumetro- lim, cyproba. Köptetők: Mixtúra pectora- lis, paxirasol, elixirium thymi composita, decoctum saponai- re, paxirasol, suspensio terpyn hydrat, mucopront, fluimucil. A hársfa- és a bodzavirág tea csökkenti a köhögést és a gyulladást. A kakukkfű tea pedig köptető. Tüdőgyulladáskor megnő a szervezet folyadék-, kálium-, magnézium- és c-vitamin-igé- nye, melyeket a szervezet számára biztosítani kell. A mai korszerű gyógyszerek mellett is ezt a betegséget komolyan kell hogy vegyük, és ameddig az orvos a pihenést elrendeli, azt be kell tartani, főleg az idősebbeknek, a szív- és tüdőbetegségben szenvedőknek. Dr. Benkó' András Nagykőrös Szemétszállítások az ünnepek idején A Fővárosi Közterület-fenntartó Vállalat elkészítette az év végi ünnepek alatti szemétszállítás menetrendjét. December 23-án és 24-én, tehát csütörtökön és pénteken még nincs változás, ám december 25-én, szombaton csak az egyébként is szombaton esedékes területekről viszik el a háztartási hulladékot. December 26-án, vasárnap a szemétszállítás szünetel. Az év két utolsó napján, december 30-án és 31-én nincs változás a szállításban. Újév napján, január 1-én szünetel a szemétgyűjtés, májd január 2-án, vasárnap csak a szombati napokon esedékes területekről szállítják el a szefnetet. Hirdetési levelezőlap Pest megye valamennyi postahivatalában kapható az a levelezőlap, amelynek segítségével a Pest Megyei Hírlapban jelentethetik meg hirdetéseiket kedves Olvasóink. Vállalkozók, közületek, magánszolgáltatók a kartonon hét szóig, magánszemélyek húsz szóig hirdethetnek. Nem kell ezután Budapestre utaznia annak, aki lapunkban akarja a hirdetését közzétenni. A megye valamennyi postahivatalában megvásárolható az említett levelezőlap, amelyhez boríték is jár, s bélyeg nélkül elküldhető a címünkre. A levél közvetlenül szerkesztősegünkbe érkezik, s mi ígérjük: a beérkezéstől számított negyvennyolc órán belül megjelentetjük hirdetését. Pest megyében ilyen rövid határidőre csak nálunk adhat fel sajtóhirdetést! Budapesti olvasóinknak pedig változatlanul szolgálatára áll a Blaha Lujza tér 3. szám alatti hirdetési üzletünk. Várják a fiatalokat Ifjúsági szolgáltató iroda A Nemzeti Gyermek- és Ifjúsági Alapítvány ifjúsági szolgáltató irodája egyaránt várja a fővárosi és a vidéki fiatalok jelentkezését személyesen, levélben vagy telefonon képzési-átképzési-tovább- képzési kérdésekben. ügyfélfogadás: naponta reggel kilenc és délután három óra között. Ügyfélszolgálati telefon: 251-3737 (délután négy órától ez a szám üzenetrögzítőként működik). Cím: Budapest XIV., Amerikai út 9ó. 1145. (Megközelíthető: az 1-es busszal és a kis földalattival a Mexikói úti végállomásig.) Rajzverseny gyerekeknek Vácott, a Madách Imre Művelődési Központban rajzversenyt rendeznek holnap délután három órakor az 5-ös teremben, alsó és felső tagozatos diákok számára. #• Ünnepi műsor Pátyon Ma délután öt órakor A mi karácsonyunk címmel közös ünnepi műsort rendeznek Pátyon a művelődési házban az ott helyet kapó klubok és csoportok, amelyre minden érdeklődőt várnak. Magyar Nemzeti Galéria Ma korábban zárnak A Magyar Nemzeti Galéria értesíti a látogatókat, hogy szerdán a B és C épületében a kiállítások 15 óráig tartanak nyitva. A Picasso-tárlat, illetőleg a D épületben helyet kapott bemutatók: a középkori és reneszánsz kőtár, a gótikus faszobrok és táblaképek, a késő gótikus számyasoltá- rok, a XX. századi magyar festészet és szobrászat, a modem magyar éremművészet, valamint Vayer Lajos életmű-kiállítása változatlanul 18 óráig tekinthetők meg. Divatos Mey-kollekciók Családi vállalkozás a női és férfi pamut fehérneműt előállító GEBRÜDER MEY Kg. a dél-németországi Albstadt- ban. Eves forgalmuk meghaladja a 120 millió német márkát. A cég üzletpolitikájára jellemző: korszerű technológia, több saját fejlesztésű géppel; a legjobb anyagok és kellékek tökéletes kidolgozása magasan képzett munkásokkal, állandóan megújuló divatos kollekciók. Magyarországgal két és fél éve tart kapcsolatot a MEY cég, női fehérneműket gyártattak a Fővárosi Ruhaipari Vállalattal és miután meggyőződtek a magyar munkás megbízható jó minőségű munkájáról, 1992 október 1-vel vegyes vállalatot alapítottak hazánkban MEY HUNGÁRIA KFT. néven. Jó minőségű fehérneműik forgalmazásával a FELINA HUNGÁRIA KFT-t bízták meg. (Ónody) Vásárhelyi kerámiák A napokban ismét kirakta portékáit Gödöllőn a művelődési központ aulájában Garai Sándor hódmezővásárhelyi kerámikus. Mint a mester elmondotta, nem kimondottan népművészeti alkotásokat árusít, de aki ránéz, az láthatja, hogy ízléses, szép kancsó- kat, tálakat, korsókat és cserepeket kínál elérhető áron száz-két- száz-háromszáz forintért Mindenesetre szép ajándék lehet a Vásárhelyről származó kerámia. Hancsovszki János felvétele Cseppek a pop-rock tengerben Rózsi kontra Rózsa Nincsen rózsa tövis nélkül — mondja a közmondás. Sajnálatos módon a hazai pop-rock zenei élet újra meg újra megteremti a maga kis botrányait. Hogy erről nem tudott az olvasó, az csak annak tulajdonítható, hogy korábban senki sem szellőztette a „szennyest”. Az elmúlt napokban azonban robbant a bomba. Demjén Ferenc szokásos évi BS-beli koncertjének sajtótájékoztatóján — a zenei esemény december 30-án lesz — bejelentette, hogy Élő legenda címmel a Rózsa Records kiadónál megjelent újabb kiadvány miatt feljelentést tesz, melyhez a zenei élet más jeles egyéniségei is csatlakoztak, így például Somló Tamás, Menyhárt János, Dés László. Demjén, vagyis Rózsi kijelentette, hogy ő nem járult hozzá a kiadott lemez megjelenéséhez. Nem sokat késett a válaszadás sem, amely a minap a Hully Gully nevű népszerű szórakozóhelyen történt meg. Rózsa Istvcnr— jogi képviselőjével egyöntetűen — elismerte, hogy valójában megszakadt a közte és Demjén Ferenc közti korábbi baráti munkakapcsolat. Állítása szerint egy tőle elhangzott mondat volt a kiváltó ok. Miszerint egy beszélgetés folyamán Rózsi amerikai származású feleségével kapcsolatban megjegyezte, hogy: .fel kellene rakni egy repülőgépre, csak odaszóló jeggyel”. Majd ezt követően kötöttek egy megállapodást — ez év január 3-án — miszerint a népszerű énekes aláírásával erősítette meg, hogy Rózsa Istvánnal szemben semmiféle követelése nincsen. Ezzel ellentétben Demjén azt állítja, hogy minden aláírás hamis. Ezt a vitát bizonyára az írás- szakértők és a jogi képviselők tisztáznák majd. Mi pedig talán egyszer választ kapunk, hogy ki a kalóz és ki a hamisító — ha van ilyen. Egy biztos, a kiadványtól és az együttműködéstől Demjén elzárkózott — így ebben a tárgypontban a Rózsa Re- cordsot valószínűleg el fogják marasztalni. A jogdíjakat a kiadó állítólag letétbe helyezte, így a művészek hozzájuthattak a pénzükhöz, tehát nem éri őket veszteség. Csak az eladott darabszám a kérdéses... Az odadobott kesztyűt felvette a kiadó, és így termékeny talajon indulhat meg ezek után a Rózsa kontra Rózsi per. A sajtótájékoztatón elhangzott még az első negyedévben kiadandó Rózsa Records-termé- kek listája: március 1-jén jelenik meg a debreceni Tankcsapda, április 15-én pedig Horváth Charly szólólemeze. Ezen kívül két nagy koncertet rendeznek a BS-ben március 19-én Révész SÁndor, valamint április 30-án Ákos Bonanza nélküli buliját. Új kiadó alakulását is bejelentették, Silver Records néven, mely komolyzenei kiadványokkal foglalkozik, és a Hungária Biztosító támogatásával jön létre. , K. G. B. hírlap! Telefonos ügyelet Ha bármilyen ötlete, észrevétele, esetleg javaslata van, amely közérdekű, mondja el nekünk. Hívja fel lapunk szolgáltató rovatát a 138-4210-es telefonszámon. A vonal végén hétfőtől péntekig délelőtt 11-től délután 2 óráig ügyeletes munkatársunk várja az Ön hívását. (A 138-4210-es telefonon az ügyeleti időn túl bármikor telefaxos üzenetet is hagyhaL)