Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-27 / 301. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. DECEMBER 27., HÉTFŐ Gyertya és tárlat a kriptában Pest megyei eszperantisták Szomorúkőboldogság Máriabesnyőn Szokatlan helyre vártak karácsony előtti kiállításmegnyitó- ra: a máriabesnyői kapucinus kegytemplom altemplomába, kriptájába. Joshi Judit Mária rendezte ott legújabb Szomorúkőboldogság című kiállítását. A meghívó nyomtatott szövege könnycsepp alakban helyezkedik el a papíron. A könnycseppet felfogja két tenyér, ék alakban egymáshoz simuló ujjak. A meghívottakat arra kérték: vigyenek egy gyertyát. Részlet a kiállításból Balázs Gusztáv felvétele Gyertyáinkat a templom bejárata előtt gyújtottuk meg. Nevünket felírtuk a kapu mellett a falra erősített fehér gyolcsra. Milyen más volt az altemplom, mint máskor! Mise idején. Pedig, szokás szerint, most is a szomszédos zárdaépületből eljött Salvátor nővérek ültek az első padokban. Nagy Tamás kapucinus rendfőnök mondott megnyitót. Megemlékezett róla, milyen szerepe van a Bibliában a kőnek. Mint társa a kő mindvégig a bibliai embernek. Mennyi a kő a bibliai tájakon. „Te kőszikla vagy” — mondja Jézus Simonnak. — „Erre a kősziklára építem fel egyházamat.” S Simon neve attól fogva Péter — kő. A megnyitó, majd az Ave Maria felhangzása után beléphettünk oldalt a kriptába. Joshi Judit Mária kőképei közé. Habos papírfelhők alatt kő kövön pihen. Kőhölgy siet kőesemyő alatt az esőben. Kő fog papírfuvolát papírkeze közé. Ezek képek. Keretben. Kerek kavicsok kerültek keretbe. Kirajzolódik az arcuk. Arca lesz a kőnek. Szeme. Szája. Orra. Sálat visel. Kendőt. Tülfátylat. Agyban párnák közt hever. Duzzad rajta a dunna, ahogy fekszik földre helyezett kis játékágyán. Fején hálósipka. Mellette éjjeliszekrény. Aztán mintha a halálos ágyán feküdne. Csupa fehérben. Arca halottsápadt. Drótkeretes szemüveg az orrán. Gyertyák lobognak körülötte. Máshol maga tart égő gyertyát. Virágot visz. Es keresztre feszül. Ami leginkább új Joshi Judit Mária tavalyi, Gödöllőn látott kiállításához képest, a hold megjelenése. Köveinek társa a hold, és társuk a csillagok, a mélykék éjszakai égen. A kriptának csak egyik oldalát foglalja el a kiállítás. A másik oldalon pihennek a Grassalkovich család ide temetett tagjai. Egyikük-mási- kuk sírját csupán töredezett kőlap jelzi. Erről is beszélt az imént a rendfőnök úr: a sírkőről. Ahogy nézelődtem, ilyen mondatok jutottak eszembe: megszólalnak a kövek... Ha hallgatunk, a kövek kiáltanak... Ha pedig a végéből néztük a helyiséget, szinte nem tudhattuk, melyik az állandóan itt lévő tárgy, s melyik csak a kiállítás alkalmára idehozott. Kövek és kövek, keresztek és keresztek — szinte összetéveszthettük őket. Nem volt már szokatlan a helyszín. Egy kis műsornak lehettünk részesei. A közönség hol egyik, hol másik tagja szánta rá magát a szereplésre. Verset mondott, prózát. Majd zenekar játszott. Halk dobszó, lágy fuvolahang szállt a fehér boltívek alatt. Elhallgattuk volna akármeddig. De hát a megnyitó rendezvény lassan véget ért. (A kiállítás azonban megtekinthető még január 13-ig naponta 9-től 17 óráig Máriabesnyőn a kapucinus templom kriptájában.) Nádudvari Anna Mítosztól a valóságig Surányi Dezsővel új könyvéről Nemrég jelent meg dr. Surányi Dezső -— lapunk egykori külső munkatársának — huszadik könyve, a Mítosztól a valóságig. A szerzővel ennek kapcsán beszélgettünk. Első kérdésem arra vonatkozott, hogy tulajdonképpen mi inspirálta e mű megírására? — A válasz messzire vezet vissza — mondta Surányi Dezső. -— Valójában egy hosszú műhelymunka pillanatfelvételét veheti kezébe az olvasó. Ez azt jelenti, hogy nincs vége. Az első szakasza nem más, mint egy gimnazista esz- mélése a múltra. Amikor három évtizeddel ezelőtt László Gyula professzor megajándékozott barátságával, a nyári szünetekben a csongrádfel- győi ásatásoknál. Ez egy életre befolyásolt. Akárcsak a görög—latin—héber tanárom, aki a gimnáziumban az ókor szeretetére nevelt; s a biblikus és a görög kultúra híve lettem. Végül is ez a művem egy történeti, botanikai, kul- túrentropológiai, néprajzi vizsgálódás. Miként az alcím is jelzi: ez a magyar nép természetismeretének fejlődésvázlata. — Csak egy rétegnek, vagy az egyszerű embernek is szól a könyv? — Inkább úgy mondanám, hogy a közembernek. Aki hajlandó egy nép múltján, jelenén és egy kicsit a jövőjén is elgondolkodni. S kész egy olyan utazásra, aminek az érdekessége az, hogy még a népművészet is vállalható. Igyekszem ráébreszteni az olvasót a másság, a sokféleség megbecsülésére. Egyébként a megjelentetés körülményei — magánkiadás — figyel- meztetőek. Hová vezet az, ha minden jónak vélt csatornát bedugaszol a politika. — A meglévő, felgyülemlett tapasztalaton kívül sokat kellett-e foglalkozni az anyaggyűjtéssel? — Sokat, mert ez nem egy lezárt munka. Ugyanakkor megkönnyítette a dolgomat a kutatásban szerzett gyakorlatom. Tudtam, hogy hol keressek. Elég csak arra utalnom, hogy Erdélyi Zsuzsanna a népi imádságokban milyen mélységekig jutott le. Ezt kell megőrizni. Ezek a kapcsok köthetnek bennünket más népekhez. S talán nem hangzik szerénytelenül, remélem, a mű ennek a forrása, szilárd támasza lehet. — Miként rangsorolnád a „Mítosz és valóság”-ot a saját életművedben? — Ha az eddigi munkásságomat — a könyv hangulatának megfelelően — életfának tekinteném, akkor ez nagyon fontos gyökér. Belleillik más irányú történeti, mezőgazda- sági kutatásaimba. Megtalálhatók azok a közös pontok, amelyek közelebb vezethetnek az emberi kultúra megértéséhez. Benne rejlik ebben az édesanyám elvesztése miatti mérhetetlen szomorúság is. Mindenképpen élteti ezt a fát, hogy egy csillagporrá változott ember — e könyv formájában — helyet követelt magának a gyökerében, ágában, virágában, gyümölcsében. — Miféle művek várhatók a Surányi-műhelyből? — Egy dunántúli kiadónál vár gondozásra a „Virágnyelv” (bevezetés a magyar virágszimbolográfiába) című munkám. Ugyancsak elkészült a „Dr. Hargitai Zoltán és a nagykőrösi flórakutatás története” is. Az utóbbi a nagykőrösi református iskola egykori tanulója, a magyar botanika egyik legfényesebb ígérete volt. Hargitai professzor 1944-ben már a kolozsvári egyetem magántanáraként tevékenykedett. Hadifogolytáborban pusztult el. Halálának körülményeit Németországban próbálom pontosan felderíteni. Nos, ez a könyv az ő ténykedése előtti tisztelgés is lesz majd. Fehér Ferenc Baráti beszélgetés a művészetről Váci Szalon Asztaltársaság A Váci Szalon laza ríSrí kötődésű szervezet, melyhez a város- 'Syyfy ban élő festőművészek, fotósok, grafikusok, szobrászok csatlakoztak. Évente egyszer közös kiállítást rendeznek, egyébként alkalom :erűen találkoznak. Orvos András festőművész és Fekete István fotóművész kezdeményezésére legutóbb egy lépést tettek előre. Azok, akik szívesen vennének részt gyakrabban baráti légkörű beszélgetésekben, akik kötetlen társalgás keretében cserélnének gondolatot a művészetről, megalapították a Váci Szalon Asztaltársaságot. Januártól kezdve, minden hónap első csütörtöki napján, este 7 órától találkoznak egymással, a Hattyú sörözőben. Asztaluknál minden „szalonképes” társalgónak helyet adnak. A társasághoz csatlakozott eddig: Fekete István fotó- és grafikusművész, Kottái Gábor, Molnár László József Markó Erzsébet, Monos József, Nagy B. István festőművész, Tumbász András, Lehotka László fotóművész. Gémes István kitüntetése Gémes István evangélikus lelkésznek, a németországi magyar evangélikus egyházak esperesének, a nyugat-európai magyar evangélikus gyülekezetek vezetőjének — egyházi, kultúrális, oktatási tevékenysége elismeréseként — Pro Cultura Hungáriáé kitüntetést adományoztak. A kitüntetést Kálmán Attila, a művelődési és közoktatási államtitkár szombaton a stuttgarti magyar istentisztelet keretében adta át. Mesterséges nyelv, élő kapcsolatok A múlt század végén, a századfordulón egymás után születtek a nemzetközinek szánt, mesterséges nyelvek. A vola- pük nyelvet épp hogy csak beszélni kezdték, terebélyesedni látszó táborából máris az eszperantistákhoz vándoroltak át hívei. A lengyelországi dr. Ludvik Zamenhof szemorvos alkotása életképesebbnek látszott. Olyannyira, hogy 1905-ben már eszperantista világkongresszust tartottak egy franciországi kisvárosban. Azóta is összeseregle- nek évente a világ eszperan- tistái. A diktatúráknak tulajdonítják, hogy a nemzeti nyelvekkel ellentétben negyed annyi idő és energia árán megtanulható, minden gondolat kifejezésre alkalmas közvetítő eszközük háttérbe szorult. Eddig még minden nagyhatalom politikusai elnyomták mozgalmukat. Hitler és Sztálin egyaránt börtön- zött be eszperantistákat. Mindezek ellenére, az angol nyelv praktikus és elterjedt nemzetközi használatának korában azt gondolnánk: eszperantistának lenni ma, anakronizmus. Zamenhof kései követői azonban tagadják ezt. A gyakorlatban bizonyítják mozgalmuk élénkségét szűkebb hazánkban, Pest megyében is. A váci eszperantisták klubja több mint fél évszázados múltra tekint vissza. A harmincas években az egész világon terjesztették a Budapesten szerkesztett, váci nyomdában készült, Literatura Mondo — Irodalmi világ című folyóiratot, amely a magyar irodalom klasszikusait és műveiket közölte rendszeresen. A helyi klub felnőtt tagjain kívül, ma eszperantó tagozatos osztályok működnek a Madách Imre Gimnáziumban. Dunakeszin, a vasutasok terjesztették el az eszperantót. A Radnóti Miklós Gimnázium osztályaiban, most a fiatalok tanulják. Élénk a klubélet Vecsésen, Sződligeten, de a legszínesebb, legtartalmasabb a Nagy János nyugdíjas tanár vezette gödöllői csoport élete. Legfiatalabb csoport a néhány hónapja alakult rendőröké, a megyei kapitányságon. A megyei eszperantó eredményeit, jövő évi terveit tárgyalta meg a napokban Budapesten a Sütő utca 2. sz. alatt működő Magyar Eszperantó Szövetség Pest megyei bizottsága. A megyei központban is rendeztek nyelvtanfolyamokat, s jövőre is olcsón, mindössze 300 forintért lehet beiratkozni náluk az új kurzusra. Több érdekes külföldi útjuk közül legtartalmasabb volt a szeptemberi szlovákiai út, Poprádra. A Szlovák Eszperantó Szövetségnek itt van a központja. Közös megbeszélésen határozták el a rendszeres együttműködést. Princz Oszkár, a magyarok országos titkára itt bejelentette: A két nép barátságát igyekeznek elmélyíteni azzal, hogy a Szlovák-Magyar Baráti Társaság mellett megalakítják az eszperantista szekciót. K. T. I. Karácsonyi koncert iparosoknak Minden bizonnyal hagyományteremtő karácsonyi koncert színhelye volt Érden az ipartestület Alispán utcai székháza. A termet zsúfolásig megtöltő közönség hálás tapssal jutalmazta az est szereplőit, akik az „öröm”-hang- versenyen tudásuk legjavát adták. Az emlékezetes rendezvény szereplői: a Sass házaspár, a Szabóné Bozóky Flóra vezényelte 7. sz. általános iskola énekkara, a 4. számú iskola citerazenekara, valamint a Bolyai Általános Iskola tanulói. Közreműködött Kerecsányi Erika, Kállai Zsuzsa, Rédei Erzsébet és a 13 tagú érdi vonószenekar, akik Corelli, Bach és Vivaldi műveinek az interpretálásával tették emlékezetessé az iparosok karácsonyát. (Hancsovszki János felvétele)
