Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-04 / 283. szám
1 1 PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. DECEMBER 4., SZOMBAT 5 Tápiószoló's sem marad le Kalendáriuma lesz a falunak A jövőre saját kalendáriuma lesz az alig háromezer lelkes Tápió vidéki településnek, Tápiószöló'snek, hagyományos nevén Halesznek is. A falu első kalendáriumát ünnepélyes keretek között jövő vasárnap mutatják be a tá- piószőlősi polgármesteri hivatal házasságkötő termében. A haleszi önkormányzati képviselők a majdnem szomszéd tápiógyörgyeiek tavalyi kalendárium-kiadási sikerén buzdúltak fel, s hoztak döntést a jó példa követéséről. Az ügynek megnyerték Bihari József nyugdíjas megyei múzeumi igazgatót, aki a Györgyei Kalendárium szerkesztésében is jelentős részt vállalt, jó ismerője a Tápió vidék falvainak, hisz idevalósi ember, s ő volt a felelős kiadója az 1985-ben megjelentetett Tápió mente néprajza című, két könyvből álló tanulmánykötetnek. A szőlősi- ek segítségére sietett a szolnoki Kaleidoszkóp Kiadó s néhány helyi vállalkozó, a Tápiószele és Vidéke Áfész és a mezőgazdasági szövetkezet. A 260 oldalas kalendáriumot az önkormányzat készítette el ezer példányban, amelyet 250 forintos áron árusítanak majd. Az ünnepségen Juhász Ferenc költő lesz a díszvendég, aki bemutatja a könyvet, dedikál, s beszélget az érdeklődőkkel. A költő ugyanis korábban többször járt Tápió- szőlősön: jó ismeretségben volt vendéglátójával, a faluban tanító és alkotó, ma Svájcban élő festő-tanárral, Selmeczi Györggyel. Juhász Ferencet ezért keresték meg a szerkesztők, és több verse is megjelenik a halesziak kalendáriumában. A naptárt, a horoszkópot, a rég- és közelmúltra visszatekintő írásokat s Kós Károly fametszeteit tartalmazó, karácsonyi ajándéknak is nagyszerű kiadvány fogadtatásán sok múlik. Az például, hogy az 1947-ben községnek nyilvánított település ki tud-e magának alakítani olyan hagyományokat, amely az egészséges lokálpatriotizmust élteti. Már csak azért is, hogy ne fogyjon tovább a falu népessége: az önállósuláskor ugyanis 3900 helyi lakót tartottak itt nyilván, napjainkban viszont ezerrel kevesebbet. Szükség van tehát a megtartó, önbizalmat adó helyi tradícióra, önismeretre. A szerkesztők, a cikkek, a tanulmányok, a visszaemlékezések írói — valamennyien helybéliek: pedagógusok, helytörténészek, közéleti emberek — mindenesetre a lehető legtöbbet tették a siker érdekében, jelentette ki érdeklődésünk alkalmából Veres Mihály, Tápiószőlős polgármestere. (tóth) Örkényi hagyományteremtés A szülőföld vonzása örökre megmarad Diszkrét félhomály, a teremben csak néhány gyertya ég. Kint hótól roskadoznak az öreg fák s kíváncsian bebámulnak az ablakon. — No nézd csak — mondja egy vén tölgy a juharnak. — Most pont olyan minden, mint ezelőtt száz évvel. — Hát nem egészen — dörmögi a szomszéd. — Hiányzik a kandalló, az ezüst gyertyatartók s a meiseni porcelánvázák. — Igazad van — sóhajt a tölgy is nosztalgiázva. — Sok minden hiányzik, más világ ez. Az a régi szebb volt, csendesebb, nyugodtabb. Talán az emberek is boldogabbak voltak... * Az Örkényi művelődési ház, illetve a volt Pálóczy-kastély kereken százéves. Az évfordulót rangos rendezvényekkel ünnepli a község, melynek egyik mozzanata az Örkényről elszármazottak baráti találkozója. Hosszú előkészületek előzték meg, levélváltások, címek és adatok felkutatása. Ennek eredményeként ülünk most a hajdani bálteremben a gyertyafény mellett, megilletődve. Döcögve indul a szó, mindenki elfogult. Pedig mindenkinek van mondanivalója, csak nehéz szavakba önteni. Az ember akaratlanul is elbizonytalanodik, ha Pálóczy Horváth István dédunokája: Hegyeshalmy Johanna meglett fejjel, sok idő múltán újra rálép arra az ösvényre, melyen önként vagy kényszertől hajtva nekivágott a világnak. Vajon jól tettük, hogy ráléptünk, vagy jobb lett volna maradni? A félszeg csöndet a vendéglátók törik meg. — Ez a meghívás nem csupán mostanra szólt, hagyományteremtő céllal szerveztük — mondja Kulcsár István, a művelődési ház igazgatója. — A megkeresettek válaszaiból következtetve van igény az ilyen találkozókra. Mert mint írták, bárhová is vetődtek, lélekben megmaradtak Örkényi lakosnak. A kötődés szálai idővel fellazulnak, ám a szálakat újra lehet kötözni. Időközönként összejönni, és az elfeledettnek hitt arcok 'tükrében felidézni önmagunk múltját. Kovács István polgármester is szót kért: — Aki időnként hazalátogat, nyilván más szemmel látja a községet, mint mi, akik itt élünk. Ez a másfajta látás segíthet bennünket abban, hogy hiteles, elfogulatlan képet kapjunk a mai Örkényről, s a végbement változásokról. Köszönöm, hogy eljöttek, köszönöm, hogy a szülőföld vonzása megmaradt önökben. * A hazalátogatók egyike Hegyeshalmy Johanna Barcelonából érkezett. Hölgyekül nem illik a kort kérdezni, viszont az események kronológiájából könnyű következtetni. — A dédapám Pálóczy Horváth István volt, ő építette ezt a kastélyt, az édesapám pedig a Hegyeshalmy-kúriát, ugyan csak itt Örkényben. A kisgyerek korom emlékei e két épülethez fűződnek. 1952-ben egyik napról a msikra kitettek bennünket az utcára. Négy évig hányódtunk, Pusztavacson, Inka- szentgyörgyön, majd Székesfehérváron. 1956 decemberében az utolsó percekben sikerült átszöknünk Ausztriába. Bécsben egy dán misszió vett pártfogásába bennünket. Koppenhágában otthonra, megélhetésre taA község egykori tanítójának az unokája: Biber Lászlóné láttunk. Ott érettségiztem, majd az egyetemen nyelveket tanultam, spanyol és katalán filológiát. Egy spanyolországi tanulmányúton ismerkedtem meg a féijemmel, így kerültem el Barcelonába. A katalán tartományi külügyminisztériumban dolgozom, a nyelvtudásom révén a kelet-európai és északi országok ügyeivel foglalkozom. — Nyolc nyelvet beszél, kilencedik az anyanyelve. Hol van alkalma gyakorolni? — Naponta olvasok magyarul, a barceloniai magyar konzul hetente megküldi a hazai lapokat és rendszeresen hallgatom a magyar rádiót. Ezáltal nemcsak a nyelvet gyakorolom, de naprakész információim vannak a magyar eseményekről is. — Mi a véleménye a magyar változásokról? — Kedvező. Azelőtt, ha nagyritkán hazalátogattam a rokonok sírjához, mindig volt bennem egy kis feszültség. Ösztönösen éreztem, hogy figyelnek. Kivált itt Örkényben. Most viszont valóban úgy jöttem, mint aki hazajön. Őrülök, hogy a kastélyt ilyen szép rendben tartják, s hogy a temető is gondozott. Biber Lászlóné is Örkényen született, Budapesten kapta kézhez a meghívót. — Már a nagyapám is Örkényi volt, az első tanítója a községnek. A tanítóképző elvégzése után hatvan évig tanított megszakítás nélkül. Az apám úgyszintén, kántorként és tanítóként 55 évig szolgálta Örkényt, a katedra mellett halt meg. Én „csak” 25 évig tanítottam, többnyire az alsó tagozaton. Amikor a férjem meghalt, egyedül maradtam két gyerekkel. Ők már Pesten tanultak, így aztán anyagi okok miatt arra kényszerültem, hogy én is ott vállaljak munkát. — Huszonöt év alatt hány tanítványa volt? — Örkényben ezernél is több. Volt olyan év, amikor 90 gyerek ült az első osztályban. A tanfelügyelő azt mondta, lehetetlen, hogy ennyi gyerek év végére megtanuljon ími-olvas- ni. Megtanultak, s később is mind megállta a helyét az életben. — Gyakran jön haza? — Mostanság már csak halottak napján és a volt tanítványaim által rendezett találkozókra. Tudja milyen különös érzés most itt ülni ebben a teremben? Eszembe jutnak azok a régi gyerekzsúrok, amit Pálóczy néni rendezett, s mint a tanító lányát, engem is meghívott. Persze nem csupán ez köt Örkényhez. Igaza van a polgár- mester úrnak: bárhová is vesse a sors az embert, a szülőföld vonzása örökre megmarad. Matula Gy. Oszkár A táblásítás súlyos kárt okozott Kocsérra visszatérnek a gólyák ,'7 A természetes, iÚJfr J. egészséges kömye^ zet tönkretételét álta- iában az urbanizáció, az iparosítás számlájára írták az elmúlt évtizedekben. Csak mostanában, a mező- gazdaság termelési szerkezetének átalakulásával, a kis- parcellás gazdálkodás újbóli térhódításával vált igazán jól láthatóvá, hogy a nagyüzemi táblarendszer legalább olyan mély sebet ütött a természeten, mint a gyárak mérgezett szennyvize, erdőket kiirtó füstje. A meliorációs beavatkozások, amiknél a nagyüzemi termelés hatékonyságát fokozni akarták, alaposan megváltoztatták a környezeti feltételeket, ám hosszú távon nem a mezőgazdasági termelés javára, inkább hátrányára szolgáltak. Arról már nem is beszélve, hogy ezeket az úgymond termelési feltételeken javító változásokat, sokszor eleve indokolatlanul, vagy a kölcsönhatásokat figyelembe nem véve, részlegesen végezték el. Sivataggá változott Kocsér határát a drénezéssel, a fasorok, erdősávok kiirtásával valóságos sivataggá változtatták. E megállapítás Barabás Ferenc polgármestertől származik, aki nemcsak hivatalból, de szakmájából eredendően is szívügyének tekinti a kocséri tanyavilágnak, a termőföldeknek a védelmét, a károsnak bizonyult, tényezők mihamarabbi felszámolását. — Napjainkban nálunk is javában tart még a mezőgazdaság privatizációja, de már szép számmal vannak új gazdák. Őket, és majd a többieket is mindenekelőtt a dűlőu- tak, megyék fásítására akarjuk ösztönözni -— mondja a polgármester. — Pillanatnyilag ugyan nincs még kiforrott elképzelés ennek gyakorlatáról, de úgy gondolom, az önkormányzat kedvezően foglal majd állást ebben a kérdésben, hiszen az egész falunak érdeke, hogy helyrehozzuk a külterületen azt a pusztítást, amit a táblásítás során elkövettek. Természetesen érdemben csak akkor lehet tenni bármit is, ha már kialakultak , az új termesztési feltételeknek a jogi, technikai feltételei. Azokon a területeken viszont, amelyek az önkormányzat tulajdonában vannak, már intézkedtünk. Elzárattuk a talajvizet levezető csöveket, és amig belvízveszély nem fenyeget, egyetlen liter vizet sem engedünk elfolyni. Meggyőződésem, hogy az évek óta tartó aszály nem sújtotta volna annyira Kocsért, ha a talajvizet nem engedik elszökni a termőréteg alól. Hozzászokott a falu Ahhoz tehát, hogy a vidékre jellemző természetes környezet ismét kialakuljon, korlátokat kell szabni a vegyszerezésnek, de a földművelésnek is. Annál is inkább, mert kocsér határa része annak a Tiszakécskéig, Tiszajenőig terjedő, szinte összefüggő legelőrendszemek, amely komoly természeti értéket képvisel. Egyébként a természetvédelmi felügyelőség javasolta is, az itteni mintegy 600-800 hektáros Kalocsai gyep néven ismert terület védetté nyilvánítását. Reménykedhetünk tehát, hogy ismét visszatérnek hozzánk a bíbicek, a gólyák, amelyek régen itthagyták ezt a kiszáradt vidéket. Persze nemcsak e termőföldek védelmét tartják fontosnak, a 2500 körüli lelket számláló faluban. Az önkormányzat első intézkedései közt szerepelt például a belterületi szemétszállítás technikai feltételeinek megteremtése. Vettek egy traktort, s azóta heti rendszerességgel elsajátítják a háztartásokból kikerülő hulladékot a faluból. — A lakosság már annyira hozzászokott — meséli Barabás Ferenc —, hogy ma már gondot okozna, ha netán akadozna ez a szolgáltatás. Egyelőre a 6-7 évvel ezelőtt anyagos zárórétegen létesített telepen helyezzük el a hulladékokat. Természetesen az igazi megoldás az lenne, ha a hulladék újrafeldolgozását meg tudnánk oldani, ám erre még nincs elég pénze a községnek. Elodázhatatlan feladat viszont a szennyvíz- kezelés korszerűsítése. A mi falunkban általában a szik- kasztásos derítőket alkalmazzák még. Az iskola, az óvoda, és a bölcsödé udvarán azonban már zárt tározók vannak, ezekből a körösi vízműtelepre szállítjuk a szennyvizet. Ismeretes, hogy a régi típusú derítők építését rendelkezés tiltja, tehát a következő választási ciklus önkormányzatának számolnia kell azzal, hogy a szennyvíz elvezetését, tisztítását meg kell oldani a faluban. A talaj felső rétegét nem szennyezhetjük tovább... Gyümölcsfák az utcákon Ma úgy számolják Kocsé- ron, hogy a fontosabb környezetvédelmi fejlesztéseket az ezredfordulóig sikerül megoldaniuk. Persze ahhoz sok pénz kell, de az önkormányzat bízik abban, hogy környezetvédelemre fordítható összegeket pályázati forrásból ki tudják egészíteni. Mert csakis az állam támogatásával remélhető náluk ezen a téren fejlődés. Amit csak lehet, igyekeznek megtenni annak érdekében, hogy az itt élők jól érezzék magukat a faluban. Legutóbb a fásítást segítette az ön- kormányzat. Ma már minden kocséri utcát gyümölcsfák szegélyeznek... M. J.
