Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-31 / 305. szám
Mikszáth Kálmán A Boér-legenda Gyergyón V alószínű (sőt majdnem bizonyos), hogy valamikor fiatal ember volt Boér Antal is, sőt még gyerek is volt, vagy ebben a században, vagy az előtte valóban. No, de most már felnőtt ember, már a hatodik országgyűlésnek (innen visszafelé a hatodiknak) ő volt a legöregebb embere, a megnyitásnál korelnöke s azóta is mindig korelnök, sőt (ellenkezőleg Péchy Tamással) egyre biztosabbnak érezheti magát ebben az állásában. A hatodik országgyűlés! Mikor volt már az? A hatodik generáció előttünk! Ki látta már azt? Az uramöcsémék, akik mint körjegyzők környezték, a legfiatalabbak, vagy aggastyánok már, vagy odakünn feküsznek a temetőkben szép fehér abrosszal takarva télen, zöld selyempaplannal betakarva nyáron. Hogy lett, mi módon lett ilyen öreggé a képviselő úr, érdemes volna tőle megtanulni, s ha tudnám, elmondanám, de hogy miképpen lett képviselővé az öregúr, azt is érdemes meghallgatni, s azt én el is tudom mondani. A hatvanas évek legvégén (ebben a században), Kincses Kolozsváron lakott Boér bácsi s meglátván egyszer egy szok- mányos székely fuvarost, nyájas hangon kérdi: — Hova való kee? — Gyergyóba, instálom. — No, akkor éppen eltaláltam. Mondja meg kee a gyergyó- iaknak, hogy tisztelteti őket az öreg Boér Antal, aki éjjel-nappal azon gondolkozik, hogy kellene Gyergyót talpra állítani. Vagy elmondta az üzenetet a fuvaros vagy nem, az ő lelke rajta, ha el nem mondta. Boémak mindegy volt, mert másnap a reggeli sétájánál megint talált a piacon gyergyói embereket. — Hej, mondják meg otthon a gyergyóiaknak, hogy van itt Kolozsváron egy hű emberük, az öreg Boér Antal, aki ha térdig koptatja is lábát, nem nyugszik, míg Gyergyóból nem csinál valamit. S így ment ez nap nap után, hetekig, havakig, egész esztendőkig. Minden gyergyói székelyt megállított az úton, minden- iktől megüzente: — Tiszteli a gyergyói népet öreg Boér Antal. Ébren, alva csak órájuk gondol öreg Boér Antal. Nem pihen, nem nyugszik, míg úrrá nem teszi a gyergyói népet. Szivárgott át az üzenet a csendes Gyergyóba. Az egyik is hozta, a másik is hozta. Hol itt gyúlt ki, hol ott, s ment, vándorolt, mint a bolygó fény. Egyik megtoldotta, a másik által- gyúrta s szállt-szállt fülbül fülbe, hogy él Kolozsvárott egy öreg ember, bizonyos Boér Antal nevű, Gyergyó jótevője, aki pártfogásába vette a szegény székelyeket s nagy fényre emeli a tartományt. Áldja meg az Isten jártában-keltében. Ez látta, az látta, Farkas Mihály uram beszélt vele, Bory Mihállyal kezet fogott (s azóta minden arannyá válik a kezében). Látta Dénes Péter, látta Köllő József és még nagyon sokan. Legendák támadtak róla. Fonókban orsók pergése mellett, künn a pásztortüzeknél regéltek a csodálatos kolozsvári emberről, aki Gyergyót naggyá teszi. így néz ki, úgy néz ki. Hosszú szakálla van, nagy, hatalmas ember, mint a mesés Toldi, aki fákat tép ki könnyedén az egyik kezével. Nem igaz, nincsen hosszú szakálla, alacsony, zömök ember inkább, csak a szemében ragyog valami csodálatos fény. Mind, mind több köd vette körül az alakját. S egyre nőtt, nagyobb lett. — Majd meglássák kendtek, hogy egyszer csak el fog jönni. S azontúl várni kezdték... ...Ekkor jön, akkor jön! Hófehér paripán, aranyos ruhában. S ha valami baj volt, ha felhő tornyosult Gyergyó felett, azzal vigasztalta magát a székelység: — No semmi, él még az öreg Boér! Ki légyen, mi légyen, fürkészve kutatták, hogy emeli ki Gyergyót fénylő úri polcra, a fantázia köpüjéből ezer aranyos szárnyú méh raj zott ki. Hát úgy van az, hogy egy barlangban roppant kincseket talált őkelme, s a szellem, aki a karbunkulus kövekkel töltött hordón ült vala, így szólott: -— Vedd át, Boér Antal, de a felét oszd szét a gyergyóiak közt! Nem így van,! Másképp van! Ne fecsegjenek kendtek előre. Minden kitudódik, ha egyszer, talán már nemsokára, ide toppan Boér Antal. S lön, hogy a harmadik esztendő végével egyszer csak azt a hírt kezdték hordogatni a kolozsvári fuvarosok Gyergyóba: — Tisztelteti Gyergyót öreg Boér Antal és hogy ő jön el majd ide követnek. Hogy valaki másnak oda ne ígérjék. — No, csak az kellene! Új fuvarosok új hírrel jövének: — A következő héten itt lesz Boér Antal. — No, az Isten hozza! Néhány nap múlva Kocsy Pál kiáltotta el keresztülmenet a falvakon: — Holnap útnak indul öreg Boér Antal. Holnapután itt lesz. H ej, megmozdult erre minden élő lélek. Talpra most, székelység! Most mutassuk már meg, hogy fogadja Gyergyó az ő jótevőjét! Öltözzetek fehér ruhába, leányok! Üljetek szaporán nyeregbe, legények! így jött be Boér Antal Gyergyóba, ahol nem volt se ismerőse, se nexusa, s meglett 1872-ben képviselő oly lelkesedéssel, hogy Rothschild se bírt volna összehozni ellenébe tíz voksot. Ha a székelynek két esze van, három van Boémak. S három ember eszéhez három ember kora illő, méltányos járandóság. Népi elbeszélések Székről Az alku Ment a zsidó a vásárba. A felesége sok mindent elmagyarázott neki: ez kell, ez kell, s ez kell. Na, jó, mindent hoz. Mind meglehetős drága tárgyak. Pénz is volt, ahogy volt. Emenyen a vásárba, szépen megszerez mindent, hazamenyen vele. Megérkezik, s na, menyen elejibe a felesége, örvend ne- kie: — Na, hogy volt a vásár? Mint volt? Vettél ezt is? — Vettem. — Hát a másikat? — Azt is. — Na, hát aztán mennyiért? Mennyi pénz maradt meg? — A pénzem megvan mind. — Há, hogy? — Hát úgy, hogy addig beszéltem, szépen beszéltem, hogy ideadták úgy, ingyen. — Na, nagyon jó, csak azt bánom, hogy mért nem alkudtál... Boldizsár Mihály táncpénze A Felszegen lakott Boldizsár Gyuri bácsi, jó gazdaember. Három fia, leánya egy sem. Nagy szigorúsággal tartotta a fiait, nemigen szeretett a kívánságuk szerint tenni, mindenért könyörögni kellett, s még akkor se engedett. Jött a fizetés a táncházért meg a cigányért, már a legények nagyobbára összeszedték a táncpénzt, de Mihálynak, a Gyuri báty legkisebb fiának nem volt hunnét fizetni, mert az öreg, hiába konfirmált a fiú, nem akart adni ne- kie. Volt az öregnek egy szép malacos kocája, mert öthetüsek elmúltak, már a jövő kedden piacra lehetett vinni. Egy reggel kimenyen Gyuri báty a disznópajtába, s hát látja, hogy egy malac dögölve van, a koca ráfeküdt s megnyomta. Káromkodott egyet a kocára, s odahítta Mihályt, hogy vigye el, ássa el a döglött malacot. Mihály el is ment vele, de csak elrejtette a szénabuglya tövibe, nem ásta el. Este osztán kivette, visszavitte a pajtába, kivett egy jó élő malacot, s elvitte, eladta Fonószegen egy ismerős embernek. Más reggel menyen ki ismét Gyuri báty, megint talál a koca alatt egy döglett malacot, megint küldi Mihályt, hogy ássa el. Mihály megint úgy tett, mint azelőtt való este, s megvitte a forrószegi embernek a párját is a tegnapi malacnak. > Harmadnap, mikor megint talált egy döglött malacot, Gyuri báty csúnyán káromkodatt a kocára, s megígérte, hogy kimiskároltatja, s bé- fogja hízónak, mert nem való magnak az olyan koca, amelyik mind megnyomja a malacait. De Mihálynak jól fogott a három malac, mert kifizette a táncházat, s még maradt is költőpénze nekie.
