Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-29 / 303. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP TAJOLO 1993. DECEMBER 29., SZERDA Templomuk lesz, hazát találtak Csemot hite és reménye tartja meg Helytörténethez konyító, ízes hasonlatokkal szívesen játszadozó ismerősöm mondta egyszer: Csemő Dél-Pest megye lelencgyereke. Nagykőrösnek és Ceglédnek leszármazottja e települések testéből való. Ám, a falu felnőtt korára is e vidék árvája maradt. Mert bár a két város eme kietlen homokhátra felkúszó birtokainak tehetséges gazdái békességben és egyetértésben találkoztak itt, Kőrös és Cegléd tanácsa egy évszázadra megharagudott egymásra. Mindkettő magának követelte Cse- mőt, de végül egyiké sem lett. Nagykőrösi és a ceglédi határt elválasztó mezsgyekő Csemő nevét, hírét ízes borai vitték el az országba, a világba. Sajnos, ez a hírnév már a múlté. A 16 ezer hektárnyi homokra települt szőlőországnak immár csak a foltjai maradtak. A szőlőtermesztéssel, amely több ezer családnak adott kiegészítő jövedelmet, sokaknak egész kenyeret, a szocialista nagyüzem nem tudott mit kezdeni. Jó esetben nyárfaerdő települt oda, ahol egykor édes fürtöket neveltek a venyigék, de sok helyütt ennyi sem maradt. Eltűntek a gyökerek, amelyeket a szorgos bevándorlók plántáltak a földbe. Csemő homokja ezért hát ismét menni készül... Molnár János, a falu polgár- mestere eredeti szakmája szerint mezőgazdász. Meggyőződése: ahogy Csemőnek egykoron létét jelentette az ültetvényes gazdálkodás, ügy jövőjét is elsősorban ily módon képzelheti el. — A bortermelésben persze manapság hírül nincs akkora üzlet, mint hajdanán, de hiszem, hogy lesz még ennek a munkának értéke. A magyar bor jó.hí- rét nem a csemőiek tették tönkre. Ezért nagyon fáj — folytatja kesernyés hangsúllyal —, hogy a telepítések kivágása ma is tart. Itt van például nem messze egy szép tábla, két év óta próbálom megmenteni, mindhiába. Pedig, ha a téesz, úgy ahogy van, odaadná, sokan örömmel kapnának érte, bármilyen jogcímen is kerülne értékesítésre. Ehelyett odalökik majd a meztelen földet. Nem értem, kinek jó ez a pusztítás, a csemői ember úgy érzi, mintha a szívét tépnék. A háború után még csaknem 5500-6000 lelket számláló Csemő 1952-ben lett önálló település. Akkor még sokan hitték, hogy a függetlenséggel, a mező- gazdasági nagyüzemek létrejöttével a fejlődés távlatai nyíltak meg. Lassanként keserűen tapasztalták, hogy a nagyüzemek nem a jobblétet hozták, hanem az életképes település fokozatos ellehetetlenüléséhez vezettek. Most itt volna a lehetőség, hogy minden jobbra forduljon, ám a falubeliek szerint a gazdasági átrendeződés folyamatának nemcsak elősegítői, de szép számban kerékkötői is akadnak. Zakar Károly gazdálkodó úgy fogalmazza ezt, hogy a környék két nagygazdaságának, a Ceglédi Állami Tangazdaságnak és a téesznek a kezében van — ma is — családok sorsa, egzisztenciája. Tollvonással dönthetnek romba terveket, reményeket. .. — Nem mondom, a téesszel még sikerül tűrhetően kijönnie a falunak, de az állami gazdasággal szinte lehetetlen normálisan együttműködni. Itt van mindjárt az én esetem. Három hold bérleményem van a CÁT- nál, tizenöt évre vettem ki. Kértem, ezt mérjék ki nekem, hiszen a törvény is előírja, a bérlőnek van elsőbbsége, meg aztán mindig jól bántam a földdel, vagy százezer forintot öltem eddig bele. Jó, kimérik a járandóságom, de nem a bérleményt a tanya mögött, ahol öntözni is tudok, hanem a másik oldalon, ahol alig veszem hasznát a földnek. Hiába könyörgök, nem ér semmit a szó, annak akarják adni, aki egy kapavágást nem tett ott. Hol van az igazság? — Sajnos, nem egyedi esetről hallott, és mégcsak nem is a legbosszantóbbról — ingatja a fejét a polgármester. — A csemői földrendezéseknek ott van a legnagyobb bökkenője, hogy az állami gazdaság nem jelölt ki nálunk földalapokat, mondván, az itteni dolgozóknak a földalapja elviszi azt, amit adhat. Természetesen ezt nem fogadtuk el, fellebbeztünk a kárpótlási hivatalhoz, amely a gazdaság álláspontját helybenhagyta. Igen ám, de jött a törvény, miszerint a tanyatulajdonosnak joga van megvenni a földet, bármilyen jogcímen illeti meg. Most nem tudjuk, mi a teendő. Eddig még nem találtunk „ írástudó” embert, aki eldönthetné, kinek van igaza. Érdekes, hogy a szövetkezetnél nincs üyen probléma. Ha mondjuk a területén lakik a CÁT dolgozója, tanyája mellett kiadja a földet. Csakhogy a földcserét meg nem hajlandó elfogadni az állami gazdaság. — Csemőben összesen 24 ezer aranykoronára van igény, de mint mondtam, csak a téesz jelölt ki 6 ezer aranykoronát. Ezt jeleztük a kárpótlási hivatalnak, és kértük, hogy az erdőgazdaság erdeit kárpótlási területenként nyissák meg. Eddig még nem kaptunk választ. Csemőben négy év óta küllőnyit sem mozdult előbbre a kárpótlás ügye. Vannak, akik ezt kihasználják, riogatnak, rossz hangulaHll A római katolikus templom befejezése után Csemó' szellemi központja is lesz tot próbálnak kelteni. Ha így megy tovább, tényleg elmegy az emberek kedve. Igazán nem szeretnénk, ha a melldöngetők- nek lenne igazuk, akik szívesen hangoztatják: lám, mi megmondtuk előre... Szerencsére a résztulajdonú földek java része már gazdáik kezébe került ismét. — Jelenleg az ugyeri és a hantházai táblák kiadását várjuk a földhivataltól, de az utóbbi esetben az ideiglenes használatba adás már megtörtént — mondja Huszár Sándor, a falu jegyzője. — Nehezebb a helyzet az erdőterületeknél, ahol az erdőfelügyelet hozzájárulása is szükséges. Örvendetes, hogy az újonnan alakult szövetkezések már jelezték, vállalkoznak az új erdőtulajdonok művelésére. Nagyot léphetnénk előre, ha a Ne- fag területeit sikerülne megnyitni, sajnos egyelőre zárt ajtókkal találkozunk ez ügyben. Úgy látszik, a hazai erdőlobby szívósat) ellenáll. Csemő népe reméli, hogy a gazdasági átalakulás gondjai csak-csak megoldódnak rövidesen. Az itt élő három és fél ezer ember maradni szeretné, pedig azóta, hogy rájuk köszöntött a szocialista korszak, a falu mindig csak fogyatkozott. Mentek az élők, de elmentek a holtak is. Az üres temető sejtette, hogy itt még az öröklétre sem tart igényt senki. — Sok család Kőröshöz, Ceglédhez kötődik ma is, érthető, hogy elhunyt szeretteiket is „hazavitték”. De motiválta mindezt a bizonytalanság is — folytatja a polgármester —, mert Csemő rosszabb helyzetben volt, van, mint a környező települések. Talán azért, mert nem volt felkészülve az önálló életre. Amikor megalakult az önkormányzat, alapvető célkitűzése volt, hogy a minimumot, a villanyvilágítást megteremtse a több mint kétezer tanyasinak. Az elmúlt három-négy évben, részben felújításra, valamint új hálózat építésére költöttük a legtöbb pénzt, 30 milliót. Fejlesztettük az orvosi rendelőt, patika épült, s néhány utat leburkoltunk. Ennyi fért az eltelt időszakba. Mit Ígérhetünk? Azt mindenképpen, hogy ami szolgáltatást eddig nyújtottunk, teljesítjük jövőre is, a falu intézményeinek működőképességét meg tudjuk őrizni, az iskola bővítését is befejezzük. Sajnos, a bevételünk nagyon kevés. Jelentős részét az állami támogatás teszi ki. Kis település lévén, a különböző helyi adók sem játszanak szerepet, de a falu 80 vállalkozása sem gyarapodott oly mértékben, hogy komoly adófizetőként vehetnénk őket számításba. Csemőnek megváltás lenne, ha a mezőgazdaságban végre elkezdődne a fellendülés, hiszen a falu onnan élt eddig is. Most viszont az önkormányzatnak kell támogatnia azokat, akik munka nélkül maradtak a téeszben, az állami gazdaságban. A polgármester szavaihoz szemernyi kétség nem fér, arról szól ő, amit a boltban, utcán, a fodrásznál beszélnek az emberek. Ám, a falu minden elsorolt gondja ellenére a látogató megLadányi Mihály, a nemrég elhunyt költő' háza Csemó'n Hancsovszki János felvételei érzi: az itt élőkkel a rendszerváltás elmúlt 3-4 évében valami nagyon fontos dolog történt. Úgy mondanám, magukra találtak. Mert úgy gondolom, templomot azok építenek, akik hazára leltek. Rövidesen felépül a katolikusok szentélye, de a reformátusok is építkezni akarnak, templomuk helye már ki van jelölve. — Valamikor itt semmi szerepe nem volt az egyháznak — mondja Molnár János —, a hívek a zöldhalmi kápolnába jártak, volt aki titokban. Amikor megkerestek bennünket a felekezetek, az önkormányzat ingyen adott telket a leendő templomoknak, de minden szóbeszéddel ellentétben, egy fillér értékkel sem többet. A templomépítés költségeit kizárólag az egyház és a hívek pénzéből finanszírozzák. De segítjük az egyházakat azzal, hogy amíg az építkezés Járt, itt, a faluházán tarthatnak misét, istentiszteletet. Jól megférünk. Amikor az iskolában is napirendre került a vallási nevelés kérdése, mi azon az állásponton voltunk, ne bibliaoktatás legyen. Hittanra van inkább szükség, mert csak a hiten keresztül lehet igazán megismerni az emberiség kul- túrkincsét, amit Bibliának nevezünk. Szebben hangzana pap szájából, de gyakran mondom magam is: Csemőt népe, hite és reménye tartja meg. Hite a kereszténységben, s hite a nagyapák, nagyanyák erőfeszítéseiben, akik nem szállást, hanem hazát szándékoztak itt teremteni. Miklay Jenó' Szűkebb hazánk kincse A Pest Megyei Hírlap és a Családi Ház című folyóirat közös rovata Csemő környéke már az Árpád-korban is lakott vidék volt, bizonyság erről a nagykőrösi múzeológusok által Hantházán feltárt templomos falunak a maradványa. A mai Csemő helyén településről azonban csak a múlt század második fele óta beszélhetünk. Ennek előtte, évszázadok során, legelőül szolgált a Kőrös és Cegléd közé ékelődött erdős, buckás terület, amelynek birtoklásáért hosszú időn át perben és haragban élt egymás mellett a két város. Sajnos, kevés írásos emlékünk van, amelyek segítségével Csemő régmúltját híven felidézhetnénk. Dr. Novák Lászlónak, a nagykőrösi Arany János Múzeum igazgatójának Nagykőrös mezőgazdasági fejlődése és településrendszere a XVII—XIX. században című munkájából és más történelmi értekezéseiből is leghamarabb csak az 1600-as évek első feléből származó tanúkihallgatások jegyzőkönyveire tudunk hivatkozni. Azokban pásztorok vallanak Csemő hovatartozásáról. A korabeli visszaem- lékezők egyöntetűen állították, hogy Csemő világéletben körösi föld volt. Cegléd peres képviselői ezzel szemben azzal érveltek, hogy pénzzel váltották meg a töröktől Csemőt. A monda szerint a ma Tatárhányásnak ismert részen agyonvertek a marhapásztorok egy tatár-török katonát, akiért vérdíj megfizetésére kötelezte a hódító a birtok gazdáját. Ennek azonban Kőrös nem volt hajlandó eleget tenni, Cegléd viszont a legelőterület reményében készséggel lerótta a török követelését. A városok viszálykodását csak jóval később, az 1811-ben keltezett végzés zárta le. A törvény salamoni bölcsességgel kettéosztotta a pusztát, amely néhány évtized múltán a B. Tóth Ferenc nevével fémjelzett homoki ültetvényes szőlő-, és gyümölcstermesztés meghonosításával kezdett benépesülni. Kialakultak a tanyák, a tanyaközpont, amelyet 1952-ben nyilvánítottak önálló településsé. Századunk elején a belterjes mezőgazdálkodás fejlődésének következményeként Cegléd és Hantháza között, nagyrészt a módos csemői gazdák pénzéből, vasúti szárnyvonalat építettek. A kisvasúinak óriási jelentősége volt a környéken mind a személy-, mind a teherszállításban. Csemő terményei rajta jutottak el a mesz- szi piacokra. A vicinálist, a falu minden tiltakozása ellenére, a ’70-es évek közepén megszüntették, a síneket felszedték. Ma már csak a hajdanán postahivatalként is funkcionáló, 1906-ban épült, belső állomás épülete (képünkön) emlékeztet rá. A kor igénye szerint épült vasúttörténeti emlék azóta magánlakásként szolgál, de az idősebbek szemében talán még most is középület az. Itt volt a falu központja, innen nyílott Csemőre a külvilág. M. J. Ide, vagy oda. Hosszú éveken keresztül folyt a dilemma a hovatartozás felól
