Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-03 / 282. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. DECEMBER 3., PENTER A zebegényi Kós-ünnepségek elé s Építészeti örökségünk jelene Száztíz évvel ezelőtt, 1883. december 16-án születet Kós Károly, a magyar építészet iskolateremtő nagysága, író, kiemelkedő kisebbségi politikus. Ma délután Zebegényben erre a Kós Károlyra emlékeznek, pontosabban az építőművészre és íróra — külön ünnepség keretében, de elsősorban a „tanítvány” Makovecz Imre előadása (és jelenléte) révén, aki az angol preraiTaelitákból és az erdélyi népi építészetből sarjadt Kós Károlyi-i iskolát napjaink „országépítő” elemévé, a modem magyar építéskultúra ne- mezetközüeg is megbecsült értékévé nemesítette. Honnan a zebegényi közjáték Kós emlékezete kapcsán? Az Iparművészet 1908-as 3. számában érdekes tervrajz jelent meg a fiatal, Temesváron született építész tollából, akiről annyit tudhattak már a bevatottak, hogy mérnöki diplomával rajzolólegényként kezdte a pesti érvényesülés útját — Pogány Móric és Maróit Géza műhelyében, de aki Adyt imádja, bár a Baross Kávéház „balszélfogójaként” Móricz asztaltársaságához tartozik. És persze azt is tudhatták, hogy a japán kávéházban Lechner Ödön építészeti előadásait is hallgatta. Kós építészeti gyakorlatát az elméleti megalapozás előzte meg. Az említett tervrajz — amely a zebegényi római katolikus templom terve volt — ez utóbbi egyik „kivitelezése”, az életművet sejtető kezdet. A mai zebegényi ünnepségen valószínűleg elhangzik, hogy Kós és társai tulajdonképpen mesterüknek, Lechner Ödönnek a kritikájából indultak ki és teremtettek külön iskolát. Közös mesterben és tanítványaiban az, hogy elismerik mindketten a nemzeti építészet fontosságát, csakhogy amíg Lechner ennek a külső elemeit, a népi ornamentikát használta fel, s próbált újat teremteni, addig Kós Károly és társai azt az építészeti örökséget keresték (és találták meg), amelyet évszázadokon keresztül alakított ki magának a nép — szerkesztésben és díszítésben egyaránt. Egyik a látszat — másik a külsőt is meghatározó, örökséggé összeállt belső lényege az építésnek. Persze, ezt — mármint az építészeti örökséget — meg kellett találni. Ehhez kellett az egyetemi évek alatti és utáni erdélyi körűt, az erdélyi magyar, román és szász népi építészet tanulmányozása. Kalotaszeg ebben az időben válik forgalommá mind az építész Kós, mind pedig az író Kós számára. Nem hiába szerkeszt lapot ilyen címen később, nem hiába ír tanulmányokat erről az erdélyi térségről, s az sem véletlen, hogy később, 1920-ban a kalotaszegi Sztá- nán telepszik meg. 1907—1908, amikor a zebegényi templomterv elkészül, már a beérés évei. „Első építészeti megbízásom (az óbudai református parókia és imaház) után szakadatlan sorban a szebbnél szebb fővárosi és vidéki munkafeladatok következtek — írja visszaemlékezésében —: a budapesti Állatkert, a zebegényi katolikus és a kolozsvári református templom, a sepsziszentgyör- gyi Székely Nemzeti Múzeum...” Ha az irodalomban, a magyar prózában a „Hétkrajcár” megjelenése jelzi a mérföldkövet, a Nyugat-tál egyetemben, akkor a magyar építészetben ezek az évek, s bennük a zebegényi templom tervezése és elkészítése mindenképp valaminek a kezdetét jelentették. Móricz — Kós munkássága kapcsán — joggal von párhuzamot dal és építészet között: „Abban az időben volt ez, mikor még magyar népdal elképzelhetetlen volt a hangversenydobogókon, de Bartók és Kodály már gyűjtötték a nép ajkáról a dallamokat.” Nem változtat a tényen, hogy a zebegényi teplom nem egészen a Kós-féle terv szerint készült, a mű maga viszont igenis változtatott az építészet felfogásán, legalábbis egyike azoknak a Kós-művek- nek, amelyek a változás útját mutatják: a funkcionális építészet felé, a népi építészeti örökség érvényre juttatásában. Bágyoni Szabó István A zebegényi római katolikus templom — épült 1908—1909-ben A Magyar Művészetért Alapítvány díjazottjai Az ízlés diktatúrájától a szellem szabadságáig A Magyar Művészetért Alapítvány idén hatodszorra ítéli oda díjait hazai és határon túli magyar művészeknek. A Kmetty utcai főiskolán Kő Pál szobrászművészt, az alapítvány kuratóriumának egyik tagját kértük meg, beszéljen a Pest Megyei Hírlap olvasóinak a nem mindennapi vállalkozás céljairól. A Magyar Művészetért Alapítvány 1988-ban jött létre. Célja egy valós értékrend felállítása, mely független a politikától, a pillanatnyi „ízlésdiktatúrák- tól”, melyek az úgynevezett „hatalom”.felől jönnek. Az alapítvány létrehozásában nagy érdeme van az egykori Magyar Ifjúság című lap szerkesztőgárdájának. Közülük megemlíteném Gubcsi Lajos, Pálfy G. István és Antall István szerkesztőket. Történt, hogy a szerkesztőségnek lehetősége nyílt új személygépkocsi vásárlásra. Ekkor mondta Gubcsi Lajos: jáijunk tovább a régi kocsikkal és a pénzből hozzunk létre egy alapítványt a magyar művészetért. — A pártállam által évente, hivatalból kiosztott díjak konkurenseként jött létre az alapítvány? — így is foglamazhatnánk. A múltban létezett egy hivatalos értékrend, de emellett volt egy művészeti közvélemény által kialakított nem hivatalos is. Az alapítvány ez utóbbinak az érvényre juttatását célozta meg. — Önök milyn szempontok szerint díjaznak? — Három kategóriát állapítottunk meg. Az első az életműért adományozott díj, a második az adott években legjellemzőbb, legrobbanékonyabb alkotásokért, míg a harmadik az újonnan felfedezetteknek jár. — A kuratórium tagjai? — A kuratórium tagjai szinte évente változnak. Ebben az évben Annus József, Bella István, Gubcsi Lajos, jómagam, Makovecz Imre, Sára Sándor, Sík Ferenc és Sütő' András tiszteletbeli tag alkotja a kuratóriumot, amely (ez év májusában) Sára Sándort választotta elnökévé. A kuratórium tagságának változtatására azért is szükség van, mert az alapszabályzat kimondja, hogy volt kuratóriumi tagok is megkaphatják a Magyar Művészetért Alapítvány díját. Sokan vannak közülünk, akik díjazásra érdemesek. — Vannak-e kiadványai az alapítványnak? — Sajnos, idáig még nem jutottunk el. Anyagi fedezetünk nem elegendő erre. A már meglévő lapok, folyóiratok segítségével hozzuk nyilvánosságra díjazottaink névsorát, az alapítvány határozatait, munkáját. Nagy szükség volna egy külön kiadványra, ahol közölhetnénk, kiemelhetnénk a díjazott műveket és bemutathatnánk alkotóikat. — Kik a támogatók, a mecénások? — Főleg a bankok, részvénytársaságok, üzletemberek. És talán ők is a potenciális vásárlók — például a képzőművészet számára. A még hiányzó, de lassan kialakuló középrétgre nem számíthatunk, csak nagyon kis mértékben. És mert a határon túli magyar művészeket is próbáljuk felkarolni, nem szabadna probléma legyen, hogy át kell menni egy határon, hogy át kell repülni az óceánon, de ez ma még mindig anyagi ne- zéségekbe ütközik. A művészet történelem is. Nem hagyhatjuk elkallódni. — 1993-ban kiket díjazott a Magyar Művészetért Alapítvány? — Sára Sándor elnökletével az alapítvány kuratóriuma november 22-én döntött. A névsor: festészet — Földi Péter, Somoskőújfaluból; szobrászat — Melocco Miklós (a Pest megyei Zsámbékról); az irodalmi díjat Buda Ferenc költő kapta Kecskemétről; a határon túli írók között Kányá- di Sándor és Hervay Gizella (posztumusz-díj); színművészeti-díjat Nagykálózy Eszter és Kozák András kapott, az építészek közül Finta József (Budapest), a zenész Szokolay Sándor, és Dresch Dudás Mihály (Budapest), a dramaturgiai csoportban Czimer Jó- szef a filmírásban Kardos István részesült alapítványi díjban. A díjakat a Nemzeti Színházbán december 18-án adjuk át. B. Bencze Jakab Balázs Dénes útikönyve Kiűzettünk az Edenből Balázs Dénesnek, az Érden élő földrajztudósnak,, utazónak, az érdi Magyar Földrajzi Múzeum létrejötte kezdeményezőjének 1973-ban jelent meg „Galápagos” című könyve. Akkor a friss élmény birtokában írt „az ele- fántlábúak szigeteiről”. Most szerzői kiadásban jelent meg a „Galápagos, az elefántlábú- ak szigetei” visszatekintés. Olvasva e könyvet az jutott eszembe: az Édenből kiűzött ember visszatekintése arra a világra, melyet elhagyni kényszerült. így éreztem, noha éppen arról számol be, hogy „a civilizált ember” megjelenése ezeken a Csendes-óceánból kiemelkedő, sokáig háborítatlanul hagyott szigeteken is felborította a biológiai egyensúlyt, már-már kipusztulásra ítélte az ott élő, semmilyen más vidékhez sem hasonlító flórát és faunát. A földtörténeti őskorból maradtak itt fenn állatok. Hüllők, melyeknek óriás rokonai évmilliókkal ezelőtt kihaltak. Balázs Dénes „emberközelbe” kerül a félelmetes külsejű, ám cseppet sem veszedelmes tengeri gyíkokkal, va- racskosfejű gyíkokkal, közéjük telepszik, szinte mint családtag figyeli életüket, szokásaikat. Ugyanígy van a fókákkal, a sokféle különös madárral. A Galápagos-szigeteg „sztárjai” azonban mégiscsak a névadó galápagók, vagyis az elefántlábú óriás teknősök. Tojásaikat keltetőállomáson gyűjtik össze, a kikelt kis- teknősöket „óvodában” nevelik, így igyekezve megmenteni, ismét elszaporítani őket, ami nem könnyű, hiszen kitűnő húsuk miatt a tilalom ellenére is vadásznak rájuk, vagy az ősi növényzet kipusztításával vonják meg tőlük az életteret. Balázs Dénesnek „társai” a teknősök is. Különböző próbákkal tapasztalja meg, hogy értelmük nem is olyan csekély, mint sokan hiszik. A könyv minden sorából az csendül ki: ami él, legyen bármilyen lény is, tiszteletet érdemel. A természet és az ember lehetnének barátok. így fogalmaz: „Az ember azonban nemcsak pusztítani tud. Ha akar, segíthet is a bajokon. Talán még nem késő!” (nádudvari) Szlovák néptánctalálkozó A Magyar Művelődési Intézet nemzeti és etnikai kisebbségi osztálya és a Pramen Szlovák Folklór egyesület holnap és holnapután, december 4—5-én rendezi meg a szlovákok III. néptánctalálkozóját. A Ganz-Mávag Vörösmarty Művelődési Házában 14 hazai, (köztük Pest megyei) és 6 külföldi — Szlovákiából, Lengyelországból, Romániából, Belgiumból és Kis-Jugoszláviából érkezett — szlovák együttes lép fel. A Balassi Kiadó ajánlata A Balassi Kiadó készülve 1994-re — névadója halálának 400. évfordulójára — kötelességének érzi, hogy minél nagyobb szerepet vállaljon Balassi Bálint emlékének ápolásából. Ezért a Régi Magyar Könyvtár-sorozatban megjelentette Balassi Bálint verseskötetét, és jövőre tervezi a Balassi Kódex fakszimile kiadását is. Erről a könyvműhely tegnapi — a téli újdonságokat bemutató — sajtótájékoztatóján értesültünk. A Balassi Kiadó karácsonyi szenzációja Bethlen János „Erdély története 1629—1673” című munkája. A könyv — amely jellegében inkább emlékirat — először jelent meg magyar nyelven. A kötet az Erdéllyel foglalkozók nélkülözhetetlen forrásmunkája lesz. A Régi Magyar Könyvtár-sorozatban látott napvilágot Teleki Domokos „Egynéhány hazai utazások leírása” című munkája is. A kiadó hasonmás kiadásban jelentetett meg ötven Árpád-kori oklevelet. Az eredeti méretben kiadott dokumentumok díszdobozban kerülnek a könyvesboltokba. A Balassi Kiadó gondozásában látott napvilágot II. Pius emlékirata és Pázmány Péter imádságosköny- ve, amelynek eredeti kiadásából mindössze egyetlen példány maradt fenn. Oktatási fórum Vácott Az új közoktatási törvényről, a Nemzeti Alaptantervről és a pedagógusokat érintő más oktatási-nevelési kérdésekről tart fórumot Dobos Krisztina, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium volt helyettes államtitkára ma délután 3 órakor Vácott, a Madách Imre Gimnáziumban. A fórum meghívottja Katona Tamás államtitkár, országgyűlési képviselő. —
