Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-28 / 302. szám

8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. DECEMBER 28., KEDD Szilvesztertől vízkeresztig Vaspatkó és lóhere „(ijesztendő, vígságszer- ző...”, így kezdődik az az ének, mellyel évszázadokon át köszöntötték az új évet ház­ról házra járva a férfiak, fiú­gyerekek a családokat, ugyan­is ilyenkor a hagyomány sze­rint a férfi látogató hoz csak szerencsét! Évkezdetkor mindig abban reménykedünk, hogy boldo­gabb és szerencsésebb eszten­dő áll előttünk. Az évkezdő szokások célja a következő esztendő sikerének a biztosí­tása. A néphagyomány sze­rint, ki mit tesz újév napján, az ismétlődik vele egész év­ben. Ezért nem tartották — és nem tartják jónak, ha vala­ki ilyenkor kölcsönkér, költe­kezik, veszekszik, netán ve­rést kap. A régi paraszti ház­tartásokból még a szemetet sem vitték ki, nehogy kivi­gyék vele a szerencsét a ház­ból. A szilveszteri, újévi asztal­ról nem hiányozhat ma sem a disznóhús, mert úgy tartják: előre túrja a szerencsét, szemben a baromfival, mely kikaparná, elrepítené azt. Az újévi látogatók közül különösen szerencsésnek tart­ják, ha az illető kéményseprő is. Már a múlt században el­kezdődött — különösen a fő­városban, de Buda és Pest környékén is, hogy a kémény­seprők, lámpagyújtogatók, némi ellenszolgáltatás fejé­ben, végigjárták a házakat üd­vözlő kártyákkal. Ma már el­képzelhetetlen a szerencsekí­vánat a patkó és lóhere nél­kül. Egész Európában mági­kus erőt tulajdonítanak a vas­nak. A vaspatkó szerencsét hoz — tartja a néphit, akár­csak az igen ritka négylevelű lóhere. Az évkezdet napja hosszú történeti fejlemény eredmé­nye. Az ókori Rómában már­cius 1-vel kezdték az évet, majd a Julius Caesar-féle nap­tárreform után vált január 1. évkezdő nappá. A középkor­ban karácsonytól számították az évkezdetet, s csak a Ger- gely-féle naptárreform után, a 17. század végén lett a pol­gári év kezdete január 1., az egyházi évé advent első va­sárnapja. Január 6. vízkereszt, a kará­csonyi ünnepkör zárónapja, de a farsang kezdőnapja. A katolikus falvakban vízke­resztkor szokás a ház- és víz­szentelés. A házszentelés al­kalmával krétával rajzolják fel Gáspár, Menyhért és Bol­dizsár nevének kezdőbetűit és az évszámot. Az ünnephez tartozott a háromkirályjárás. A házról házra járó fiúgyere­kek, legények, ritkábban lá­nyok hosszú, díszes süveget viseltek, és fontos kellékük volt a többnyire kiugratható keretre szerelt csillag. Volt ahol ezek a háromkirályok hosszú énekeket, verseket ad­tak elő, volt ahol az úgyneve­zett csillagéneket énekelték: „Háromkirályok napján, or­szágunk egy istápját, Dicsérjük énekkel, vigado- zó versekkel; Szép jel és szép csillag, szép napunk támad.” Vízkereszt napjához időjá­rásjóslás kapcsolódik, valószí­nűleg évszázados megfigye­lés alapján: „Ha vízkereszt vi­zet ereszt, izikedet padra (padlásra) rekeszd!” Az izik (helyenként: izek) takarmány­maradék, nád, kukoricatörme­lék, melyet fűtésre is lehet használni. A vízkereszti eny­he idő tehát a nagy hidegek előjele. Tátrai Zsuzsanna (néprajzkutató) Gyűjti a főváros történetére vonatkozó adatokat Jubilál a budapesti közkönyvtár Nyolcvan esztendővel ezelőtt nyitotta meg kapuját Buda­pest Közművelődési Biblioté­ka hálózatának első fiók- könyvtára, az Almássy téren. A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár — amely első igaz­gatója nevét viseli — ezek­ben a napokban rendezvény- sorozaton emlékezik meg az évfordulóról. A hétfői nyitónapon emlék­táblát avattak a VII. kerületi, Rottenbiller utca 10. szám alatti főkönyvtárban, majd em­lékülést tartottak. Litván György történész Szabó Ervin munkásságát elemzi. Vitányi Könyvek Kárpátaljára Török József esztergomi la­kos lelkes szervezőmunkájá­nak köszönhetően több mint négyezer könyvet küldtek el a napokban Kárpátaljára az ott élő magyar gyermekek számára. Az ötlet ez év nya­rán született, amikor kárpátal­jai magyar fiatalok vendéges­kedtek esztergomi családok­nál. Akkor többször szóba ke­rült, hogy Kárpátalján nagy a hiány a magyar könyvekből. Török József nemrégiben sor­ra felkereste Esztergom, Do­rog, Dömös, Pilismarót, Tát és Tokod iskoláit, óvodáit és használt könyveket kért a kár­pátaljai gyermekeknek. E munka eredményeként gyűlt össze az a több mint 4000 könyv, amit már el is küldtek Técsőre és Rahóra, hogy az ottani magyar gyermekek az új évben magyar könyvet ol­vashassanak. Iván szociológus A szabadkő­műves mozgalom régen és ma címmel tart előadást. Kiss Jenő, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár főigazgatója a könyvtári hálózat korszakai­ról és távlatairól ad tájékozta­tást az érdeklődőknek. Együtt a csapat címmel a bibliotéka régi munkatársainak és hűsé­ges olvasóinak baráti találko­zóját tartják ma délután 5 órai kezdettel. A játszva ünnepe­lünk szerda délutáni műsorá­ban programokat is tartanak a Rottenbiller utcában. Szilvesz­teri előzetes rockkoncertre vár­ják a fiatalokat csütörtökön az A román kultúrális élet több mint száz képviselője hétfőn kampányba kezdett, hogy a bukaresti hatóságok állítsák vissza Mihály volt király román állampolgársá­gát, amitől az uralkodót még 1948-ban fosztották meg Románia akkori kom­munista vezetői. Költők, drámaírók, zeneművészek, filmesek, újságírók, vala­mint jogászok, tudományos kutatók, polgári szerveze­tek vezetői és ellenzéki poli­tikusok írták alá azt a leve­let, melyben felszólítják Corneliu Coposut, a neves ellenzéki politikust, a Nem­zeti Parasztpárt vezetőjét, is­mert monarchistát, hogy gyakoroljon nyomást a bu­karesti kormányra Mihály állampolgárságának vissza­adása érdekében. A levél Almássy téri szabadidő köz­pontba. Az előszilveszter 10 órakor kezdődik. Budapest Könyvtára a Fő­városi Közgyűlés 1903-ban hozott határozata alapján jött létre. A Fővárosi Könyvtár alapításától kezdve gyűjti a Budapest történetére vonatko­zó anyagokat. A bibliotéka közös szervezetben működött a Fővárosi Múzeummal. Az 1911-es közgyűlésen a telepü­lés nyilvános közművelődési intézményévé nyilvánították, s ennek nyomán kezdődött meg fiókkönyvtári hálózatá­nak kiépítése. írói hangoztatták, hogy Ro­mánia érvényes alkotmánya szerint az országban szüle­tettek közül senki sem foszt­ható meg állampolgárságá­tól. A jelenleg 72 éves egyko­ri uralkodó Svájcban él, s a négy évvel ezelőtti romá­niai fordulat óta csupán egyetlen alkalommal láto­gathatta meg hazáját — dán útlevéllel. Utóbb, mint a Re­uter hírügynökség megjegy­zi, Ion Iliescu államfő meg­akadályozta Mihály minden hazautazási kísérletét. Cor­neliu Coposu Parasztpártja az ellenzéki Demokratikus Konvenció vezető ereje. Ez a román párt, amely még jó­val a kommunista idők előtt alakult, az alkotmányos mo­narchia visszaállításáért száll síkra. Kulturális lobby Romániában Mikor lesz Mihai állampolgár? Irodáink ezüst- és aranyvasárnap is nyitva tartanak 9-13 óra között. Balatonvilágos: M7-es enyingi elágazás Rádiótelefon: (06 601327100 Békéscsaba: 5600 Gyónj G.u.21. Tel.: (66) 447-111 Rádiótelefon :(06 60) 384000 Budapest: 1111 Karinthy Frigyes út 21. Tel.: 166-9977 Rádiótelefon: (06 60)327088 Debrecen: 4026 Kálvin tér 2/A. Tel.:(52) 318-038 Rádiótelefon: (06 60) 327800 Győrt 9022 Pálffy Dénes u.l. Tá:(96)3m96 Rádiótelefon: (06 60) 327400 Miskolc: 3530 Széchenyi u. 70. Tel.: (46)411-550 Rádiótelefon: (06 60) 351000 Nagykanizsa: 8800 Deák tér 12. Tel.: (93) 310-460 Rádiótelefon: (06 60) 327408 Pécs: 7621 Rákóczi utca 19. Tel.: (72) 445-111 Rádiótelefon: (06 60) 327900 Szeged: 6720 Tisza Lajos k 2-4M: (62) 421-575 Rádiótelefon: (0660)327600 Székesfehérvár. 8000 Várkörút 44. Tel.: (22) 328-717 Rádiótelefon: (06 60)327200 Szolnok: 5000 Baross u. 1. Tel.: (56) 422-232 Rádiótelefon: (06 60) 386001 Szombathely: 9700 Weither Károly u. 14. Tel.: (94) 324-420 Rádiótelefon: (06 60) 377000 ((«)))))) mvIestel RÁDIÓTELEFON KFT. MOBILTELEFON MŰKÖDŐ VONALUL 33500 Ft* jlMMIMI December 6. és 31. között különlegesen kedvező lízinglehetőséget kínál a WESTEL: 33 500 Ft* kezdő összeg befizetésével Ön azonnal mobiltelefonhoz és vele működő vonalhoz juthat. Jelentős kedvezményt vehet igénybe akkor is, ha nem a lízing mellett dönt: a megvásárolt mobiltelefon rendszerbe kapcsolásáért fizetendő összegből ; (távközlési összeköttetési költség), 30 000 Ft* engedményt adunk. A fennmaradó összeg egy részére pedig 3 havi kamatmentes hitelt biztosítunk. *Az összegek a 10% ÁFA nélkül értendők. Az akció kizárólag vidéki számlafizetési címmel és telephellyel, illetve lakhellyel rendelkező ügyfeleink részére érvényes.

Next

/
Oldalképek
Tartalom