Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-24 / 300. szám
xxxvii. évfolyam, 300. szám Ára: 13,50 forint 1993. december 24., péntek ÜNNEPI SZÁMUNK TARTALMÁBÓL 2. oldal Mikszáth Kálmán FALUSI KARÁCSONY 4. oldal Sándor András ISTENTELEN KARÁCSONYOK ÉVADJÁN 5. oldal Fekete Gyula AZ ANGYAL SZOMORÚ 6. oldal Futó Dezső' KI VOLT SINKA ISTVÁN? 7. oldal Benedek István TALÁLKOZÁS A MAGYAR NEMZETTEL Török Bálint SZOMORÚ KARÁCSONY? 8. oldal Fábián Gyula GONDOK FEHÉRBEN Kosa Csaba MEGYEK, ÉDESAPÁM... 12—13. oldal Hardi Péter—Banos János IRÁNY JUGOSZLÁVIA Krisztus születése (ikon, Gruntovics-műhely, Ráckeve, 1770 körül). Szerb Egyházművé- szeti Múzeum, Szentendre Mondjunk Amikor a fenyőfán fellobbannak a gyertyalángok, s elénekeljük a Mennyből az angyalt, jó lenne, ha elandalodnánk a mindennapjaink felett. Jó lenne a parányi fényekben észrevenni, hogy a Jóisten áldása a mi hazánkon igenis megmutatkozik. Megmutatkozik azzal, hogy nem siratunk olyan családtagokat, akik a harcok közepette estek el; hogy nem vagyunk olyan nehéz, sokszor kilátástalannak tűnő gazdasági helyzetben, mint azok a testvéreink, akik tőlünk keletre élnek, hogy hangozzanak el bár ezzel kapcsolatban bármilyen vélemények, Magyarország még mindig stabilnak számít Európa eme részében. Hogy a Jóisten nem vette le rólunk tekintetét, azt számtalan dolog bizonyítja, elsősorban is az: Magyarországon nincsenek rongyokba burkolt, éhező koldusgyerekek, s nem bővül példátlanul azoknak a köre, akik ilyen vagy olyan úton-módon kegyelemkenyérre, könyöradományokra szorulnak. Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy mi gazdagok vagyunk, a mi sorsunk pazar. No de, nem is volt az az elmúlt évtizedekben sem. Ma legalább reményünk lehet arra, hogy a következő évtizedekben a minden magyar állampolgárra nehezedő súlyok csökkenni fognak. A Jóisten megadta nekünk — persze véráldozatok és könnyek árán — azt az 1956-ot, amely következményeként Magyarország már nem volt összehasonlítható a többi úgynevezett szocialista országgal. Nem vette le rólunk tehát tekintetét, hanem eiVinknek nagy tettükhöz erőt és bátorságot adott, amely erőre és bátorságra támaszkodva a mában is könnyebben eligazodhatunk, hamarabb találhatjuk meg a kivezető utat. Elmerengve a gyertya fényében persze hogy mindenkinek eszébe jut, mi min den lenne jó, ha néki megadatna, de pillanatig sem szabad mer ■ nézni arról, ami már igenis megadatott. Jusson mindnyájunk eszébe ilyenkor az is, ami feladatunk, amit meg keJh tennünk azért, hogy gyermekeink, unokáink ne csak amyugi örökséget jussoljanak. Gondolkozzunk el azon, vajon mit tegyünk, hogy végre forduljon meg az egyensúly, s többen S/1 lessenek Magyarországon, mint ahányan meghalnak. Az köszönetét anyagi javak megszerzési vágyán túl gondolkozzunk el azokon a félelmetes statisztikákon, amelyek fehéren-feketén kimutatják: az ilyen meg az olyan megbetegedésekben az élen járunk, hogy az öngyilkosság Magyarországon milyen méreteket ölt. Próbáljunk mindezekre gyógyírt találni. Nem reménytelen a helyzetünk! Mindnyájan tudjuk, közérzetünk sokkal rosszabb annál, mint amilyennek lennie kellene. Sajnos az elmúlt évtizedekben leszoktunk arról, hogy önfeledten örülni tudjunk, hogy megfelelő önbizalommal tekintsünk a jövőbe. Persze nem is tekinthettünk, hiszen mikor voltunk mi olyan függetlenek eddigi életünk^ ben, mint amilyenek ma vagyunk. Elmerengve a gyertyák fényében, kérjük a Jóisten áldását, de az eddig kapottakat se felejtsük el megköszönni. Ne felejtsük, hogy ez a harmadik olyan karácsonyunk, amikor nincsenek itt az orosz csapatok, ami igenis önfeledt örömmel kell hogy eltölt- se mindnyájunk szívét. Szabadok vagvijnk, és függetlenek, de szabadságunk és függetlenségünk nem pártunkon és kormányunkon múlik, hanem azért felelősséget kell éreznie minden jólelkű magyarnak, mindnyájunknak, akik imára kulcsolt kézzel a fenyőfa alatt állunk, kíváncsian keresve tekintetünkkel: vajon mit hozott nekünk a Kis Jézus. Tekintsük úgy: legfőbb ajándéka számunkra az, hogy világra jött. Arra a világra, amelynek részei vagyunk, amelyért mindnyájunknak felelősséget kell éreznie, amelyben egyik embernek ki kell nyújtania a kezét a másik ember felé, amelyben tudomásul kell venni, hogy a legnagyobb érték a békesség, amely békesség a Jóisten ajándékaként itt honol Magyarországon, akkor is, ha azt néha megzavarják az emberek, embercsoportok közti villongások. Azon az úton, amelyen Magyarország most halad, vannak gödrök és kátyúk. De azt az útszakaszt, amelyen szabadságától fosztották meg a nemzetet, remélhetőleg örökre á hátunk mögött tudhatjuk. S Isten óvjon bennünket attól, hogy erre az útra még egyszer visszatérjünk. Vödrös Attila Döbrentei Kornél Nyílt levél Jézuskához Kedves Jézuska! Hadd szólítsalak így, mint gyerekkoromban, amikor nekifohászkodtam levelet írni Neked arról, milyen ajándékokat szeretnék karácsonyra. Ormótlan ákombákomokkal, nehézkesen, ám annál emelkedettebb bizakvással róttam kívánságaim hosz- szú sorát — ó, szegény szüleim! —, este aztán gondosan kitettem a listát az ablakba. Éjszaka virrasztottam, hátha megleshetem az angyalt, amikor elviszi Hiába, elóbb-utóbb mindig elnyomott a buzgóság. Reggelre kelve izgatottan rohantam az ablakhoz s megköny- nyebbülve tapasztalhattam: az ajándékkéró'lista már nincs ott, hogy kézbesítse Neked, érte jött az ángyai akiről megtanultam, hogy tettenérhetetlen. Ezután már nem volt más tennivalóm, mint átélni, hogyan növekszik hatalmas várakozássá piciny kis életem. Most nem kizárólag magamért szólok, ha felkéretlenül, felhatalmazás nélkül is, de mindnyájunk nevében írom ezt a levelet, mert teli a lelkünk háborgással, békétlenséggel, a magunk és a mások iránti türelmetlenséggel, miközben egyre kevesebb az esély, hogy kiszakadhatunk a bennünk rendre újratermelő- dó' diszharmónia ördögi köréből ' Egyre kevesebb sanszunk van a hosszú távú megnyugodás- ra, a külvilág s a benső'életünk közti termékeny összhang megteremtésére, a feloldódásra, a derűs szemlélődésre. Mert olyan korszakban élünk, amelyre immár megint (még mindig?) felfo- kozottan és napra készen érvényesek Berzsenyi Dániel 1807-ben írt megrendítő' remekművének, a Kodály által később konzseitiálisan megzenésített A magyarokhoz című versnek sorai: „Forr a világ bús tengere, ó magyar! Ádáz Erynnis lelke uralkodik.” Igen, forr a világ körülöttünk, de csak nem akar megtisztulni! Maradék határainkhoz közel pusztító háborúk dúlnak, hol adminisztratív eszközökkel — lásd a kisebbségben lévő' magyarságjogainak folytonos, és rafinált módszerekkel történő csorbítását —■, hol pedig élesre töltött fegyverekkel Népek öldöklik egymást a totális kiirtásig, míg a „műiéit Nyugat”szerencsésebb történelmű hatalmai és üzleti Körei tétlenül nézik, „elnézik" ezt a kivérzést. Az iáónekik dolgozik, s az idő pénz. Olykor bizony júdáspénz. Míg az emberi életnek szinte semmi értéke nincs, mintha az Isten képére és hasonlatosságára gyúrt Emberben a sátán lényege működne. És itthon is: valóban az ádáz Erynnis, az átok, a bosszú, a büntetés, a rossz lelkiismeret mitológiai istennőjének lelke uralkodik el, olyannyira, hogy már-már lakhatatlanná válik ez a haza. Elviselhetetlenek és nemzetlejáratóak a belpolitikai csatározások, a kíméletlen hatalmi harcokban elvész az ország valódi értéke, lezüllik a létezés minősége és elvész távlata, vagyis mindaz, amiért érdemes élni Csak a remény ne múljon el! Úgy érzem, karácsonykor legalább egy jászolnyi reménység megmarad, és ezt a reménységet Jézuska, megszületésed tényével úgy szaporítlmtod, mint csodáiévá' korszakodban a kenyeret s a bort, hogy mindenik éhezőnek jusson belőle, mégha csak egy morzsányi is. Am ez a morzsa már méltóvá nemesíti a lelket az ünnepre. Mert először mindig belülről kell erősödni A történelmi jelenidó' olyan, hogy visszafelé, múltat is rombolhat, nemcsak a jövőt teheti tönkre. De építhet is. Gyerekkorom régi meghitt karácsonyaihoz menekülnék vissza, feltöltőd- ni, hogy képes legyek elviselni felnőttkoromat, ezt a brutális realitást, hajdan várt csodák fakóvá élettelenedett, terméketlen emlékhelyét. De a születésnapod, Jézuska, a kezdetek napja, az eló'reindu- lásé, nem a menekülésé. Önmagunk előli elhátrálás helyett a szembesülés napja. S csak azután a rántott halé meg a bejglié. Mert változni változtatni csak úgy lehet, ha irgalmatlan önvizsgálatot tartunk. Mindenki magában. A karácsony-ünnep lehet ennek alkalmas pillanata, a benső szabadság első napja. És az igazi ajándék az lesz, ha e sok megtisztulási akarat végre összeadódik, minőségi változássá összegződve súlyosítja meg Berzsenyi A magyarokhoz intézett látnoki sorainak igazságát: „...Nem sokaság, hanem Lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat.” Édes Jézus, légy vendégünk és segíts, hogy végre beteljesedhessék s ne költői ábránd maradjon ez a prófécia. Kérlek, segítsd megigazulni összebékülni ezt a széthúzó, viszálykodó népet, ezt a most kivételes történelmi eséllyel megvert-megáldott országot. A Regnum Marianumot, édesanyád, régi jó patró- nánk országát, mert valóban nagy ínségben vagyunk, merthogy legfőképpen a szeretetben szűkölködünk.
