Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-23 / 299. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. DECEMBER 23., CSÜTÖRTÖK 13 Nyílt levél Gregor József operaénekesnek M Művész Űr! Nagy megdöbbenéssel és még ennél is nagyobb elkeseredéssel hallgattam nyilatkozatát a 168 óra című liberális, kormányellenes rádióműsorban. Hogy megtagadta fellépését — tiltakozásul —- a rádiózenekar 50 éves évfordulóján rendezendő jubileumi koncerten. — Egészen mostanáig nagy élvezettel és gyönyörűséggel hallgattam önt, úgy is mint hívő embert. Ez a nyilatkozata viszont nagy csalódást okozott, mivel tudom, hogy akár a művészet, akár a sport —, pártokon felüli kell legyen. Ön pedig ezt a tézist megtagadja. — Es párt-' semlegesnek kellene lennie köztársasági elnökünknek is, akit — az ön szavai szerint „úton-útfélen pocskondiáznak”. Érdemes lenne önnek elgondolkoznia azon, hogy az elnököt vajon nem okkal fütyülték-e ki október 23-án a Parlament előtt, mivel elég sokszor megakadályozta a parlament törvényozó munkáját az Alkotmánybírósághoz való utalga- tással. Göncz Árpád saját maga játszotta el a jó hírnevét, sőt most már azt is mondhatjuk, hogy — Magyarország jó hímevét is szándékában áll bemocskolni. (La Stampa-cikk.) Ezt mi, egyszerű honi polgárok nagyon jól tudjuk. És még valamit: a művész csak akkor művész, ha van hallgatósága, van közönsége. Mit fog ön szólni ahhoz, ha majd a közönség fogja önt bojkottálni? Csányi Gyuláné operarajongó Budapest 1993. karácsony Minden ember életé- ben, amikor túllépi a 6-ik X-et, megszé- pül a múlt, különösen a gyermek- és ifjúkori emlékek. Régi karácsonyi hangulatok, ünnepi készülődések jutnak az eszébe. Most mégis engedjék meg nekem, hogy néhány szomorú emlékemet idézzem fel. És a jelent. 16 éves voltam, amikor nagyanyám megrázta a csengőt és bevonulhattunk a szobába, ahol már állt a feldíszített fenyőfa. Meghatottan énekeltük el a karácsonyi énekeket, lobogtak a gyertyák, szikrázott a csillagszóró. Én szívből imádkoztam katonáinkért, s minden szenvedő embertársunkért, akik messze a végtelen orosz mezőkön a kemény hidegben dideregve gondoltak haza, az otthon melegére, a családra, hiszen édesapám is ott volt közöttük. 1943-at írtunk. Folyt az értelmetlen öldöklés, mert egy hatalomra vágyó szobafestő diktátor elindította. Milliók haltak meg, éheztek a lágerekben, pusztultak el a gázkamrákban. de ez őt nem érdekelte! Gondolkozzunk, hogy most nincs-e közöttünk ilyen ember, akinek a hatalom, a karrier az első? Bizony van, nem is kevés! Az 50-es évek nyomorúságos karácsonyai! Csonka családok, reszkető asszonyok, gyermekek sírva álltak a kicsiny, kopár fenyőág mellett és halkan, könnyezve énekeltek: Békesség a földön és az emberekhez jóakarat! Tele voltak a börtönök. Az internálótáborok, Hortobágy, KunAdalékok a vecsési Róder Imre, a vecsésiek Felvidékről származó nagy néptanítója, köztiszteletben álló vezetője már a múlt század végén felismerte, hogy a hagyományos sváb közösség zártságát oldani kell. Ő kezdeményezte, hogy a nemzetiségi lakosság gazdasági, kulturális, sőt politikai megfontolásokból is magyarul tanuljon, taníttassa gyerekeit, anélkül, hogy ezzel sváb származását megtagadná. Mindezekkel együtt, idős emberek szerint, a 20-as években a svábok a faluban magyarul még igen ritkán beszéltek, erre senki nem is kötelezte őket. Szerencsére. Nem így az ötvenes években, amikor még otthon se volt szerencsés svábul beszélni, mert hátha még a falnak is füle van. Csoda-e, ha ma már a középgeneráció se beszéli anyái nyelvét? Persze, az előzmények ismeretében talán érthető az előbb említett jelenség. Az előzményekről. Az 1920-as évektől — a németek és magyarok számára egyaránt tragikus, első világháborút lezáró versailles-i (trianoni) békeszerződés következményeként — a közép-európai és német térségben a nacionalizmus egyre jobban tért hódított. Önszántuk nélkül, beleegyezésüket se kérve, a határokon túlra került „nemzetiségiek” természetesen óriási sérelmeket szenvedtek, az anyaországiak pedig revansra vártak. Német földön elindulva egész Európán tragikusan átszáguldott a nemzeti szocializmus faji alapon álló eszméje, szenvedést, milliós áldozatokat követelt, és a kis nemzeteket maga alá gázolta. Tény, hogy a ’30-as években a magyarországi németekben — és sajnos nem csak a németekben — követőkre is talált ez az eszme. Bizonyos, hogy Vecsésen is voltak követői, de a túlzásoknak hiba lenne itt is teret engedni. Annál is inkább, mert a fasiszta beállítottságú Voiksbupdba belépőkkel aláíratott, különböző ígérgetésekkel megnyert emberek között félrevezetettek is voltak. S volt a vecsési és nemcsak vecsési sváboknak egy másik széles mozgalmuk, mégha hangjukat nem szentróiklós juhhodályai a szerencsétlen, ártatlan férfiak, asszonyok és gyerekek ezreivel. A szeretet ünnepe! Egy volt középiskolai osztálytársnőmet szüleivel együtt a Hortobágyra telepítették ki, mert 300 hold földjük volt. Gyönyörő fiatal lány volt, megtetszett az egyik ÁVH-s őrmesternek, aki felajánlotta, ha a szeretője lesz, karácsonyra ellátja őket élelemmel, ha nem, akkor mindenki előtt agyonveri édesapját. Szegény lányt lefogták, mert hajlandó lett volna mindent megtenni, de az apja katonatiszt volt, nem engedte, ezért körbeállították a sok zokogó, nyomorult embert és addig ütötték, amíg meg nem halt. Ifjú lányok, fiúk vigyázzatok, amikor el- ' fordultok Istentől, amikor nem a lélek szépségeit helyezitek az első helyre, meg ne ismétlődjék még egyszer ilyen tragédia Jézus születésének estéjén! 1993. karácsony. Arzént-* este kivilágított fenyőfái alatt sokan gondolunk Antall József családjára, akik az édesapa és férj nélkül állnak az otthonukban. A magyar nép nagy többsége gyászolja nagy fiát, akinek utolsó üzenete is ez volt: Vigyázzatok a Hazára. Ifjúság! Ébredjen fel a szívetekben 1993. karácsonyán, amit őseitek hagytak rátok örökül: Krisztus értetek is megszületik, óvó kezét kiterjeszti felétek, keressétek őt! Higgyetek, szeressétek egymást, a hazátokat, fogjuk meg egymás kezét, mert soha még nem volt szükség nagyobb összefogásra és sze- retetre. Kárteszi Istvánná Cegléd Karácsonyi köszöntő MENŐI Itt küldök egy karácso- nyi ostyahordási verset g Menőéről. Ádám-, VaCtí»1 Eva-napján minden evangélikus házhoz a kántortanító, szeretett tanítónk, Trecska György és később Detre László lelkész felesége, szeretett tisztele - tes asszonyunk sütött ostyát és küldött az akkori lekonfirmált lányokkal. Ezért a háziak küldtek kolbászt, babot, diót, sonkát, ki mit tudott, ezzel egészítették ki az amúgy nem túl nagy fizetést. Cziráky Gyuláné Mende ♦ Kísbetlehem felett fényes csillag ragyog Százszorta fényesebb mint egyéb csillagok E szép fényes csillag földre száll e napon Minden ember örül ezen a szent napon Nagy örömet mondok, eljött, akit vártunk Megszületett .Jézus”, a mi Messiásunk Arra tanít minket drága jó tanítónk Hogy ez a Messiás a mi szabadítónk Örül ott fenn a menny, örül itt lent a föld Szent dal száll ég felé, az ígéret betölt Adjon hálát néki minden föld lakója Köszöntünk tégedet világ megváltója Jöjj, hozz békességet a bűnös világnak És gyújts reménységet minden föld fiának! Erős vár a mi Istenünk Áldott karácsonyt! Mikulás-csűfoló Köszönetét mondva a szeptember 27-i számban megjelentetett levelemért, engedjék meg, hogy ismét közöljem egy észrevételem. Elsősorban a zene kedvéért rádiózom, ezért reggel is a „Muzsikáló reggel” című műsort hallgatom. Sajnálatosan egyre szaporodnak a nem mindig érdekes riportok a zene rovására. Még nagyobb baj azonban, hogy egyesek a saját szellemességüket élvezik, és alig tudják befejezni. Közülük Kovács Sándor zenetörténész műsorvezetése fárasztó. Eszményképe Faludy György, aki kétségtelenül eszes, világlátott, sok ismeretet felszívott, olykor szellemes, de ugyanakkor kifejezetten cinikus, az erkölcsi értékrendet nagyon furcsán magyarázó, sőt sok esetben félremagyarázó. Nos, Kovács Sándor zenetörténész úgy tűnik, igyekszik az ő nyomdokain járni. Például a Miklós — Mikulás-nappal kapcsolatban csak azt fejtegette, hogy alighanem két személy egybeolvadásáról van szó, ami előfordul a történelem folyamán, különösen ha mindkettő papi személy és a szegények jóakarója volt. Azonban ez csak bevezető volt. Mert utána két legendát ismertetett, tagadhatatlan malíciával. (Hogy ezt szellemesnek vélte-e?) Azonban a második kifejezetten horrortörténet volt, amiről ő maga is megjegyezte, hogy vajon hogyan találnak ki az emberek ilyen szörnyűségeket? Ezzel kapcsolatban először: ha ő is kitalációnak minősítette, miért kellett éppen egy ilyen rémtörténetet elmondani? Pontosan Mikulás-napon! Másodszor: ma éppen elég, szinte elképzelhetetlen szörnyűség tanúi vagyunk, mi szükség még a tévében és rádióban horrortörténeteket látnunk, hallanunk? Harmadszor, s ez a legfontosabb: Miklós püspök, azaz Mikulás kicsiknek és nagyoknak kedves, szeretetre méltó alak. Éppen elég baj, hogy a sok reklám amúgy is sokat elvett igazi, tiszteletre méltó egyéniségéből. De az már végképp tűrhetetlen, hogy a „besózott gyerekek” rémtörténetéről szóljon valaki — amit a gyerekek is óhatatlanul meghallanak —, a sok jó és szép történet helyett, ami Miklós püspök alakját övezi. Ez felháborító cinizmus! Ráadásul a katolikusoknak szentjük ő. Milyen alapon sérti meg sok millió ember érzékenységét? A zenei részt Dohnányi: „Változatok egy gyermekdalra” című művéből választotta illusztrációnak. Jól választott, csakhogy: aki eddig mégis a Mikulásról beszélt, most e dallal kapcsolatban többször is hangoztatta, hogy neki mindig a „Hull a pelyhes fehér hó” dalocska jut eszébe, ha ezt hallja. Hogyan? Elfelejtette volna az eredeti gyerekdalszöveget, s hogy Dohnányi sem a „Télapóival kapcsolatosan írta művét, hanem arra a kedves szövegre, hogy „Nagyszakál- lú Mikulás jógyerek barátja”. Ejnye, de feledékeny egy ilyen nagy zenetörténész! Szenes Lászlóné Göd HISTÓRIA svábok kitelepítésének történetéhez (7.) Szertefoszlott remények is hallatták olyan harsányan, mint a volksbundisták: ez volt a Hűség a hazához mozgalom. Frühwirth Mihály ön- kormányzati képviselő, a vecsési honismereti kör tagja sok érdekes dokumentumot összegyűjtött róluk, s kiállításon is bemutatta már a gazdakörben. A ’30-as évek végén, a ’40-es évek elején tartott nép- számlálások alkalmával a vecsési svábok közül sokan német anyanyelvűnek, de magyarnak vallották magukat. Mégis besorozták őket az SS-be, vagy a német hadseregbe. Főként a háború vége felé, amikor már nem az árja volt a fontos, hanem az, hogy a fegyvert tudják a kezébe adni. Ha akarja, ha nem. S nem volt apelláta a behívó ellen. Való igaz, voltak, akik önként is jelentkeztek az SS-be, arányuk azonban igen alacsony volt. A háború a fasiszta seregek vereségével végződött. Az idős vecsési emberek elmondták, reménykedni kezdtek, hogy a pusztítás, az elhurcolás a háború után nem ismétlődhet meg. Ezek a remények azonban a potsdami szerződés révén szertefoszlottak. A kollektív bűnösség elvét érvényesítve svábok százezreit telepítették a szerződés alapján német földre, hiába vallották magukat magyarnak, s voltak hűségesek a hazához. A haza — helyesebben az új hatalom — nem tartott igényt hűségükre, szorgalmukra. A kitelepítési számok olykor becsült nagyságrendben szerepelnek Vecsésen is, az országban is. Való igaz, hogy a nagyságrend sem lehet közömbös, azonban a családok számára már egy kitelepített nagyapa, testvér, szülő is sok, s a sebek még közel fél évszázad múltán ezért is fájóak. (Folytatjuk) Orosz Károly Pereskedés a mogyoródi monostorért A mogyoródi bencés apátság egyik legkorábbi alapítású monostorunk volt. Eredetét a Képes Krónika mondja el. 1074-ben Mogyoród mellett győzte le Géza és László herceg csapata Salamont és lett Géza magyar király. A csata előtt „amikor LAszló felöltötte fegyverzetét, leborult a földre, és a mindenható Isten kegyelmét kérte; és fogadalmat tett Szent Mártonnak, ha az Úr neki adja a győzelmet, azon a helyen templomot épít Szent Márton tiszteletére. így is történt.” Később, feltehetően a 14. században már Szent György volt a monostor védőszentje. Mátyás király nagyszabású bel- és külpolitikájában az egyházi tisztségeket, javadalmazásokat is saját céljaira igyekezett felhasználni. 1482-ben arra kérte a pápát, IV. Sixtust, hogy a monostor jövedelmét egyesíthesse az óbudai Szent Péter prépostsággal. Intézkedése néhány évvel később, már halála után bonyolult pereskedés kiváltója lett. 1491-ben kelt az a levél, melyben VIII. Ince pápa utasította az esztergomi éneklő- és a győri őrkanonokot, vizsgálják ki a mogyoródi monostor ügyét. Ferenc, óbudai prépost ugyanis panaszt emelt, hogy Mendey Dénes főesperes beperelte őt a monostor jövedelmének használata miatt, sőt Miklós, váci püspök az apátságot Mendey Dénes részére fegyveres erővel elfoglaltatta. Ferenc prépost az általa törvénytelennek tartott eljárás miatt a pápához fellebbezett. A pápa decemberben utasította a két kanonokot, hogy a „vitás ügyet jól megvizsgálván, abban apostoli tekintéllyel ítéletet hozzanak” Pogány György
