Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-21 / 297. szám

1 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. DECEMBER 21., KEDD 15 Czene a Csillagszóróban vigasztalódott Három hazai párbajhós Első ízben rendeztek pénzdíjas úszó versenyt Magyarországon. A Sztárpárbaj és Csillagszóró elnevezésű viadalra rekordlét­számú közönség előtt került sor tegnap a Komjádi uszodá­ban, ahol világbajnokságokra jellemző hangulat uralkodott. A Sztárpárbaj részvevőit pá­rokra osztották, s a négy úszó- szám győztesei 3200, míg a vesztes 1600 dollárral gazdago­dott. Az első „párbajt” a höl­gyek vívták, Egerszegi Kriszti­na az olasz Lorenza Vigarani- val 200 méter háton viasko­dott, s a végén olyan előnnyel ért célba, amitől egy időre biz­tosan elvette az olasz lány ked­vét a párbajtól. Damyi Tamás már nem volt ennyire meggyő­ző, a szintén olasz Luca Sacchi ellen 400 méter vegyesen, a lé­nyeg azonban: újabb hazai győ­zelem született. Ezután Güttler Károly következett az angol Nick Gillinghammel egy pár­ban (100 m mell), s Damyihoz hasonlóan éppen hogy, de nyert. Végezetül Czene Attila léphetett volna be a magyar „párbajhősök” táborába, ám 200 vegyesen ezúttal a finn Jani Sievinen gyorsabb volt. A műsor második részében a találó elnevezésű Csillagszó- ró- számra került sor, ahol a fenti csillagok egyszerre ugrot­tak a medencébe, s minden öt­ven méter után az utolsó búcsú­zott a versenytől, ahol Czene vigasztalódhatott, miután az utolsó hosszon Sacchit szinte állva hagyva ütött elsőként a célba. A további sorrend: 3. Damyi, 4. Gillingham, 5. Gutt­ler, 6. Sievinen, 7. Vigarani, 8. Egerszegi. Gólzáporos mérkőzések Gödöllőn A Bag ismét a döntőben Gödöllőn az Agrártudomá- nyik Egyetem csarnokában a hét végén befejeződnek a lab­darúgó GEAC Kupa küzdel­mei. Most tisztázódott végle­gesen, hogy melyik nagy csa­pat jut majd tovább a döntő­be, a már korábban jegyet vál­tott Kartal és Erdőkertes mel­lett. Jó néhány nagyarányú győzelem tarkította a hét vé­gét. Eredmények I. csoport: Túra—GLC 2- 6, Mahir—Veresegyház 3- 2, Sülysáp II—Túra 2-5, Glc—Veresegyháza 10-7, Sülysáp II.—Mahir 3-7. Cso­portelső: Gödöllői LC. III. csoport:' Sülysáp—Ke­repes 4-3, Szada—Valkó Holz -3-7, McDonald’s—GE­AC 2-6, Valkó-Holz—Süly­sáp 3-4, GEAC—Szada 17-0. Kerepes—-McDonald’s 7-4, Sülysáp—GEAC 0-5. Cso­portelső: GEAC. V. csoport: Túra ifi—GLC II. 1-12, Apc—Erdőkertes ifi 17-0, Tápiószecső—Túra ifi 8-2, Erdőkertes—GLC II. 1-25, Tápiószecső—Apc 3-2. Csoportelső: Tápiószecső. VI. csoport: GEAC II.— Péteri 1-1, Mogyoród—GLC ifi II. 5-3, Bag—GEAC II. 4-3, Péteri—Mogyoród 3-4, GEAC IT—GLC II. ifi 8-3. A Jászfényszaru csapata nem je­lent meg, s így elmaradt a Bag, valamint a GLC ifi II. el­leni mérkőzésük. Csoportel­ső: Bag. Kialakult tehát a december 23-án sorra kerülő viadal me­zőnye. Az elődöntőben 13 órá­tól a következő párosításban mérkőznek a csapatok: Bag— Kartal, GEAC—GLC, Kar­tal—Erdőkertes, GLC—Tápió­szecső, Erdőkertes—Bag, Tá­piószecső—GEAC. A helyosz­tók 18.10, 19 és 19.50 órakor lesznek. Tavaly a Bag hódította el a serleget, s csapata most is ott van a fináléban. A múlt évi ha­tos döntő szereplői közül a ba- giakon kívül csak a gödöllői egyetemista csapat indul. R. L. Világbajnokok ellen a battaiak Formabontó A BPLE sportlövő szakosztá­lyának vezetője, Szucsák László^ az újítások embere. Legújabb ötletének köszönhe­tően formabontó verseny ke­retében tartják a magyarok előkarácsonyukat kedden és szerdán a BPLE Marczibányi téri lőterén. A Szucsák Lász­ló által életre hívott csapat Magyar Kupa elérkezett nyol­cas döntőjéhez. A látványos­nak ígérkező versenyen nyolc egyesület legjobb lég- fegyveresei (nő-férfi pisz­toly, nő-féri puska) állhatnak lőállásba, ahol két négyes cso­portban kezdik meg szereplé­süket. A párharcok egy, illetve a végső helyosztókon két nyert szettig tartanak. A szettnye- réshez tíz pontot kell egy csa­patnak szerezni, pont pedig azért jár, ha a négy tag egy- egy lövésének összértéke meghaladja az ellenfél kvar­tettjenek - köreredményét. (Holtverseny esetén sorsolás­sal döntik el, hogy melyik szakág képviselői állnak fel a kupaverseny szétlövésre.) A mérkőzések egyébként az egyéni verse­nyek fináléjához hasonlóan’ vezényszavakra zajlanak, a látvány, a szemmel követhető­ség tehát eleve biztosított. Rá­adásul a Magyar Kupa döntő­jében nem akárkik szerepel­nek, több világbajnok próbál­ja győzelemre segíteni klub­ját. A nagy esélyes természe­tesen a BPLE, de a versenyfu­tásban ott lesz a végelszámo­lásnál az UTE és a Bp. Hon­véd is. Pest megyéből a száz­halombattai lövészklub nagy­szerű teljesítménnyel került a legjobb 8 közé. A sportlövő Magyar Kupa programja ma 9 órától:­A-csoport: Bp-. Honvéd— Százhalombatta, APLE— UTE, APLE—Bp. Honvéd, UTE—Százhalombatta, Százhalombatta—APLE, ÜTE—Bp. Honvéd. B-csoport: BPLE—Duna, Kaposvár—Ikarus, Ikarus— BPLE, Duna—Kaposvár, BPLE—Kaposvár, Ikarus— Duna. A londoni bukmékereknél a címvédő' a befutó Brazília: lidérces sorsolás Sepp Blatternek, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség főtit­kárának irányításával, az amerikai Las Vegasban tartot­ták a labdarúgó-világbajnokság jövő évi 24-es döntőjének sorsolását. A kéttucat együttest az erősorrend és a földraj­zi fekvés alapján négy „kalapba” osztották, s a csoportok élére a címvédő Németországot, a házigazda Egyesült Álla­mokat, a korábbi aranyérmes Brazíliát, Argentínát és Olaszországot, továbbá Belgiumot emelték ki. A második „kalaptól” már két lépcsőben zajlott a beosztás, előbb az ország nevét húzták ki, majd azt, hogy a csoport­ban melyik sorszámot kapja. A mintegy másfél órás cere­mónián olyan múltbeli és je­lenkori labdarúgó kiválóságok működtek közre, mint a német Franz. Beckenbauer, az angol Bobby Charlton, a francia Mi­chel Piatini, a portugál Euse­bio, a holland Marco van Bas­ten, a kameruni Roger Milla és az amerikai Tony Meola, de az egyik körben besegített pél­dául az amerikai profi ökölví­vó-világbajnok Evander Holy- field is. A brazilok háromszo­ros világbajnoka, Pelé viszont nem lehetett ott a nagy érdek-, lődéssel kísért esemény dísz­vendégei között, mert összekü­lönbözött a nemzetközi szövet­ség elnökével, Joao Have- lange-zsal. A sorsolást megelőzően Egi- dius Braun, a német szövetség elnöke visszaadta a három éve elnyert világbajnoki trófeát Joao Havelange-nak, aki azt azonnal tovább is adta Alán Rothenburgnak, a jövő évi VB-döntő szervezőbizottsága elnökének. Ugyancsak ez alkalommal tüntették ki az Év labdarúgó­ját, az olasz Roberto Baggiót, aki a trófeát Rómában vette át. Vegyes érzelmekkel fogad­ták az érdekeltek a sorsolást. Egyöntetű vélemény, hogy leg­keményebb négyes a Brazília, Oroszország, Kamerun és Svédország alkotta B-csoport. Carlos Alberto Parreira, a brazilok szövetségi kapitánya újságíróknak nyilatkozva kije­lentette: a kínok kínját élte át a sorsoláskor. Amikor először Kamerunt húzták csapata mel­lé már erős balsejtelmek gyö­törték. Ez fokozódott az Orosz­ország név láttán, majd ami­kor a svédeket is a dél-ameri­kaiakhoz húzták, teljessé vált a lidérc. „Ez a halálcsoport” — jelentette ki hozzáfűzve, hogy bármelyik csapat lehet első vagy akár utolsó is. Véle­ményét teljes mértékben osz­totta svéd kollégája, Tommy Svensson is. A brazilokkal szemben Ber­ti Vogts, a német válogatott szövetségi kapitánya rendkí­vül elégedett a csoportbeosz­tással. Vogts biztosra veszi csapata továbbjutását Bolíviá­val, Spanyolországgal és a Ko­reai Köztársasággal szemben. Bora Milutonovic, az ameri­kai szakvezető úgy véli, cso­portjukban Kolumbia az a csa­pat, amelyet le tudnak győzni, és szerinte öt pont elég lesz a továbbjutáshoz. Mircea San- du, a román szövetség elnöke szintén azt fejtegette, hogy más csoportban valószínűleg nehezebb dolguk lett volna. Rajtuk kívül Svájc található még az A-csoportban. Arrigo Sacchi olasz szövet­ségi kapitány így értékelte az esélyeiket, miután az azzurrik Norvégiával, Mexikóval és Ír­országgal kerültek össze: — Három tekintélyes erőt képviselő válogatottal kell ját­szanunk. Ha azonban VB-t akarunk nyerni, akkor minden­kit le kell győznünk. A D-csoportban Görögor­szággal, Bulgáriával és Nigéri­ával összesorsolt argentin válo­gatott szövetségi kapitánya, Al- fio Basile szerint csak az első pillantásra tűnik könnyűnek a beosztásuk. Paul Van Himst belga szö­vetségi kapitány nagyon jónak tartja csapata továbbjutási esé­lyeit a rajtuk kívül Hollandia, Szaúd-Arábia és Marokkó al­kotta F-csoportban. — Természetesen a nagy­szerű csatárokkal rendelkező hollandok lesznek a legna­gyobb ellenfeleink — mondta a belga szakember. A jövő évi labdarúgó-világ­bajnokság csoportbeosztásá­nak elkészítése után a londoni bukmékerirodákban máris le­het fogadni, ki melyik csapat világbajnoki győzelmére tip­pel. Az első sorrend szerint a címvédő Németország és Bra­zília esélyei a legjobbak, mind­két együttest négy az egyhez tartják a fogadóirodák. Á két favorit után Olaszország (9:2), Hollandia (7:1) és a legutóbbi VB döntőse, Argentína (8:1) következik. A házigazda Egyesült Álla­mok Bulgáriával és Romániá­val együtt a tizenegyedik lege­sélyesebb a világbajnoki tró­fea elnyerésére. A legnagyobb pénzt azok nyerhetik, akik Sza­úd-Arábia és a Koreai Köztár­saság elsőségére fogadnak. Ha tippük bejön, a megtett összeg 250-szeresét vihetik haza. A VB-dönto csoportjai: A-csoport Egyesült Államok Sv^Jc Kolumbia Románia B-csoport: Brazília Oroszország Kamerun Svédország C-csoport: Németország Bolívia Spanyolország Koreai Köztársaság D-csoport: Argentína Görögország Nigéria Bulgária E-csoport: Olaszország' Írország Norvégia Mexikó F-csoport: Belgium Marokkó Hollandia ,, Szaúd-Arábia Szezonzáró asztaliten isz- viadal Öregfiúk fiatalos hévvel Pásztor és Király vezérletével A Évzáró győzelem A Pest megyei asztalitenisz ese­mények sorát évről évre a veterá­nok dr. Fodor István emlékverse­nye záija. Míg korábban Budaör­sön, most Gödöllőn a szakmun­kásképző intézet tornacsarnoká­ban vetélkedett a 60 ütőforgató. Férfiak. 40—50 évesek: 1. Takács Dénes (Malév), 2. Me- lay Tamás (Szentendre), 3. Hol- hos Sándor (Budapest) és Kál­mán Pál (Verőce). 50—60 évesek: 1. Futó Mol­nár Ferenc (Erdőkertes), 2. Pölcz Ernő (Verőce), 3. Schőnin- ger E. (Bergenz), Kis Lajos (Kis­maros) 60 év felettiek: 1. Kárpáti Imre (Veresegyház), 2. Mezei János (Bp.), 3. Rung György (Fót), és Fodor Ferenc (Bp.). Páros: 1. Futó Molnár Fe­renc, Takás Dénes (Erdőkertes, Malév), 2. Laszky, Bori (Szent­endre), 3. Szabó L„ Mezei (Bp.) és Holhos, Schőninger (Bp., Ber­genz). Nők. 30 év felettiek: 1. Ko­vács Anikó, 2. Hujber Miklósné (Komáromiak), 3. Pölcz Emőné (Verőce) és Jeszenszki Jánosné (Vác). Páros: 1. Hujber Miklósné, Kovács Anikó (Komárom), 2. Pölczné, Jeszenszkiné (Verőce, Vác). Műk Lajos, a rrjegyei szövet­ség főtitkára elmondta, hogy az erdőkertesiek egy csoportja téve­sen vasárnap érkezett a szomba­ti versenyre. A legjobbakat tisz­teletdíjjal és éremmel jutalmaz­ták. Az esemény sikerét bizo­nyítja, hogy nemcsak szűkebb pátriánkból és a fővárosból jöt­tek a szereplők, hanem még Ta­tabányáról is érkeztek. (Reitter) Szentendreiek a mezőnyben Tegnap a RICOH Kupáért ki­írt országos vívóbajnokságon a csapatversenyek során a fér­fi tőr és a női párbajtőrözők léptek pástra. Ä hölgyeknél az évek óta megszokott Af77Ggy őzei met tavaly a Bp. Honvéd szakította meg, az idén viszont újra a kék-fehé­rek bizonyultak jobbnak. A döntőben: MTK—Honvéd 5-3: A 3. helyen a Tapolca végzett. A férfiaknál a BVSC nyer­te a bajnokságot, megelőzve a Csepel és az MTK gárdáját, itt a Pest megyei résztvevő, a Szentendre, a 16. helyen zárt. A nagykőrösi férfi kosarasok nagyszerű győzelemmel zár­ták az évet a kosárlabda NB I-ben. Pásztor Attila vezérle­tével, aki a mezőny legjobbjá­nak bizonyult, a tabella máso­dik helyén álló soproni együt­test verték meggyőző fölény­nyel. Nagykőrösi KK—Sopro­ni Ászok KC 97-80 (61-43) Nagykőrös, Kossuth-toma- csarnok, 400 néző. V.: Berki, Vasvári. Nagykőrös: Király (21), Ja- siunskas (7), Maleras (17), Pásztor (30), Horváth (12). Csere: Csorvási (10). A lendületesen kezdő Király a 10. percben már az ötödik tripláját dobta, s így a félidő kö­zepén 34-25-re vezettek a körö­siek. A helyiek továbbra is bát­ran, és néha a őszi idényben mutatott legjobb játékukat pro­dukálva támadtak, a szünetig még növelték is előnyüket. For­dulás után, a 28. percben 71-62-re még egyszer feljött a Sopron, de a magas színvonalú meccs vége megint a körösieké volt. Sulyok Zoltán Sok telitalálatos A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a Totó 51. foga­dási hetének nyereményei a következők: 13 plusz egy ta- lálatos szelvény 24 darab, nyeréményük egyenként 221 386 forint, 13 találatos szelvény 29 darab, nyeremé­nyük egyenként 96 296 fo­rint, 12 találatos szelvény 1714 darab, nyereményük egyenként 1985 forint, 11 ta­lálatos szelvény 18 621 da­rab, nyereményük egyenként 457 forint. A 10 találatra jutó nettó nyereményösszeg nem érte el az 50 forintot, így an­nak nyereményalapja a 11 ta­lálatosok között került felosz­tásra. * • A Góltotó első nyerőosztályá­ban nyertes szelvény nem volt, a következő hétre átvitt nyeremény összege nettó 197 649 forint. Második nyerőosztályba sorolt szelvény 4 darab, a nyeremény összege 32 359 forint. Harmadik nyerőosztályba sorolt szelvény 44 darab, a nyeremény összege 2062 fo­rint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom