Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-20 / 296. szám
i PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. DECEMBER 20., HÉTFŐ 13 Továbbképzés nyelvtanároknak Alig három hónap telt el a nyári német nyelvi továbbképzésünk óta, s december 10. és 12. között ismét együtt lehetnünk Szentendrén, ahol a csodálatos élmények felidézése mellett, a rövidnek tűnő három nap alatt is meglepően sokat tanultunk. Nagy örömmel láttuk viszont Iris Schön tanárnőt, akinek nagyszerű tanítási módszereit és kedves stílusát már Vácott megismerhettük. A péntek délután Mar- bachban töltött két hét emlékeinek felidézésével, fényképek nézegetésével indult. A hangulat magával ragadott minket, s szinte észre sem vettük, hogy németül beszélünk. Az óra — stílszerűen — karácsonyi dal tanulásával kezdődött, s ez a hangulat a három napot végigkísérte. A tanulásban a magnóhallgatás uralkodott. A dalokat először csak meghallgattuk, majd versszakonként megbeszéltük, végül megkaptuk a hiányos szövegeket, amit önállóan kellett kiegészítenünk. A feldolgozandó dalokat nemcsak a szövegük, de zenei értékük miatt is jó volt hallgatni. A karácsonyhoz kapcsolódó modern mesét, elbeszélést és verseket is olvastunk. A szövegek feldolgozása közben beszélgettünk a német és magyar gyerekek karácsonyáról, az ajándékozási szokásokról, majd riportot hallgattunk a karácsonyi előkészületekről. Szókincsünk bővítése érdekében még verset is írtunk németül, amit rím-, szinonima- és antonímakere- sés előzött meg. Nagyon jól szórakoztunk „műveink” hallgatása közben. Az intenzív tanulás ilyen jó módszerek mellett is fárasztó, ezért tanárnőnknek arra is kiterjedt a figyelme, hogy felfrissítsen minket: „agykontrollos” tornával mozgattuk még jobb és bal agyféltekénket. Az utolsó nap a tanult dalok közös éneklésével zárult, amikor megajándékoztuk egymást. Iristől szalmából készült karácsonyfa- díszt kaptunk, ami az ünnepeken is emlékeztet majd minket a szép három napra, amit szeretnénk ezúton is megköszönni Jakob Horn úrnak, a Német Népfőiskolái Szövetség budapesti irodája vezetőjének, aki a kurzus anyagi fedezetét biztosította és Ferge Lajosnak, kedves vendéglátónknak és szervezőnknek, a Pest Megyei Közművelődési Információs Központ munkatársának. Horváthné Nagy Ilona, nyelvtanár Akkor hol voltak? A világmindenségben egy század mákszemnyi idő. De a mi életünkben 1945— 1990-ig roppant hosszú. Emlékezzünk rá, azt a sok szennyet, amit a rádión, televízión keresztül a fejünkre szórtak. No, ennek legyen már vége. A műsorokat azok az emberek csinálják, akik együtt tudnak élni a magyar nép bajaival-örö- meivel. Jól emlékszünk arra a mondatra 1956-ból: hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, azóta nem haligaHISTÓRIA Futó Dezső' Rákosi Mátyás mintaszövetkezete A történet, amit most leírok, nemcsak Túrkevén történhetett meg, hanem az ország bármelyik részén (mint ahogy meg is történt). A Kisalföldön éppen úgy, mint Dunántúlon vagy a Duna—Tisza közén, akár Szeged határában is. Én azonban Túrkevét választottam ki — a Tiszántúlról — mivel az ottani Vörös Csillag Termelőszövetkezet főkönyvelője jó cimborám, és biztos vagyok benne, hogy nekem nem hazudott. Legalábbis én nem hiszem. Jó komámat Dehák Lajosnak hívják, Mezőtúron lakik, s ahogy nekem a 80-as években elmesélte, úgy adom tovább. I Körbelaktuk már Mező- . túrt — kezdte el a történetet — mivel „nem kívánatos” elemnek minősített bennünket a helybeli közigazgatás. Tudniillik édesapámnak volt egy kis nádfedeles háza, egy kis telke, azon egy nyitott szín, és abban állt egy cséplőgép. Aratáskor ezzel a masinával bérmunkát (vagyis cséplést) vállalt. Ezért minősítették kuláknak. (Hogy a bűr hüljön rájuk, tette hozzá meggyőződéssel...) Jogász szerettem volna lenni, és még 1944 előtt be is iratkoztam. De a később tornyosuló akadályok miatt félbe kellett szakítanom tanulmányaimat. így aztán képesített könyvelő lettem s mint ilyen első munkahelyem a surjáni állami gazdaság lett. Három évig dolgoztam itt. A gazdaság nem volt nagy, jó kollektíva verődött össze, s bár az igazgató egy kis pohos kisújszállási földmunkás volt, de legalább hagyott dolgozni bennünket. Engem talán még külön is megkedvelt, mert soha nem dörzsölte az orrom alá, hogy kulák- csemete vagyok. Surjánból kerültem a Nagykunsági Állami Gazdaságba. Az is igaz, hogy a surjáni gazdaság — a kezdet kezdetén — volt az agyondicsért, kitüntetésekkel feldíszített — talán legjobb állami gazdaság. A Nagykunsági Állami Gazdaság az országban a második legnagyobb volt, 20 ezer holddal. Itt főkönyvelős- ködtem 1955. április elsejéig, amikor is látom, hogy pont az irodám ablaka előtt áll meg egy nagy fekete autó. Kiderült, hogy értem jött és máris vitt a megyei pártbizottság székházába Szolnokra. Alig volt időm arra is, hogy elköszönhessek a feleségemtől. (Azt el is felejtettem mondani, hogy közben megnősültem.) Ahogy beléptem a titkárságra, hát kit találok szembe magammal, mint az én volt surjáni igazgatómat. Azt mondja nekem, hogy — na, Lajos, megyünk Túrkevibe! Mindjárt mondtam neki, hogy — lehet hogy te mégy, de én nem. No, no... mondta, hiszen ezért hivatott téged is Dávid elvtársunk. Most azért vagy itt, hogy megismerd. És már nyílt is a belső ajtó, és jött nagy ovációval Dávid elvtárs. Lekezeltünk és vitt is befelé bennünket. (Ekkor és itt kezdtem tanulgatni az elvtárs-urak beszéd taktikáját a szegényemberen...) Dávid elvtárs elmondta a magáét, de én is... De ennek ellenére minden úgy történt, ahogy azt eredetileg elképzelte. Közismert tény, hogy a nagykunsági városok határa meglehetősen szikes, de itt azt is meg lehetett „mutatni”, hogy lehet a szikes talajt is ,jótermővé” tenni. És éppen ebből a három városból óhajtottak minta-termelőszövetkezeteket, vagy esetleg állami gazdaságokat csinálni. Ám hogy-hogy nem, Túrkevét kiáltották ki, mint Rákosi Mátyás Minta Termelőszövetkezetét! A rádió, az újság úgy írtak, beszéltek róla, mintha az Isten lábát fogták volna meg az ottani termelőszövetkezeti tagok. Szó, ami szó a túrkevei Vörös Csillagnak semmi sem volt drága. Csak úgy dőlt a pénz hozzájuk, mivel „ügyes ember” volt az elnökük, Lovas elvtárs. Igaz eredetileg valahol egy kis faluban férfiszabó volt, de már a kezdet kezdetén jó lóra tett. Végigjárta az iskolát, előbb policáj, később rendőr, aztán a faluja párttitkára, később a járás, majd a megye titkári székeit is végigpróbálta s innen egyenesen Rákosi elvtárs tsz-ébe nevezték ki elnöknek. Belefogott mindenbe, amit a párt ajánlott, először építkezett, majd gépeket szerzett, kialakította a tsz tehenészetét, és hozzá fejőgépeket hozatott. Ám mindehhez töménytelen pénz kellett, az viszont nem volt, de volt hitel... Ilyenkor Lovas elvtárs fogta a kis vasutas faládáját, és elmondta Rákosi elvtársnak, hogy baj van, elfogyott a pénz... menjen csak Olt elvtárshoz, az már várja... aztán hol ennyi, hogy annyi, de kétmilliónál soha kevesebb nem került a kis faládába. Három év nagy idő, ahol pénz van, ott könnyű tolla- sodni. így történt ez a Vörös Csillaggal is. Már vendégeket is fogadtak. Jöttek, hozták a parasztokat csodálni a MINTA TERMELŐSZÖVETKEZETET. Biciklivel, teherautóval, autóbusszal, néhány különvonat is befutott a Dunántúlról, Kisalföldről, Szabolcsból. A Vörös Csillagnak-' külön előadót kellett felvenni, aki mutogatta a csodákat, (istálókat, fiaztatókat, sertéshizlaldát, tehenészetet). Ám az sem volt utolsó, amikor az előadó megállítok az udvaron az öreg kocsist, hogy... — Mondja már Lajos bátyám, magának meg a feleségének, meg három fiának, akik itt dolgoznak, mennyi volt ebben az évben a jövedelme zárszámadáskor? — Ahogy így visszaszámolok, én talán 70-80 ezer forintot, a feleségem meg olyan 50 ezret, a fiaim is úgy -50—60 ezer forintot, vagy valamivel többet kaptak. — Lajos bátyám, osztán mit csinált, mit vett ebbül a pénzbül? — Én? — kérdezte vissza az öreg? — Kinéztünk a feleségemmel egy kis takaros házat, a fiuk meg egyik megnősült, a másik autót forgat a fejében. A látogatók hüledeztek, többen kételkedtek, mint nem a hallott összegeken, eredményeken. Fejőgép? Még hallani sem hallották, most meg látták is... Igaz arról egyetlen szó sem esett, hogy mindez hitelből van, mert kinek jutott eszébe, hogy ennyi pénz talán kicsit sok is a jóból... De a Nemzeti Banknál Olt elvtársék pontosan könyveltek. Volt ott nemcsak tartozik, de követel rovat is. A tsz-tagoknak soha nem jutott eszükbe, hogy ez a tartozás valamikor be is hajtható rajtuk. — Hanem amikor zárszámadáskor kiderült, hogy nem tudnak a tagságnak fizetni és Lovas elvtárs ismét kopogtatott Rákosi elvtársnál, tok rádiót, nekem ne hazudjanak. Nem értem mi ez a nagy felfordulás az Egyenlegnél és a Chartánál. Mert bebizonyosodott a csalás, amit a Sony állapított meg. Ha a televízió alelnöke nem azt teszi, amit tett, akkor őt kellene leváltani az állásából. Amikor Chrudinák Alajost, Pálffy G. Istvánt és sok mást elbocsátottak, miért nem rohantak a Kossuth térre?... Sánta István Budakeszi Katolikus kirándulók Szeretnék a Pest Megyei Hírlapon keresztül köszönetét mondani a galgamácsai katolikus kiránduló közösség nevében is. Ugyanis ez évben is több zarándokutat szerveztek. Csóka Lajos gépkocsivezető, buszsofőr, vállalkozó típusú intelligens fiatalember minden dicséretet megérdemel. És köszönet Erzsikének (Borná- né), aki néha napokon át szervezte az utazni vágyókat. Voltak galgamácsaiak, galgagyörkiek, vecsésiek is egy buszon és jól érezték magukat a tartalmas kirándulásokon. A buszon minden igény ki lett elégítve. Büfé is volt. Ezt szintén Bornáné csinálta. Köszönet az énekes asszonyoknak, a szép énekekért, imádságom kért, sok-sok helyen ámul- va hallgatták a mácsai lányok énekét és csak dicséretet kaptunk érte. Egyébként köszönet mindenkinek, aki részt vett a kirándulásokon és zarándokutakon, Borna István Galgamácsa akkor jött a hideg zuhany. Az apránként fel-felvett 3—5—8 millió elérte a Nemzeti Bank követel rovatában a 36 milliót és itt Olt elvtárs meghúzta a vonalat. Jelentette Rákosinak, hogy egyetlen fillért sem ad többet Túrke vének.... Lett erre nagy riadalom Túrkevén, de még magukhoz sem térhettek, már fel is függesztették az egész vezetőséget, főkönyvelőstül együtt, és május elsejére megérkezett Sándor Kálmán elnök és Dehák Lajos főkönyvelő hivatalos papírral. És kiderült, hogy a „nemzeti ajándéknak elkönyvelt 36 millióból, legalább 20 millió a tagságot terheli. Amit vissza kell fizetni! Csináltunk legelőször egy precíz pontos leltárt, előre tudtuk, hogy az eddigi elszámolásokat meghamisították. A Nemzeti Bank egyformán nagy úr a kapitalizmusban és a szocializmusban. így történt, hogy az egész ország területén letiltotta az áru és anyag kiadását a túrkevei Vörös Csillag Termelőszövetkezet részére. Mikor ez kiderült, azt mondja igazgatóm, Sándor Kálmán bácsi. — Hallod Lajos, baj van. Nincs pénz! Egy 20 ezer holdas birtokon az élet nem állhat meg. Otthon van nekem egy kis megtakarítottam. 10 ezer forint. — Azt behoznám. Ez is jobb, mint semmi... de nem sok. Kálmán bácsi éppen olyan jól tudta ezt, mint én. Addig törte a fejét, míg kisütötte: — Van nekem egy nagyon jó komám, Dobi elvtárs. Felmegyünk hozzá, és meglátod megoldódik a mi pénzhiányunk is... (Folytatjuk) Báthori Gáspár diák kérelme A Kákóczi-szabadságharc alatt a fejedelem megpróbált arra is időt szakítani, bogy az oktatás, iskolaügy kérdéseivel is foglalkozzon. A diákok számára külföldi tanulmányútokat tett lehetővé, az iskolákat pedig anyagilag is segítette. Rákóczi már katolikus volt, de vallási békére törekedett, ezért a protestáns ifjakat is támogatta. A kultúra támogatására — talán a fejedelmet követve, de nyilván saját indíttatásukból is — a vármegyék, így Pest vármegye is kiszorítottak pénzt. Báthori Gáspár diákról nem sokat tudunk, csak annyit, amennyit a vármegyéhez írt kérvényében elárul: gyermekkorától fogva a debreceni kollégiumban tanult, a tudományok melletti fáradozását az a cél vezette, hogy „hűségesen szolgálhassak”. Feltehetően nagykőrösi születésű volt, erre utal kérvényének utóirata, melyben arról számolt be, hogy „Körös városában az ellenség, német, rác, javacskámat tűzzel megégeté”. Báthori Gáspár 1708 szeptemberében írta kérvényét, azt kérte a vármegyétől, hogy a debreceni kollégium feldútása miatt lehetetlenné vált helyzetében segítse ki a megye. Elpusztult szinte mindene, könyvei, ruhái, iratai és „bizonyos ideje, hogy más. Isten szerető kegyes emberek által tápláltatom”. A vármegye a nehéz sorsú diákot nem hagyta cserben: ugyan nem nagy összeggel, de mégiscsak kisegítette 6 forint kiutalásával Báthori Gáspárt. Pogány György
