Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-20 / 296. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1993. DECEMBER 20.. HÉTFŐ Magyarország népe méltósággal búcsúzott A koporsó az ágyútalpon a temetőbe érkezett Sütő András beszéde után a gyászolók elénekelték a Bol­dogasszony Anyánk egyházi éneket, majd kezdetét vette az egyházi gyászszertartás, amelyet Bolberitz Pál, a Páz­mány Péter Katolikus Egye­tem Hittudományi Karának dékánja celebrált. A szertar­tás imával és az Örök Atyám énekes zsoltárral kezdődött meg. Ezután Bolberitz Pál Szent Pál apostolnak a keresz­tényekről szóló tanítását idéz­te, majd Szent Lukács Köny­véből olvasott fel. — 1990 kora tavaszán, az első szabad, demokratikus vá­lasztások előestéjén egy új­ságíró megkérdezte Antall Jó­zseftől: mit szólna ahhoz, ha a választásokon győzne a pártja, és felkínálnák neki a miniszterelnöki posztot? An­tall József így válaszolt: aki a választások után a miniszter- elnöki tisztséget elvállalja, az vagy őrült, vagy mártír. An­tall József nem őrült, hanem mártír volt, aki életét fölál­dozta nemzetéért — kezdte szentbeszédét Bolberitz Pál. A címzetes apát ezután azt a napot elevenítette fel, ami­kor a haldokló kormányfő magához hívatta. „Három dol­got szeretnék neked monda­ni: először, eljött a végórám; másodszor, keresztény Ma­gyarországot akartam, mert csak ennek van jövője; har­madszor, szolgáltasd ki ne­kem a szentségeket”. — Ki­szolgáltattam neki a bűnbá­nat szentségét, majd a bete­gek szentségét, megáldoztat- tam, együtt imádkoztam ve­le, ezután azt mondta: „Nagy béke költözött szívembe. Sen­ki iránt gyűlöletet vagy bosz- szúvágyat nem táplálok, min­denkinek megbocsátok” — idézte a kormányfő szavait Bolberitz Pál. A címzetes apát rámutatott: Antall József szavai súlyos szavak, mert az ember a halálos ágyán nem bocsátkozik komolytalan kije­lentésekbe: üzenetének tanú­ságtévő ereje van mindnyá­junk számára. — Antall József bátran szembenézett a halállal, mert bátor ember és bátor politi­kus volt. Bátor volt akkor is, amikor a gyávaság és a csaló­ka kompromisszumok szirén­hangjai csábították, akkor is, amikor a vakmerőség villá­mai cikáztak körülötte — hangoztatta Bolberitz Pál. Ki­jelentette: a miniszterelnök joggal mondta, hogy a keresz­tény Magyarországnak van jövője, mert tudta: a keresz­tény eszmerendszer kétezer éves elveket tartalmaz, ame­lyek nemcsak igazak, hanem működőképesek is. A kor­mányfő a magyarság eszmé­nyéről úgy vélekedett, hogy a több mint ezeréves történel­mi tapasztalat igazolja: a ma­gyarság, ha Szent István szel­lemisége alapján keresztény elvekre és erkölcsi gyakorlat­ra támaszkodik, akkor fenn tud maradni. Antall József fölvette a bűnbánat szentségét, mert alá­zattal vallotta, hogy csak le­vetett saruval járulhatunk a szent igaz Isten ítélőszéke elé. Kérte a betegek szentsé­gét, mert reménye az örök életre irányult, és ő remény­kedett az utolsó pillanatig. Amíg élt, remélt. Megáldo­zott; tanúságtévő módon val­lotta, hogy az örök élet kenye­rével való táplálkozás erő a szenvedésben, és ha saját ál­dozatunkat Krisztus keresztjé­re feszítjük, akkor azok meg­erősödnek, megszentelődnek. Mert ahol igaz áldozat van, ott előbb vagy utóbb, de min­dig új élet fakad. Imádkozott, mert az ember torzó és cson­ka imádság nélkül, mert a lé­lek legmélyebb titkát csak az Istennel tudja megosztani” — folytatta Bolberitz Pál. Hozzátette: Antall József az igazság hű tanúja, tanúságte­vője és vértanúja volt. Joggal mondhatta el magáról Szent Pál szavaival: a jó harcot megharcoltam, a hitet megtar­tottam s most vár rám az igaz élet koronája, miután életpá­lyámat végigfutottam. A szó­nok ezután Ady Endre Illés szekerén című versére utalva, kijelentette: „Illés eljött. Fel- ismertük-e? Illés szelleme ta­nítványába, Elizeus prófétá­ba költözött. A magyarság legnagyobb kérdése most az: jön-e Illés után Elizeus?” Bolberitz Pál végül arra kérte a gyászolókat, hogy együtt könyörögjenek az Is­tenhez, „hogy elhunyt József testvérünket, akit erőtlenség­ben temetünk el, erőben tá­massza fel szentjei között az utolsó napon. Miután megsza­badult a haláltól és elnyerte bűnei bocsánatát, irgalmaz- zon neki az ítéletnapján, fo­gadja vissza atyai szereteté- be, vegye vállára őt a jó pász­tor és élvezze az el nem múló boldogságot, a szentek társa­ságában, az örökkévalóság ki­rályának kíséretében”. Bolbe­ritz Pál ezután megáldotta az elhunyt kormányfő földi ma­radványait, majd a gyászoló tömeggel együtt elmondta a Miatyánkot. Gyászmenet A gyászszertartás után a kor­mányfő koporsóját hat fekete ló vontatta ágyútalpra helyez­ték. Ezután a gyászmenet Chopin Gyászindulójának hangjaira elindult a Kossuth térről a miniszterelnök végső nyughelyére, a Kerepesi te­metőbe. A menet elején a Ma­gyar Honvédség díszalegysé­gei, mögöttük Antall József ágyútalpon fekvő koporsójá­val a Határőrség és a Köztár­sasági Őrezred katonái halad­tak. A koporsót a gyászoló család tagjai, a Magyar De­mokrata Fórum parlamenti frakciójának és országos vá­lasztmányának tagjai, a köz- tisztviselői kar képviselői és a meghívott vendégek kísér­ték. A vendégek után a Kos­suth téri szertartáson részt vevő sok tízezer gyászoló ha­ladt. Az útvonal mentén lakók eleget tettek a gyászszertar­tást rendezők korábbi kérésé­nek és fekete lobogókat he­lyeztek el a házakra. A temetőben Tíz- és tízezer ember kísér­te utolsó útjára a Kerepesi te­mető Nemzeti Pantheonjába Antall Józsefet. A kormányfő koporsóját végső nyughelye, Deák Ferenc mauzóleuma kö­zelében ravatalozták fel. Az elhunyt kormányfő családja, a hazai Közélet személyisé­gei, a külföldről érkezett ven­dégek és a gyászoló polgárok tízezrei közösen imádkoztak Antall József lelki üdvéért. A miniszterelnök sírját Bolbe­ritz Pál címzetes apát, a Páz­mány Péter Katolikus Egye­tem Hittudományi Karának dékánja áldotta meg és mon­dott imádságot. A címzetes apát imája után a hazai és ha­táron túli egyházak vezető képviselői búcsúztak Antall Józseftől. Antall József kormányfő­ként történelmi feladatot vál­lalt, azt, hogy hazánkat békés úton az elnyomásból a sza­badságba vezeti. Arra töreke­dett, hogy az igazi keresz­tény és magyar értékeket megújítsa és megőrizze az egész nemzet számára — je­lentette ki búcsúztatójában Paskai László bíboros, prí­más, esztergomi érsek. A ma­gyar katolikus egyház feje rá­mutatott: „Antall József tud­ta, hogy munkáját nem fogja osztatlan elismerés kísérni, el­lenállással kell szembenéz­nie. A kormányfő nem embe­ri jutalom reményében dolgo­zott hazánk és egyháza sza­badságáért. József testvérünk sírja mellett önmagunkért is imádkozunk. Gondviselő sze- reteteddel maradj mellettünk, adj nekünk olyan vezetőket, akik békében és a te tanítá­sod szellemében vezetik or­szágunkat” — hangoztatta a bíboros. Paskai László bíboros sza­vai után Hegedűs Lóránt re­formátus püspök mondott imádságot az elhunyt kor­mányfő lelki üdvéért. Hege­dűs Lóránt köszönetét mon­dott az Úrnak azért, hogy a miniszterelnök „múlandóság­ban végzett feladatát” Krisz­tus örökkévaló színe előtti fe­lelősséggel hajthatta végre. Leszögezte: Antall József munkálkodása alatt megér­ték; hogy a legállandóbbnak tartott emberi hatalmak meg­Gyászmenet a körúton Erdősi Ágnes és Hancsovszki János felvételei Köszönjük, Judit Esteledik. Kígyózik a sor a Kossuth téren. Türelmesen várjuk, hogy a miniszterelnök ravatalához jussunk. Kik párosával, mások egyedül állnak a sor végére. Amennyi­re lehet, talán ösztönösen, talán az összetartozás okán összehúzódunk. Halk szavak egymáshoz, a mellettünk el- menő ismerősökhöz néma fejbiccentés. Órák telnek az áhítatos araszolásban. A testet belül­ről megmagyarázhatatlan fájdalom szorítja, kívülről az öreg fák ágait is erősen meg-megrázó szél, a szemerkélő' eső' csipkedi Úgy tűnik, egy-egy esőcsepp hosszabban csillog egyikiink-másikunk arcán. Mindenki kitart a némaságban. Gondolataink talán összetalálkoznak a körülöttünk állókéval, közel hoz ben­nünket a rejtőzködő' azonosság, mégis lopva pillantunk egymásra. És ekkor megszólalt az ismerős hang. Judité. Min­denkihez intézte, mégis személyesen szólt nekik, ne­künk, nekem. Szavai a miniszterelnök utolsó óráit, gondolatait, üzenetét közvetítették — a tőle megszokott visszafogottsággal, de érezhető szomorúsággal. És ami­kor kimondta azt, amit már eszünkkel felfogtunk, ami­ért ott gondolatainkba mélyedve araszoltunk a ravatal felé, amikor kimondta a nevet, a könnyek áttörték a szemérem korlátáit. Most már az érzelmeink is eggyé forrtak. Oldódott a belső szorongás, s könnyebbé tette az utat, hogy a kopor­só előtt néhány másodpercre megállva főhajtással bú­csúzzunk Antall Józseftől. Most a könnyeket köszönjük, Judit! Bóla József

Next

/
Oldalképek
Tartalom