Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)
1993-12-18 / 295. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZAG 1993. DECEMBER 18., SZOMBAT A miniszterelnöktől búcsúzik a nemzet (Folytatás az 1. oldalról) A ravatalhoz járultak a magyar egyházi vezetők, köztük Paskai László bíboros, esztergomi érsek. Lerótta kegyeletét számos társadalmi szervezet vezetése, főt hajtott közöttük Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke. A magyar szellemi élet jeles képviselői után a Köztársasági Őrezred tagjai, valamint Antall József személyi testőrei búcsúztak a miniszterelnöktől. Eljöttek az egykori, Toldy gimnáziumi anítványok, és elbúcsúztak azok a volt munkatársak, akikkel a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban dolgozott együtt Antall József. Ezt követően a Magyar- országon működő mintegy nyolcvan nagykövetség és misszió vezetője, illetve képviselője — Angelo Acerbi apostoli nunciussal, a diplomáciai testület doyenjével az élen — tisztelgett Antall József ravatalánál. A környező országok külképviseleteinek vezetői mellett végső búcsút vett a magyar kormányfőtől többek között Charles Thomas, az Amerikai Egyesült Államok; Ivan Aboi- mov, az Oroszországi Föderáció és David Kraus, Izrael nagykövete, valamint Hans Beck, az Európai Közösségek Bizottságának magyarországi nagykövete. A déli órákra szinte teljesen ellepte a Kossuth teret a részvétnyilvánításra egybegyűlt polgárok tömege. Röviddel 12 óra után megnyílt a Parlament kapuja az ország lakossága előtt, hogy a ravatalnál végső búcsút vehessen az első szabadon választott Országgyűlés kormányának miniszter- elnökétől. Ä gyászolók, mielőtt felhaladtak a Kupola- csarnokba vezető, piros szőnyeggel borított főlépcsőn, bejegyezhették nevüket a tiszteletadók könyvébe. Majd Antall József végakaratát követve koszorú helyett egy-egy szál virágot helyeztek el a ravatal mellett. Emlékezetes, hogy a kormányfő úgy kívánta: tisztelői azt az összeget, amit koszorúra szántak volna, juttassák el a Batthyány Lajos Alapítvány számlájára. Az adományokat a kuratórium jótékony célokra fordítja. Távozáskor a gyászolók emléklapot vehettek át, amelyen Antall József arcképe alatt egy idézet áll az 1990. őszi taxisblokád idején, első kórházi kezelése idején adott emlékezetes nyilatkozatából: „Én szolgálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.” A parlamenti búcsúztatást követően ma helyezik végső nyughelyére Antall József kormányfőt a Kerepesi temetőben, a Deák-mauzóleum közelében. — Ezt megelőzően reggel gyászmisét tartanak a Du- na-parti Piarista Kápolnában az elhunyt miniszterelnök családja és szűkebb baráti köre jelenlétében; Tíz órától a Magyar Demokrata Fórum tisztségviselői és a párt parlamenti képviselő- csoportjának tagjai tisztelegnek Antall József ravatalánál, az Országgyűlés Kupolacsarnokában. A külföldi delegációk kondoleálá- sát 11 órától fogadja a koporsó mellett a kormányfő 'tin szolgálok, és tiddig szolgálok. umi)> a nemzetnek haszna van belőle. • Teszem, amíg tudom." /Dr. AntelUtWí; Dr. Antall József, n Magyar Küzlánsosiű’ min isztei elnöke ravauláitál lett ttSZtcICLuííb. ci nlckcro. 1993. december 17. családja, valamint Boross Péter ügyvezető miniszter- elnök és Lezsák Sándor, az MDF ügyvezető elnöke. A gyászszertartás déli 12 órakor veszi kezdetét, amikor a harangszóra elhelyezik Antall József koporsóját a Kossuth téren, a Parlament homlokzatánál felállított ravatalon. A Flimnusz elhangzása után Szabad György, az Országgyűlés elnöke, majd a világ magyarsága nevében Sütő András író búcsúzik a miniszterelnöktől. Az egyházi szertartást követően megindul a gyászmenet a Kossuth térről a Kerepesi temetőbe, ahol a Nemzeti Panteonban kerül sor a gyászszertartásra. A sír beszentelése után helyezik végső nyugalomra Antall József földi maradványait. DOKUMENTUM Antall József portréjához Az elhunyt miniszterelnök portréja sokunk .számára csak most, a gyász napjaiban kezd teljesebbé válni. Akik közelről ismerték, s ma beavatnak minket a hozzá fűződő személyes emlékeikbe, nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy Antall Józsefben ne csupán a politikust, az államférfit lássuk, hanem azt a tisztességes magyar értelmiségit, humanistát, aki valójában volt. Politikusként, miniszterelnökként az érdeklődés középpontjában állt, s érthető, hogy személyével kapcsolatban sokféle mendemonda, olykor nem kifejezetten jóhiszemű vélekedés is hangot kapott. Politikusi helyzetéből is adódott, hogy nem volt könnyen megközelíthető a magánemberek számára, s mi tagadás, a hazai sajtó jelentős része sem tudta megteremteni az alkalmas légkört arra, hogy személyét közelebb hozza azokhoz, akikért haláláig fáradozott. Minap tudomást szereztünk egy tizenkilenc évvel ezelőtt írt leveléről, amelyet Hajas József agrármérnök özvegyének küldött. Az elhunyt barátról megfogalmazott részvétteljes méltatás beszédesen árulkodik neveltetéséről, világnézetéről, emberi tartásáról. Hisszük, hogy e levél közreadásával még hitelesebb, árnyaltabb lesz az a kép, amit Antall Józsefről őrzünk magunkban. (bánó) * Budapest, 1974. december 14. Mélyen tisztelt Asszonyom! Engedje meg, hogy a temetésről jövet írásban is kifejezzem részvétemet. Tudom, hogy azokban a szörnyű percekben — most veszítettem el én is az édesapámat — fel sem fogja az ember a részvételeik szavait. A veszteség és a hirtelen búcsú nagyon fájdalmas volt — szinte nem akartam hinni, amikor értesültem róla. Bár az utóbbi időben ritkábban találkoztunk, sokszor emlegettem — furcsa módon — éppen a halála napján beszéltünk róla és méltattam egy társaságban, mint a legnagyobb éló' magyar agrárpolitikust (ezt élete tudatában és nem a nekrológok túlzásával gondoltam), akitói a történelem elsikkasztotta a gyakorlati irányítás lehetőségét. Valahogy hihetetlen, hogy milyen gyorsan múlik az idő'. Eszembe jutott a kórházi látogatásom, amikor a kitelepítés utáni időben súlyos állapotba került. Akkor is hajlott a búcsúzásra — de akkor elvicceltük és két évtized alkotómunka következhetett még. Mindig emlékezetesek az esti belvárosi sétáink, amit sohasem kellett megbeszélni előre, megtaláltuk egymást a Váci utcában vagy a Kígyó utcában. Belvárosi lakásainkból mindketten elköltözve — ezt hiányoltuk legjobban (örültem, amikor ó' is ezt mondta). Sétáink, „politizálásaink”pótolták — amennyire lehet — a parlamentet és mondjuk az Országos vagy a Nemzeti Kaszinót is. Szeretném, ha a fiúk is tudnák, erről biztos nem beszélt: sokan tartották egy meghatározott történelmi pillanatban is fontos embernek. Tizennyolc esztendővel ezelőtt — nem ajánlkozott — de feljegyezték, mint földművelésügyi államtitkárt, akiből elóbb-utóbb miniszter lehet. Szerencsére ez nem került elő, mert ártatlanul került volna súlyos helyzetbe. De kis országoknak egy elitje és egy csőcseléke van. Hát ő a számon tartott elithez tartozott, amelynek tagjai így vagy úgy mindig előtérbe kerülnek. Széles körű irodalmi munkássága az elsikkasztott gyakorlati irányító fájdalomdíja volt. Sokszor mondta: írni kell, hadd lássa az utókor, hogy voltak, akik másra is jók lettek volna. Ebben vezette le tett- és alkotóvágyát. Mindenképpen szerencse, mert legalább írásban megmaradt a szelleme. De akik közel álltak hozzá, tudták: ez másodlagos az igazi és jogos ambíciójában ami már hivatás volt. Örülök, hogy ismertem és burátoknak tekintettük egymást. Őrzöm dedikált könyveit, amit azzal is „megháláltam”, hogy több szaklapban ismertettem óikét (bár a szakmánk csak — legyek nagyképű — magasabb szinten találkozott egymással). Végül pedig az is jólesett, hogy nem egy munkája születése közben is beszélgettünk róla, élvezhettem a megformálódás folyamatát is. Só't a „Bőség vagy ínség”-ben a címben is részem volt. Először az „éhínség”címet akarta adni, nyelvészkedéssel „győztem meg”a bó' (nemzetségfó', gazdag) és az in (=szolga) ó'smagyar szavak nagyszerű ellentétéről stb. Még egyszer részvétemet fejezem ki, kérem, a fiúknak is tolmácsolni. Ingyenek nagyon büszkék az apjukra, aki a nagy képességű és sokra hivatott emberek sorába tartozott. Rendelkezett a legyőzhetetlenség, az újrakezdés képességével, aki nem omlott össze, ha céljai nem sikerültek, hanem átcsoportosította erőit, és más területen újra tudott alkotni. Akik nem értették meg, néha sérelmezték, ezt a nagy belső' vívódást, a belső' hivatással való viaskodást nem értették. De nekik tudni kell. Megnyugvást kívánva, kézcsókkal Antall József U. i.: Édesapjára is szeretettel emlékezem, akivel néhány alkalommal rokonaimnál, Korompayéknál találkoztam.
