Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-18 / 295. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZAG 1993. DECEMBER 18., SZOMBAT A miniszterelnöktől búcsúzik a nemzet (Folytatás az 1. oldalról) A ravatalhoz járultak a magyar egyházi vezetők, köztük Paskai László bíbo­ros, esztergomi érsek. Le­rótta kegyeletét számos tár­sadalmi szervezet vezeté­se, főt hajtott közöttük Nagy Sándor, az MSZOSZ elnöke. A magyar szellemi élet jeles képviselői után a Köztársasági Őrezred tag­jai, valamint Antall József személyi testőrei búcsúz­tak a miniszterelnöktől. El­jöttek az egykori, Toldy gimnáziumi anítványok, és elbúcsúztak azok a volt munkatársak, akikkel a Semmelweis Orvostörténe­ti Múzeumban dolgozott együtt Antall József. Ezt követően a Magyar- országon működő mintegy nyolcvan nagykövetség és misszió vezetője, illetve képviselője — Angelo Acerbi apostoli nunciussal, a diplomáciai testület doyenjével az élen — tisz­telgett Antall József ravata­lánál. A környező orszá­gok külképviseleteinek ve­zetői mellett végső búcsút vett a magyar kormányfő­től többek között Charles Thomas, az Amerikai Egye­sült Államok; Ivan Aboi- mov, az Oroszországi Föde­ráció és David Kraus, Izra­el nagykövete, valamint Hans Beck, az Európai Kö­zösségek Bizottságának ma­gyarországi nagykövete. A déli órákra szinte telje­sen ellepte a Kossuth teret a részvétnyilvánításra egy­begyűlt polgárok tömege. Röviddel 12 óra után meg­nyílt a Parlament kapuja az ország lakossága előtt, hogy a ravatalnál végső bú­csút vehessen az első szaba­don választott Országgyű­lés kormányának miniszter- elnökétől. Ä gyászolók, mi­előtt felhaladtak a Kupola- csarnokba vezető, piros szőnyeggel borított főlép­csőn, bejegyezhették nevü­ket a tiszteletadók könyvé­be. Majd Antall József vég­akaratát követve koszorú helyett egy-egy szál virá­got helyeztek el a ravatal mellett. Emlékezetes, hogy a kormányfő úgy kívánta: tisztelői azt az összeget, amit koszorúra szántak vol­na, juttassák el a Bat­thyány Lajos Alapítvány számlájára. Az adományo­kat a kuratórium jótékony célokra fordítja. Távozáskor a gyászolók emléklapot vehettek át, amelyen Antall József arc­képe alatt egy idézet áll az 1990. őszi taxisblokád ide­jén, első kórházi kezelése idején adott emlékezetes nyilatkozatából: „Én szol­gálok, és addig szolgálok, amíg a nemzetnek haszna van belőle. Teszem, amíg tudom.” A parlamenti búcsúzta­tást követően ma helyezik végső nyughelyére Antall József kormányfőt a Kere­pesi temetőben, a Deák-ma­uzóleum közelében. — Ezt megelőzően reggel gyászmisét tartanak a Du- na-parti Piarista Kápolná­ban az elhunyt miniszterel­nök családja és szűkebb ba­ráti köre jelenlétében; Tíz órától a Magyar Demokra­ta Fórum tisztségviselői és a párt parlamenti képviselő- csoportjának tagjai tiszte­legnek Antall József ravata­lánál, az Országgyűlés Ku­polacsarnokában. A külföl­di delegációk kondoleálá- sát 11 órától fogadja a ko­porsó mellett a kormányfő 'tin szolgálok, és tiddig szolgálok. umi)> a nemzetnek haszna van belőle. • Teszem, amíg tudom." /Dr. AntelUtWí; Dr. Antall József, n Magyar Küzlánsosiű’ min isztei elnöke ravauláitál lett ttSZtcICLuííb. ci nlckcro. 1993. december 17. családja, valamint Boross Péter ügyvezető miniszter- elnök és Lezsák Sándor, az MDF ügyvezető elnöke. A gyászszertartás déli 12 órakor veszi kezdetét, ami­kor a harangszóra elhelyezik Antall József koporsóját a Kossuth téren, a Parlament homlokzatánál felállított ra­vatalon. A Flimnusz elhang­zása után Szabad György, az Országgyűlés elnöke, majd a világ magyarsága nevében Sütő András író búcsúzik a miniszterelnöktől. Az egyhá­zi szertartást követően meg­indul a gyászmenet a Kos­suth térről a Kerepesi temető­be, ahol a Nemzeti Panteon­ban kerül sor a gyászszertar­tásra. A sír beszentelése után helyezik végső nyugalomra Antall József földi maradvá­nyait. DOKUMENTUM Antall József portréjához Az elhunyt miniszterelnök portréja sokunk .számára csak most, a gyász napjaiban kezd teljesebbé válni. Akik közelről ismerték, s ma beavatnak minket a hozzá fű­ződő személyes emlékeikbe, nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy Antall Józsefben ne csupán a politikust, az államférfit lássuk, hanem azt a tisztességes magyar értelmiségit, humanis­tát, aki valójában volt. Politikusként, miniszterelnökként az érdeklődés középpont­jában állt, s érthető, hogy személyével kapcsolatban sokféle mendemonda, olykor nem kifejezetten jóhiszemű vélekedés is hangot kapott. Politikusi helyzetéből is adódott, hogy nem volt könnyen megközelíthető a magánemberek számára, s mi tagadás, a hazai sajtó jelentős része sem tudta megteremteni az alkalmas légkört arra, hogy személyét közelebb hozza azok­hoz, akikért haláláig fáradozott. Minap tudomást szereztünk egy tizenkilenc évvel ezelőtt írt leveléről, amelyet Hajas József agrármérnök özvegyének kül­dött. Az elhunyt barátról megfogalmazott részvétteljes mélta­tás beszédesen árulkodik neveltetéséről, világnézetéről, embe­ri tartásáról. Hisszük, hogy e levél közreadásával még hitelesebb, árnyal­tabb lesz az a kép, amit Antall Józsefről őrzünk ma­gunkban. (bánó) * Budapest, 1974. december 14. Mélyen tisztelt Asszonyom! Engedje meg, hogy a temetésről jövet írásban is kifejez­zem részvétemet. Tudom, hogy azokban a szörnyű percekben — most veszítettem el én is az édesapámat — fel sem fogja az ember a részvételeik szavait. A veszteség és a hirtelen búcsú nagyon fájdalmas volt — szinte nem akartam hinni, amikor értesültem róla. Bár az utóbbi időben ritkábban találkoztunk, sokszor emlegettem — furcsa módon — éppen a halála napján beszéltünk róla és méltattam egy társaságban, mint a legnagyobb éló' magyar agrárpolitikust (ezt élete tudatában és nem a nekrológok túl­zásával gondoltam), akitói a történelem elsikkasztotta a gya­korlati irányítás lehetőségét. Valahogy hihetetlen, hogy milyen gyorsan múlik az idő'. Eszembe jutott a kórházi látogatásom, amikor a kitelepítés utáni időben súlyos állapotba került. Akkor is hajlott a bú­csúzásra — de akkor elvicceltük és két évtized alkotómunka következhetett még. Mindig emlékezetesek az esti belvárosi sétáink, amit sohasem kellett megbeszélni előre, megtaláltuk egymást a Váci utcában vagy a Kígyó utcában. Belvárosi la­kásainkból mindketten elköltözve — ezt hiányoltuk legjob­ban (örültem, amikor ó' is ezt mondta). Sétáink, „politizálásaink”pótolták — amennyire lehet — a parlamentet és mondjuk az Országos vagy a Nemzeti Kaszi­nót is. Szeretném, ha a fiúk is tudnák, erről biztos nem be­szélt: sokan tartották egy meghatározott történelmi pillanat­ban is fontos embernek. Tizennyolc esztendővel ezelőtt — nem ajánlkozott — de feljegyezték, mint földművelésügyi ál­lamtitkárt, akiből elóbb-utóbb miniszter lehet. Szerencsére ez nem került elő, mert ártatlanul került volna súlyos helyzet­be. De kis országoknak egy elitje és egy csőcseléke van. Hát ő a számon tartott elithez tartozott, amelynek tagjai így vagy úgy mindig előtérbe kerülnek. Széles körű irodalmi munkás­sága az elsikkasztott gyakorlati irányító fájdalomdíja volt. Sokszor mondta: írni kell, hadd lássa az utókor, hogy voltak, akik másra is jók lettek volna. Ebben vezette le tett- és alkotó­vágyát. Mindenképpen szerencse, mert legalább írásban meg­maradt a szelleme. De akik közel álltak hozzá, tudták: ez má­sodlagos az igazi és jogos ambíciójában ami már hivatás volt. Örülök, hogy ismertem és burátoknak tekintettük egy­mást. Őrzöm dedikált könyveit, amit azzal is „megháláltam”, hogy több szaklapban ismertettem óikét (bár a szakmánk csak — legyek nagyképű — magasabb szinten találkozott egymással). Végül pedig az is jólesett, hogy nem egy munká­ja születése közben is beszélgettünk róla, élvezhettem a meg­formálódás folyamatát is. Só't a „Bőség vagy ínség”-ben a címben is részem volt. Először az „éhínség”címet akarta ad­ni, nyelvészkedéssel „győztem meg”a bó' (nemzetségfó', gaz­dag) és az in (=szolga) ó'smagyar szavak nagyszerű ellentété­ről stb. Még egyszer részvétemet fejezem ki, kérem, a fiúknak is tolmácsolni. Ingyenek nagyon büszkék az apjukra, aki a nagy képességű és sokra hivatott emberek sorába tartozott. Rendelkezett a legyőzhetetlenség, az újrakezdés képességé­vel, aki nem omlott össze, ha céljai nem sikerültek, hanem át­csoportosította erőit, és más területen újra tudott alkotni. Akik nem értették meg, néha sérelmezték, ezt a nagy belső' ví­vódást, a belső' hivatással való viaskodást nem értették. De nekik tudni kell. Megnyugvást kívánva, kézcsókkal Antall József U. i.: Édesapjára is szeretettel emlékezem, akivel néhány alkalommal rokonaimnál, Korompayéknál találkoztam.

Next

/
Oldalképek
Tartalom