Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-10 / 288. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. DECEMBER 10., PÉNTEK Nagy ház, kis nyugalom Két évforduló a könyvespolcok között Mindig ott keletkeztek először könyvtárak, ahol pezsgő szelle­mi élet bontakozott ki. Ez a megállapítás, amely Biczák Pé­ter megyei könyvtárigazgató­tól származik, az alig három­ezer lélekszámú Szobra is ér­vényes. Művelődéstörténeti do­kumentumok szerint itt már a múlt század végén kaszinók, társaságok jöttek létre, magán- könyvtárakba gyűltek a köny­vek. A közkönyvtárak idén két kerek évfordulót, a kilenc­venediket és a negyvenediket ünnepük Szobon az esztendő utolsó hónapjában. A kettős ünnepről tudomá­nyos tanácskozáson kaphattak bővebb felvilágosítást az erre az alkalomra meghívott vendé­gek, akiket Remitzky Zoltán polgármester köszöntött. Emlé­keztetett arra, hogy az 1903-ban alapított első köz­könyvtár megnyitása a polgári kultúra kialakulásának fontos része volt. Ma az új polgároso­dás elkezdődhet a kultúrában is. Szob, az első világháború utáni békekötésig Hont megyé­hez tartozott, járási székhely volt. A később határon túlra került Ipolyság lett a megye- székhely, melynek közvetítésé­vel a Duna-parti kis település bekerült a Felvidék szellemi áramlatába. Kultúrája, hagyo­mányai megegyeznek az Ipoly túlpartján élőkével. Nem vélet­len, hogy eredményes, közös kutatómunka kezdődött mind­két oldalon a néprajzi, népmű­vészeti értékek feltárására, publikálására. A nemrég megjelent Bör­zsönyvidék című kiadvány szerzői között olvashatjuk pél­dául az ipolysági író, Csáky Károly munkáit és a néprajzot kiválóan művelő Hála József írásait. Nem volt véletlen, hogy az ipolysági önkormány­zat népes küldöttségével együtt őket is meghívták a ta­nácskozásra, melyet író-olva­só találkozó követett, s ahol az említetteken kívül a könyv má­sik két szerzője, Zomborka Márta (a váci Tragor Ignácz Múzeum vezetője) és Mándli könyvtár működött a községi Gyula (a szobi Érdy János fiúiskolában, a szobi kaszinó- Könyvtár és Információs Köz- ban, az egyesületekben, a laza­pont igazgatója) is jelen volt. rista rendházban, ám ezek el- Az ezt megelőző tudomá- pusztultak a háború és a politi- nyos tanácskozáson először kai változások viharaiban. Az Mándli Gyula tekintette át a első nyilvános közkönyvtárat község művelődéstörténeté- 1903-ban 172 kötettel alapítot- nek a könyvtár létrejöttét érin- ták meg a Magyar Királyi Kul- tő fejezetét. Ilyen vonatkozás- tuszminisztérium támogatásá­ban kiemelkedő szerepet ját- val, ahol hetenként egyszer a szott az a Luczenbacher csa- jegyző kölcsönzött. A főleg Érdy János kónyomatos „portréja” Iád, amely a török kor végén Németalföldről települt Szob­ra, fellendítve annak gazdasá­gi életét, s amely család há­rom gőzöse először közleke­dett magyar lobogó alatt a Du­nán. Luczenbacher Pálnak az 1880-as években két és fél ezer kötetes családi könyvtára volt. Egészen 1980-ig állt a Malomkertben az a könyvtár­nak épített ház, melynek hom­lokzatára ezt írták: „Nagy ház, kis nyugalom”. A század első felében földművelési, gazdálkodási is­mereteket közvetítő állomány hamarosan szépirodalmi köte­tekkel egészült ki. Weisz Gábor, aki ma a váci Katona Lajos nevét viselő vá­rosi könyvtár igazgatója, 1957-től hosszú időn keresztül a szobi járási könyvtár igazga­tója volt. Rövid előadásában ezt a korszakot tekintette át. A népkönyvtári mozgalom első évében, amikor újraterem­tik a helyi könyvtárat, még Karkos Pálné volt az igazgató. Rögös utat kellett megtenni, akkor és őt követően, kis alap- területű helyiségekben kezdve a munkát. Sokszor költözni, amíg végre módszertani köz­ponttá is vált az intézmény. A Börzsöny- és Ipoly-vidék könyvtárhálózatát is szervez­hette a maroknyi szakember- gárda, melyet a járási elöljáró­ság saját alkalmazottainak te­kintett, más feladatokkal is megbízott. Ez számunkra már csak tör­ténelem — mondhatta ezután Biczák Péter, aki Pest megye könyvtárairól tartott előadást. Mándli Gyula a jelenről is be­szélt. Megyénk lakosságának 25 százaléka kölcsönzi a köny­veket — tudttik meg. A kézi- könyvtári, közhasznú, közis­mereti állományon kívül hely- történeti dokumentumokat is gyűjtenek, videotárat létesítet­tek, a munkában számítógépe­ket alkalmaznak. Az anyagi alapok erősítése érdekében könyvtárpártoló részvényjegye­ket bocsájtottak ki. Az otthonos olvasótermek­ben visszacsengtek bennünk Vörösmarty Mihály („Gondo­latok a könyvtárban” című) versének nagyon ide illő sorai, melyet a megnyitón mondott el Péter Pál. Az is igaz, amit a könyvtá­rakról mindenütt szeretnénk el­mondani: ez itt a község szelle­mi központja, dolgozószobája. Az intézmény önkormány­zati határozattal kapta új nevét 1990-ben Érdy Jánosról, aki a Luczenbacher-család szegé­nyebb ágából származott. Az MTA tagja volt, az Akadémia éremgyűjteményének, majd a Nemzeti Múzeum régiségtárá­nak őre, 1848-ban III. Béla ki­rály és felesége síijának meg­találója, sok tudományos ered­ménye mellett például a legna­gyobb prédikáció és legenda­gyűjteménynek tartott Érdy kódex ismertetője. 1796— 1869-ig élt. Hátha a nevét vise­lő intézmény a névadó hírne­véhez méltóan, hosszú életű lesz. Kovács T. István A veresegyházi vegyeskart irányította Lisznyay Szabó Gábor-emlékkoncert Lisznyay Szabó Gábor zene­szerző születésének nyolcva­nadik évfordulóján rendez­vénysorozatot szervezett a Magyar Zenei Kamara, a Ma­gyar Alkotóművészek Orszá­gos Egyesülete zenei tagoza­ta és Veresegyház nagykö­zség, ahol a művész mintegy évtizeden keresztül végezte szervezői és zeneszerzői mun­káját. Ennek a sorozatnak az első hangversenyére decem­ber első vasárnapján adventi programként került sor a ve­resegyházi katolikus temp­lomban, ahol szép számú kö­zönség hallgathatta Pásztor Béla polgármester bevezető­jét és Tardy László műsorve­zetőnek a zeneszerző pályáját vázoló ismertetését. Lisznyay Szabó Gábor 1913. december 18-án szüle­tett; tizenhárom évesen már mise komponálásával próbál­kozott. A zenei — ezen belül az egyházzenei — pályát vá­lasztotta; 1935-ben Siklós és Harmat keze alatt a Zenemű­vészeti? Főiskolán diplomá­zott. Dohnányi Emó' irányítá­sa alatt 1937-ben zeneszerzői oklevelet kap, ezt követően — 1940-ig a Budai Zeneaka­démián, 1942-től a Nemzeti Zenedénél dolgozott. Később a Zeneakadéma tanáraként a Budai Dalárdát, a MÁVAG Acélhang férfikart is vezette. Két évet töltött Belgiumban és lett a gregorián művészet elkötelezettje. Mint a terézvá­rosi templom orgonistája ki­tűnt egyházzenei improvizá­cióival, ezt azonban a hivata­los egyházzenei körök nem nézték jó szemmel, elzárkóz­tak előle. 1950—71 között a Do­hány utcai izraelita főtemp­lom orgonistája. Munkássá­gát mindenkor mély hit és tu­datos vallásosság jellemezte — felekezeti hovatartozástól függetlenül. Veresegyházon Lisznyay Szabó Gábor szervezte meg a vegyeskart, ennek irányítója egy évtizeden át. A tiszteleté­re ötévenként megrendezen­dő ünnepségek lebonyolításá­ban Veresegyház 1988 óta vesz részt. A helyi zeneiskola pedig ez év szeptemberétől a nevét felvette. A veresegyházi műsor a művész életpályáját követte: a Bethlen Gábor-ünnepségre 1980-ban írt „Bethlen kantá­táival kezdődött, amit a Rá­day Kollégium Kórusa adott elő Repkényi Anija vezényle­tével. „O, jöjj el, Messiá­sunk! ” — énekelte Basky Ist­ván orgonaművész előadásá­ban. Két preludim után Ko­loss Krisztina Lisznyay „Ősz” című szerzeményét ját­szotta gordonkán — két más énekszámmal, „Pangue lin­gua” és „La Madonna á Mi­diivel együtt. A baptista egyház ifjúsági énekkara és kamaraegyüttese (30 tagú) Lisznyay egyházi énekeiből mutatott be néhá­nyat; tételek hangoztak el — a tanító célzattal írt — „Kis kamarazene sorozafi’-ból, Ko­vács István vezényletével. A helyi Cantemus kórus — Vadász Agnes vezetésével —, a „Jövendölés a Messiásról” és a „Puer natus” című művek­kel szerepelt. Végezetül Far­kas József plébános zárószava­iban méltatta az ének és zene felemelő, adventi szerepét. December 15-én a Zeneaka­démián kerül sor újabb Lisz- nyay-emlékhangversenyre. F. M. A gödöllői színpadon Hölgy, kaméliák nélkül A Miskolci Nemzeti Szín­házban bemutatott „Hölgy, kaméliák nélkül” című Zsó- tér Sándor által rendezett előadást megelőzte a híre: jókora botrányt kavart Mis­kolcon. Tanárok háborodtak fel, tiltották el diákjaikat at­tól, hogy megtekintsék. Most Gödöllőn, a stúdió- színházak találkozóján látva az előadást, megállapíthat­juk: valóban néni diákoknak való. De egyáltalán nem azért, mert jeleneteiben sze­relmi aktusokat imitálnak — hiszen láthatnak ennél sokkal „különbeket” filmen, televízióban —, hanem mert bizonyos élettapasztalat, bi­zonyos megszenvedettség nélkül aligha érthető, hogy miről szól az előadás. Zsótér Sándor ifjabb Ale­xander Dumas „A kaméliás hölgy” és Thomas Mann „Varázshegy” című regényé­ből, Arthur Rimbaud levelei­ből állította össze a színpadi szöveget. Részletek hangza­nak el Bach „Máté passió”- jából, Puccini „Manón Les- caut” és Verdi „Traviáta” című operájából. S miközben hallgatjuk e magasztos irodalmat, e ma­gasztos zenét, láthatjuk vá­gyaink vezérelte cselekede­teinket, fájdalmainkból ere­dő szenvedéseinket. „Átjárt a vágy” kezdődik a híres ária, s a vágy tárgyaként szép szemekről, bájos moso­lyokról, illatos hajakról ol­vashatunk romantikus regé­nyekben. Olcsó lenne csak azt megmutatni: másra megy ám ki a játék. Zsótér Sándor ennél sokkal igazab- bat, sokkal mélyebbet igyek­szik bizonyítani. „A test hogy meggyötörheti az em­bert”, mondják a színpadon. És azt: „test-szerelem-ha- lál”. A szépség múlandó. A szerelem időszaka rövid. Romiunk, elmúlunk, meg­semmisülünk, elrohadunk. Minek az értelem, minek a képesség, ha úgyis az törté­nik, amit a test „akar”? Ha enni kell, ha mindenféle föl­di javakra van szükségünk. Ezért eladók vagyunk. Pén­zért mindenre kaphatók. Akinek pénze van, megvehe­ti a szépségünket, a szerel­münket. Ideig-óráig meg­hosszabbítja vele a saját éle­tét. S megrövidítheti a mién­ket. A főszereplő Kuna Ká­roly kortalan, nemtelen. Hol vevő, hol a vétel tárgya. Cél­ratörő és akarattalan. Király és roncs. Két partnere — kiknek neve sajnos nem de­rül ki a színlapról vele szemben valami állatit kép­visel. Egy azt, ami neki kell, gondolkodás nélkül elraga­dó testes férfi. Egy dús ido­mait buján körbehordozó hölgy. Megjelenésükkel, vi­selkedésükkel ellentétes, amit hallunk tőlük: szárnya­ló operaáriák. Passió. (nádudvari) Egry a Piktúrában Leghíresebb művei, a balato­ni hangulat lírai tolmácso- lói, Badacsonytomajban lát­hatók. Élete második felét, több mint harminc eszten­dőt töltött itt, műterme, lakó­háza ma emlékmúzeum. Egry Józseftől van szó, aki­nek korai képeiből — ma­gángyűjteményből szárma­zó darabokból — rendezett kamarakiállítást a Piktúra Galéria. Szálai Zoltán festőmű­vész Egryhez fűződő barát­ságát, tomaji találkozásaikat idézte fel megnyitóbeszédé­ben, Bakonyi Péter újságíró pedig arról szólt, milyen fontosak a gyökerek, az első próbálkozások. Meghatározó volt az első ecsetvonás, az első fest­mény Egry pályáján is, s a kiállítás tükrözi azt a folya­matot, amelynek során a Mester leghíresebb festmé­nyeiig eljutott. Portrékat, táj­képeket, enteriőröket látha­tunk, s nem hiányzik a mun­ka ábrázolása sem. A kiállí­tott képek egy része Párizs­ban és Münchenben készült -— Gulácsy, Rippl-Rónai ha­tása még érződik rajtuk. Az 1915-ös „Leányfalui táj” nyitás a színek felé. Van a Egry „leányfalui táj”-a tárlaton egy kis csónakot áb­rázoló kép is — e két mű sejtetni engedi a nagy Egryt. A képek cím nélkül kerül­tek a falra — észrevételezte egy látogató. A művész rit­kán adott címet, az utólagos „keresztelő” nem lenne hite­les. Egry azt mondaná, hogy megette a fene a „dol­got” (képeit nevezte így), ha csak a címe tudja elmon­dani, miről is szól. Ezek a művek önmagukért beszél­nek. Kopasz János

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom