Pest Megyei Hírlap, 1993. december (37. évfolyam, 280-305. szám)

1993-12-08 / 286. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP GAZDASAG 1993. DECEMBER 8., SZERDA Körkép az őszi vetésekről Több lesz a kenyérgabona Bekapcsolási csúcs a Tigáz Rt.-nél Magasra szökött a gázláz A Tigáz Rt. dolgozóival ezekben a napokban legfeljebb a Mikulás vehette fel a versenyt. A gödöllői üzemigazgató­ság területén 78 szakembernek tízezer lakás bekapcsolá­sát kell elvégeznie az utolsó negyedévben. Szendy Pál igaz­gató a lapunknak adott interjúban azt is elmondta, hogy szilveszterre Pest megye településeinek több mint felére el­jut a földgáz, s a részvénytársaság — történetében először — tíz évre szóló földgázszállítási szerződést kötött a Mól Rt.-vel. (Folytatás az 1. oldalról) Az agrárszakemberek egyébként üdvözlik a gabona- termesztés támogatására ho- zott kormányintézkedést, ezen belül azt a feltételt, hogy a támogatást jó minőségű, azaz fémzárolt vetőmag fel- használásához kötötték. Változatlanul súlyos gon­dot okoz viszont — mind a magángazdálkodók, mind a nagyüzemi gazdaságok köré­ben a pénzhiány, a hitelhez ju­tás nehézkessége. Ez, ha nem is döntően, de jelentősen ve­szélyezteti a megtermelt gabo­na jó minőségét. Tovább-csök- kent ugyanis a nagyüzemek­ben a tápanyag-utánpótláshoz szükséges műtrágyák mennyi­sége, az egyéni termelőknél pedig részben a szakszerűség hiánya, részben a vegyszerek ára miatt a megfelelő növény- védelem maradt el, aminek kö­vetkezményeként az őszi veté­sekben már a kártevők fellépé­sének jelei is mutatkoztak. Pest megyében a tavalyihoz hasonlóan az idén ősszel is hozzávetőleg 70 ezer hektá­ron vetettek gabonát a gazda­ságok, ami azt jelenti, hogy nem csökkent a termelési kedv. Ezt e megyében is segí­tette a hektáronkénti 1500 fo­rintos támogatás, amiből a gazdáknak, ha szűkösen is, de futotta vetőmagra, üzem­anyagköltségre. Ebben a me­gyében az válik mind általáno­sabb gyakorlattá, hogy az üze­mek megszüntetett gépműhe­lyeinek traktorosai önálló kisi­pari engedéllyel vállalkoznak a földek felszántására, beveté­sére. Ez az új szolgáltatás az egyelőre géppel nem rendelke­ző új földtulajdonosokat segíti. Jász-Nagykun-Szolnok me­gyében őszi búzát az idén 110 ezer hektáron vetettek, a tava­lyinál mintegy ötezer hektár­ral nagyobb területen. A leg­utóbbi állapotfelméréskor a kenyérnek való 70 százaléka minősült jónak. Más gabonafé­lék közül az őszi árpa körülbe­lül húszezer hektáron, a tritiká- lé ötezer hektáron került a földbe. Az évek óta stabil ve­tésszerkezetben lényegi válto­zás az idén ősszel sem történt ebben a megyében. Bács-Kiskunban a megye két nagy tájegységén az elté­rő adottságokból következő­en is más helyzet alakult ki. A gabonatermesztésben ko­rábban döntő részarányt jelen­tő mezőgazdasági szövetkeze­tek közül a kiskunságiak a bú­zát a tavalyi területnek csak 79 százalékán vetették el, a bácskaiak viszont csaknem tíz százalékkal növelték a búza vetésterületét. A szövet­ség munkatársainak tapaszta­latai szerint a megyében bár az idén rendkívüli mértékben megcsappant a nagyüzemi szántóterület, összességében mégsem kisebbedett, sőt nö­vekedett a kenyér- és takar­mánygabona vetésterülete. A Bácskában és a Duna mellék­én árpából az előző évinél 6 százalékkal, a Kiskunságban pedig több mint felével keve­sebb került a földbe. Ez utób­bi, homokos vidéken viszont mintegy harminc százalékkal növekedett az inkább takar­mányozásra szánt rozs és triti- kálé együttes területe, annak következtében, hogy míg Bácskában nagy mértékben csökkent az állatállomány, a kiskunsági gazdák jószágtar­tó kedve viszont kevébé. A kárpótlással vagy a részarány­tulajdon kiadásával földhöz jutott gazdák közül sokan kezdtek hozzá gabonafélék termesztéséhez. Nekik egyéb­ként a szükséges gépimunkák elvégzéséhez nemcsak a köze­lükben lévő nagyüzemek nyújtottak segítséget, de a me­gyei földművelésügyi hivatal is aktívan szervezte az ilyen jellegű gondok megoldását, s példamutatóan tevékenyked­tek e téren is a helyi gazdakö­rök. — A havazások és a fáklya­gyújtások hónapja után va­gyunk. Hetente érkeztek a hí­rek arról, hogy újabb és újabb településekre jutott el a földgáz Pest megyében. Mi­lyen mérleg készül 1993-ról a gödöllői üzemigazgatósá­gon? — Fennállásunk során az idén értük el a legnagyobb be­kapcsolási csúcsot: huszonhá­romezer új fogyasztónak szol­gáltatunk földgázt, negyven­egy települést kötünk be háló­zatunkba. Az esztendő végén a megye településeinek több mint a felén," 102 városban, községben fűthetnek ezzel a tiszta energiával. De hadd osz- szam meg az olvasókkal egy megyehatáron túli örömünket is! Üzemigazgatóságunk üze­meltetési pályázatot nyert Ta­tabányán, s a minap végez­tünk a kivitelezéssel. Ez az első lépésben ötezer új fo­gyasztót jelent, s bizonyítja: ma a gázszolgáltatók verse­nyeznek. Részesedést szerez­tünk az Egáz „fennségterüle- téből”, ők viszont betörtek- a Zsámjpéki-medencébe. Senki sem lehet tehát próféta a sa­ját hazájában, jóllehet ugyan­azt a szolgáltatást nyújtjuk. Két héten belül — Az utcákat járva min­denki láthatja, az év végi haj­rá a Tigáz Rt.-t sem kerülte el. Hogyan bírják ezt emberi energiával? — Az új fogyasztói hálóza­tok felét októbertől kötjük be, ezért szerelőink éjt nap­pallá téve dolgoznak. A la­kosság 78 szakemberrel, to­vábbá 95 óraleolvasó-díjbe- szedővel és 115 hálózatkar­bantartó szerelővel találkozik —... és minden bekötésre várót kétszer keresnek fel! — A gáztörvény meghatá­rozza, hogy másnak kell át­vennie az elkészült belső há­lózatot és másnak kell üzem­be helyeznie. Ez a rendelke­zés a fogyasztóvédelmet, a biztonságot szolgálja és nem bürokratizmust jelent. A szük­séges emberi energiáról pe­dig csak hatékonyságnövelés­sel lehet gondoskodni. Szere­lőinkre egyre több fogyasztó jut, ami miatt átszerveztük te­vékenységeinket és szakem­bereket vettünk fel a megüre­sedett helyekre. — Okozott-e nehézséget a korán beköszöntött tél? — A hirtelensége volt meg­lepő, s inkább csak az hátrál­tatta munkánkat, hogy a nagy hó miatt egyes területeket, például a Budai-hegységben nem sikerült megközelíteni. Néhány szabályozó lefagyása következtében egy-két telepü­lésrészen nem tudtunk gázt szolgáltatni, de ezeken gyor­san segítettünk. — Mikor remélheti a bekö­tést az, aki ma jelenti be, hogy elkészült lakásában a gázháló­zat? — Attól függ, Pest megye mely részén lakik. A gödöllői kirendeltség területén most elég kedvező a helyzet, mert ütemesen zajlott a gázhálózat­építés. A csúcs Kiskunlacháza térségében tapasztalható és sok a feladatunk a Tápióság­ban, Szentendre, valamint Pi­lis vörös vár környékén." Tudo­másom szerint az átvételtől számított két héten belül ott is üzembe helyezik a hálózatot. — Az utolsó negyedévben átlagosan négynaponta lob­ban fel a gázláng szőkébb ha­zánkban. Mi várható jövőre? — A bekapcsolási hullám lecsendesül, körülbelül 10 község jut majd földgázhoz. Vannak olyan falvak, melyek­nek nincs anyagi ereje ehhez a beruházáshoz. Jobbára tehát a már bekapcsolt települése­ken bővül a gázszolgáltatás. Gödöllőn például kész az új gázfogadóállomás, amely ré­vén a város harminc évig ellát­ható, bármilyen gázigény ki­elégíthető. Előrelátó volt az önkormányzat, jelentős hitel- felvétellel épített gázfogadót és körgyűrűvezetéket. Ebben a Tigáz Rt. is segített. Nyugatról is jöhet — A gázláz 1993-ban Pest megyében hozzávetőleg há­rommilliárdos lakossági beru­házást gerjesztett. Vajon a ma­gyar ipart is segítette? — Mindenképpen, mert ko­moly keresletet kellett kielégí­teni. De közvetett hatása is van, hiszen a gázközművesí­tés az infrastruktúra fontos, be­fektetőket csábító, munkahely­hez segítő eleme. Erre számí­tanak Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyében is, ahol az idén és jövőre 160 (!) településre jut el a földgáz. Két évvel ez­előtt kihelyezett kormányülé­sen döntöttek arról, hogy az el­maradt térséget ötmilliárd fo­rintos állami fejlesztési támo­gatással segítik. Debreceni társigazgatóságunk ezután ta­lálkozik majd azzal a bekap­csolási hullámmal, mely Pest megyében az idén tetőzött. — A Tigáz Rt. munkaerő-el­látásáról már beszéltünk. De hogyan gondoskodnak a látvá­nyosan növekvő igényeknek megfelelő mennyiségű földgáz beszerzéséről? — Az idén először nyílt le­hetőségünk arra, hogy ne egy, hanem tíz évre kössünk föld­gázszállítási szerződést a Mól Rt.-vel. Egy évtizedre tehát garantált az ellátás, s ez nem azt jelenti, hogy azután nem lesz földgáz. Ma a felhasznált energia fele a volt Szovjet­unióból érkezik, s tudvalevő, hogy ott túlkínálat van és sze­retnének minél többet eladni. Államközi szerződések szól­nak erről. Váratlan nemzetkö­zi esemény persze nem zárha­tó ki, de a közeljövőben meg­teremtődik annak a lehetősé­ge, hogy szükség esetén Nyu- gat-Európából vásároljunk földgázt. ElóTceló' helyen — Miért a földgáz a legol­csóbb energia a háztartások­nak? — Hosszú távon ez az ener­giafajta áll az ország rendelke­zésére. Az állami energetikai koncepció növekvő földgáz­felhasználással számol. Nyil­ván erre kell ösztönözni a la­kosságot is, s mivel a lakos­ság rengeteget költ a hálózat- építésre, támogatni kell. Ezért nem a valódi áron vásárolja a földgázt. A Tigáz nem kap ki­egészítést emiatt, igaz vi­szont, hogy az ipari és kom­munális fogyasztók többet fi­zetnek annál, mint amibe a földgáz kerül. A kieső bevé­telt egyéb tevékenységekkel igyekszünk pótolni, például gázkészülékek és szerelési anyagok forgalmazásával, há­lózatépítéssel. — A Tigáz Rt. előkelő he­lyen áll a TOP 200-as listán, melyen a legnagyobb magyar vállalkozások szerepelnek. Mintha mégis keveset lehetne hallani róla! — Az árbevételt, a vagyon­értéket és a hatékonyságot ille­tően valóban az egyik legna­gyobb magyar vállalat a Ti­gáz Rt. Úgy gondoljuk vi­szont, hogy akkor vagyunk jó szolgáltatók, ha minél keve­sebbet beszélnek rólunk. Balázs Gusztáv Forintos hírek Ötéves mélypontra süllyedt hétfőn a nemzetközi piaco­kon a kőolaj ára. Az ok: a te­temes túlkínálat, pontosab­ban a kereslet nagyon lanyha volta. A könnyű, alacsony kéntar­talmú nyersolaj hordónként Londonban 14,56 dollárba ke­rült; egy évvel korábban ez az ár még 20 dollár körüli volt. A januári szállítású Brent kőolajfajta 13,65 dollá­ron zárt. A normál benzin árának no­vemberi mérséklődése után keddtől Ausztriában olcsóbb lett az Eurosuper (95 oktá­nos) és a Super Plus (98 oktá­nos) benzinfajták ára. A csök­kenés literenként 20 groschen. Az árcsökkenés mögött az áll, hogy az elmúlt hetekben mérséklődött á nyersolaj vi­lágpiaci ára. Keddtől a 95 ok­tános benzinfajta ára 9,50 schillingbe kerül, a 98 oktá­nos ára pedig valamivel 10 alatt van. Tovább terjeszkedik Magyar- országon vegyes vállalatán keresztül az osztrák BauWelt kereskedelmi csoport. A Bau­Welt International Kft. egy évvel ezelőtt megnyitott épí­tőipari áruház után egy máso­dikat is építenek Budapesten, majd egy továbbit Szegeden. A BauWelt 1992-ben alapí­tott vegyes vállalatot Magyar- országon az Investconsult Kft-vel közösen, amely 20 százalék erejéig vesz részt a vállalkozásban Kárpótlási jegyekért kínálja fel részvényeit az Első Vidé­ki Élelmiszeripari Kárpótlási Jegy Befektető Rt. A társaság nyilvános kibocsátással ala­kult, s a részvényeiért szer­zett kárpótlási jegyekkel az élelmiszeripar privatizációja során kíván tulajdont szerezni. A 10 ezer forintos névér­tékű részvényeket december 10. és január 14. között a bel­földi intézményi és magánbe­fektetők egyaránt jegyezhetik a Pakett Bróker Rt. irodáiban ás takarékszövetkezeteknél. A Japán Hitelminősítő Inté­zet (JRC) bejelentette, hogy a Magyar Nemzeti Bank kötvé­nyeinek besorolását BBB- pluszról BBB-re szállította le. A JRC — saját közlemé­nye szerint — a Magyarorszá­got érintő, mindenre kiteije- dő elemzés alapján jutott erre a következtetésre. A besoro­lás csökkentése 450 milliárd jen értékű kötvényállományt érint. (1 dollár jelenleg 108,8 jen). TÁMOGASD A MAGYAR IPART! Vásárolj hazai terméket! V alutaárfoly amok Pénznem Vételi árfolyam 1 egységre, Eladási forintban Angol font 148,35 151,15 Ausztrál dyllár 66,23 67,47 Belga frank (100) 278,70 283,36 Dán korona 14,75 15,01 Finn márka 17,19 17,59 Francia frank 16,90 17,18 Görög Drachma (100) 40,34 41.48 Holland forint 51;84 52,70 ír font 140,59 143,19 Japán yen (100) 91,81 93,01 Kanadai dollár 74,70 76,10 Kuvaiti dinár 314,93 320,43 Német márka 58,11 59,07 Norvég korona 13.40 13,64 Olasz líra (1000) 58,71 59,99 Osztrák schilling (100) 826,22 839,82 Portugál escudo (100) 56,78 57,88 Spanyol peseta (100) 70,54 72,06 Svájci frank 67,55 68,63 Svéd korona 11,88 12,14 USA-dollár 98,97 100,53 ECU (Közös Piac) 112,05 114,01

Next

/
Oldalképek
Tartalom