Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-27 / 277. szám
É PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1993. NOVEMBER 27., SZOMBAT 3 Antalit itthon kezelik Újdonság a kisebb hitel Magyar autópályák európai pénzből? A kormányfő egészségi állapota felől érdeklődő kérdésekre Juhász Judit szóvivő tegnap elmondta: Antall József influenzás tünetekkel, lázasan került a Kútvölgyi úti kórházba, mint arról kedden tájékoztatást adtak. Minden vizsgálat megerősítette, hogy az eredeti betegséget, a non-Hodgkin limphomát sikeresen kezelték Kölnben, a terápia a betegség teljes visszafejlődését eredményezte a nyiAz emberi — és az alapvető szabadságjogokon alapuló demokrácia, a tolerancia mindany- nyiunk számára alapvető érték — szögezi le az a közös nyilatkozat, amelyet az Alpok—Adria Munkaközösség tegnap Ba- latonöszödön Göncz Árpád köztársasági elnök részvételével megtartott jubileumi ülése után a hét tagország 18 régiójának képviselője elfogadott. A nyilatkozatban a tagországok képviselői kinyilvánították, hogy az európai stabilitás megköveteli a nemzeti kisebbségek etnikai, kulturális, nyelvi és vallási identitását, valamint a nemzeti kisebbségekhez tartozók jogainak tiszteletben tartását és védelmét. A jövő Európája a régiók Európája lesz — mondotta Göncz Árpád a munkaközösség 15 (Folytatás az 1■ oldalról) — A gyűlölet, a fajok között mesterségesen szított ellenségeskedés, a többség és a kisebbség szembeállításával keletkezett nézeteltérés, a társadalom egyes csoportjainak egymással való szembeállítása miatt kialakult harag: ezek okozták a számtalan borzalmat, kegyetlenkedést, ezek miatt tört ki századunk két világháborúja, melyek következményeként ma halál- és fogolytáborok ártatlan áldozataira kell emlékeznünk! — emelte ki beszédében Für Lajos. — S nemcsak emlékezünk, de egyúttal emlékeztetünk is: e most felszentelés előtt álló szobor figyelmeztessen bennünket arra, hogy ne engedjünk soha hatalomra jutni hamis ideológiát, akadályozzunk meg minden hazug, kalandor politizálást. Arra is kötelez ez az emlékhely, hogy megőrizve ártatlan áldozataink emlékét, védjük újjáéledő magyar rokszervekben. Most új mani- fesztáció jelentkezett a vérképző szervekben. Ennek pontos tartalmát a szóvivő nem részletezte. Azt viszont elmondta, hogy a vizsgálati eredményeket áttekintette a csütörtökön Budapesten tartózkodó Volker Diehl professzor, Antall József kölni orvosa is. A szóvivő közölte: nincs tudomása arról, hogy a kormányfőt esetleg külföldön kívánnák kezelni. éves fennállását köszöntő ünnepi beszédében. Az államfő úgy vélte, hogy a szervezetet semmilyen körülmények között sem szabad túlpolitizálni, de egy olyan politikai minimum meghatározására mindenképpen szükség van, amely elfogadja a kisebbségeket és a másságot. Kosáry Domokos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is úgy vélekedett, hogy a régiók szerepe csak nőhet a következő évek Európájában. Elképzelhetetlennek tartja, hogy bármelyik országban is másodrendű állampolgárok éljenek. Az egyébként független államoknak is fel kell adniuk szuverenitásuk egy részét — mondotta —, hogy helyet biztosítsanak a kisebbségeknek és az eltérő véleményeknek. demokráciánkat. E szobor emlékeztessen bennünket arra, hogy olyan új évszázadba kell átlépnünk a közeljövőben, melyről a megbékélés, a tisztesség, a szeretet szavai jutnak majd a történészek eszébe. Ez utóbbi rajtunk is múlik! — mondta a Gulagokon Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány fővédnöke. Áz emlékmű (Veszprémi Imre Munkácsy-díjas szobrász- művész alkotása) megkoszorúzása előtt a hazai történelmi egyházak képviselői mondtak ünnepi felszentelő imát. Egyöntetűen azt hangoztatták, menynyire szükséges a múlt borzalmainak ilyetén megidézése, az egykori bűnösök megnevezése, az ártatlanul meghaltaknak a rájuk akasztott „háborús bűnös” jelzőtől való megtisztítása. Ez a mi feladatunk — vallották az ökumenikus felszentelés résztvevői. M. É. Új, erősödő együttműködésre van szükség a 24-ek EU-kezel- te PHARE segélyprogramja és a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) közötti magyar programokban — ebben, valamint a privatizáció támogatásában, egyes infrastrukturális beruházások újszerű finanszrozásá- ban, és a kis- és közepes vállalatok mikrohitelekkel való segítésében állapodott meg csütörtökön Londonban az EBRD új elnökével, Jacques de Larosiere-rt\ Bogár László, az NGKM politikai államtitkára, a segélykoordinációs tárcaközi bizottság elnöke. — Az EBRD különleges szerkezetátalakítási programja keretében már 18 kiválasztott magyar vállalatnál kutatja, hogy a jelenlegi állapotukban már nem eladható cégeket hogyan lehet fölkészíteni a privatizációra. EgyetértetAz 1994-es költségvetési törvénytervezet 46,1 milliárd forintot szánna a felsőoktatásra, s ez 10 százalékkal több az 1993. évinél — mondta Szabó Iván pénzügyminiszter tegnap a Felsőoktatási Dolgozók Szak- szervezetének választmányi ülésén. Ennek 35 szaléka a dologi kiadásokat fedezné. A többiből a hallgatói támogatást, az oktatók és más dolgozók fizetését finanszíroznák, s ebből biztosítanák a nem állami felsőokÜnnepélyes keretek között búcsúztatták tegnap a Magyar Honvédség Művelődési Házában azt a 16 katonatisztet, akik hamarosan — fegyvertelen szolgálat keretében — a mozambiki, illetve az angolai ENSZ-misszióhoz csatlakoznak. Angolában jelenleg 4, Mozambikban pedig 18 magyar katonai megfigyelő teljesít szolgálatot. Az ünnepség után rendezett sajtótájékoztatón Pecze Zoltán, a Honvédelmi MiHadirokkantak A Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége kétnapos országos értekezletet tartott Budapesten. A tegnap lezárult tanácskozás résztvevői megvitatták a hadigondozás jelenlegi helyzetét, különös tekintettel arra a júliusban megjelent kormányrendeletre, amely október 1-jétől a kétszeresére emeli az eddigi hadigondozotti pénzellátást. A rendelet arról is intézkedik, hogy október 1-jétől az ötvenszázalékos hadirokkantak is igényt tarthatnak hadigondozotti kiegészítésre. Az igényjogosultságot az illetékes polgár- mesteri hivatalban kell igazolni. tünk abban, hogy ezt a folyamatot a kormányon és az ÁVÜ-n kívül az EBRD-nek is gyorsítania kell — mondta tárgyalása után Bogár László. — Arról is beszéltünk, hogy,új fajta konstrukció bontakozik ki, a koppenhágai EK-csúcson elfogadott Trans European Network-program- mal összefüggésben, a nagy magyar autópálya-építési és vasút-korszerűsítési vállalkozások finanszírozására. A hitelek 70 százalékát az EBRD adná, 15 százaléknyi készpénzzel a PHARE-program szállna be, így a magyar költségvetésre csak további 15 százalék jutna. Talán már ebben az évben eldönthető, hogy például az M3-as és az M5-ÖS autópálya egy-egy további szakaszát ebben a konstrukcióban építik meg — mondta az államtitkár, majd így folytatta: tatási intézmények 4500 hallgatójának fejkvótáját is, amely — mint az állami intézményekben — 92 400 forint. Az említett 46,1 milliárd forint azonban csak az oktatói fizetések 85 százalékát fedezi. A hiányzó 15 százalékot további 3,1 milliárd forintból finanszíroznák. A januártól bevezetendő közalkalmazotti bértábla szerint a felsőoktatásban dolgozó pedagógusok bére 10-12 ezer nisztérium helyettes államtitkára elmondta: magyar katonatisztek már évek óta részt vesznek válságövezetekben működő ENSZ-missziókban, ugyanakkor hazánk még nem állított ki önálló, békefenntartásra kiképzett zászlóaljat. Ezért a közeljövőben békefenntartó kiképzőközpontot hoznak létre. Ha a Magyar Honvédség intenzívebben bekapcsolódik ebbe a folyamatba, akkor jelentős lépést teszünk a NATO-hoz A liberális világmozgalom történetében mérföldkőnek számít a budapesti konferencia; a világ minden tájáról összese- reglett küldöttek ugyanis most első alkalommal választották tanácskozásuk színhelyéül egy kelet-európai ország fővárosát. Ezzel a gondolattal méltatta a budapesti liberális világkonferencia jelentőségét Sir David Steel, brit parlamenti képviselő, a Liberális Inter- nacionálé leendő elnöke. A politikus tegnap a magyar házigazda Fidesz elnökének, Orbán Viktornak társaságában ta- lákozott a magyar és a külhoni sajtó képviselőivel. — Végül arról volt szó, hogy részben a PHARE pénzéből az utóbbi két évben kiépült Magyarországon 11 inkubátorház hálózata, a kis- és közepes vállalkozások indításának támogatására. A PHARE- és a magyar Vállalkozásfejlesztési Alap pénze azonban kevés. Az EBRD-nek mind mikrohitel-konstrukciókkal, mind pedig e hiteleket árusító fiókhálózattal fizikailag is be kellene épülnie a kis- és közepes vállalkozások finanszírozási rendszerébe. Egyetértettünk abban, hogy a londoni nemzetközi pénzintézet talán már a jövő év második felében megjelenik ilyen mélységben a magyar hitelpiacon. Ez újdonság lesz az EBRD gyakorlatában is, hiszen a bank eddig 5 millió dollárnál kisebb hitelekkel közvetlenül nem foglalkozott — mondta Bogár László. forinttal lenne több a szeptember előtti bérekhez képest. Erről Kis Papp László, a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezetének elnöke beszélt. Rámutatott viszont, hogy jövőre további 60 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy a távlati fejlesztési koncepciót végrehajtsák, azaz a hallgatói létszámot az ezredfordulóig 80 százalékkal növeljék. Ahhoz ugyanis már jövőre 10 ezerrel több fiatalt kellene beiskolázniuk. való csatlakozás irányába — vélekedett Pecze Zoltán. A helyettes államtitkár megítélése szerint az észak-atlanti szerződés országai elsősorban a békefenntartás keretében kívánnak együttműködni az egykori keleti tömb államaival. Magyarország nem várhat biztonsági garanciákat akkor, ha ő maga nem vesz részt hatékonyan a békefenntartás nemzetközi folyamataiban — szögezte le Pecze Zoltán. Orbán Viktor kiemelte: a Fidesz a maga részéről kész fellépni annak érdekében, hogy Magyarország biztonságpolitikai, gazdasági téren minél erőteljesebben integrálódjék az európai struktúrákba; a lehető leghamarabb elnyerje a tagságot az Európai Unióban, illetve a NATO- ban. A találkozó címére utalva — „Rajtunk a sor” — Orbán Viktor megjegyezte: lehetőséget lát arra, hogy Szlovénia után Magyarország legyen a második ország a térségben, ahol liberális erők alakíthatnak kormányt. Hősi póz nélkül Ma van a véradók napja, ó'ket köszöntötték az országban és megyénk számos településén a napokban. így történt ez Nagykőrösön is. A helyi Vöröskereszt által szervezett ünnepségen jelen volt a körzet országgyűlési képviselője, Kulin Sándor is, aki évtizedeken keresztül volt e szervezet önkéntes aktivistája. Azokra az emberekre emlékeztek ezen a napon, akik csendben teszik a dolgukat, és hősi póz nélkül viszik hátukon a társadalom gondjait. Az ünnepség alkalmából kitüntették azokat, akik eddig több mint negyven alkalommal adtak már vért. A kitüntetés nem mérhető a véradók áldozatához, mert ahogy Kulin Sándor beszédében kiemelte: „ők a mással pótolhatatlant adják, a vérüket, életük egy részét”. A véradók áldozata mindannyiunk számára szolgál tanulságokkal, az emberi haladás, hazánk előbbre jutása elképzelhetetlen személyes áldozatvállalás, szolidaritás. szeretet és egymásért érzett felelősség nélkül. (á. m.) Sok a szög Kedves olvasónk, Ba- leczky Ivánné levelét közöltük november 25-i számunkban. Egy angol népdalt idézett, méghozzá a vasutasok sztrájkkezdeményezésével kapcsolatban. A dal szövege így hangzik: „Egy szög miatt a patkó elveszett, / a patkó miatt a ló elveszett, / a lovas miatt a csata elveszett, / a csata miatt az ország elveszett, / máskor varrd be jól a patkószeget.” — Nagyon köszönöm Baleczky Ivánnénak ezt a verset, hiszen szemléletesen mutatja, milyen magatartásnak kellene uralkodnia ma Magyar- országon, ám mert ez nem így van, hát kényszerült 6 is idézni ezt a népdalt. A rendszerváltozás óta rengeteg szeg került forgalomba, attól elkezdve, hogy aki kárpótlást kér, annak majd elveszik a nyugdíját, de volt taxisblokád és hordóügy, minden bizonnyal azért, hogy elvesszen a ló, a lovas, a csata, a haza... Nem veszett el és remélhetőleg nem is fog, még akkor sem, ha maroknyi seregünk egy-egy lovasa csak-csak úgy jár, mint amilyenre a népdal utal. És figyelmeztet, s ezt tanácsos mindnyájunknak megszívlelni, akiknek fontos ez az ország: „...varrd be jól a patkószeget”. Vegyük tudomásul az intést, már csak azért is, mert a magát liberálisnak nevező sajtó előszeretettel beszél médiaháborúról. (Vödrös) Hazánkkal érzünk együtt A Magyar írószövetség elnöksége is szükségesnek tartotta, hogy csatlakozzék a sajtókampányhoz, és a „rádió néhány vezetőjének írótársaikat sértő' kijelentései ellen”szót emeljen. Szomorúan tapasztaljuk, hogy egy másik írótársuknak, a legnagyobb magyar közjogi méltóságnak külföldön megjelent, hazáját sértő' kijelentéseit nem tartják elítélendőnek. Teljesen eltörpül ugyanis az, hogy mi a véleménye Csúcs Iászlónak és Babiczky Klárának Esterházy Péterről és Kor- niss Mihályról ahhoz képest, hogy mit nyilatkozik Göncz Árpád a hazájáról. Mi az utóbbi megsértése ellen tiltakozunk, mert Magyar- országgal érzünk együtt. A Közakarat Egyesület elnöksége Jubileumi Alpok—Adria-ülés Elsőrendű állampolgárok Gulag-emlékmű a Honvéd téren Ökumenikus felszentelés A felsőoktatás milliárdjai Ez az út a NATO-hoz vezethet Békefenntartók Mozambikba Liberális világkonferencia