Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-25 / 275. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. NOVEMBER 25., CSÜTÖRTÖK A diósdiak szoros, a battaiak botrányos mérkőzése A nagykőrösi kosaras férfiaktól a veretlen kadett lányokig Lednyev: Zenovkát többé nem látjuk Az öttusa-világbajnok ma inkább teniszezne A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) Technikai és Orvosi Bizottságának Budapesten tartott megbeszélésén több egykori kitűnő sportoló is részt vett, immár sportvezetői tisztségben. Ezek egyike volt az 1970-es évek kitűnő versenyzője, a többszörös világbajnok orosz Pavel Lednyev. A kosárlabda-bajnokság legutóbbi fordulójában a nagykőrösi hölgyek folytatták az elmúlt hetek sikersorozatát, ezúttal a másik NB I B csoportos újonc, a bajaiak ellen győztek. A körösi férfiak szereplését viszont nem kísérte szerencse, hazai pályán kaptak ki az esélyesebb székesfehérváriaktól. A férfiak NB I B csoportjában a Battai KE rendkívül izgalmas és majdnem botrányba fulladt mérkőzésen vesztett Dombóvárott. Az NB II újonca, a diósdi férfiegyüttes, szoros csatára késztette a csoport egyik fa- voritját, az Oroszlányt. A megyei bajnokságban is folytatódott a „kosárözön”, immár a hatodik fordulóban. Eredmények: Férfiak, NB I Nagykőrösi KK—Albacomp SC 57-69 (31-39) Nagykőrös, 600 néző. V.: Berki, Simó. Nagykőrös: Szép (4), Jasiuns- kas (9), Maleras (12), Pásztor (8), Horváth (15). Csere: Lakosa (2), Király (6), Csorvási (1), Vadkerti. A körösi férfiak az A-cso- port legponterősebb csapatát fogadták. A fehérváriak már a mérkőzés elején jelentős előnyre tettek szert, s bár a hazaiak főképpen a játék fel- gyorsításával próbáltak felzárkózni, ez csak a második játékrészben sikerült egy rövid ideig, így a vendégek papírforma győzelmet arattak. Férfiak, NB I B csoport Dombóvár—Battai KE 100-92 (41-50, 82-82) Dombóvár, 200 néző. V.: For- rai, Bendly. Battai KE: Filotás (34), Jara- maz (19), Stefanov (13), Borkúti, Bánsági, Balogh, Veres K. Nagyszerűen játszottak az első félidőben a százhalombattai kosarasok, és megnyugtató előnyt szereztek a második játékrészre. A mérkőzés végére azonban a fanatikus és időnként sportszerűtlen közönség, valamint a játékvezetői tévedések miatt elfogyott az előny. Jellemző a bíráskodásra, hogy az utolsó másodpercekben, a rendkívül kiélezett küzdelemben, egy dombóvári játékos holtidőben elkövetett szándékos szabálytalansága után a játékvezetők a jogos kiállítás helyett technikait és feldobást ítéltek... A hosszabbításban tovább folytatódott a dombóváriak sportszerűtlen viselkedése, a nézőtéren például hógolyóztak a szurkolók, a pályán pedig megtorlás nélkül szabálytalankodhattak a hazaiak, akik végül is ilyen körülmények között győzték le a battaiakat. Nők, NB I B csoport Nagvkőrösi KK—Bajai TK 79-69 (37-36) Nagykőrös, 200 néző. V.: Ba- gi, Lugossy. Nagykőrös: Lakosa (10), Glaser (16), Weichelt, Orbán (21), Kosa (13). Csere: Rudolf (19), Mészáros, Horváth. A B csoport két újonca sokáig fej fej mellett haladt, s a félidő végére a körösiek könyvelhettek el sovány, 1 pontos előnyt. A második félidő 5. percétől a hazaiak csapatjátéka feljavult, támadásaik pontosabbak lettek, s a hajrában nyújtott nagyszerű teljesítményükkel végül biztos győzelmet arattak. Férfiak, NB II Diósd—Oroszlány 60-67 (32-30) Diósd, 150 néző. Diósd: Tuza, Hegedűs E„ Mészáros, Bagosi, Doma- niczky. Csere: Horváth L., Csibrák. Az újonc diósdiak az első játékrészben kitűnően kosaraztak s kétpontos előnyt harcoltak ki a sokkal esélyesebb oroszlányiakkal szemben. A jó hangulatú, sportszerű mérkőzés második félidejében is teljesen egyenrangú ellenfélnek bizonyult a Diósd, ám végül a rutinosabb vendégek kinti embereik jobb játékával nyerték a találkozót. Megyei bajnokság, felnőtt férfiak Kossuth KFSE—Pesthideg- kuti „KLÉBI” 73-48, Monori SE I—-Százhalombattai Pedagógus SE II 61-51, Kismaro- si Fortuna—Nagykáta SE 62-59, Szigetszentmiklósi DSK—Monori SE II elhalasztva december 1-re. Férfi ifjúságiak: Nagykőrösi Toldi—Gödöllői TIG 107-70, Dunakeszi Radnóti—Nagykőrösi AJRG 78-77, Váci Boronkay—Ceglédi Kossuth Gimnázium 97-49, Monori JAG—Ceglédi Mg. Szakközép 97-44, Budaörsi IG—Szentendrei MG 73-63. Kadett fiú: Nagykőrösi Toldi—Gödöllői TIG 118-90, Monori JAG— Battai KE 108-82, Pomázi Lavina DSE—Szentendrei Piramis 81-36. Női ifjúsági: Budaörsi Illyés G.—Váci Boronkay 61-35, Ceglédi Kossuth Gimnázium—Érdi Vörösmarty Gimnázium 63-26, Monori JAG—Váci Közg. 91-43. Kadett leány: Nagykőrösi AJRG—Dunakeszi Radnóti 52-39, Monori JAG—Váci Közg. 143-40, Albertirsai SE—Budaörsi Ily- lyés Gimnázium 97-53, Monori SE—Váci Közg. elmaradt, mivel a váciak csapata csak a középiskolás bajnokságban indul. — Milyennek látja a mai öttusát? — Az utóbbi időben nagyon sok változáson ment keresztül szeretett sportágam — kezdte Pavel Lednyev. — A változások következtében egyre inkább elveszti azt a jellegét a modern öttusa, amiért Pierre Coubertin báró életre hívta, s az olimpiák műsorára tűzte. Az elüzletiese- dés erre a sportágra is rányomja a bélyegét. De míg más sportoknak esetleg használ az, hogy a tévé számára közvetíthetőbbé tették, az öttusának nem. A versenyek lerövidítése más jelleget ad, s ez különösen a vívásban érezhető. Az öt szám közül ez az egyedüli, ahol szemtől szemben állnak a vetélytársak egymással, valóban egymás elleni vetélkedés folyik. Régen a nagy létszámú mezőnyöknél a jó vívóknak lehetőségük volt sok pontot szerezni, tartalékolni is tudtak a következő számokra. Amióta 32 főre csökkent a létszám, erre nincs mód. Éppen ezért nagy jelentősége van annak, hogy megfelelően határozzuk meg az egyes számokban elérhető pontszámokat. — Szavaiból úgy érződik, hogy a mai „gyorsított” öttusa nem tetszik önnek. Mégis, ha ma kezdené a sportolást, ismét az öttusát választaná? — Nagyon nehéz erre válaszolnom. Amikor én kezdtem, akkor a sokszínűsége vonzott, hogy öt sportágat űzhetek egyszerre. Ezért választottam. Aztán elkapott a légkör, s úgy voltam, mint a kábítószeresek, hogy nem tudtam szabadulni tőle... Az öttusának rengeteget köszönhetek. Ennek segítségével jártam be a világot, s szereztem barátokat. Egyébként, ma inkább egy „elit” sportot választanék, például a teniszt. — Mi a helyzet az olimpiai bajnok Anatolij Sztarosztyin- nal és az olimpiai bronzérmes, télen autóbalesetet szenvedett Eduard Zenovkával? — Sztarosztyin befejezte az öttusázást. Zenovka szeretné folytatni a sportolást, de nem hiszem, hogy ez az álma valóra válik. Mint ismert, autóbalesete után az egyik veséjét el kellett távolítani, s szerintem nincs az az orvos, aki engedélyezné számára pályafutása folytatását. Az öttusa veszélyes sportág. Mi történne például, ha leesne a lóról? Ki vállalja ezért a felelősséget? Azt hiszem, Zenovkát többet nem láthatjuk versenyezni — fejezte be Pavel Lednyev. Asztalitenisz Vecsés Kupa Tarolt az Erdőkertes A Bundesliga a legerősebb, Wales a legpechesebb Taylor a bűnbak, Cruyff ideges Népes mezőny vetélkedett a hagyományos kétnapos Vecsés Kupa asztalitenisz-versenyen. Újításként külön vándordíját kapott az első és a második napi összetett győztes. A BSE és az Erdőkertes hódította el a trófeát. Győztesek és Pest megyei helyezettek. Újonc. Fiú: 1. Posfai Gábor (Postás), ... 3. Imre Viktor (Gödöllő). Leány: 1. Vámos Katalin (BSE). Serdülő fiú: 1. Héjj Tamás (Postás), 2. Bo- zsó Norbert (Cegléd). Leány: 1. Vámos Katalin (BSE), 2. Molnár Krisztina (Vecsés). Fiú páros: 1. Héjj Tamás és Marcell (Postás), 2. Bo- zsó, Hányik (Cegléd, Erdőkertes), 3. Szabó, Búzás (Váci Reménység). Leány: 1. Kerek Szandra, Vámos Katalin (BSE). Pontversenyben: 1. BSE 52, 2. Postás 45, 3. Gamma 34, 4. Szondi SE 14, 5. Ceglédi VSE 12, 6. Erdőkertes 11 ponttal. Ifjúsági fiú: 1. Újhelyi László, 2. Agócs Péter (váciak), 3. Németh Attila (Szentendre). Leány: 1. Koma Edina (Erdőkertes), 2. Barabás Helga, 3. Molnár Krisztina és Orgoványi Orsolya (ve- csésiek). Férfi egyéni: 1. Péter Aladár (Ceglédi VSE), 2. Nagy Balázs (Erdőkertes), 3. Baráth Kornél (Salgótarjáni Petőfi) és Iván Csaba (Cegléd). Női: 1. Sági Beatrix (Kecskemét), 2. Molnár Elvira, 3. Berényi Laura és Urbán Klára (erdőkertesi- ek). Férfi páros: 1. Med- veczky Imre (Szentendre), Salamon István (Bátonytere- nye), 2. Nagy B., ifj. Futó Molnár (Erdőkertes), 3. Iván, Péter (Cegléd) és Gyergye, Baráth (Cegléd, Salgótarján). Női páros: 1. Urbán Klára, Berényi Laura, 2. Koma, Molnár (erdőkertesi- ek), 3. Németh M., Orgoványi (Vecsés). Vegyes páros: 1. Iván Csaba, Sági Beatrix (Cegléd, Kecskemét), 2. Nagy B., Molnár E. (Erdőkertes), 3. Baráth, Német M. (Salgótarján, Vecsés) és Fekete, Berényi (Erdőkertes). Pontversenyben: 1. Erdőkertes 64,5; 2. Vecsés 36,5; 3. Ceglédi VSE 23,5; 4. Váci Reménység 18; 5. Salgótarjáni Petőfi 12,5; 6. Szentendrei Petőfi 12,5 ponttal. R. L. Johan Cruyff, a spanyol FC Barcelona labdarúgócsapatának holland vezetőedzője roppant dühös volt a Nou Camp- stadionban az utolsó helyezett Lleridától elszenvedett 1-0-ás vereség után. A levonulást követően bejelentette: minden egyes futballistát pénzbüntetéssel sújt. A tudósítók szerették volna megírni, mekkora summát kell befizetniük a „Barca” játékosainak. — Idejében megtudják. De nem tőlem. Kérdezzék majd a játékosokat — zárkózott el a válaszadás elől Cruyff. — Gyanítom, nem nagyon lesznek büszkék arra, hogy mekkora nagyságrendű pénzbüntetés érte őket... A Barcelona két éve nem kapott ki hazai gyepen spanyol bajnoki erőpróbán. * A német Bundesliga a világ egyik legerősebb labdarúgóbajnoksága. A jövő évi Egyesült Államokban sorra kerülő világbajnokságon ugyanis 32 Bundesligában szereplő idegenlégiós helye már biztos, és további tíz reménykedhet a kiutazásban. Az 1986-os mexikói VB-n ez a szám még három volt, és az 1990-es olaszországi viadalra is csak tízre emelkedett. A legtöbben az orosz válogatott tagjai közül keresik kenyerüket a Bundesligában. Szergej Gorlukovics (Bayer Uerdingen), Szergej Kirjakov (Karlsruhe), Alekszej Borod- juk (Schalke 04) és Sztanyisz- lav Csercseszov (Dynamo Dresden) helye biztos a „szbomajában”. De könnyen a VB-résztvevők közé kerülhet Valerij Smarov (Karlsruhe), Dmitrij Petrenko (Mannheim) és Jurij Szavicsev (Saarbrücken) is. A svájci válogatott gerincét ugyancsak a Bundesliga- profík képezik. Stephane Chapuisat (Borussia Dortmund), Ciriaco Sforza (Kaiserslautern), Adrian Knupp (VfB Stuttgart) és Alain Sutter (Nürnberg) nélkül elképzelhetetlen lett volna, hogy Svájc 1966 után ismét világ- bajnoki döntőben léphessen pályára. * Hat nappal azután, hogy véglegessé vált, Anglia labdarúgó-válogatottja nem lehet ott a jövő évi világbajnokságon az Egyesült Államokban, lemondott tisztségéről Graham Taylor szövetségi kapitány. Taylort az utóbbi időben már igen sokan támadták, különösen azután, hogy bizonytalan lett a szigetországiak VBrészvétele, ugyanis több kellemetlen meglepetés érte a csapatot. A lemondott kapitány három és fél évig irányította az angol válogatottat, amely ezalatt 38 mérkőzést játszott, s mindössze 18-at sikerült megnyernie. A vereségek között azok voltak a legfájdalmasabbak, amelyek a VB-selejtezőkön történtek. Bert Millichip szövetségi elnök Taylor lemondását úgy kommentálta, hogy becsülni kell következetességét, hiszen ilyen esetben nem lehet mást tenni, mint levonni a konzekvenciákat. Utódjaként három ismert szakember neve merült fel, így Garry Francis, a Queen’s Park Rangers főnöke, Kevin Keegan, a Newcastle menedzsere és Ron Atkinson, az Aston Villa irányítója. * Wales labdarúgó-válogatottja eddig egyetlen alkalommal, az 1958-as svédországi világbajnokságon volt tagja a VB mezőnyének, s akkor éppen a magyar együttest búcsúztatta megismételt mérkőzésen. Azóta azonban páratlan balszerencse-sorozatot mondhat magáénak a walesi nemzeti tizenegy: 1977: Skócia ellen egyetlen pont kellett az argentínai VB-részvételhez, de 2-0 arányban vesztettek. A mérkőzés fordulópontja egy vitatott II-es volt, amelyet a hazaiak értékesítettek. 1981: Wales gólkülönbséggel maradt le Csehszlovákia mögött a spanyolországi világbajnokságról, miután otthon 2-2-es döntetlent ért el Iz- land ellen. 1985: Cardijfban győzelem kellett volna Skócia ellen, ám a végeredmény 1-1 lett. A skótok újra egy vitatott büntetőből szerezték az egyenlítő gólt, így Wales lemaradt a mexikói VB-ről. 1987: Walesnek két pont hiányzott az EB-részvételhez, de Prágában 2-0-ra kikapott. 1991: Már a jelenlegi szövetségi kapitány, Terry Yo- rath vezetésével, egy ponttal végeztek Németország mögött és nem jutottak ki az Eu- rópa-bajnokságra. 1993. november 17.: 1-1-es állásnál Cardijfban Románia ellen 11-eshez jutott a hazai csapat. Ha belövik a büntetőt és megnyerik a mérkőzést, újra világbajnokságra utazhattak volna. Am Paul Boáin hibázott, végül a románok nyertek 2-1 arányban, és így ők jutottak tovább. ..