Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-20 / 271. szám

f! PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993 NOVEMBER 20., SZOMBAT 13 Hát senki se magyar? á Már hónapokkal Lan- h deszmann főrabbi jV dicstelen nyilatkozata — — előtt — amely szerint a magyarság által alkotott ér­ték mindössze a bő gatya s a fütyülős barack — 1992. no­vember 30-án jelent meg a Hír­lapban Faludinak Csurka Ist­vánhoz címzett nyílt levele. Eb­ben a levél írója név szerint so­rolja a hazai zsidó kiválóságo­kat, köztük Lehner Ödön és Ganz Lipót nevét is. Lehner Ödön leszármazottai akkori­ban nyilvánosan tiltakoztak a fentiek miatt és kiálltak ősük és az egész család nem zsidó származása mellett. Faludi föl­teszi a hatásosnak szánt kér­dést: hol lenne a magyar ipar a ... zsidó Ganz Lipót nélkül? Hónapokkal később olvasva le­velét, egy jereváni vicc juthat eszünkbe: „Igaz-e, hogy Iván Ivanovics százezer rubelt nyert a lottón? — A hír igaz, de nem pontos. Ugyanis nem Iván Iva­novics, hanem Szergej Szerge- jevics. Nem a lottón, hanem a kártyán. Nem százezret, ha­nem csak százat, és nem nyert, hanem veszített...” A magyar nehézipart megalapozó Ganz mester ugyanis nem Lipót volt, hanem Ábrahám. Lipót- ról nem tud a hazai műszaki történelem, így ő — ha élt is valahol — nem befolyásolhat­ta iparunkat. Ganz Ábrahám pedig nem zsidó volt, hanem református: református kántor­tanító gyermekeként született, a terézvárosi plébánia-temp- lomban katolikus lánnyal kö­tött házasságot és református szertartás szerint temették el. Az általa alapított gyárból hét nagy gyár nőtt ki és viseli ma is a nevét. Gondolom, mind­ezek elegendő cáfolatot jelente­nek a keresztény értékek kisajá­títójának. Sajnos, F. úr nem az egyet­len kisajátító! Mások is igye­keznek elorozni tőlünk min­dent, amit lehet. A szlovákok szerint a magyaroknak egy nagy írójuk volt: Jókai Mór, az is szlovák volt... A románok Alexandru Soma néven magu­kénak tekintik az ősmagyar Körösi Csorna Sándort, a világ­hírű Kelet-kutató tudóst. A cse­hek csehnek, a szlovákok szlo­váknak mondják Szeges Já­nost, aki a kor szokása szerint latin nevet vett föl és Comeni- us néven vált világhírű pedagó­gussá, s aki éppen a cseh kato­nák üldözése elől kényszerült Lengyelországba menekülni... Délvidék számos települé­sén Alexanderu Petefi olvasha­tó az utcai névtáblákon. Ez azonban mégsem elég bizonyí­ték arra, hogy szerb költő lett volna Petőfi Sándor! A ma­gyarságtól eltérő fajú emberek némelyikében viszketegség- szerűen tör elő a magyar érté­kek kisajátításának ingere. A kisajátítóktól és orgazdáktól való elhatárolódás azonban nem kirekesztés, nem idegen- gyűlölet, hanem jogos önvéde­lem, amire provokációszerűen egyre többen kényszerítenek bennünket. Körösi Ádám Budapest Igazi humort! Mivel vidékről nem áll mó­dunkban kifejezni véleményün­ket telefonon keresztül, úgy gondoltam, hogy esetleg a Pest Megyei Hírlapon át juttatom el kérésünket a Magyar Rádió il­letékeseihez. Mert sokunk véle­ményét tolmácsolom, arról meg vagyok győződve. A november 6-i rádiókaba­rét hallgatva jóízű nevetés he­lyett megint csak bosszankod­tunk. A műsor nyolcvan száza­léka erőltetett, bántó, másokat lejárami akaró öngól volt. Mert például a Tv Híradó gú­nyolása olyan alacsony színvo­nalon ment, hogy még kritiká­ra sem érdemes. Annyit azon­ban hozzátennék, hogy bennün­ket, a híradó nézőit is mélyen sértett. Elgondolkodtam, hogy mi­ért tudtunk jóízűen nevetni ré­gebben? Aztán rájöttem. Nem erőltetett, izzadtságszagú politi­kai gúnyrajzokkal akartak szó­rakoztatni bennünket, hanem jó írók jó darabjait adták elő ki­váló színészeink. Vagy az iga­zi tehetséges humorista a hely­zet komikumával tudta megne­vettetni a hallgatóságot. Nem gyűlöletből fakadó, minden­áron a mások kigúnyolásával. Mi, egyszerű rádióhallgatók arra kérjük a rádió illetékeseit, kabaré címén ne a fejünk fö­lött lövöldözzék ki mérgezett nyilaikat, mert ezen mi nem tu­dunk nevetni! Politikai kabaré helyett csak kabarét, jóízű hu­mort szeretnénk! A Rádiókaba­ré főszerkesztője tanulmányoz­za a régi nagy nevettetők titka­it! Szükségünk van a derűre, de a célzatos, egyoldalú, gyűlö­letet sugárzó gúnyolódásra nincs! A humorista csak akkor HISTÓRIA Háromszék telepedési története Steuer János a székely nyelvjá- • rások együvé tar­tozását hangsúlyozza. Azt mondja, hogy a Homoród-vidé- ki (Udvarhelyszék keleti ré­szén) székely nyelvjárásban úgy a keleti é-ző, mint a nyuga­ti ő-ző székelységnek jellemző sajátságaira találunk. Az é-ző székely pl. így mondja: Ahajt mennek a tehenyek es. Az ő-ző székely ezt így ejti ki: Ahajt mönnek a tehenök is. A Homo­rúd vidéke pedig így: Ahajt mennek a tehenyök es. Szerző saját megfigyelései alapján egyéb tanulmányaiban is a szé­kely nyelvjárások együvétarto- zását emeli ki, egyben rámutat arra is, hogy a történeti Ma­gyarországon egyes vidékek nyelvjárásában használatos nyelvalakok pl.: lú, kű, szíp, jány, a székely nyelvjárások­ban nem használatosak, hogy ez utóbbiakban több az egye­zés, mint a különbség. A székelyek és a keresztény vallás. Mély homály födi a szé­kelyek keresztény vallásra téré­sének körülményeit. Eddigi nyomozásaink alapján azt kell feltennünk, hogy mint pogá- nyok jöttek földjükre. A sok po­gány elnevezés s azokhoz csa­tolt pogánymondák, sokféle népszokás, babona is ezt bizo­nyítják. A pogányokra emlékez­tet a székelyek címerében a nap és félhold is, amit a keresz­ténység sem változtat meg. A régi egyház-történetírók a kró­nikákra és legendákra támasz­kodva a székelyek keresztény vallásra térését Szent István ko­rára teszik. I. Gyula — ki a ma­gyarok fejedelme, de tulajdon­képpen az akkor még Erdély­ben lakó törzs feje volt — írja Kedrenos — eljött a császárvá­rosba, ott megkeresztelkedett s 6 év múlva visszatérvén magá­val vitte Hyeroteos szerzetest, ki ott sokat megkeresztelt. En­nek a Gyulának a leánya volt Sarolta, ki Géza fejedelemnek lett a felesége. A keletről ho­zott kereszténység azonban nem volt tartós, már II. Gyula a keresztény vallás ellen fellá­zadt, de Szent István legyőzte. Hóman B. szerint Szt. István a keleti részeken, uralkodása má­sodik felében, három püspöksé­get szervezett, a marosvárit, vagy Csanádit, a biharit és az er­délyit. A püspökök és a székes káptalanban helyet foglaló főes­peresek irányítása mellett in­dult meg a plébániák szervezé­se. Csaknem egy időre esik a főesperességek és egy-egy vár körül a várispánságok szervezé­se. A régi Magyarországból az erdélyi püspökséghez tartozott a szatmári, magában Erdélyben pedig a dobokai, kolozsi, tor- dai, fehérvári főesperességek. Hogy ekkor már a Székelyföld egyházilag meg volt-e szervez­ve, biztosan nem tudjuk. Besenyők és űzök. A bese­nyőket az úzok nyomták a lebé- diai magyarok nyakára, mind­két nép török eredetű s a ma­gyarral rokon volt. Sokat har­coltak a szomszédos orosz feje­delmekkel és a görög császá­rokkal. Ezekben a harcokban a besenyők elvérzettek. Már Szt. István uralkodásának vége felé kétszer is betörtek Erdélybe, azonban kudarcot vallottak. Kü­lönben az érintkezés a bese­nyőkkel nem csak háborús, ha­nem békés is volt. Az egész or­szágban — 27 megyében — szétszórtan telepedtek meg, ne­vüket sok helynév őrzi. Keresz­tények lettek s a magyarságba olvadtak. Háromszék megyében Bese­nyő-patak, Besenyő község és a Jenő névben a Besenyő ág is őrzi nevüket, továbbá Kővár, Szárazpatak, Karatna és Volál régi lakói közt is sok volt a be­senyő. Áz úzokat, kik a besenyők helyét foglalták el az orosz kró­nikák tork — turk-oknak, a ma­gyarok fekete kunoknak neve­zik. Ezek 1068-ban az erdélyi szorosokon át betörtek s végig pusztítva a felső Maros és Sza­mos völgyét s a Meszesen ke­resztül menve, feldúlták Bihart és a Nyírséget. Visszavonulá­suk közben utolérte őket Sala­mon király Géza és László her­cegekkel s Kerlés falu mellett (a költőknél Cserhalom) tönkre verte. Az úzokat a kunok igáz- ták le s egy részüket magukba olvasztották, másrészük pedig délfelé húzódva a görög csá­szárság területére menekült. Az Uz vize Kászonban, Uzon község, Sepsiben és Uzonka fürdő Málnás és Nagy-Bacon közt emlékeztetnek e rövid éle­tű népre. Az úzok eltűnése után a román fejedelemség terü­letét kunok szállották meg. Há­romszék megye szomszédságá­ban a későbbi Moldovában a brodnikok országa volt. A székely hagyományok őrizték meg leginkább Szt. László emlékét: itt egy helység­név, ott egy kápolna, egy hegyorom, melynek kövében fennmaradt lovának lába nyo­mass az ezekhez fűződő legen­dák tették halhatatlanná a dali­ás szent királyt. Nincs kizárva, hogy az úz és hun harcok alkal­mával bukkant Szt. László a székelyekre; ő nyerte meg a ke­reszténységnek s bírta rá, hogy földjükön állandóan megtele­pedjenek. Az ő nevéhez fűző­dik a küllői és telegdi főespe­rességek megszervezése is, mely által az egyházi közigaz­gatásban kapcsolódtak a püspö­ki székhelytől keletre eső terü­letek. A telegdi főesperesség joghatósága, mint látni fogjuk, kiteijedt a Székelyföld nagy ré­szére, a mai Udvarhely, Maros és Csik székek területére. Hogy már ekkor létre jött-e a másik — a kézdi székely főes­peresség: hiteles bizonyítéka­ink nincsenek, de valószínűnek tartjuk. —- Az 1332/37-iki pá­pai tizedjegyzékben a fejérvári főesperesség plébániáinak fel­sorolása után következnek a sepsi alesperes plébániái. Sepsi földjéből és még Kézdi földjé­ből is egyes területek a régi Fe­jér megyéhez tartoztak. Csak Mária Terézia 1765-ben osztot­ta meg Alsó- és Felső Fehér megyére. A régi Fehér megye nyugat­ról keletre a Havasalföldig mintegy középen szelte át Er­délyt; belőle szakadt ki Foga- rás és Barca districtus. Átnyúlt a Székelyföldre is, ide tarto­zott: Mikó erdeje, Sepsi, Kéz­di, Miklósvár és Csik székek között, továbbá az ún. Szék­földje, melyen Hidvég, Árapa- tak, Erősd és később alakult Nyáraspatak és Lüget közsé­gek feküdtek. E területet, mely azelőtt Fulkun szászé volt (1240—42), de a tatárok el­pusztították, 1252-ben IV. Béla király Vince ispánnak (comes) a Sebesi székely Akadás fiának adományozta. Nyén, Bodola és Márkos is Fehér megyéhez tar­toztak. Kézdiszékben pedig Kanta, Karatna, Alsó- és Felső- volál, Peselnek és Szárazpatak. Ez utóbbiakat mint Bálványos vár tartozékait Zsigmond ki­rály az Aporoknak adományoz­ta. Szentlélekvár is a király tu­lajdona volt, 1251-ben IV. Béla Lőrincz erdélyi vajdának megparancsolta, hogy a várat, amely a székelység védelmére szolgál, újra építse. Várhegy s a közelében lévő Székelynéz vára szintén a királyé volt. lépjen a pódiumra, illetve a mikrofon elé, amikor igazi hu­moros mondanivalója van. Ki­váló íróink, nagyszerű színé­szeink közös alkotását várjuk a humor színpadára. Farkasházy úr ne csak a poli­tikai ellenfeleire összpontosít­son, hanem figyeljen ránk is, a nagyérdemű közönségre! Ebben bízunk a jövőre néz- ve. Olgyay Györgyné Csemő Haynau, a tanonc m Nem merem ugyan ).mgf nagyon bántani Hay- /naut> mert ezzel sér- tek egy elhunyt sze­mélyiséget; de meg kell mon­danom: a bresciai hiéna és a többi 1849-es vérbíró, viszony­lag csekély számú halálos ítéle­tével, súlyos börtönbüntetései­vel is, nevetséges, kétbalkezes pancserok voltak egy évszázad­dal későbbi utódaikhoz képest. Ráadásul elkövették azt a hi­bát, hogy engedték kivívni ma­guk ellen mind saját koruk, mind az utókor megvetését. Ami ma már, ugye, nonszensz. Sok minden nonszensz itt nekem is, például az, hogy a nosztalgiás janibácsizók fölem­legetik: a jóságos bácsi szeret­te a prolit, megértette, hiszen ő is közülük való volt. Láthattuk a televízióban is, hogy elment munkáscsalád otthonába ebé­delni, elkedélyeskedni az egy­szerű melóssal. Szabadságharcunk leverése után az akkori vérbírák — mert az is annak számít, aki „csak” életfogytiglant hirdet —, tervteljesítő lihegésükben rengeteg embert ítéltek hosz- szú-hosszú évekre szóló bör­tönbüntetésre. A fentebb említett, derűsen mosolygó, egykori kétkezi munkás — tessék, már megint egy elhunyt személyiségét sér­tem — a nagy, ’63-as amnesz­tia idején számos politikai fo­golynak szabadságot adott. Ezek zömmel értelmiségiek voltak. Ám számosán bennma­radtak — későn kiderült titok —, akik csak hetven-hetvenhá- rom táján jöttek ki. Kik voltak ők? Bizony, pa­rasztfiúk és proligyerekek. Ezt elfelejtik hozzátenni a „legvidámabb barakk” zárkafe­lelősének portréjához. Ilörömpő György István Vác Laczkfi András erdélyi vajda a székely ispánhoz és a várhegyi várnagyhoz a vár kijavítása vé­gett intézett rendeletében emlí­ti, hogy a várat a régi .királyok parancsára a besenyők és pogá- nyok ellen a székelyek építet­ték. Ezen várak őrzése besenyő és szláv telepesekre volt bízva. A legelőket és szántóföldeket a székelyek már előzőleg lefog­lalták, azonban maradtak még a széleken uratlan, jobbára ren­geteg erdőkkel borított helyek, melyek a királyok tulajdonaivá váltak. Itt épültek a várak s ala­kultak a fenti községek. Ezeket a királyok jobbára székelyek­nek adományozták. Az Orbai székben levő köz­ségekről, telepesekről semmi biztosat nem tudunk. Azon­ban megemlítésre méltónak tartjuk, a nép közt elevenen élő hagyományt a veres bará­tokról. Barátos község neve, a haralyi templom egyik szög­let fala, továbbá egyes dűlők és határrészek nevei, melyek az Imecs—Szőrcsei-birtokpe- rekben szerepelnek, támogat­ják a népi hagyományt. E sze­rint Haralyban a veres bará­toknak megerősített kolosto­ruk volt, — mikor, nem lehet megállapítani, —-, ezek a kör­nyék lakói fölött zsarnokos­kodtak, amiért a telepesek szö­vetkeztek s az Imecs család ősének vezetése alatt a bará­tok kolostora ellen indultak, oda csellel behatoltak, a bará­tokat legyilkolták s klastromu- kat földig lerombolták. (Folytatjuk) Eró'ss József Szent-Györgyi Albert köszöntése Ebben az évben emlékezett a világ és Magyarország Szent-Györgyi Albert születésének 100. évfordulójára. 1937-ben nyerte el a Nobel-díjat, az ország joggal ünne­pelte a híres tudóst. A legmagasabb tudományos díjat magyar kutatók már előtte is elnyerték, de nem éltek itthon, nem itthoni kutatásaikért kapták. (Mint ahogy, sajnos, a későbbiek sem.) Ő azonban Szegeden élt, és a magyar tudományos intézmények fejlettségének is szólt az elismerés. Szent-Györgyi Albert híre még a kisdiá­kokhoz is eljutott, így a tápiógyörgyei iskolásokhoz is. A lelkes gyerekek kedves köszöntőt írtak Szegedre. A le­vél hasonmása Farkas Péter: Pest megyei iskolatörténeti múzeum című kötetében jelent meg, abból idézzük: „Kedves Tudós Bácsi! A földrajzi órán tanító úr Szeged­ről beszélt. Beszélt á Tudós Bácsiról is, aki tudományával a világ tudósainak elismerését és a nagy jutalmat érdemel­te ki. Örülünk, hogy csonka hazánknak ilyen világhírű nagy tudósa akadt. Adjon az Isten sok ilyen embert ha­zánknak, akkor biztosan előbb fog felgyógyulni nagy be­tegségéből Mindnyájan köszöntjük Tudós Bácsit s kezeit csókoljuk. Tápiógyörgyén, 1937. november 20-án.”És kö­vetkeznek az aláírások: 41 kisdiák, a „közs. isk. IV. oszt. tanulói”, valamint tanítójuk. Vajh emlékszik-e még a le­vélre Farkas Ferenc, Kőszegi László, a nyilván testvér­pár Czédulás Teréz és Mária, vagy Kosztolányi Ida? Pogány György

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom