Pest Megyei Hírlap, 1993. november (37. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-16 / 267. szám
§ PEST MEGYEI HÍRLAP SZŰKEBB HAZÁNK 1993. NOVEMBER 16.. KEDD 5 Állandó ügyeletben az útfenntartók Sódert, homokot tárolnak a padkán Az utak téli üzemeltetése és az ezzel kapcsolatos szolgáltatások ismertetése volt a témája annak a megbeszélésnek, melyet a Budapesti Közúti Igazgatóság 22. Sz. Üzemmérnöksége tartott Dabason a térségben érdekelt polgármesterek részvételével. Bevezetőül tájékoztató hangzott el az 1993-as év útfej- lesztési és karbantaratási munkálatairól, s ezzel kapcsolatban a BKI anyagi gondjairól is. A megye 2300 kilométeres úthálózatának üzemeltetésére előirányzott összegből hovatovább csak a legégetőbb karbantartást tudják biztosítani, valamint a téli hóeltakarítás és csúszásveszély elhárításának költségeit. A 22. sz. üzemmérnökség a Dabas és körzete, valamint a volt ráckevei járás Dunától keletre eső részének közútjait tartja karban a dabasi, illetve áporkai bázisról. Ezen a területen 24 települést 460 kilométer hosszúságú úthálózat köt össze, melyből 100 kilométer az I. és II. rendű főút, a többi alsórendű. A besorolás határozza meg az elvégzendő munkák fontossági sorrendjét, valamint azt, hogy hó vagy síkosság esetén milyen időrendiségben vonulnak ki a helyszínre az elhárító brigádok. Kosztolányi György üzemvezető előadásából megtudtuk, hogy az előbbi évek gyakorlatát követve az éves költségvetés 30 százalékát tartalékolták a téli felkészülésre. A gépparkon elvégezték a szükséges javításokat, s ösz- szesen 1430 tonna szóróanyagot tároltak. Ez utóbbi környezetkímélő jégoldókat tartalmaz, különös tekintettel az ócsai és apajpusztai tájvédelmi zónákra. Dabason és Aporkán hat hóekével ellátott szóró-erőgép, két hómarkoló és két speciális, hófúvás-elhárító gép áll bevetésre készen, valamint négy bérelt gépkocsi, mely alkalmas szórásra. Ezzel — közepes erősségű tél esetén — az I. és II. rendű utakat négy-hat óra alatt járhatóvá tudják tenni, míg az úgynevezett rajonos alsóbbrendű utakat maximum 24 óra alatt hómentesítik. A tájékoztató után a térség polgármesterei kaptak szót, melynek során ki-ki elmondhatta panaszait és javaslatait. Bugyi község polgármestere a környező kavicsbányákról ingázó szállítójárművek túlterhelését tette szóvá, mely károsan befolyásolja az utak állapotát, másrészt a leszóródó és felpattanó kavics betöri a járművek szélvédő üvegét. Az ezzel kapcsolatos panaszokkal a lakosság az önkormányzatot „bombázza”, s demonstrációt terveznek útelzárással. A BKI válasza: ezek a kocsik URH-rádióval vannak ellátva, s néhány perc alatt valamennyi érdekelt tudomást szerez róla, ha ellenőrök tűnnek fel a térségben. Arról már nem is beszélve, hogy az ellenőrök legfeljebb feljelentéssel élhetnek, bírságolási jogkörrel nem rendelkeznek. Az állampolgári fegyelmezetlenség egy másik formája a belterületek útpadkáinak kisajátítása. Egyesek begyepesítik, mások sóder, homok tárolására használják. Az ebből származó viták nemegyszer a tettlegesség határát súrolják. Mint Kosztolányi György kifejtette, ebben az önkormányzatok nyújthatnak hathatós segítséget. Meggyőző munkával, vagy ha ez nem segít, bírságolással. A BKI szakemberei elmondták még: nemcsak a körzetben, de az egész megyében nagyon leromlottak az utak. Ez a folyamat tíz évvel ezelőtt kezdődött. A jelen gazdasági körülmények mellett legfeljebb arról lehet szó, hogy konzerválják, vagyis megőrzik a jelenlegi állapotokat. (m. gy. o.) Hat évfolyam a Rádayban (Folytatás az 1. oldalról) Lestyán Péter igazgató elégedett: két huszonöt fős hetedikes, azaz elsős gimnazista osztályába, s egy — az említett úton feltöltődött — nyolcadikos — azaz második gimnazista — tanulócsoportjába csupa válogatott gyermek jár. „Egyelőre” a két helyi általános iskolában tanulnak a gimnazisták. Jobb ez így nekik is, a tanároknak is. Mint a gimnázium igazgatója elmagyarázta, a diákok számára azért szerencsés ez a megoldás, mert az iskolatípus okozta átállás idején nem kellett egy vadonatúj hellyel, s új nevelőkkel ismerkedniük. A tanárok is jobban tudnak foglalkozni a már ismerős diákokkal. — Egyelőre — mondta Lestyán Péter. — Azt tervezzük ugyanis, hogy amennyiben megvalósul a gimnázium épületének tervezett bővítése, egy épületegyüttesbe költözhet át a hat „Ráday-s” évfolyam. Az igazgató szavai egyben azt is jelzik: biztatónak tartja a hatosztályos gimnázium jövőjét. A tervek szerint a következő tanévben is legalább két osztály — de lehet hogy három — indul majd a Rá- day-ban. — Természetesen magunknak is sokat kell még tanulnunk ahhoz, hogy a lehető legeredményesebben működjön ez az új gimnáziumi forma — mondta az igazgató. — Ezt szolgálja az is, hogy erre a hétre nyílt napokat szerveztünk.- Várjuk azokat, akiket érdekel a hatosztályos gimnáziumi gyakorlat, illetve, akik nekünk is tudnak hasznos információkat, ötleteket adni. M. É. Lesz megint tó Hernádon Becsüljük meg a természetet t f-j Néhány évvel ezelőtt megbízást kap- i tam, készítsek egy útikalauzt Pest ó megye horgászvizeiről. A „nagy mű” végül is nem készült el, ám ha a beígért honoráriumtól el is estem, néhány tapasztalattal gazdagabb lettem. Nevezetesen azzal, hogy az akkor legfrissebb, 1988-ban kiadott térképek vízrajzilag vagy hiányosak, vagy olyan vizeket tüntetnek fel, melyek a valóságban már rég nincsenek. Például a hernádi tó, a híres nádassal. Amikor kint jártam a helyszínen, néhányan megmosolyogtak. — Hol él maga jóember? — kérdezték legyint- ve. — Rég eliszaposodott és kiszáradt. Nincs ott már csak bozót és szittyó. Meg az egykori stégek. Ha valami elmúlik, megszűnik, az mindig nyomot hagy azokban, akik kötődtek az elmúlás tárgyához, legyen az élő személy, egy öreg fa, vagy egy nádassal körülvett tavacska. Időnként felemlegetjük, elnosztalgiázunk fölötte, kivált ha a gyermekkor gondtalan éveit idézik. Nyilván így van ezzel Hurai Edina édesapja is, különben honnan tudná a 12 éves kislány, hogy milyen volt egykor a hernádi tó? Edina akvarelljére a hernádi művelődési házban figyeltem fel azon a kiállításon, melyen az önkormányzat által meghirdetett gyer- mekrajz-pályázat legjobb alkotásait mutatták be a szervezők. A rajzok, festmények, grafikák a vidéki élet egy-egy mozzanatát örökítik meg, színes krétával, ceruzával, ecsettel „írják le” milyen volt, milyen ma és milyennek szeretnék látni a szülőfalujukat az elkövetkező években. Edina akvarelljének címe: Amikor még volt tó Hernádon. — Miért nincs manapság? — kérdeztem kísérőmtől, Zsadányi Lászlóné polgármestertől. — Ez a kép nem véletlenül született, az egykor szép táj utáni vágyakozás ihlette. — Annál is inkább igaza van, mert ez a vidék homokos síkság, a legközelebbi élővíz a Duna—Tisza-Qsatorna. De fürdésre, csónakázásra az sem alkalmas. A mi tavunkkal és annak élővilágával a sorozatos, csapadékszegény nyarak végeztek. Patak nincs, ami táplálja, így aztán kiszáradt. Valóban szomorú, hogy a most tizenévesek csak a szüleik elbeszéléséből tudják, milyen is volt valamikor a hernádi tó és környéke — ismeri el Zsadányi- né a veszteséget, amiért nemcsak az időjárás, hanem az emberi nemtörődömség is ludas. Hurai Edina 6/a osztályos tanuló akvarell- je: Amikor még volt tó Hernádon Példákkal igazolhatom, Dabas környékén több olyan tó született, melyet közös összefogással, jelentős anyagi áldozatok árán a lakosság hívott életre. Ott, ahol azelőtt soha nem volt víz — például Táborfalván és Tatárszent- györgyön. — Az elkövetkező években jelentős szerepet szánunk a környezetvédelemnek — nyugtat meg Zsadányiné. — És ebben nemcsak a szeméttelep, a szennyvízcsatorna, de a tó felújítása is benne van. Persze nem olcsó mulatság a hernádi Csipkerózsikát felébreszteni álmából. Szakértők szerint legalább két kutat kell fúrni, melynek vízhozama előbb feltölti, majd szinten tartja a tó vizét. Pénzzel a haltelepítés is megoldható. De hogy mikor költözik vissza az élővilág — vízimadarak, teknősök, békák, csigák, no meg a növényi flóra —, azt csak a jó Isten tudja. Talán akkorra, amikor Edina jár majd ki a gyerekeivel fürödni, napozni, míg az apuka pontyokra horgászik. Matula Gy. Oszkár Veszélyeztetett gyermekek otthona Vasadon A Pest Megyei Önkormányzat veszélyeztetett, hátrányos helyzetű gyermekek számára általános iskolát és diákotthont működtet Vasadon. Az intézmény — a nemrég kapott új alapító okirat szerint — a megyéből bárhonnan fogadhat rászorulókat, akár Vác környékéről is — tudtuk meg Sípos István igazgatótól. Jelenleg hetven gyermekkel foglalkoznak, ám lenne még néhány jelentkező számára hely. Tanévkezdés előtt minden település jegyzőjének elküldték azt az ismertetőt, amelyben az érintettek iskolaotthoni beiskolázásának lehetőségére hívták fel a figyelmet. Lelkiismereti kérdés, hogy ezzel a témával foglalkozik-e valaki vagy sem — állítja az igazgató, majd hozzáteszi: vannak olyanok, akik asztalfimi nagy pofon az élettől, de nem ez a jellemző. A lumpen életmódot folytató, illetve nehéz sorsú szülők nehéz sorsú gyerekei kapnak nálunk otthont. Vannak például áttelepült, nehezen boldoguló erdélyiek, akik nálunk helyezték el a gyerekeiket, de említhetném azt a nyomorék férfit is, aki nyolcezer forintos rokkantsági nyugdíjából próbált meg két gyermeket eltartani és mivel nem akarta őket állami gondozásKözel hetven diák él és tanul az egykori kúriaépületben ókba süllyesztették felhívásunkat, ám olyan pedagógus is akadt, aki kezdeményezte rászoruló tanítványa elhelyezését, a saját pénzén még ruházta is, és rendszeresen eljön hozzá látogatóba. Az intézményt egyébként a megyei önkormányzat finanszírozza, a szülőknek tehát csak az étkeztetéshez kell — csekély összeggel — hozzájárulniuk. Vannak, akik még ezt sem teszik. — Valóban a gyerekeknek van szüksége erre az elhelyeA kúria parkjában áll ez a szobrocska Vimola Károly felvételei zésre, vagy talán akad olyan szülő is, aki így szeretné csemetéjét „lerázni”? — Egyetlen ilyen tanulónk van. Annak ellenére, hogy mi mindent megteszünk érte, látjuk, hogy szinte mindig rosszul érzi magát. A szülők például a minap hamarabb visszahozták ide, mint kellett volna. Az ilyesba adni, ezért a gyerekek hozzánk kerültek. Sorolhatnám a megdöbbentő eseteket és sorsokat, de nem akarom, hogy a gyerekek közül bárki magára ismerjen. Ezeknek a fiataloknak az élete mindenesetre regénybe illő. — Kapnak-e segítséget humanitárius szervezetektől, vagy egyéni vállalkozóktól? — Alkalmanként igen. A helyi Vöröskereszt ruhaneművel és nyári táborozási lehetőséggel segít, a Lyons Klubtól pedig a múlt karácsonyi ünnepre különféle játékokat és pár láda narancsot, banánt kaptunk. Ugyanakkor a Máltai Szeretetszolgálaton keresztül egy Svájcban élő magyar származású hölgy farmerruhákat hozott ajándékba. Az ilyesminek mindig nagyon örülünk, a gyerekek boldogok voltak. — Ezek a tizenévesek miképp viszonyulnak az ittléthez? — Többségük nem „mentsvárat” lát az otthonban, inkább nyári táborozáshoz hasonló élményt jelent számukra a bentlakás. Néhányan — akik messzebbről kerültek ide — csak havonta egyszer járnak haza, de a legtöbben minden hétvégét otthon töltenek. A bentmaradó- kat rendszeresen elvisszük uszodába, piacra, igyekszünk megadni nekik mindazt, ami egy normális család életében természetes lenne. Ezek a gyermekek egyébként igen önállóak és koraérettek, tizen- két-tizenhárom éves korukra szinte felnőnek. Rákényszeríti őket az élet. T. Á.
