Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-07 / 234. szám
SZOLGALTATAS Már kapható a Pályaválasztási Tanácsadó Október első napjaiban került a budapesti és több vidéki város könyvesboltjába a Fővárosi Pályaválasztási Tanácsadó 1994. című kiadvány. Ismét egyazon kötetbe foglalva találhatók meg az általános iskola után továbbtanulásra készülők, valamint a gimnáziumban, vagy más típusú középiskolában érettségiző és felsőoktatásra nem jelentkező (vagy oda kétséges sikerrel pályázó, előrelátó!) fiatalok számára értékes tudnivalók. Megtalálhatók a könyvben a nappali tagozatos képzési lehetőségek, mind a közép- és felsőfokú esti-levelező, továbbá tanfolyami oktatóhelyek leírása és a felvételi feltételek ismertetése. Aligha vitatható: az új és legújabb — magánszervezésű, alapítványi, egyházi, 4 + 8-as, 6 + 6-os, s még folytathatnánk a sort — iskolák, a korábbinál színesebb arculatot adnak. Éppen ezért van szükség a jól tervezett, átgondolt döntésre, az eligazodáshoz nélkülözhetetlen információra. Ehhez szolgál térképül a most megjelent tanácsadó könyv. S persze megtudható abból, hogy kik hogyan segítenek személyesen is diákoknak, szülőknek, s a családokkal közvetlen kapcsolatban álló osztályfőnököknek, pedagógusoknak. Szabó Iván a vendég Klubestet rendez október 14-én este hatkor az MDF II. kerületi szervezete, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban (II. kerület, Törökvészi út 48—54). Az összejövetelen Szabó Iván pénzügyminiszter az elmúlt három év gazdasági eredményeiről tart előadást. , A programra minden érdeklődőt szeretettel várnak. Szakmai tanácskozás Szakmai tanácskozással egybekötött vásárt tart ma és holnap Szolnokon a FILMOSZ (Film- teijesztők Országos Szövetsége) független kiadói és video- tékás tagozata. Gyógyúszás- oktatói képzés Kéthónapos gyógyúszás-oktatói képzést szervezett a Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítvány a Víz- és Csatornamű Vállalatok Országos Szakmai Szövetségének közreműködésével. Az alapítvány munkáját támogatja a Népjóléti Minisztérium, valamint a társadalombiztosítás: a csoportos gyógyúszás-oktatást személyenként 45 forinttal finanszírozza. A tanfolyam kezdeményezőinek reményei szerint e képzés a nem túl távlaü időben része lesz az oktatási rendszernek. .. Hirdetési levelezőlap Pest megye valamennyi postahivatalában kapható az a levelezőlap, amelynek segítségével a Pest Megyei Hírlapban jelentethetik meg hirdetéseiket kedves Olvasóink. Vállalkozók, közülietek, magánszolgáltatók a kartonon hét szóig, magánszemélyek húsz szóig hirdethetnek. Nem keli ezután Budapestre utaznia annak, aki lapunkban akarja a hirdetését közzétenni. A megye valamennyi postahivatalában megvásárolható az említett levelezőlap, amelyhez boríték is jár, s bélyeg nélkül elküldhető a címünkre. A levél közvetlenül szerkesztőségünkbe érkezik, s mi ígérjük: a beérkezéstől számított negyvennyolc órán belül megjelentetjük hirdetését. Pest megyében ilyen rövid határidőre csak nálunk adhat fel sajtóhirdetést! Budapesti olvasóinknak pedig változatlanul szolgálatára áll a Blaha Lujza tér 3. szám alatti hirdetési üzletünk. A közrend és közbiztonság helyzete Ma délután három órakor a ceglédi városháza első emeleti 11-es termében tartja soron következő ülését az önkormányzati testület. A napirendi pontok: tájékoztató a város közrend és közbiztonsági helyzetéről; javaslat a fizetőparkolók előírásairól szóló rendelet módosítására, ipari övezet kialakítására, valamint költségvetési rendelet módosítására; ingatlanvásárlási kérelmek elbírálása; a ceglédi Új Plébánia Egyházközösség kérelme. Az ülést időszerű kérdésekkel zárják. Kevesebb a bűncselekmény A város közrendjének és közbiztonságának helyzetét taglaló beszámolóból kiderül, örömmel lehet megállapítani — az elmúlt év bűnügyi adatai alapján —, hogy a kapitányság területén javult a bűnügyi kép. A tavalyihoz képest mintegy harminc százalékkal kevesebb ismertté vált bűncselekményt rögzítettek. Az utóbbiak több mint felét Cegléden észlelték. A rendőrök tevékenységét nehezítette, hogy a bűnesetek het- ven-nyolcvan százalékát ismeretlen tettes követte el. A nyomozók munkáját hátráltatta az, hogy a kapitányság technikai színvonala elmarad a kor követelményeitől. Dávid Lajos rendőr alezredes, kapitányságvezető május elsejei kinevezése óta több személyi változást hajtott végre, amely jótékonyan hatott az állományra. Javult a munkamorál, az áldozatkészség. Ezt az előbb említett tények is bizonyítják. A cél: az elért eredmények megtartása. Nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre. Ebben — ahogy eddig is — számítanak az önkormányzat önzetlen segítségére. Bár a tulajdon elleni bűncselekmények csökkentek, viszont emelkedett a betöréses lopások és rablások száma. Sok volt a behatolás hétvégi telkekre, tanyai ingatlanokba, kerékpártárolókba. A településen akadt példa gépkocsi feltörésre és lopásra is. A tetteseket — akik utazó bűnözők voltak — elfogták. Az igazsághoz tartozik, hogy a sértettek nem tettek meg mindent a vagyonuk megvédésére. Nem nehezítették meg a gengszterek dolgát. (Az autóban hagyták a készpénzt, értékes műszaki cikkeket, bélyegzőt.) Technikai feltételek A városban visszaesett a közúti közlekedési és a halálos balesetek száma. A rendőrök annál több ittas járművezetőt csíptek el. A szabálytalanságok listáját gazdagítja: a meg nem adott elsőbbségi jog, a kanyarodás szabályainak megszegése, a gyorshajtás, a be nem tartott előzési szabályok, az ittasság és a figyelmetlenség. Sok európai színvonalú gépjármű kerül be az országba, de a közutak állapota — amely ráadásul fokozatosan romlik — nem éri el a kívánt nívót. A forgalom sűrűsége tovább emelkedik az e területen áthaladó főútvonalakon. Szinte súrolja az elviselhetőség határát. Emiatt gyakori az agresszivitás, a közlekedési szabályok semmibevétele. Örvendetes, hogy ritkán fordul(t) elő a lakosság biztonságérzetét jelentősen befolyásoló súlyos eset: emberölés és rablás. Ugyanakkor lehangoló, hogy a gyermek- és fiatalkorban, valamint az ifjú felnőttként elkövetett bűncselekmények száma növekedett. Sajnálatos, hogy a helybéli állandó lakosok közül egyre többen vesznek részt a bűnözésben. Figyelemre méltó, hogy a más településekről Ceglédre látogató bandák közül ebben az esztendőben néhányat a kapitányság munkatársai felszámoltak. A jelenlegi személyi és technikai feltételekkel aligha érhetik el ezt a teljesítményt. A gondokat még tetőzi az is, hogy a dolgozók napjainkban nem Egyházi hírek A gödöllői Petőfi égj/HÁ téri evangélikus wnS templomban vasár- nap 10 órártól tartanak istentiszteletet. A Szabadság téri református templomban vasárnap 10 órakor lesz a gyülekezeti istentisztelet, előtte 9 órától a gyülekezeti teremben gyermek-istentiszteletet tartanak. A női szeretetotthonban, a Kossuth Lajos utca 8. szám alatt 15 órakor kezdődik istentisztelet. A római katolikus kastélytemplomban ma 18 óra 30 perckor, holnap 17 óra 45-kor és 18 óra 30-kor kezdődik a szentmise. Szombaton 18 órakor, vasárnap fél 9-kor, fél 11-kor és 18 órakor lesznek szentmisék. Hétfőn és kedden 17 óra 45-kor és 18 óra 30-kor, szerdán 7 órakor és fél 8-kor kezdődik szentmise. Vasárnap a blahai kápolnában 8 órától tartanak szentmisét. A máriabesnyői kapucinus templomban ma, pénteken és szombaton 17 óra 20 perckor kezdődik szentmise. Vasárnap fél 9-kor, fél 11-kor és 17 óra 20-kor, hétfőn, kedden és szerdán reggel negyed 7-kor tartanak szentmisét. Az ORA-kápol- nában hétfőtől szombatig fél 8-kor, vasárnap 4 órakor kezdődnek szentmisék. A Fácán-sori premontrei kápolnában vasárnap fél 8-kor és 10 órakor vannak szentmisék. Ingatlan- és lakásbörze A Co-NEXUS Print-teR Kft. holnap és szombaton rendezi meg a szokásos ingatlan- és la-, kásbörze-kiállítást. A szervezők katalógust adnak ki, amely tartalmazza az ingatlanközvetítők nevét, címét, telefonszámát, valamint egy rövid cégismertetőt. A kínálatban egyaránt találhatók lakások, családi házak, ipari telephelyek, irodaházak, szállodák és üdülők. A kiállítást annak ellenére megrendezik, hogy már jelenleg működik ingatlantőzsde az országban. A tapasztalat azonban az, hogy egy ilyen kiállításra és börzére sokkal szélesebb körből érkeznek érdeklődők, ugyanis bővebb kínálatot nyújt, mint a nagyértékű ingatlanokkal foglalkozó ingatlantőzsde. Pilisvörösvári kínálat A háziasszonyok jó része ilyenkor ősszel teszi el a téli napokra a különféle ínycsiklandozó kompotokat, savanyúságokat. A pilisvörösvári Fő úton, amíg a készlet tart, most olcsóbban kapható az alma és a télálló burgonya is. Erdőst Ágnes felvétele Piaci Falufórum Budakeszin Az elmúlt három esztendőben végzett önkormányzati munkáról, a tervekről, a helyi kárpótlás jelenlegi helyzetéről, valamint Makkos- mária részletes rendezési tervéről tartanak falufórumot Budakeszin. Az október 18-án, este hat órakor az Erkel Ferenc Művelődési Központban sorra kerülő fórumra a település vezetői minden érdeklődőt tisztelettel várnak. ideális körülmények között végzik a teendőiket. Talán vigasztalja őket az, hogy a jövő év tavaszán új, modern létesítménybe költözik a rendőrség. A kapitányság vezetése az egyik legfontosabb feladatának tartotta és tartja a bűnmegelőzést. Rendszeres volt a kapcsolatuk a sajtó munkatársaival. Az ismertté vált ügyekről beszámoltak. Azokon a területeken fokozták a megelőző, figyelő szolgálatot, ahol gyakoribb a bűncselekmény. Kulturált ügyintézés Az igazgatásrendészeti tevékenység színvonalát a kapitányság vezetése jónak ítéli. Az ügyfeleket — a lehetőségekhez képest — zökkenőmentesen, gyorsan szolgál(j)ták ki. A különböző állami, gazdasági szervekkel, a fegyveres erők helyi egységeival jó a rendőrség együttműködése. A bírósággal, ügyészséggel és a polgármesteri hivatallal szintén. Végezetül a beszámolóból kiviláglik, hogy a Ceglédi Rendőrkapitányság ebben az évben komoly erőfeszítéseket tett feladatainak elvégzésére, a közbiztonság javítására. A továbbiakban is törekszenek a szakmai munka nívójának növelésére, az ellenőrzés fokozására, az ésszerű szervezésre és a kulturált ügyintézésre. f. f. @ A nagykőrösi hetipiacon ismeretlen fogalom a nincs. Bár legutóbb az esőfelhők fenyegetése miatt a szokásosnál kisebb volt a felhozatal, mindenféle portéka akadt az asztalokon. Az er- deigomba-szedők megrakodva érkeztek borsikával, csiperkével, őzlábgombával. Sorrendben 50, 40, és 50 forintért adták a finom eledel rakását. Arréb, tejtermékeket árultak a háztájiból, a túrót 200-ért, a tejfelt 170 forintért. A zöldségesek a fokhagymát 160—200, a hegyes paprikát darabra 1—3, a petrezselyemgyökeret 50—60, a sárgarépát 40, a karfiolt 50, a fehér paprikát 35-től 80 forintos árakon mérték. A zeller darabja 10—16, a vöröshagyma kilója 25—30, a krumpli 22—26, a fehér káposzta 15, a kel 20, a karalábé darabja 10, a lilahagyma kilója 40, a termesztett csiperke 200, a paradicsompaprika 40—50, a paradicsom 30, a fólia alól a szép 70, a kígyóuborka 50, a savanyú káposzta 50, a fejes saláta darabonként 12—15, a torma árak kilója 100, a sütni való tök 15, a cseresznyepaprika 50, a padlizsán 50, a cékla 55 forintba került. Sok alma volt, amelyből 20—40 forintért lehetett venni. A csemegeszőlő 40, a gesztenye 140, a citrom 100, a narancs 120, a héjas dió 160—200, a dióbél 450, a kiwi darabja 25, a körtefélék 28—50, a sárgadinnye 60, a birs 20 forintba került. A pacalárus 210 forintért kínálta portékáját. Nála a műbelek métere 18,50—30 forintba került, a kolbászbelet 7 forintért adta. A baromfipiacon egy szép pár kakast 1000-ért vettek meg, a tyúkok párját 650—700-ért tartották, a fehér csirke kirántani való korban 130-ért ment kilónként. A tojást 6—7 forintért adták. Az előnevelt 3 hetes csibék darabja 70 forint volt. A kocsispiacon most főleg almát és vöröshagymát árultak. Az előbbi ára itt 15—38 forint között váltakozott nagyságtól függően, a hagymát 20—22 forintért kilózták. Ugyanitt a fokhagyma 150 forintba került.