Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-29 / 252. szám

1 PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. OKTÓBER 29., PÉNTEK 13 Amilyen az ország, olyan a bankrendszere @ Ugye önök is hallot­ták, olvasták a múlt hetekben a címben idézett szentenciát, amit a rádió, a televízió és az újságok egyaránt világgá kiál­tottak. Már elnézést, hogy nagy hirtelen nem tudtam megjegyezni a nevét a leg­újabb keleti bölcsünknek, ki­től az idézett axióma szárma­zik. Nos, legújabb futurológu­sunk beköszöntője — bár le­het, hogy egyszer már nyilat­kozott a Népszabadság külön- számában — sokakat meghök­kentett, nem keveseket feldü­hített. Hogy miért? Elmon­dom! Aki a szemét látásra, a fü­lét hallásra, az agyát gondol­kodásra használja, nem kis meglepetéssel tapasztalta, hogy a rendszerváltással járó és megjövendölt, sőt bekövet­kezett gazdasági ínség elke­rülte a társadalomnak egy szűk csoportját, nevezetesen egy bizonyos szakmát. Tud­ják ugye, kikről beszélek? A fináncszakmáról bizony. A bankokról, a Szerencsejáték Rt.-ről, a pénzküldőszolgálat- láncolatról. a biztosítókról, el­árasztották kis hazánkat. Gaz­daságfilozófiájuk sziklaszi­lárdnak bizonyult, szilárdabb­nak és megbízhatóbbnak, mint a velük kötött szerződé­sek. A fehérmandzsettás bű­nözés rafináltabb és elvete- mültebb a közönséges rablás­nál, és máris beépült a hata­lomba, hiszen állami támoga­tással és felügyelettel dolgo­zik. Felelősségre vonás pedig sehol, ha nagy néha nyilvá­nosságra kerül a buli. Ki isme­ri a sikkasztok, ügyeskedők nevét? Vagyis helyzetét? Védi őket a személyiségi jog. Milyen felelősségre vonást al­kalmaztak velük szemben? El­kobozták-e a rablott vagyont? A legtöbbjük szabadon jár, és seftel tovább. Hasonlítsuk össze a pénzin­tézetek fejlődését és helyzetét a gazdaság többi ágával, amíg az üzemek, gyárak, gaz­daságok, szövetkezetek, intéz­mények garmadával mentek tönkre, addig a pénzintézetek és -intézmények tömegesen, mint az a bizonyos bolond­gomba, szaporodtak, híztak és osztódtak. Palotáik és Palo­tásaik a negyvenéves szocia­lista építőipari múltat megha­zudtolva, határidőn belül, a kapitalista kivitelezést luxus­minőségben meghaladták. Tessék csak bemenni egy bankba vagy biztosítóba! Vö­rös vagy fehér márvány, mint a tükör. Csillogó sárgaréz, nyugati irodabútorok, kompu­terek, üvegfalak. Na és micso­da fizetések? Csak nézünk, mint a moziban. Micsoda prosperitás? Nyüzsög az ügy­fél, dirigál a bankár! Ide kell beruházni, nem az iparba vagy a mezőgazdaságba! Csodálatos fejlődés! No de mindez miből? Kinek a pénzé­ből? Mit termelnek a ban­kok? Kinek a munkája veríté­ke élteti, táplálja a csillogó pénzvilágot? Csak nem a ter­melőüzemekből menekült a tőke a bankvilágba? És kik­nek van ebből haszna? Ho­gyan lesz ebből gazdasági talpra állás? Létezik-e olyan befektetés, mely a hitelkama­tok (36 százalék) kiizzadása után még jövedelmező marad és fejleszteni tud? A Rákosi-féle kommuniz­musban beszolgáltatás formá­jában nyírták le, mint a birká­ról az ország gyapját. Ma ezt a gyapjúnyírást bankkamat­nak hívják. Az ország soha nem lesz olyan, mint a bankrendszere. A kizsákmányolt nem azonos a kizsákmányolóval. Amíg van, és az arányok nem vál­toznak — a zsebelők nem érik be kevesebbel —, addig rendszerváltásról, szociális pi­acgazdaságról, polgári társa­dalomról nem beszélhetünk sem mi. s főképp nem a ban­károk. Cs. J. Pomdz (A teljes név és cím a szerkesztőségben) A jövő letéteményesei Mindenki közelről ta­pasztalja, hogy ha­zánk súlyos gazdasá­gi nehézségekkel küzd az örökölt államadósság, a keleti volt társországok össze­omlása következtében történt piacok elvesztése és a világgaz­daság általános romlása miatt. Termelői rendszerünk a ha­zai termékek minőségének fel­javítása, a nyugati piacokon való elfogadhatósága, együtt az állam gazdasági mérlegé­nek helyreállítása érdekében óriási erőfeszítéseket tesz. Amilyen nagy gond a gazda­sági helyzetünk rendbehozata­la. annál még nagyobb problé­ma az évtizedek alatt elmé­lyült erkölcsi válság orvoslása. Éhhez szükséges volna a kü­lönböző politikai csoportok együttérzésére. Szükség volna a házasságok és a családok ér­tékeinek hangsúlyos etikai fel­emelésére, a sokak elszegénye­HISTÓRIA A forradalom hetedik napja (OKTÓBER 29.) Részletek A szabadság kapujában című, a Szabad Európa Rádió Magyar Osztálya által kiadott könyvből, amely a rá­diónak az 1956-os forradalom és szabadságharc 30. évfor­dulójára készített emlékműsorának részleteit tartalmazza. Napi összefoglaló A Szabad Nép Kossuth-címerrel jelenik meg és egyik címében vissza­utasítja a Pravda azon állítását, mintha Magyarországon „egy népel­lenes kaland" történt volna. A honvédelmi miniszter utasítja a katonaságot, hogy „a jelenlegi cí­mer helyett tűzzenek sapkájukra nemzetiszínű kalapsávot. ” Megérkeztek a Nemzetközi Vöröskereszt első szállítmányai. Papp Kálmán, győri püspök beszél a győri rádióban. A miskolci rádió közli, hogy 12 órától fél négyig temetik „azAVH- banditák által lemészárolt ártatlan diákokat és polgárokat. ” A győri Magyar Értelmiségi és Forradalmi Bizottság 10 pontban foglalta össze követeléseit. Első: a szovjet csapatok kezdjék meg kivo­nulásukat az ország területéről. Egyben a kiáltvány köszönetét fejezi ki azoknak a szovjet katonáknak, akik nem voltak hajlandók fegyverei­ket magyarok ellen fordítani. KASZA: Reményekkel teli hét elé nézett az ország. Hétfő volt 30 évvel ezelőtt, október 29-én. Két szempontból is jelképesnek tekinthető, a párt lapjának, a Sza­bad Népnek aznapi száma: elő­ször jelent meg Kossuth-címer­rel, a vezércikk fölé pedig ezt a címet írták: „Hajnulodik". A rádióban egymást érték a kü­lönféle testületek felhívásai a munka megkezdésére, és jelenté­sek arról, hogy az üzemekben va­lóban megkezdődött a termelés. A győztes forradalom után a nor­malizálódás jelei. Hallgassunk csak bele a Kossuth és Petőfi rá­dió 8 órás híreibe. KOSSUTH ÉS PETŐFI RÁ­DIÓ (eredeti hangfelvétel): „Kos­suth rádió Budapest. Kedves hall­gatóink, híreket mondunk. A mára virradó éjszakán a Ferihe­gyi repülőtérre megérkezett a Malév két repülőgépe, amely Bécsből hozta a Nemzetközi Vö­röskereszt szállítmányait, főleg gyógyszert, kötszert, továbbá élelmiszereket, tejport, konzerve­* két. A küldeményt a Vöröske­reszt még a kora reggeli órákban elszállította a repülőtérről. Budapesten járt a győri Nem­zeti Tanács delegációja és meg­győződött arról, hogy valóban tűzszünet van a fővárosban. Eb­ben meggyőződve visszaindult Győrbe. A delegáció azt üzeni: győri munkások, a kormány el- vátja, hogy helyreállítsátok és fenntartsátok a rendet. Induljon meg a békés építő munka. Ma a kora reggeli órákban, a néptelen budapesti utcákon, ha nem is nagy számban, de egyre többen igyekeztek az üzemek felé, hogy megkezdjék a munkát. Többségükben gyalog, de néhá- nyan kerékpáron keresték fel munkahelyüket. Mindenütt rend és nyugalom fogadta a dolgozó­kat. A 21. Számú Építőipari Tröszt dolgozói a Kerepesi úti és a Má­tyásföldi úti építkezéseknél foly­tatták a munkájukat. A tröszt egyébként gondoskodott arról, hogy valamennyi alkalmazottja megkapja fizetését. Gondoskod­tak a dolgozók élelmezéséről is.” KASZA: Ezen az október 29-ére virradó éjszakán kezdőd­tek meg a tárgyalások az új Nem­zetőrség megszervezéséről. A Nagy Imre-kormány már előző napon teljesítette a forradalom egyik legjelentősebb követelését, az Államvédelmi Hatóság felosz­latását. A forradalmárok, katona­ság és rendőrség alakulataiból szervezték meg az új Nemzetőr­séget. Pongrátz Gergely, a Cor­vin köz felkelőinek parancsnoka így emlékszik: PONGRÁTZ (hangfelvétel): „Az első tárgyalás volt, ami a Pártközpontban és a Honvédelmi Minisztériumban zajlott le. Vára- di vezérőrnagy volt tulajdonkép­pen, aki vezette a tárgyalásokat. Ödön bátyám és a Doki, dr. Anta- lóczy Sándor voltak, akik a corvi- nistákat képviselték. Nem me­gyek bele részletekbe. A lényeg az volt, hogy fel kell állítani a Nemzetőrséget, rendet kell terem­teni az országban.-főleg Budapes­ten. Ahhoz, hogy rendet tudjunk teremteni, fel kell állítani egy olyan karhatalmat, amelyik meg is tudja valósítani a rendet. Ők nem tudtak elképzelni egy olyan megoldást, hogy a felkelők nél­kül tegyék azt meg. Tehát onnan jött, hogy megalakítjuk a Nem­zetőrséget. És megegyeztek ab­ban, hogy rendben van, megala­kítjuk a Nemzetőrséget a 48-as mintára. Később abban nem tud­tak megegyezni — és nem is na­gyon akartak megegyezni —-, hogy milyen százalékban vegye­nek részt a felkelők ebben a Nemzetőrségben. Nagy Imréhez került a dolog. Nagy Imre sürget­te, hogy a Nemzetőrséget minél előbb fel kell állítani, hogy ren­det tudjon teremteni a Nemzetőr­ség Magyarországon, Budapes­ten. 29-én reggel felhívott Vára- di vezérőrnagy telefonon, és mondta, hogy Nagy Imre sürgeti a Nemzetőrség felállítását, és le kell ülni megegyezni, egy végle­ges határozatot hozni ebben a kérdésben. Tehát bejönnek a Cor­vinba, és ott lesz egy tárgyalás. Mindjárt Váradi vezérőrnagy vette át a szót, ő vezette utána a tárgyalást. Azt akarták, hogy fegyverezzük le a 20 év alatti gyerekeket, mert azoknak nem volt katonai kiképzésük stb. stb. Azt mondtam nekik, hogy ezek a gyerekek harcolták ki a szabadsá­got, hát most hogy vegyük ki a fegyvert a kezükből. Hogy majd a Zrínyi Akadémiáról jönnek a tisztek, akik tulajdonképpen a gyalogsági támadást kellett vol­na 28-án reggel hogy végrehajt­sák ellenünk, amit aztán Márton ezredes — amint elmondtam az előbb — leállított. A lényeg az, hogy 4 órás tárgyalás után, vagy 5 órás tárgyalás után abban egyeztünk meg ezzel a küldött­séggel — mondom, vagy 6 vagy 7 tábornok volt ott, és mások —, hogy a 18 éves gyerekeket akkor fegyverezzük le. amikor az utol­só orosz katona elhagyta Magyar- országot. Ragaszkodtam hozzá, hogy minden parancsnok, aki a harcok alatt maga mellé szedett 5-6, 10 gyereket, és ezek a gyere­kek elfogadták ezt az illetőt pa­rancsnoknak, az meg is marad pa­rancsnoknak. Mindegy az, hogy 14 éves, 15 éves, mindegy. A Zrí­nyi Akadémiáról jövő tisztek a 14-15 éves gyerekparancsnokok mellé lesznek beosztva mint ta­nácsadók. Egy őrnagy, egy száza­dos, mint tanácsadó, de a pa­rancsnok megmarad a felkelő, forradalmár — gyerek. El is fogadták ezt, mert nem volt más megoldásuk, és én azt hiszem — ma is meg vagyok győződve róla —, hogy logikus volt. Én ragaszkodtam ehhez a ponthoz és elfogadták. Ezért mondtam, hogy ez az értekezlet dése mellett a mások tisztesség­telen meggazdagodásának megállítására. Hadat kellene in­dítani az elburjánzó korrupció ellen, és visszaállítani az igaz­mondás, a lelkiismeretesség, az önzetlenség, a becsületes­ség emberhez méltó gyakorlá­sát. Ezen a téren a pártok sem kereshetik a saját elgondolása­ik szerinti kiutakat, mert a poli­tikai erőknek kötelességük, hogy a magyar jövő építésé­ben mindig az egész nemzet er­kölcsi és anyagi javát szolgál­ják a saját pártjuk hatalmi és gazdasági érdekei helyett. Szinte az egész ország köz­véleményét megdöbbentette a dabas-sári iskola ügÁe, melyen a társadalomnak siralmas erköl­csi válságát javítandó, katoli­kus oktatás ellen felhecceit anyák makacs és értelmetlen aktivitást fejtettek ki. Elképzel­hetetlennek tűnik, hogy egy olyan településen, ahol a val­lásellenes rendszer idején is — a szülők kívánságának megfe­lelően — kilencven százalé­kon felül volt az iskolai hitok­tatás és a szülők hetvennégy százaléka most is a katolikus iskola mellett írásban nyilatko­zott, sőt ezt a pedagógusok há­romnegyed része is elfogadta — egy kis ateistaszülői cso­port durva erőszakoskodása mi­att —, törvénysértő helyzet ala­kulhatott ki... Milyen elszánt alpári meggondolatlanságnak kell élnie azokban a szülők­ben, akik egy demokratikus or­szágban, ahol a törvényben biz­tosított a lelkiismereti szabad­ság, ott az iskoláról erőszako­san eltávolítják a címeres ma­gyar névtáblát és kövekkel be­dobálják az egyházi iskola pe­dagógusainak lakásablakát?! Vajon milyen alvilági erők mo­tiválják ezeket az eléggé el nem ítélhető vad cselekedete­ket?! Ha az ifjúságunk az üyen szülőktől tanul etikát, hogyan várhatunk az országban mégis erkölcsi felemelkedést? Szeren­csére azonban, hogy a dabas-sá­ri ügy csak egyedi eset hazánk­ban! Ezzel szemben már szá­mos településen erőteljesen fo­lyik az ifjúság lelki nevelése is. Ilyen helyeken az iskolások sok százai töltik be az istentisz­teletek padsorait és buzgó imád­sággal, angyali énekléssel kép­viselik a krisztusi szellemet. Az ő kezükben van a tiszta tár­sadalmi jövő építésének kul­csa. Ők a lelkiismeretesség, az önzetlenség, a becsületesség és szavahihetőség letéteményezői, ők építik fel hazánkat erkölcsi­leg és gazdaságilag kiegyensú­lyozott és kulturált országgá! Reméljük, hogy egykor majd a rögöket is kisimítják! Monostory Imre Tököl döntő a magyar forradalom törté­netében. Itt határoztuk aztán el végleg, amit szintén elfogadtak, hogy 50 százalék felkelő és a má­sik 50 százalék megoszlik a rend­őrség és a honvédség között az új Nemzetőrségben. Elfogadták.” KASZA: Pongrátz Gergely arra is emlékeztet, hogy Nagy Imre miniszterelnök, akit ők ugyan elismertek, de politikailag nem támogattak, határozott el­képzelésekkel rendelkezett arról, hogy ki legyen a megalakuló Nemzetőrség parancsnoka. PONGRÁTZ (hangfelvétel): „A 29-i gyűlésen, bocsánat, már 28-án tudtuk azt, hogy Nagy Imre Király Bélát akatja kinevez­ni a Nemzetőrség főparancsnoká­nak. Mi nem tudtuk azt, hogy ki­csoda Király Béla. Semmit nem tudtunk róla, ellenben azt tudtuk, azt mondták nekünk, hogy 28-án jött ki a kórházból. Tehát, tulaj­donképpen lehet, hogy még a kórházban volt Király Béla, ami­kor mi már megtudtuk, hogy őt akarja Nagy Imre kinevezni főpa­rancsnoknak. Tekintettel arra, hogy Király Bélának nem tapadt szabadságharcosok vére a kezé­hez, az én véleményem az volt, hogy ha a többi felkelő csopor­tok elfogadják, akkor nekünk nincs semmi kifogásunk ellene. Ha Nagy Imre őt akatja, legyen ő.”(...) ^ (Folytatjuk) Kóka község segélyküldeménye 1956. október 29-én a szovjet csapatok megkezdték a kivonulást Budapestről, a fővárosban és az ország­ban a konszolidáció jelei mutatkoztak. Jótékonyan járult ehhez Nagy Imre előző napi rádióbeszéde, melyben bejelentette az ÁVH megszüntetését, márci­us 15-e nemzeti ünneppé nyilvánítását és a párt ráko- sisfa kemény magjától megszabadulva teljes szívvel a forradalom mellé állt. Budapesten — és az ország más helységeiben is — azonban közellátási gondok voltak. 29-én érkeztek az országba az első külföldi segélyszállítmányok. Fontosabb volt azonban ezek­nél, hogy a falvak népe is megmozdult és élelmiszert hozott a fővárosba. Ez tette lehetővé, hogy 29-én haj­nalra 300 000 liter fej volt Budapesten. Hogy a szük­séges élelem eljutott rendeltetési helyére, a szállítók erőfeszítéseinek is köszönhető volt. A főváros ellátá­sára Pest megye falvai is küldtek tekintélyes mennyi­ségű élelmiszert. A rádió a 10 órás hírekben olvasta be Kóka község felhívását: „A Pest megyei Kóka köz­ség, amely Budapestül 50 kilométerre fekszik, élelmi­szert küld a fővárosnak. Sürgősen kérik, hogy gépko­csikat indítsanak haladéktalanul útba tej, burgonya, liszt és zöldségfélék felszállítására. A gépkocsikon le­hetőleg tejeskannák is legyenek. Kérik továbbá, hogy a község Budapesten rekedt lakója sürgősen küldjön értesítést.”A forradalom napjaiban számos ehhez ha­sonló tartalmú közlemény jelent meg a rádióban, bi­zonyítva a nemzet összefogását. Pogány György

Next

/
Oldalképek
Tartalom