Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-29 / 252. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. OKTOBER-29.. PENTEK A Gödöllői Akadémia előadásai Díszőrség helyett lovaglás „A magyar királyi testőrség utolsó hónapjai, 1944” — ez volt a címe a Gödöllői Akadémia legutóbbi előadásának, melyet Kiss Éva történész, tanár tartott. Az előadásból megismerkedhettünk a testőrség feladataival — a kormányzói udvar biztonságának őrzése, valamint az állami ünnepek fényének emelése hárult rájuk —, magatartásuk jellegzetességeivel, külsejükkel, ruházatukkal, tisztjeik politikai nézeteivel, s nem utolsósorban gödöllői mindennapjaikkal. Horthy Miklós és környezete évente az augusztust, szeptembert, esetleg még az októbert töltötte Gödöllőn, a testőrök boldogan fogadták az itteni szolgálatot, itt minden kötetlenebb volt, mint a budai Várban, nem kellett díszőrséget állni, ellenben reggeli kilovaglások, kedélyes villásreggelik, szolid kártyapartik tették kellemessé az életet. A háború közeledtével a testőrség feje fölött is beborult a mennybolt, a kormányzó közelében részesei lettek az ország vezetésére háruló mind nagyobb gondoknak, a bekövetkező tragédiáknak. Kiss Éva eseményeket ismertetett, olyan él- ményszerűen, hogy szinte láttuk magunk előtt a dunai rakpartot, a titokzatos autókat, a növekvő feszültséget átélő katonákat. „1944. október 16-án tulajdonképpen véget is ért a magyar királyi testőrség szerepe. A fegyvert le kellett tenni... Lázár Károly, a testőrség parancsnoka Pé- celen van eltemetve...” Fotókat láttunk aranysuj- tásos díszegyenruhás, ala- bárdos, Zrínyi-sisakos testőrökről, egy-egy ismert sorsot követtünk a háború befejezése után is. A program házigazdái, a Petőfi Általános Iskola Pátria köre kisdiákjaihoz bizonyára közelebb került most történelmünk egy szakasza, mintha csak az iskolai tananyagból ismerkedtek volna vele. Nem kevésbé volt sikeres a Gödöllői Akadémia ezt megelőző előadása, melyet dr. Dózsa Katalin művészettörténész tartott, házigazdája a Magyar Asszonyok Gödöllői Egyleté volt, s várhatóan érdekes lesz a következő, november 5-i program, a gödöllői „rigóknak”, Winkler Nándor tanár, karnagy általi új- raösszehívása, bemutatása, házigazdaként egy „rigóval”, Joshi Judittal. — Milyen szándékkal és mikor hívta életre a Gödöllői Akadémiát? — érdeklődtem dr. Gelencsér Katalintól, a művelődési központ igazgatóhelyettesétől, a programok szervezőjétől. — A negyedik szemeszterünk tart. 1992 őszén indult az előadás-sorozat azzal a szándékkal, hogy a városban élő, a város múltjáról, félmúltjáról sokat tudó, köztiszteletben álló személyek átadhassák tudásukat. 1965-ben tizenötezer lakosa volt a városnak, most van harmincezer. Az „új” gödöllőiekben az otthonosság érzését növelhetjük azzal, hogy megismertetjük őket a település múltjával és értékeivel. Ugyanakkor módot adunk arra is, hogy ők is bemutassák, amit magáikkal hoztak a Felvidékről, Délvidékről, Erdélyből. Mostanra ünnepnapjaivá váltak a város érdeklődő polgárainak azok a kéthetenkénti péntek esték, mikor a Gödöllői Akadémia programjaira jöhetnek. — Az estek témája, de formája is igen változatos... — Vannak, akik témákat ajánlanak, de a házigazdáktól és a közönségtől is függ, hogyan alakul egy- egy este. Például Jáky Kálmánnak Gödöllő madarairól tartott előadásán a Dam- janich-iskola diákjai szorongtak, utánozták a bemutatott madarak hangját. — Hogyan választják ki a házigazdákat? — Gyakran azokat a fiatal közösségeket kérem fel házigazdának, amelyek nemrég alakultak, azért, hogy őket is megismerje, tudomást szerezzen létükről a város. Ez egy ember- léptékű kisváros. Elvileg mindenki ismerhetne mindenkit. Hogy az itt élők a köztük lévő, vagy bennük meglévő emberkincsekről egyre többet tudjanak, ezt szolgálja a Gödöllői Akadémia. Videomagnóra rögzítjük az előadásokat, elsősorban az iskolának adva lehetőséget, hogy a felvételeket kikölcsönözhessék, minél több fiatalhoz eljusson az itt megjelenő érték és tudásanyag. Nádudvari Anna Hányatott sorsú szobrok... 90 éve halt meg Fadrusz János A Mátyás-szobor Kolozsvárott A szerző felvétele Kilencven esztendeje hunyt el Fadrusz János (1858—1903) a XIX. századi magyar szobrászat kiemelkedő egyénisége, aki legsikerültebb műveit a történeti szobrászatban alkotta. A zsellér szülők gyermeke Pozsonyban lakatosinasnak tanult, ahol segédvizsgájának eredményére aranyérmet kapott. Jóllehet kiváló művésze lehetett volna a díszítőlakatosságnak, ám az ifjú és törekvő Fadrusz, jóval többre vágyott. 1886-ban végre mecénása akadt, így kerülhetett Bécs- be, ahol az Akadémián Edmund Hellmert választotta mesteréül. Az 1892-ben bemutatott Feszület Fadrusz első drámaian átélt munkája — valójában akadémiai diplomamunkája — melynek valóságos csodájára jártak. Az uralkodó I. Ferenc József köztudottan tíz "szobrot ajándékozott az országnak. Ennek során alkotta meg Fadrusz a kor két legjelentősebb és legszebb emlékművét: a pozsonyi Mária Terézia és a kolozsvári Mátyás szobrot. Az 7896-ban felavatott Mária Terézia szoborcsoport kétszeres életnagyságú kompozíció, középpontja a királynő méltóságteljes alakja a talapzatán elől a felirattal: Vitám et sanguinem (Életünket és vérünket). Ám, a márványból faragott lovasszobor a két mellékalakjával végzetes sorsra jutott. A monumentális alkotást 1928. október 26-án éjjel egy nacionalista szlovák társaság ledöntötte, majd vasdorongokkal szétzúzta. A szobor töredékeit az ottani magyarok évekig féltve rejtegették.... Úgyszintén hányatott sorsra jutott az 1902 őszén felállított Wesselényi-em- lékmű Zilahon... Hiszen a trianoni döntés után 1935-ben még a talapzatát is szétrombolták a román nacionalisták. Később a visz- szacsatolásnak köszönhetően a vármegyeháza fáskamrájából előkerült Wesselényi bronzalakját, 1942. szeptember 8-án újra felállították. A kolozsvári Mátyás-emlékmű megformálásához 1895-ben kezdett hozzá a mester. Mint Fadrusz naplójában feljegyezte: „A kolozsvári Mátyás szoborban Magyarország fénykorát ábrázolom, amikor a magyar rettegve tisztelt és csodált nemzet volt Európa népei között!” A monumentális szoborművet 1902 októberében avatták fel, fényes külsőségek közepette. Jóllehet a szobor talapzatát eredetileg kőbefaragott magyar címer díszítette, nos, az már nincs a helyén. Mint ahogyan annak eredeti felirata, a „Mátyás király” helyett is a „Mathias Rex” olvasható, a közelmúltban is sok vihart megért bronzszobor talapzatán... Fadrusz művészetét jellemzi kortársai közül leginkább a nemzeti öntudat, a magyarságba vetett hite. Fadrusz János művészi pályája hihetetlenül rövid, amit alig egy évtizedre szabott tragikus sorsa. Hiszen alig 45 esztendős, amikor az amúgy atlétatermetű szobrászművészt a tüdővész elragadta... (bozó) Antikvár könyvek árverése Aprónyomtatványokat, kéziratokat, térképeket, évkönyveket, egyházi és vallástörténeti munkákat, földrajzi köteteket, hadtö- réneti kiadványokat, mese- és ifjúsági regényeket, versesköteteket, történeti munkákat, szakács- könyveket bocsátanak a többi között árverésre az Ex Libris Antikvárium 15. aukcióján, az Országos Széchényi Könyvtárban. Az árverés holnap 10 órakor kezdődik a nemzeti könyvtár VI. emeleti dísztermében. A könyvbarátok licitálhatnak például Kogutowich Manó Magyarország megyei térképe című munkájára, amelynek kikiáltási ára 600 forint. Ady Endre: Az új Hellász című kötetének induló ára 200 forint, a könyv az Amicus kiadásában jelent meg, 1920-ban. Kalapács alá kerül Feszty Árpád: A magyarok bejövetele — A honfoglalást ábrázoló körkép aranyozott díszítésű, első kiadású albuma is, amely a millennium tiszteletére készült a Magyar Királyi Államnyomdában. Kikiáltási ára: 2000 forint. A vastagabb pénztárcájú gyűjtők érdeklődésére tarthat számot Hunfalvy János—Rochbock Lajos: Budapest és környéke eredeti képekben, rajzolta: Rochbock Lajos. A ritkaság alapára huszonnégyezer forint. Eltemették Feleki Kamillt A művész végakaratának megfelelően tegnap csendben eltemették Feleki Kamill Kossuth-díjas kiváló színművészt. A tisztelők és emlékezők kegyeletüket a művész Farkasréti temetőben lévő sírjánál róhatják le. Színházi bemutatók Az Üvöltő • szelek című Emily Bronte-regény színpadi változatát mutatja be ma a Művész Színház Schwajda György átigazításában. Heath- cliff szerepét Gáspár Sándor, Catherine Eamshaw figuráját Kubik Anna formálja meg. A magyarországi bemutató rendezője: Garas Dezső. A kékszakállú herceg vára, A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin újra együttesen szerepel a Magyar Állami Operaház műsorában a hét végétől. A három Bar- tók-mű premierje holnap lesz. A kékszakállút Kováts Kolos, Juditot Takács Tamara énekli az első szereposztásban, a második szereposztás művészei: Berczelly István és Balatoni Éva. A dalmű díszlettervezője: Makovecz Imre. Az opera rendezője: Nagy Viktor. A fából faragott királyfi és A csodálatos mandarin koreográfiáját Fodor Antal készítette, az est karmestere: Kovács János. Az Ezeregyéjszaka meséiből Ali baba és a negyven rabló tanulságos története elevenedik meg a Budapest Bábszínház szombati ősbemutatóján. Az előadás bábművészei: Csajághy Béla, Kazinczy Ildikó, Gyurkó Henrik, Juhász Ibolya, Rusz Judit, Bognár Péter, Gruber Hugó. A játékot Balogh Géza álmodta bábszínpadra. KORUNK Az erdélyi művészetről Lapszemle helyett Hogy megannyi újabb keletű sajtóvállalkozás, lapalapítási és -újraindítási kísérlet után is még mennyire foghíjas a romániai sajtó szerkezete, arra alighanem ismét Korunk képzőművészeti súlypontú száma (1993. 9.) hívja fel nyomatékosan a figyelmet. Aki valamennyire is járatos az erdélyi magyar lapkultúra fölöttébb viszontagságos történetében, az tudhatja: 1918 előtt a Partiumban sokkal gazdagabb sajtóélet volt, mint Erdély központjában: a két világháború között pedig Kolozsvár nőtte ki magát a romániai magyar nemzetrész sajtóközpontjává; aligha véletlen tehát, hogy a második világháborút követő időkben Kolozsvár szellemi súlyponjának a csökkentése már a párizsi békekötés évében elkezdődött. A Bukarestben hatalomra került kommunista vezetés any- nyira biztos volt a dolgában, hogy a román fővárosban 1947-től megjelentetett — tehát központi irányítás alatt tartott, szigorúan ellenőrzött — magyar lapokat 1956-ig már jórészt fel is számolta, vagy pedig elsorvasztotta. Csakhogy az 1956-os magyar forradalom hatására a bukaresti vezetés — még mielőtt a forradalom ürügyén leszámolt volna a romániai magyarság szellemi vezetőivel — kénytelen volt engedményeket tenni. így indult újra 1957-ben Kolozsvárott az 1940-ben betiltott Korunk (a szerkesztők egy része kezdettől tisztában volt azzal, hogy a háttérben valójában a romániai magyar értelmiség ideológiai pórázrafogása állt), így látott napvilágot gyermekeink máig közkedvelt Napsugár című lapja, majd a Nyelv- és Irodalomtörténeti Közlemények című akadémiai kiadvány (a Bukarestben újra megjelenő Ifjúmunkás, Munkásélet, Tanügyi Újság, Művelődés, Könyvtárosok Tájékoztatója mellett), 1958-ban pedig az azóta is hiányzó Művészet Marosvásárhelyen... Az 1989-es fordulat után joggal reménykedtünk: az egyszer már felismert és testet öltött szellemi felhajtóerő újból életre hívja mai megnyilatkozási formáját. A Művészet utódánál, az Új Élet (1958— 1989) című, kéthetenként megjelenő képes folyóiratnál dolgozó kollégáink 1990 elején azonban másként gondolkoztak, másfelé tájékozódtak. Tahin ez is sarkallta Baász Imrét, a modem képzőművészeti kultúra sokoldalú erdélyi letéteményesét, hogy a Magyar1 Képzőművészek Romániai Egyesületének a megszervezése mellett egy erdélyi művészeti folyóiratot is életre keltsen. Nem sikerült, nem sikerülhetett ez (sem) neki. A halála után nevét viselő sepsiszentgyörgyi nemzetközi alapítvány azonban hihetőleg „nem egy életre született”. Erre utal Kántor Lajos is a Korunk újabb képzőművészeti számában, amikor arról beszél, hogy immár nem halogatható tovább a romániai magyar képzőművészeti fórum újjáterem- tése. A Baász Alapítvánnyal közösen tervezett kiadvány a Korunk szerkesztésében és a folyóirat mellékleteként jelenne meg — olvasható írásában —, addig is, amíg ezt az „ügyet” is felvállalja valaki. Miközben két esszé is foglalkozik a posztmodernizmus jelenségével (Erika M. Wolf, Józsa T. István), Viorica Guy Marica, Murádin Jenő és Gazda József az erdélyi művészeti élet, az erdélyi műhelyek művészi teljesítményeit veszik számba (kezdve a középkortól egészen máig). Gazda Józsefnek hitelt érdemlően sikerült érzékeltetnie: a kétmilliós erdélyi magyarság művészete a kisebbségi lét szorításában örökérvényű értékekkel gazdagította az emberiséget. Tragikus — és a művészettől nyilvánvalóan elválaszthatatlan a tragikum —, hogy nem mindennapi árat kell(ett) fizetni ezért. Cseke Péter (Kolozsvár)
