Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-21 / 246. szám
i I PEST MEGYE1 HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. OKTÓBER 21., CSÜTÖRTÖK 13 Világnézetileg nemleges iskolát! Amióta immár három éve folyamatosan rendszerváltásról hallunk, ideje, hogy ennek a folyamatnak nyomai legyenek iskoláinkban is. Negyven éven át egy csalhatatlannak tekintett ideológiát sulykoltak a magyar gyerekek fejébe, erre a világnézetre kellett mindenkinek kivétel nélkül igent mondania. Olykor csak egy igent, azelőtt két igent, sőt a legidősebbek arra is emlékeznek még, amikor négy igent kellett mondani. Korábban meg nemzeti-keresztény ideológiákra való kritikátlan bólogatást tanultak az iskolákban. Az elmúlt évtizedek szomorú öröksége levetkőzé- sének legjobb módszere, ha a most felnövekvő nemzedékek megtanulnak minden világnézetre nemet mondani. Ezt szolgálja a világnézetileg nemleges iskola. Ha a fiatalok megtanulják, hogyan kell elutasítani és kinevetni a rájuk erőltetni kívánt összes világnézetet és morális gondolatot, akkor holmi morális jelszavak által nem lesz lehetséges a társada* Aldor Imre Vázlatok T7T így múltak a napok, Y li hetek és hónapok, mig az ólom lábakon közelgő szabadság végre beköszöntött ő hozzá is!... A fényes portán nem múlt, hogy nem előbb történt. A magyar emigráció a török kincstárnak 1851. ápr. végéig 60 millió piaszterbe került s mivel a konstantinápolyi pénzűgyér akkor sem vájkált könyökig a pluszban, savanyú arccal utalványozd a jókora összeget, miből Kossuthnak 9000, a tábornokoknak 4000, a többieknek aránylago- san alászálló több kevesebb piasztemyi havidij járt Kiuta- hiában. Batthyány Kázmér volt az egyetlen, ki nem szorult segélyre s saját zsebéből födözte minden kiadásait. Valószínű tehát, hogy a porta saját szakálára is kész volt már lemondani a porkoláb alkalmatlan és költséges tisztéről s a plymouthi, sout- hamptoni, soutvarki sympa- thie-meetingek, az angol par- liamenthez tucatszámra gyűlő petíciók Cass tábornoknak a vashingtoni Congressusban mondott nagyszerű beszéde nem szülték, csak sietteték a határozatot, mely az osztrák követ heves tiltakozását föl sem véve, szept. 1-jét jelölte ki az internálás véghatámap- jául. »Némelyek, köztök Mészáros — még május 6-dikán hajóra szálltak Gemlekben s részint Marseille, részint Liverpoolnak tartottak; mások önként maradtak török földön, Kossuthtal egyszerre kívánván indulni nyugat felé; s csak a kormányzó s véle vagy 15 nevesebb egyéniségnek volt tiltva, hogy szept. lom manipulációja, illetve az emberek a valós problémákkal fognak törődni felesleges moralizálgatás helyett. Egyértelmű, hogy ez az, ami leginkább megfelel a valóban toleráns, azaz. a keresztény gondolkodásnak. Érdemes egy nem egészen világos kérdést tisztázni. Legtöbben félreértésből, bár egyesek rosszindulatból is abból indulnak ki, hogy ez az új iskolatípus nemcsak egyetlen világnézetet utasít el, hanem arra törekszik, hogy a tanulóifjúság sem ezt, sem azt a világnézetet ne fogadja el, ezért elterjesztették azt a teljességgel pontatlan kifejezést, hogy itt sem-leges iskoláról van szó, jóllehet mi általában a nem kimondására akarjuk rávezetni a jövendő magyar társadalmat. A nemleges iskolában a tanárok jól fogják tudni, mi az, amiről nem kell, (nem szabad) beszélniük. (Ezt egy hatékonyan működő ellenőrzési rendszer is alá fogja támasztani). A diákok is teljesen tisztában lesznek azzal, mit nem kell megtanulniuk, mikor nem kell iskolába járniuk. Már elsős koruktól megtanulják, hogy ne tanulják meg, amiről az van elterjedve a köztudatban, hogy kell, és garantáltan nem fognak elfelejteni semmit, amit tudniuk nem kellene. Szintén kora gyerekkortól meg fogjuk ismertetni a gyerekekkel, hogy ők is két külön nemet alkotnak és hogy miben nem azonos a férfi és a női nem. A női nem serdülő tagjai mindentellé majd arról is meggyőződhetnek, hogy az ő nemük mennyire nem más nem, mint a másik nem, s így képesek lesznek annak kikiáltására, hogy ők nem akarnak más nem lenni, így tehát elérhetjük, hogy teljesen nemtelen egyének nemzedéke növekedjen fel. Fel kell természetesen hívnunk a figyelmet arra a nem elhanyagolható aspektusra is, hogy ha meg tudjuk győzni a határon túli magyarság fiatal NEMzedékeit a modern világlátás és gondolkodásmód szükségességéről, s így szerte a Kárpát-medence magyar tannyelvű iskoláiban bevezethető lesz a világnézetileg nemleges oktatás, akkor pár évtizeden belül világnézetileg egységes lesz a magyarság. A szó legszorosabb értelmében egységes NEMzet lesz, Magyarországon pedig fel fognak nevelkedni a modern és európai perspektívájú NEM-berek. Sz. Á. (A teljes név és cím a szerkesztőségben) Belelépett 'mi- Még szerencse, \ JL f hogy „olykor” az vlfPlú elvtársak is megté- vecjnei; Hiszen már annyira sematikusan hajtják a mindig, mindennel való ellenkezés „ima malmát”, hogy hébe-korban behajtanak az „egyirányú utcába” is... Mint legutóbb Szőllősi elvtársnő is, aki nyilván úgy belebambult az oktatási és közalkalmazotti törvények egyenkénti és együttes sza- pulásába, hogy elhomályosult tekintettel nekiszédült a liberál-bolsevik útjelző táblának. Jelesül, egy olyan parlamenti bizottság létezése ellen ágált, melyet még értelmezni sem volt képes — kompromittálva ezzel „értel- miségi”-ségét, bizalmatlanságot támasztva szürkeállo- mánybeliségét illetően. Úgyhogy — szégyenszemHISTÓRIA a magyar emigráció életéből l-je előtt hátat fordítsanak a kiutahiai unalmas kaszárnyának. 1851. szept. 1-jén. írja naplójegyzetei közt I. D. ezredes: „Végre ütött a szabadulás órája. Már kora hajnalha- sadtával dobpergés és harsonaszó vertek volt fel álmainkból, hirdetve, hogy a hosszú fogság végéhez értünk; siettünk ez örömteljes hívásnak eleget téve, podgyászainkat málhás lovakra rakni, s a nőket és gyermekeket Tatravá- nokban elhelyezvén, magunk pedig lóra szállván Kiutahiát reggeli 7 órakor elhagyók. A vidék, melyen áthaladónk, csendes és kihalt vala. Utunk csakis az est borulata szakitá félbe, mely pihenésül Szeid ömer (vitéz ömer) nevű, teljesen kopár és terméketlen faluban késztete megszállnunk”. „(Szept. 2.) Hajnalban újólag útra kelénk; délre az Olymp hegy tövében fekvő Dodruga faluba értünk; házai énnek fenyőhasogatványok- ból vannak összeróva, födelük hol deszka, hol a szegé- nyesb sorsuaknál csak is föld; a belső megegyez a külszínnel; egy-két ablaktalan szoba, ennyire terjed itt összesen az építész remeke”. „(4. szept.) Dudrogától tovább menet, utunk az Olymp- hegy majd fenyves, majd pedig cseres sűrűi között a 7 órányira fekvő Bazardzsik nevű kis török városba vezetett; nevezetessége ennek ép oly kevés, mint a török hely égeké nagyobbrészt, említésre méltó legfölebb piaca, valóban szép és kitűnő szőlőivel”. „(4. szept.) Kora reggel ismét útra kelénk, menetünket már most az Olymp kisebb ágai felé irányozva; öt órai utazás után, mintegy dél tájban Kursumlában valánk; ez egy csekély török falu, lakosai selyemtenyésztés és szuszán termeléssel foglalkoznak. Innen rövid pihenés után tovább indulva, az Olymp erős ágaitól környezett, alig nehány viskóból álló falvakkal borított termékeny völgyön át Knigöl nevű török helységbe értünk, hol éjeire megszállónk. E helység lakói nagyobb részt földművelők, rizstermesztők”. „(5. szept.) Másnap, még mindig az Olymp hegyláncai között folyt utunk; 4 órai járás Akszu (fehér viz) törökfaluba vitt; e falu népe, dacára békés foglalkozásának, — mert hiszen jobbadán selyemtenyésztéssel foglalkozik, a mozgó nemzetőrség élő képe; a legcsekélyebb rablás hírére fegyverre kelnek, és kétszázával egy pandúr tiszt (Zabli baschi) vezetése alatt bejárják a körülfekvő erdőségeket és hegyeket, mely ex- curisio igen természetesen rendszerint az ott rejtőzködő rablók pusztulásával szokott végződni. Mindezért jutalmat ők nem kívánnak, elég ösztön nekik a jogérzűlet, vagy mi ennél valószínűbb, az önbiztonság megőrzésének ösztöne”. „(6. szept.) Végre az Olymp végén valánk, s arról napfelkeltekor végkép leereszkedvén, Kesztene (gesztenye) és Tzuszulla nevű falvakon áthaladva. Kel Haszán görög helységbe érkezénk, hol megállapodtunk, hogy másnap a gemleki kikötő felé tovább induljunk”. „(7. szept.) Reggel jókor, a brossai kies völgyből, hegyen völgyön át, a Brossán a török kormánytól internált oláhok által most készülő szép országút mentében, En- gűrdzsik nevű csekély török falu mellett el, a 4 órányira eső gemleki kikötőbe értünk. Itt Kossuth és közvetlen kísérői a csak nem rég épült uj vendéglőben helyeztettek ■ el, mig a többiek a tengerparton fekvő két régibb vendégfogadóba levének szállásolva. — Mint Kossuth előre lön már értesítve, itt valóban tömérdeken jöttek hozzá tisztelegni, részint ujságvágyból, részint vele Amerikába menni könyörgő magyarok, lengyelek, oláhok; de minthogy az amerikai államok által küldött Missisippi fregatton csak 48 személynek volt helye, s Kiutasából jöttek már is többen valánk, Kossuth nekik a legjobb akarata mellett is reményt nem nyujthata. Ide jött a többek között a derék Máy tüzér őrnagy is, ki később a bécsi hadbíróság gyötrelmes vallatásait megelőzendő, önkezével vetett véget nemes életének. Máy emlékezete tán kiment olvasóink előtt, ha érdekes leírásunkat egy percre félbeszakítjuk. A törpeség, a kishitűség korszakában hálás valami, a múltak óriásaira visz- szatekintenűnk, ki tudja, hát ha nagyságuk még egyszer felemel alacsonyságunkböl. Máy a magyar történet-Muci- us Scaevolája. A Haynau kormány kezeibe kerülve, a bécsi hadbíróság készült őt vallatásai gyötrő kinpadjára feszíteni, lesvén a szót, mely neki kedves prédaként uj re! — egy SZDSZ-es honatyának, az inkriminált bizottság tagjának kellett rászólnia; „Ácsi, kedves elvtársnő, álljon meg egy baráti szóra!” Bizony, Szőllősi elvtársnő, a szürke- és még szürkébb állományú elvtársai által „hitelesített” bizottság léte ellen buzgólkodott ezúttal. Beütött hát a Szőllősi- szakszervezetbe is a „jereváni” ménkű: immár nem szaktársi, hanem elvtársi, nem osztogatják, hanem fosztogatják... Tudniillik, a hitelétől! Brezovich Károly Vác Hová lettél magyar virtus? Ismét kaptunk egy pofont, és ezt piruló arccal elviseltük. Igaz, mi vagyunk a NYUGODT ERŐ. Na, de mellé még becsületünkben is megsértenek, ez már sok. Itt járt országunkban a nagy maffiavezér, Julius Binder. Hazugnak nevezte a magyar vízügyi és környezetvédő magyar szakembereket. Hallgatunk, csendben vagyunk. Hol a szakmai, emberi önbecsülés? Én tiltakozom, mert ez az ember engem is megsértett! A legelső Bős—Nagymarosellenes tüntetéstől az utolsóig a tüntetések résztvevője voltam, felajánlottam munkám a körgát elbontására. A tüntetéseken több tízezer magyar vett részt. Erre idejön egy idegen, aki eddig sem csinált mást, csak gyalázta a MAGYART, és az ország szívében, Budapesten, már nem is a határon túlról, hazugnak nevezett bennünket. A Magyar Televízió természetesen ezt többször közvetítette, hogy kellőképpen ez rögződjön minden magyar emberben. Kérdezem, ki merte ezt az embert hazánkba beengedni, sőt meghívni és nyilvánosságot biztosítani számára? Ennyire azért még nem lehetünk szerencsétlenek. Dunánk egy részét elrabolták, és már ott tartunk, hogy a tolvaj hazugnak is nevez bennünket. (Kvitusz) (A teljes név és cím a szerkesztőségben) meg uj bebörtönzésekre lett volna alkalmat nyújtandó. De a kebel, mely száz csaták viharjaiban sem tudott hevesebben dobogni, nem volt puha agyag, a mely ezen a bilincsekbe vertek irányában hősek durva nyomásait eltűrje. A szív, mely annyi kínos érzelem súlyát el tudá viselni, megtörött azon vérig gyalázó bántalom alatt, mely képes volt felőle hazája és nemzete megváltójának gyáva elárulását föltételezni. A kínzatás- nak véget vetendő. Máy börtönében, más eszköze nem lévén szalmazsákját gyujtá meg, s ennek égő lángjaiba temetkezett. Szeptember 9-én délután a Muchbixir szahur (Szerencsés hir) nevű török fregattra költözénk. A hajó csavargőzös volt; hossza 40, szélessége 6' öl; rajta 36 darab 11 okás sugár- és 2 darab 40 okás mozsárágyu; a legénység száma 400. A hajó, melynek élén mint miri-mirán (hajós kapitány) Achmed Bey állott, pazar fénnyel, de mind- azáltal az európai igényekhez mérten csekély kényelemmel van kiállítva. Naplementekor búcsút vevénk a szárazföldtől, hogy hosszú tengeri vándorlásunk megkezdjük. Ellátásunk a hajón törökös volt, vagyis a mennyire lehet, rósz. Hiányzottak még a leg- nélkülözhetlenebb szükségletek is; még csak evőeszközünk sem volt elegendő számmal, amivel emészthetlen ételeink elkölthessük; közös pohár gyanánt egy rósz cserép kancsó szolgált. Szóval a hajó külseje és belseje egymással a lehető legnagyobb ellentétet képezék. (Folytatjuk) Indigenátus kihirdetése A vármegye régi közgyűlési jegyzőkönyveit lapozgatva gyakran találkozunk azzal a fogalommal, hogy „indige- notes”. Mit jelent ez a kifejezés? Az ünnepélyes honfiúsí- tást jelentette, vagyis azt az eljárást, amelynek során külföldi személy megkapta a hazai nemesi (rendszerint főnemesi) jogokat, és azonos jogállású tagja lett az itt születettekkel a hazának. Az indigenátus intézménye a középkorban is ismert volt, gyakorivá azonban csak a török háborúk befejeződése után vált, főleg a 18, században. Kétségtelenül a Habsburgok érdekét szolgálta, de sokan azok közül, akik így lettek tagjai a magyar hazának, kiérdemelték későbbi tetteikkel e bizalmat. A honfiúsításban részesülő személy esküt tett a király iránti engedelmességre és Magyarország törvényeinek megtartására. Erről külön oklevelet állítottak ki és kiadásáról leiratban értesítették a vármegyéket. Az indi- génák magukkal hozták külföldi rangjukat, a bárók, grófok és hercegek a főrendek, a nemesek, lovagok a köznemesek közé tartoztak. Eredetileg személyre szólt a honfiúsítás, vagyis nem lehetett örökölni, de viszont minden nemzedék megújíthatta a maga számára. Az in- digenátust elnyert főnemesek közül többen Pest vármegyei birtokot is kaptak. Leghíresebb közülük Savoyai Jenő, a híres hadvezér, aki Ráckeve ura lett Pogány György
