Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-18 / 243. szám
8 PEST MEGYEI HÍRLAP KULTÚRA 1993. OKTÓBER 18., HÉTFŐ Az iskolaszékek lehetőségei Együttműködés a Iskolaszékek alapítását kéri az új közoktatási törvény az általános és középiskoláktól, illetve igény esetén az óvodáktól és kollégiumoktól. Az új testületek létrehozását szeptember 1-jétól kezdődő hat hónapos határidővel írja elő. A történelmi iskolaszékek (a háború előtt) hatékonyan érvényesítették a közösségnek az oktatási intézménnyel egyeztetett akaratát az oktató-nevelő munkában. Az új törvény egy megváltozott oktatási rendszernek megfelelően állapította meg az iskolaszék működésének és lehetőségeinek kereteit. Erről beszélgettünk Kisida Erzsébettel, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium tanácsosával. nevelés jövőjéért — Az oktatási* intézmények igazgatóinak a szülők, a nevelőtestület és a fenntartó szerv 3-3-3 képviselőjéből előkészítő bizottságot kell létrehozniuk az iskolaszék felállításának irányítására — tudom meg a tanácsos asszonytól. — Az iskolaszékbe a három érintett fél azonos számú képviselőt küld: a képviselőket a szülők és a nevelőtestület tagjai választják, a fenntartó szerv pedig megbízza. A testületbe az iskolai és kollégiumi diákönkormányzat, a nevelő- otthon vagy gyermek- és ifjúságvédő intézet, a nemzeti és etnikai kisebbségi, ill. a munkáltatói érdekvédelmi szervezet is delegálhat egy-egy képviselőt. Az iskolaszékbe a szülők többségének bizalmát élvező személyt is beválaszthatnak. A tagok tanácskozási és szavazati joggal rendelkeznek. — Milyen jogai vannak az iskolaszékekn ek ? — Működési rendjét maguk állapítják meg, tisztségviselőiket maguk választják. Az oktatási intézmény házirendjének elfogadásához, a vállalkozói alapon folyó oktatás és szolgáltatásaik feltételeinek meghatározásához és a bevételek felhasználásához az iskolaszék beleegyezése szükséges. A testület részt vesz a tanulók munkáját szabályozó iskolai döntések és intézkedések ellen benyújtott kérelmek elbírálásában. Az oktatási intézmény működésével kapcsolatos valamennyi kérdésben — a tanterv, a tananyag meghatározása, a tankönyvek kiválasztása... — véleményezési joga van. A leglényegesebb paragrafusnak azonban azt tartom, hogy „Az iskolaszék javaslattevő jogkörrel rendelkezik a nevelési-oktatási intézmény irányítását, a vezető személyét, az intézmény egészét vagy a tanulók nagyobb csoportját érintő valamennyi kérdésben” —, hangsúlyozta Kisida Erzsébet. — A javaslattételi jog azonban nem jelent beleszólási jogot. Márpedig a rendszerforduló utáni tapasztalatok azt mutatják, hogy az elmúlt negyven évben külső irányítással működtetett intézmények átestek a ló másik oldalára: mereven utasítanak visz- sza, sőt olykor a sztrájkot sem zárják ki, ha a munkájukba való beleszólás lehetőségét sejtik. Ezek után hogyan várható el, hogy élnek is majd az iskolaszékek javaslataival. — Több biztosítéka van az iskolaszékek hatékony működésének. Az elmúlt negyven évben az oktatás és a nevelés elvált egymástól. A pedagógusok csak a tanulók oktatásáért érezték felelősnek magukat, a nevelési gondokat a szülőkön, a szülők pedig a pedagógusokon kérték számon. A testületben a két csoport képviselői mind a tanítási, mind a nevelési problémákat megvitathatják, és tisztázhatják: milyen szerep hárul az egyik és a másik félre a gyerekek tanulásának és személyiség-fejlesztésének a segítésében, s hogy ezeket a szerepeket hogyan lehetne még hatékonyabban ellátni. Az iskolaszék nagyban segítheti az oktatási intézmények és a fenntartó szerv együttműködését is. Mindkét fél képviselői egy probléma megtárgyalásakor csak azokra a döntésekre fognak rábólintani, amelyeket reálisnak tartanak, s amelyeket kollégáikkal is el tudnak fogadtatni. Ami azt jelenti, hogy a kivitelezés majdhogynem sínen van. Hangsúlyozni szeretném: egymás jószándékának és annak elismerése, hogy egy másfajta vélemény vagy tapasztalat az én munkámat segítheti, elengedhetetlen feltétele az iskolaszékek hatékony működésének. Hogy a kölcsönös együttműködésen alapuló iskolaszékektől milyen nagy segítséget várnak a résztvevők a közösség igényeinek megfelelő, hatékony oktató-nevelő munka alakításában mutatja: már jóval a törvény megszületése előtt, polgári kezdeményezésre számos iskolaszék alakult és hatékonyan működik szerte az országban. Ezeket a nevelő- testületeket minden bizonynyal a történelmi iskolaszékek mintájára hozták létre, hiszen jogaik jóval maghaladják a mai törvényben tételesen előírtakat. A szükség diktálta jogkiterjesztés lehetővé tételére építették be a jogalkotók azt a finom szelepet, miszerint a testületre tartoznak „továbbá azok az ügyek, amelyekben a nevelőtestület vagy a fenntartó a döntési jogát az iskolaszékre ruházza”. (veszelszky) Mezei Mária színházi napok Budakeszin Képeslapokon a történelem Mezei Mária halálának tizedik évfordulóján nyílt meg az a kiállítás a budakeszi művelődési házban, amely a magyar színjátszás történetének korszakos pillanatait eleveníti fel Vimola Károly felvétele (Folytatás az 1. oldalról) Mielőtt elindulnánk a tablók között, olvashatjuk: Két évszázaddal ezelőtt. 1790 őszén egy kis színtársulat játékengedélyért folyamodott a budai elöljárósághoz, hogy a Budára sereglett nemeseknek bebiztosítsa, mennyire fontos az anyanyelv művelése és használata... A Kelemen László színtársulatának elindulásáról való beszámoló után pedig egy még Kelemennél is korábbi színházigazgatótól, a Kolozsvárott működő Kotsi Patkó Jánostól való idézet következik: A szív formálására és a nemzet jellemének javítására vagy elrontására a játékszínnél alkalmatosabb eszközt még nem talált fel az emberi ész! A Pesten állt, már lebontott két Nemzeti Színházról, meg a Kolozsvárott ma is álló színházépületről — melyben azonban már nem magyar szó hallatszik — is láthatunk fotót, de legtöbbet mégis színészekről. Hajdan forgalomban volt postai levelezőlapok ezek, róluk hősszerelmesek és tragikák néznek ránk, komikusok és szubrettek kacsintanak. Sok képen ott a művész aláírása, esetleg további szöveg is. Például: Vedd ki azonban te is előbb belőle a részedet. Akit ölel Jászai. (Hogy miből vegye ki a részét, az a képeslap hátulján maradt, de így még érdekesebb, lehet találgatni.) Történelem, amit itt látunk. Olvasgatva a képek alatti színészéletrajzokat, elgondolkodhatunk: milyen is lehetett az a színház, amelynek tagja volt? Kik jártak oda? Hogyan játszottak? Mit? S a színházon kívüli, az előadás előtti, utáni élet hogyan zajlott? A megérkező Kosa Pál elmondta, hogy több ezer darabból álló színészképgyűjteményéből az 1900 előtt született művészek fotográfiáit állították itt ki — és még természetesen a Mezei Máriáról készülteket. Felhívta figyelmünket azokra a képekre, melyeket különösen nagyra tart. Pri- elle Kornélia képeire, ő az a színésznő, akinek a kezét Petőfi Sándor megkérte. A Gye- nes Lászlóról készült képek pedig azért rendkívül kedvesek szívének, mert a művészt Az ember tragédiája legelső Luciferéként ábrázolják. Az egyik jelmezes Lucifer fényképére maga rá is írta: Az ember tragédiája első előadásán. 1883. szept. 21-én Gyenes László. A Budakeszin pénteken kezdődött színházi napok, a vendégjátékok, a Kárpátaljáról, a Bogról, a Dunakesziről, a Budapestről érkezett vendégek fellépései vasárnap estig tartottak. A kiállítás azonban továbbra is várja a látogatókat. Szemébe tekinthetnek azoknak, akik az elmúlt kétszáz évben az anyanyelv művelése, a szív formálása, a nemzet jellemének javítása ügyében munkálkodtak. (nádudvari) Kiállítás Leányfalun Bancsó Lajos leányfalui festőművész kamarakiállítását ma este fél hatkor nyitja meg Szász István háziorvos leányfalun, a Petőfi Művelődési Házban. ’56 a magyar képzőművészetben Szervátiusz Tibor: 1956 (szoborterv) Vimola Károly felvétele Püspöki szentmisével Tanácskozik a Gregorián Társaság A Gregorián Társaság V. országos tanulmányi napját tartja október 22-én és 23-án Vácott, a Boronkay György Szakközépiskola dísztermében. Péntek délutáni programjukon a gregoriánkutatás legújabb eredményeiről tart előadást Béres György, a társaság elnöke, majd háromnegyed hétkor orgonahangversenyt rendeznek a székesegyházban. Közreműködik: Bednarik Anasztázia orgonaművész. Szombat délelőtt a társaság díszgyűlése után az Európai Katolikus Egyházzenei Szervezetek Konferenciájáról számol be Tardy László, az OMCET világi elnöke, majd énekkarok és szkólák bemutatóját hallhatja a közönség. Ezt követően Béres György tart oktatási bemutatót és Mezei János zenetörténész a gregorián ének változatairól és a magyar gregoriá- numról tart előadást. Délben az énekkarok vezetőivel és az érdeklődőkkel szakmai megbeszélés lesz. Háromkor a székesegyházban a résztvevő együttesek közös énekpróbát tartanak. Négy órakor Keszthelyi Ferenc váci megyés püspök a találkozó házigazdája és fővédnöke ünnepélyes püspöki szentmisét celebrál gregorián énekkel. Széles érdekképviseleti alapok Szerveződik az Országos Köznevelési Tanács A Művelődési és Közoktatási Minisztérium a közoktatási törvényben foglaltakhoz híven, megkezdte az Országos Köznevelési Tanács létrehozásának szervezését. A törvény a Magyar Tudományos Akadémia, a pedagógusképző felsőoktatási intézmények, valamint az országos pegadódus szakmai szervezetek képviseletét írja elő a tanácsban. A minisztérium ennek értelmében egy-egy jelölt állítását kérte az MTA elnökétől, továbbá minden olyan felsőoktatási intézmény vezetőjétől ahol pedagógusképzés folyik (46 ilyen intézmény van az országban), valamint a tárca nyilvántartásába vett, az oktatásban érdekelt, 81 szakmai szervezettől. A jelöltek a törvényben rögzítetteknek megfelelően kerülnek a Köznevelési Tanácsba.