Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-16 / 242. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP SPORT 1993. OKTOBER 15., SZOMBAT Első a munka, aztán a rögbi Egy edzó" Európa élvonalából A Nemzeti Sport Tanács felhívása Pályázati felhívás a Nemzeti Sport Alapból nyújtható támogatásra Dunavarsányban készült az elmúlt napokban a magyar rögbiválogatott a mai, Ukrajna elleni C csoportos Európa- bajnoki selejtezőre. A Miskolcon 11.30. órakor kezdődő találkozó előtt a mieinknél legtöbbször a tisztes helytállás kijelentés hangzik el. Változás akad bőven a magyaroknál, hiszen új szövetségi kapitány, a Százhalombattán is edzőskö- dő Veres László irányítja mostantól a hazai rögbiseket, a meghívott játékosok közül pedig sokan kénytelenek voltak egyéb elfoglaltságuk miatt lemondani a varsányi edzőtábort, és az Eb-mérkőzést. Veres László szerint, bármi is lesz az eredmény, a nézők nem fognak csalódni a mutatott játék láttán. Nálunk, a hazai rögbisportban most az a lényeg, hogy az egyre szaporodó csapatok egy színvonalas és rangos bajnokságban küzdjenek egymás ellen. Csak ezután lehet arra gondolni, hogy nemzetközileg is fel tudjuk venni a versenyt az ellenfelekkel. — Szvercsák István (a volt szövetségi kapitány) lemondása után kért fel a szövetség, hogy a battai rögbisek mellett vállaljam a válogatott felkészítését is — mondta Veres László az utolsó dunavarsányi edzés után. Mit tagadjam, egy hétig gondolkodtam a „boldogító igenen", hiszen családom és munkám is Nagyváradhoz köt, mivel ott élek. Péntektől hétfőig tudok csak a rögbivel foglalkozni, de Százhalombattán és a válogatottnál is jól érzem magam, így szívesen vállalom az utazásokat is. Ami a magyar rögbiseket illeti, folytatta az edző, nagyon sok a teheteséges játékos. Viszont a tehetségből csak akkor lehet klasszis, ha maximálisan arra koncentrál, amit csinál. Az Európa élmezőnyéhez számító csapatoknál a játékosok kizárólag a rögbivel foglalkoznak. A maygar „tojás- labdázóknak" előbb meg kell keresniük azt a pénzt, amiből eltarthatják magukat s a családot. Ha ezután marad ideje vagy ereje, akkor jöhet csak a rögbi. Most is három meghatározó játékosunk azért hiányzik az ukránok ellen, mert a munkahelyükről nem tudnak eljönni az edzőtáborba, így a meccsen sem játszhatnak. Veres László szerint egy év alatt el lehet érni a magyar rögbisportban, hogy egy nemzetközileg is elismert válogatottat tudjunk kialakítani. Ehhez már adott egy egyre színvonalasabb bajnokság, s az utánpótlás szempontjából örvendetes lépés, miszerint minden első osztályú együttes köteles ijjúsági gárdát szerepeltetni a felnőttek mellett. S garancia lehet Veres László személye is, aki az Európa élvonalába tartozó román bajnokságban tanulta a „szakmát”. (Oláh) A diák-, szabadidő- és versenysport feltételeinek javítása, a sportszervezetek működésének elősegítése, a testedzés és a sportolás útján az egészséges életmód kialakításához történő hozzájárulás céljából létrehozott Nemzeti Sport Alap (a továbbiakban: Alap) javaslattevő testületé, a Nemzeti Sport Tanács — az 1993. évi XXVII. törtvény (a továbbiakban: tv.) valamint a 11/1993. (VIII. 10.) BM- rendelet (a továbbiakban: R) alapján — az alábbi pályázatot írja ki: 1. A testnevelési és sporttevékenységet folytató vagy az azt elősegítő természetes és jogi személyek, valamint ezek jogi személyiséggel nem rendelkező gazdsági társaságai (a továbbiakban: pályázó) a 2. pontban meghatározott célok megvalósításának elősegítése érdekében pályázatot nyújtanak be az Alaphoz. A statisztikáról szóló 1993. évi ^<LVI. törvény alapján adatszolgáltatásra kötelezett sportszervezetek pályázatot csak akkor nyújthatnak be, ha teljesítették sportstatisztikai adatszolgáltatási kötelezettségüket. 2. Az Alapból támogatás igényelhető': a) sportlétesítmények létesítéséhez, fejlesztéséhez és fenntartásáhozb) sportszervezetek (egyesületek, szövetségek, sportkörök) működésének támogatásához c) hazai és nemzetközi sportesemények, sportversenyek, kongresszusok, konferenciák szervezésének és rendezésének támogatásához d) sporttárgyú tudományos kutatások támogatásához e) a testnevelés és sport képviseletéhez a nemzetközi fórumokon, nemzetközi sportkapcsolatok fenntartásához és fejlesztéséhez és a nemzeti válogatottak szereplésének támogatásához f) a testedzés és a sportolás népszerűsítését szolgáló tevékenységekhez 3. A 2. pont szerinti célokra az NSA 1993. december 31-én rendelkezésre álló összeg az alábbi százalékos arányban kerül felosztásra: a) sportlétesítmények létesítéséhez, fejlesztéséhez és fenntartásához 50 százalék b) sportszervezetek működésének támogatásához 25 százalék c) egyéb célokhoz 25 százalék. A felosztható keretösz- szeget az odaítélt pályázatokkal egyidejűleg, az Alap kezelője hozza nyilvánosságra. 4. A pályázat vissza nem térítendő és kamatmentesen, vagy kedvezményes kamatozású visszatérítendő támogatásra irányulhat, amelyek együttesen is igényelhetők. 5. A pályázatokat az erre a célra rendszeresített nyomtatványok felhasználásával, 2 példányban kell benyújtani és annak tartalmaznia kell: — a pályázó részletes adatait — a felhasználási cél konkrét megjelölését, részletes kifejtését — a megvalósításának időszakát és módját — a megvalósításhoz szükséges teljes összeg, ezen belül a meglévő saját és külső forrás öszegének megjelölését, valamint az igényelt támogatás összegét és formáját — a visszatérítendő támogatás esetén a visszafizetés vállalt időpontját, valamint a felajánlott biztosíték megjelölését és annak szükség szerinti igazolását — a pályázó által a megvalósítandó célhoz az Alapból vagy máshonnan elnyert, illetőleg igényelt támogatásokat. A formai hibás, hiányos vagy elbírálásra egyébként alkalmatlan, valamint valótlan adatot tartalmazó pályázatokat az Alapkezelő visszaküldi a pályázónak. 6. A pályázatok benyújtásának határideje: 1993. november 15. napja. 7. A Nemzeti Sport Tanács a pályázatokat — előzetes szakértői vélemények figyelembevételével — a pályázati határidő lejártát követő 45 napon belül bírálja el. A miniszteri döntésről az Alap kezelője írásban értesíti a pályázót, az odaítélt támogatásokat nyilvánosságra hozza. 8. A támogatásban részesülő pályázóval az Alap kezelője szerződést köt és annák alapján gondoskodik a támogatás kifizetéséről. 9. A pályázatokat a pályázó székhelye (lakhelye) szerint illetékes megyei testnevelési és sporthivatalhoz, a fővárosban az Alap kezelőjéhez (1054 Budapest, Hold u. 1.) kell benyújtani. $ SUZUKI f//J—---------SZ ÜLETÉSNAP! Aki márkaszervizünkben autót vásárol, sorsoláson vesz részt FŐDÍJ: EGY MAGYAR SUZUKI Suzuki Jansik Márkaképviselet 2700 Cegléd, Körösi u. 28. TeUfax: (S3)-3I4-005 Rádiótelefon: 06-(60)-389-S41 ünnepi nyitva tartás Az egyéves ceglédi Suzuki-Jansik Márkaképviselet értékes ajándékokkal várja azokat, akik október 23—30-a között magyar Suzukit vásárolnak (riasztók, központi zárak, rádiók stb.) Október 23-án tortával ünnepeljük A MI AUTÓNK első" születésnapját, melyen szívesen látjuk Önt és kedves családját, akár van már Suzukija, akár nincs. Megismerheti az új felszereltségú GLX típusokat és a mi kockázatunkra és költségünkre kipróbálhatja, milyen érzés Suzukit vezetni. De vigyázzon! A jót könnyű megszokni!