Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-14 / 240. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. OKTÓBER 14., CSÜTÖRTÖK Jelcin elutazott Tokióból Tovább tárgyalnak a békeszerzó'désról Borisz Jelcin tegnap első hivatalos látogatásának befejeztével elutazott Tokióból. Az orosz államfő háromnapos látogatása során megbeszéléseket folytatott Hoszokava Morihiro kormányfővel, és többször is találkozott Akihito uralkodóval. Jelcin elnök azzal a tudattal térhet vissza Moszkvába és vághat bele újból a belpolitikai csatározásokba, hogy reformerőfeszítései a Nyugat és ezen belül Japán támogatására számíthatnak. Bár a japán vezetők ezúttal új anyagi segítséget nem ajánlottak föl Oroszországnak, a korábban megajánlott segítség folyósításának felgyorsítását kilátásba helyezték. Jelcin tárgyalásai végeztével két közös nyilatkozatot, a politikai és a gazdasági kapcsolatok javításáról szóló dokumentumokat írtak alá. Ennek a kétoldalú kapcsolatokat érintő legjelentősebb pontja az, hogy a felek folytatják a békeszerződés mihamarabbi megkötéséről szóló tárgyalásokat. A békeszerződés feltételezi az évtizedes területi vita lezárását. A szigetvita megoldása felé is tettek egy lépést azzal, hogy Moszkva elismerte a Szovjetunió által korábban kötött szerződések érvényességét. Jelcin elnök tokiói tárgyalásai alatt többször is elnézést kért Japántól a második világháborús hadifoglyoknak okozott szenvedésekért. Bűnöző' szervezet a BKP? A bolgár Demokratikus Erők Szövetségének parlamenti csoportja törvénytervezetet nyújtott be a parlamenthez, azt indítványozva, hogy nyilvánítsák az egykori kommunista rezsimet törvénytelenné, a kommunista pártot pedig bűnöző szervezetté. A DESZ, amely minimális előnnyel nyerte az 1991-es választásokat, majd hatalmát és parlamenti elsőségét újabb választások nélkül veszítette el, kezdeményezte, hogy törvény nyilvánítsa ki: a Bolgár Kommunista Párt a felelős az állam irányításáért abban a 45 éves időszakban, amely nemzeti katasztrófához vezetett. A törvénytervezet szerzői szerint, a BKP tudatosan törekedett a hagyományosan európai civilizációs értékek megsemmisítésére, az alapvető emberi és szabadságjogok megsértésére. A „hass, alkoss, gyarapíts" poéti- kusan emelkedett hármas jelszó szellemében, ám a szó szoros értelmében földhöz ragadtan csákányoztam a hétágra sütő nap alatt. A pokoli hőség miatt korántsem biblikus hangulatban, de istenes nekifohászkodással teljesítve be a paradicsombéli szigorú jövendölést, hogy eztán majd arcom verítékével... S lön. Bár a világosság jócskán átértékelődött, mivelhogy az izzadság vörösre marta a szememet. Ebből is kitetszik, emésztő kánikulában nem szívderítő magánerős szennyvízderítőt, magyarán emésztőgödröt ásni. Ám a szükség törvényt bont. Magad uram, ha pénzed nincs (csak OTP-tarto- zásod) alapon fogtam bele a teremtés fáradságos aktusába. A realizálandó gödör a kert oly zugába terveztetett általam (máshol ugyanis nem volt hely, csak a nagy szederfa mellett), ahová az amúgy megfizethetetlen markológép nem fért volna be. Tízegynéhány évvel ifjabb lévén, energiával ellátva busásan, még kedvemre is volt a kihívás, hogy ott és akkor, társadalmilag, politikailag a puha diktatúrában keményen röghöz szorítva, perspektívát vájjak — mivelhogy számomra nem volt távlatos irány a vörös csillagos ég — az anyaföldbe. A gyökerekhez. Amelyeket nem győztem menet közben baltával elvagdosni, mert rettenetesen akadályoztak az ásásban, pontosabban a lapátolva alant haladásban. Szomorkás rádöbbenéssel vettem tudomásul, szembekerültem — még ha ily frivol helyzetben is — a jellegzetes történelmi paradoxonnal, a Szent István-i dilemmával: ahhoz, hogy megteremthessek valami gyökeresen újat, el kell vagdosnom a megtartó gyökereket. Ekkor, a kétkezi gyakorlat szintjén jöttem rá, államférfinak lenni nem könnyű, de gödröt ásni sem. Minden baltasuhintáskor azt éreztem, hogy sic transit gloria mundi, így múlik el a világ dicsősége, és én ebben a dicsmúlattatásban. még ha kényszeresen megdicsőülve is, de részt veszek. Mert ha nem, ugyan hol tárolom a kanálishordalékot, kezelhetővé hol és hogyan integrálom a szennyet? Alighogy, keresztülkínlódtam e szövevényes talajrétegen. máris, mintha betonba vágtam volna, csattant és „visz- szarúgott" a csákány. Hamar jő itt a sóder, gondoltam minden áttétel nélkül, fájdalmasan szimplán, azaz csakugyan a kavicsok kínzó egymásrakövetkezésére gondoltam s nem a szájdiaréban szenvedő közéletünkre. No igen, valamikor erre folyt a Duna, amíg a nagy tektonikus mozgások neki- bős(z)ülten el nem terelték, itt hagyván örökül ezt a kietMenjenek el a magyarok? Háborús fenyegetettségben a Vajdaság Miközben a külső megfigyelők zöme arra számít, hogy a balkáni konfliktus következő frontövezete Koszovó lesz, Szerbia mezőgazdaságilag gazdag északi tartományában egyre növekszik az aggodalom, hogy inkább a Vajdaság válhat a szabad rablás és az etnikai tisztogatás soron következő áldozatává. Vannak, akik egyenesen attól félnek, hogy a boszniai háború befejeződése csak siettetni fogja a konfliktus lángjának átcsapását a tartományra — írta újvidéki keltezésű beszámolójában a Los Angeles Times munkatársa. Utalt arra, hogy a város teLengyel koalíció Háromhetes tárgyalássorozat után tegnap délben a varsói parlament épületében a lengyel a választások nyertese, a Demokratikus Baloldali Szövetség (SLD) és a Lengyel Parasztpárt (PSL) vezetői aláírták a koalíciós megállapodást. Az utolsó pillanatban vonta vissza csatlakozási szándékát a Munka Uniója, azonban a két párt nélküle is biztos többséggel bír a szejm- ben. A kormányfői tisztség várományosa Waldemar Pawlak, a parasztpárt vezetője. metőjében meggyalázták és összetörték a magyar feliratú sírköveket, a városi elöljáróság pedig leromboltatta a második világháborúban életüket vesztett magyar ajkú polgári lakosok emlékére emelt keresztet. — Már több mint harminc- ötezren menekültek át Magyarországra, mert vagy kitették őket állásukból, vagy megrettentek a szerbek fenyegetésétől. Ám tekintetbe véve a közelgő telet, a Szerbia elleni blokád okozta gazdasági nehézségeket és a szerb nacionalisták zaklatását, a hatóságok attól tartanak, hogy a 350 000-es vajNyolcvanhat olasz önkéntes harcol a horvátországi Szerb Krajina fegyveres erőinek oldalán. Ezt a hírt közölte tegnapi számában a Borba című belgrádi napi- lag a horvátországi szerbek fegyveres erőinek vezérkarára hivatkozva. — Hamarosan lesz egy vegyes (szerb—olasz összetételű) alakulatunk, amely alátámasztja a szerb és az dasági magyar közösségből újabb menekülthullám indulhat el — vélekedett Carol J. Williams az újság keddi számában megjelent cikkében. Tudósítása szerint a belgrádi vezetés tagadja, hogy bármiféle probléma volna a Vajdaságban. — Csakhogy a tartományban az ultranacionalista Szerb Radikális Párt szava a döntő, márpedig a szervezet vezetője, a háborús bűnökkel vádolt Vojislav Seselj vajda kijelentette, hogy a kisebbségben lévő magyarok jobban teszik, ha addig mennek el, amíg békében távozhatnak — jegyezte meg az amerikai újságíró. olasz nép közös érdekeit — hangoztatta a vezérkar a Borba szerint. A vezérkar továbbá azt állította, hogy a „nagyon közeli jövőben” megérkezik a horvátországi Krajinába az a másik olasz egység, amelyet az 1945 után Jugoszláviához csatolt területekről (Isztria-félszi- get és Zára város környéke) elűzött olasz lakosság leszármazottai alakítottak meg. A nagyvilág hírei Jk Az orosz parlamenü választásokat az eredeti terveknek megfelelően december 12-én fogják megtartani — jelentette ki tegnap Tokióban Borisz Jelcin orosz államfő. A tokiói tárgyalásainak befejeztével tartott nemzetközi sajtókonferencián Jelcin egy kérdésre válaszolva megerősítette a decemberi választások tényét, és hozzátette, az elnökválasztást 1994 júniusában rendezik meg. % Amerikai orvosok egy műholdas közvetítésiű tv-műsor- ban nyújtanak segítséget orosz kollegáiknak a közelmúltbeli moszkvai összecsapások áldozatainak kezeléséhez —jelentette be az amerikai Űrhajózási és Űrkutatási Hivatal (NASA), kedden nyilvánosságra hozott közleményében. 9k A nyár óta Spanyolországban vendégszereplő kubai Nemzeti Balett 27 tagja közül 16-an tegnap megtagadták a visszatérést hazájukba. A madridi rádió jelentése szerint eddig nem folyamodtak politikai menedékjogért. A 16 férfi és női táncos kedden, az elutazás napján nem jelent meg a madridi Barajas nemzetközi repülőtéren. Olasz önkéntesek Krajinában Közös alakulatot állítanak VÉLEMÉNY Emésztő len, földméhen belüli kavicszátonyt, melyen gályarabként — mily pontos állapothatározó képzavar! — kell tengenem. Centiméterenként küzdöttem magam egyre lejjebb. Fejem fölött a nap szikrázott, lábamnál a csákány, amely pályafutását tekintve relikviának indult. Édesapám vásárolta szerény nyugdíjából, biztató hozzájárulásként családi építkezésünkhöz; az anyagi örökség — lásd például birtok, gyár és más efféle aranylelő helyek — permanens hiányát ellensúlyozandó, erkölcsi támogatásának megtestesüléseként nyújtotta át ünnepélyesen. Közben oly lelkesítőn szólott hozzám, mint annak idején a brjanski erdőben roham előtt a katonáihoz. A szépen lakkozott szerszám az első látásra nem tűnt hadra foghatónak, úgy festett, mint egy operettkellék. Arra gondoltam, majd ha felépül a ház, a hálószobában fölakasztjuk az ágy fölé mementónak, hadd függjön ott Demoklész kardjának stílusos agrárproletár változataként. Ránk is fért volna már efféle jelképváltás, mert a háború elvesztése, pontosabban az orosz megszállás és Rákosi pajtás uralgásától kezdve folyamatosan kard lebegett a fejünk felett. Ellehetetlenítő, halálos árnyékkal, ama de- inoklészi fegyver sajátos magyar mutációjaként. Az apám átmenekített, megmaradt tiszti kardja, amellyel a Ludovi- ka-kertben a Kormányzó úrra esküdött föl, s ezt a gesztust a későbbiekben hangyányit sem tolerálta a kommunista rendszer, és minket is, az akkori pártterminológia szerint horthysta tiszti ivadékokat, igyekezett másodrendű állampolgárként kezelni. Hivatalosan ez többnyire sikerült is, ám az emberi kapcsolatokban mindez sokkal bonyolultabban, hogy ne mondjam, igazságosabban jelentkezett, valódi értékén mérődött. Például én naponként emelkedtem és süllyedtem a társadalmi ranglétrán. Már álltak a falak, a tetőzet elkészítése következett. Sikerült is szereznem egy megbízható ácsmestert, ami már önmagában bravúros teljesítmény volt. Anyagi megfontolásból úgy döntöttünk, hogy én, a megbízó leszek a segédje, így jócskán olcsóbb. Végignézett rajtam, alaposan felmért, majd bólintott, jelezvén, hogy el-, illetve felfogadott. A helyzet kedvesen abszurd volt. Reggel hatkor kezdtünk, ő kb. húsz perccel előbb érkezett, mint két egyenrangú fél úgy paroláztunk, ő háziúrnak szólított, én mesternek őt, megkínáltam kávéval, igényes volt, csak az Omniát szerette, ez irányú kívánságát a későbbiekre nézve is megjegyeztem, eközben lehúztunk egy stampedli jóféle házipálinkát is. Vagyis megadtuk a kezdés intim módját. Pontban hatkor összecsapta a tenyerét és rám mordult: dologra! És délig nem volt megállás, hajszolt keményen és szakszerűen, de magát sem kímélte: „hé, maga, hozza ide azt a gerendát, emelje meg, tartsa meg ezt a lécet!” Parancsok süvítettek a levegőben és én, ahogy erőmből és ügyességemből tellett, teljesítettem őket. Délben leálltunk. Ebédidő, mondta a mester. Újra háziúr lettem. Étkezés után tálcán hideg fröccsöket szolgáltam fel s feketét, természetesen Omniából. Sajna, hamar elröpült az ebédidő, és én fél egytől este hatig megint „hé maga” lettem, ő volt a mester, én csak cifra szolga. Munka végeztével visszakaptam talmi társadalmi rangomat, ismét háziúrnak titulált. így ment ez két napon át, végigcsináltam mindent, zokszó nélkül. És a harmadikon, amely a Biblia szerint a legnehezebb, nos, a harmadikon, elnyertem elismerő jóindulatát. Eufémisztikusan szólva — bár ennek itt nincs helye — a becsülését. Amúgy nem történt semmi különös, csak odalépett hozzám szokatlanul fölengedett arccal, és csendesen annyit mondott a szokásos hetyke „hé maga” helyett: háziúr, hozzon már fel egy doboz százas szöget. És én rohantam, boldog iramlással hoztam fel a szögeket, és így tettem volna akkor is, ha tudom, hogy ezeket a szögeket az Úr Jézus tenyerébe verik majd. Hiába, esendőek vagyunk. De visszatérve magánerős magánvermemhez — eme írás is az —, amibe csak azért nem estem bele, mert mélyültén létrát támasztottam az oldalához s azon szálltam alá a fenékre minden hét végén, hű csákányom kíséretében, amely szegény rég kivetkőzött operett jellegéből, nem maradhatott intakt. Még a ház alapjainak kiásásánál vetettem be; céltudatos lénye szívemhez, nyele vérhólyagos tenyeremhez nőtt, számomra több volt egyszerű szerszámnál. Egyszer valahogy elkeveredett, kétségbe esve kutattam, ugyan hová tűnhetett? A kőművesek éppen szedelőzködtek, rakták fel a kocsira a szerszámaikat. Odarohantam, azt hívén, a csákányom közéjük keveredett. Féltem, elviszik, vagy mi rútabb, elorozzák. Hová gondol, uram, mondta méltatlankodva a bandavezető oldalozó érdeklődésemre, mi szerszámot elvből nem lopunk, mert azzal dolgozni kell. Szerencsére a csákányom megkerült s vért izzadtam, mire a gödör elkészült. De elkészült. Guggoltam a szélén és bámultam a nagy űrt, a ki tudja hány ezer lapátnyi földhiányt, ami maga volt a teljesség, a mű, a teremtés. Intésemre a bentiek meghúzták a WC-láncot és én kint guggolva megigézetten néztem, csak néztem, mint zuhog diadalmasan a víz a gödörbe. Tudtam, cselekedtem valami holnapra szólót, s ha eljön az ideje, emelt fővel vállalhatom a sokesélyes emésztőt, várhatom a jól megérdemelt szippan- tókat. Döbrentei Kornél
