Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-12 / 238. szám
PEST MEGYEI HÍRLAP GAZDASAG 1993. OKTOBER 12.. KEDD Naponta szállítanak Gyógyszertári nagykereskedés Ausztria második legnagyobb gyógyszertári nagykereskedése, a Hestag nyitotta meg leányvállalatát Csepelen a hét végén. A cég elődjét 1907-ben alapította Bécsben a Magyar- országon született Josef Franz Mont Schel. Ma már 1100 gyártó, 12 ezer féle termékét forgalmazza, 6000 négyzetméternyi raktárterülettel, 280 alkalmazottal és 30 szállító autóval rendelkezik. 1988-ban kezdték el a kelet-európai kapcsolatépítést, ennek jegyében kerülhetett sor most a Hestag Hungária ünnepélyes avatására. A magyar kft. százszázalékos részesedésű leányvállalata a Hestag Österreich cégnek, amelynek kiválóan szervezett értékesítési, valamint elektronikus adatfeldolgozási rendszere segíti majd a munkájukat. A cég naponta egyszeri szállításra vállalkozik, s arra — Budapest területén —, hogy váratlan hiány esetén másfél óra alatt a patikába szállítja a keresett gyógyszert, mindezt a saját költségükön. Á. M. Pályakezdők, hátrányos helyzetűek figyelmébe! Fokozott kedvezmények A közelmúltban lapunk is hírt adott arról, hogy a Pest Megyei Munkaügyi Központ 200 millió forintot fordít év végéig a pályakezdő munkanélküliek megsegítésére. Ezt a jelentős összeget elsősorban átképző tanfolyamok szervezésére és a vállalkozók munkahelyteremtő beruházásainak támogatására fordítják. Arra voltunk kíváncsiak. dekeltek az év végéig tartó akciót, s hol tart most a tanfolyamok szervezése. Mint megtudtuk, már a lapunkban megjelent cikk utáni napon megindult a munkanélküliek áramlása a kirendeltségek felé. Az érdeklődés igen nagy, s a pályakezdő fiatalok közül sokan választották a szakmai pályamódosítást, azaz az átképzés lehetőségét. De nemcsak a pályakezdők kedvezményekben. A hátrányos helyzetűek számára is kedvezőbbek a feltételek és többet adhat a munkaügyi szervezet. Tehát a már régen nyilvántartásba vett munka- nélküli, vagy a nyilvántartásból már kikerült, de állást nem találó, a csökkent munkaképességű vagy más miatt hátrányos helyzetben levő most megragadhatja az alkalmat. Még lehet jelentkezni. sen várják azokat a vállalkozókat, akik munkahelyteremtő beruházást, azaz munkanélküliek foglalkoztatását vállalják. Az ő támogatásuk is fokozott most. A döntés megkönnyítése érdekében az alábbiakban közöljük a különböző tanfolyamok témáját és helyét. Részletes felvilágosításért forduljon a munkaügyi kirendeltségekhez. vajon hogyan fogadták az ér- részesülnek most fokozott A munkaügyi szervek különöG. M. A tanfolyam megnevezése: Helye: A tanfolyam megnevezése: Helye: Angol-német (alap- és középfok) Budapest Gazdaképző Örkény Képesített számítógépes könyvelő, banki-, devizayegyesbolti eladó, pénztárgépkezelő Budapest pénzügyi- és tb-ügyintéző, nyelvképzéssel Budapest Ápolási asszisztens Budapest Modul rendszerű és személyiszámítógép-kezelő Baby sitter Budapest és szoftverüzemelő Budapest, Nőiruha-készítő, szabás-varrás Budapest, Vác, Vác, Cegléd, Cegléd Nemzetközi szállítmányozás, MÁV-ügyintézés, Gödöllő Gyakorló üzemi továbbképzés Budapest Gépkezelő Budapest közlekedési-gazdasági ügyintézők nyelvképzéssel Budapest Parkettázó Budapest Külkereskedelmi bonyolító, üzletkötő. Üvegező Budapest nyelvképzéssel Budapest Kárpitos Budapest Vállalkozói menedzser, kisvállalkozók pénzügyiÉpületasztalos ' Budapest gazdasági ügyintézője, nyelvképzéssel Budapest Tapétázó Budapest Rendészet, vagyonvédelem, személyi Villanyszerelő Budapest vagyonbiztonsági őr Budapest Gázvezeték- és készülékszerelő Budapest Idegenforgalmi ügyintéző, valutapénztáros, Központi fűtés, csőhálózatrendszeridegenvezető, nyelvképzéssel Budapest és berendezésszerelő Budapest Komplex adminisztrációs ügyintéző, Moduláris hűtő- és klímatechnika-szerelő Budapest titkámőképzés Budapest Hegesztő (kézi ívhegesztő, gázhegesztő, Pályaorientációs képzés Cegléd fogyóelektródás, aktív védőgázas ívhegesztő) Budapest APEH-üzemanyagárak Piaci gondok Új helyen, utak nélkül Megváltoztak október 5-étől az adóhatóság által elismert üzemanyagárak, amelyeket a magánszemélyek akkor alkalmazhatnak, ha számla nélkül kívánnak elszámolni üzemanyagköltséget — tájékoztatta az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal illetékese hétfőn az MTI-t. Az ólommentes benzinek közül az EN 91-es normál 73.50 forinttal, az ESZ- 95-ös 75,50 forinttal számolható el literenként. Az ólmozott motorbenzinek közül a 92-es oktánszámú ára 76 forintra, a 98-asé pedig 78.50 forintra változott literenként. A normál gázolaj literenkénti elszámolható ára 61 forint, az Arol-2T motorolajé pedig 76 forint. Csődegyezség A Kontrax Telekom és a Kont- rax Irodatechnika Rt. október 6-i csődegyezsége után minden remény megvan arra. hogy a két vállalat megerősödve, korábbi piaci pozícióit visszaszerezve tevékenykedjen tovább. Ez év májusában a két cég csődöt jelentett, kérve a három hónapos fizetési moratóriumot. A Kontrax Irodatechnika 118 hitelezőnek 1,9 milliárd forinttal, a Kontrax Telekom 110 partnerének 1,2 milliárd forinttal tartozott. Az Irodatechnika esetében a csőd- egyezség keretében a hitelezők átlagosan 98 százalékos, míg a Kontrax Telekom esetében 95 százalékos kielégítést kapnak különböző ütemezésben. Rekordtermés, mégis import A Nagykunságban és a Kö- zép-Tisza vidéken a rizstermés az idén minden eddigit felülmúlt, vannak olyan területek, ahol a vízigabona hektáronkénti hozama megközelíti a négy tonnát. A csökkent vetésterület miatt azonban a hazai termés, nem fedezi a belföldi szükségletet, ezért importra szorulunk. A karcagi hántolóban már meg is kezdték az Olaszországból származó rizs csiszolását. Onnan ötven vagonnal hoznak be, míg Kínából száz, Vietnamból 300 vagon rizs érkezik a karcagi malomba, ahol a hántolt magot csiszolják és úgy továbbítják a kereskedelemnek. I CgíT] Egy éve már, hogy I T T J az érdi piac új helyén V ) — Ófaluban, a város egyik kívül eső kerületében — működik. Korábban, a városközponthoz közel, a felső út mentén volt megtalálható. A rendszerváltozás előtti időkben, itt is megjelentek a lengyel vásárosok, akik többnapos itt-tartózkodásuk alatt a piac területén táboroztak le, vertek sátrat, a közkút- nál tisztálkodtak, s reggeltől estig árusították olcsó, de nem éppen minőségi portékáikat. S persze napidíjat, esetleg helypénzt sem fizettek. Mindezek tükrében nem csodálható, hogy felborult a megszokott piaci rend, nem beszélve a környék lakosságának nyugalmáról. A Köjál igényeit sem elégítették ki a helyi állapotok, ezért a város önkormányzata megszüntette a piacot, s új helyet jelöltek ki számára. Érden a piac mindig is nagy horderejű eseménynek számított, különösen a keddi és szombati napokon, az úgynevezett „nagypiacon”. Ugyanis a város fejlődését, népességének növekedését nem követte a kereskedelmi hálózat, az infrastruktúra kiépítése, ezért az érdi polgárok szinte mindent — a zöldségtől a bútorokig — a piacról szerezte be. A piacra vezető egyetlen kétsávos közúton végeláthatatlan kocsisor haladt mindkét irányba, olyan lassan, hogy a néhány kilométeres szakaszt közel egy óra alatt sikerült csak megtennünk. Az újonnan felállított piacfelügyelőség irodájában kezdtük az érdeklődést, de a piacfelügyelőség vezetője határozottan kijelentette: „Nem nyilatkozom!” Jobb híján az árusítóknál érdeklődtünk. Mindegyikük az elmaradozó vevőkre, a gyatra forgalomra panaszkodott. Bradács Jánosné, az önki- szolgáló étterem előtt árusítók egyike szintén forgalmuk csökkenéséről panaszkodik. Ennek két okát látja: az egyik, hogy nincsenek az út mentén táblák elhelyezve, melyek jeleznék, merre is található a piac. A másik ok, hogy nehezen megközelíthető a hely, mivel csak egy út vezet ide, pedig a közelben húzódó hatos útról — a várost elkerülő szakaszáról — egy lejárat megoldhatná a megközelíthetőség gondjait. A kérdéssel kapcsolatban megkerestük az érdi polgár- mesteri hivatal műszaki osztályát, ahol Pányiné Szabó Zsuzsanna főépítész adott felvilágosítást: tervezik az összekötő útszakasz megépítését a hatos út és a Széles utca között. Az út a törökbálinti Állami Gazdaság területén húzódna végig, aminek megvásárlását az érdi képviselő-testület már jóváhagyta. Az ehhez szükséges pénz viszont még nem áll rendelkezésére, így egyelőre mindez csak tervezet. A kihelyezendő táblákkal kapcsolatban a főépítész asszony úgy tudja, hogy már megbíztak egy grafikust a táblák megtervezésével. (szedlacsek) V alutaárfoly amok Pénznem Vételi árfolyam Eladási 1 egységre, forintban Angol font 147,15 149,95 Ausztrál dollár 62,93 64,17 Belga frank (100) 276,11 280,77 Dán korona 14,78 15,04 Finn márka 16,77 17,17 Francia frank 17,07 17,35 Görög drachma (100) 40,87 41.71 Holland forint 53,35 54,21 ír font 140,68 143,28 Japán yen (100) 90,57 91,77 Kanadai dollár 71,90 73,30 Kuvaiti dinár 320,94 326,44 Német márka 59,98 60,94 Norvég korona 13,67 13,91 Olasz líra (1000) 60,28 61,56 Osztrák schilling (100) 852,35 865,95 Portugál escudo (100) 57,87 58,97 Spanyol peseta (100) 73,33 74,85 Svájci frank 68,40 69,48 Svéd korona 12,02 12.28 USA-dollár 95,81 97,37 ECU (Közös Piac) 112,95 114,91 Forintos hírek Az első félévben majdnem a felére csökkent az idegenforgalom dolláraktívuma az elmúlt év hasonló időszakához képest. Idén június végéig 448 millió dollár bevétel keletkezett az idegenforgalomból, ami 10,6 százalékos növekedést jelez. A kiadások viszont 61,5 százalékkal növekedtek 1992 első hat hónapjához képest. Az iparcikkekre szakosodott bukaresti (őszi) nemzetközi vásáron 1200 cégvesz részt, 85-tel több mint az ezt megelőzőn: 25 külföldi országból 570 kiállító érkezett. A Hungex- po szervezésében önálló pavilonban van jelen a Magyarországot képviselő 25 cég, akik 330 négyzet- méteres kiállítóterületen mutatják be termékeiket. Megkezdte tevékenységét a Magyarországi Volksbank Rt. Az Österreichische Volksbanken AG által alapított pénzintézet a magánháztartások megtakarításainak gyűjtésével és a magyar kis- és közép- vállalkozások hitelezésével kíván foglalkozni. A Budapesti Értéktőzsdén október első hetében a kárpótlási jegyek adásvétele visszakerült a „rendes kerékvágásba”. Az előző hét igen alacsony, mintegy 24 millió forintos forgalma után a jegyekből összesen 78,6 millió forintos forgalmat bonyolítottak le a brókercégek. A tőzsdei átlagár végig valamivel 600 forint alatt volt. Mintegy 48,5 millió dollár vámnyereséget hozhat jövőre az országnak az ipari termékek exportjában az október 1-jén életbe lépett szabadkereskedelmi megállapodás. Az EFTA-tagországokkal — Ausztriával, Svájccal, Liechtensteinnel, Svédországgal, Finnországgal, Norvégiával és Izlanddal — kötött szerződés értelmében a magyar ipari export 85 százaléka vámmentességet élvez. TÁMOGASD A MAGYAR IPART! Vásárolj hazai terméket!