Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-12 / 238. szám

PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLFÖLD 1993. OKTOBER 12.. KEDD Szerbia válaszút előtt A héten folytatódik a szerbiai parlament ülése, amelyen most már nem csak a radikálisok ál­tal megkérdőjelezett Sainovics- kormány megmaradása a tét; a pártok egyre inkább a szinte el­kerülhetetlennek látszó idő előt­ti választások felé tekintgetnek, s az erőátcsoportosítások és a taktikai manőverek ennek je­gyében zajlanak. A múlt hét vé­gén megkezdett parlamenti vita így is a vezető szocialis­ták, s az eddig őket támogató, egyébként ellenzékinek számí­tó radikálisok közötti kölcsö­nös vádaskodásra és szópárbaj­ra szorítkozott, s amennyiben a helyzet nem változik, a ringben csak ők ketten maradnak. Szer­bia szkupstinája eleddig a szo­cialisták és a radikálisok koalí­ciója által volt kormányozható, s talán Vük Draskovics, a Szerb Megújhodási Mozgalom nem túl régen még a börtönben éhségsztrájkot folytató vezető­jének a véleménye áll a legkö­zelebb az igazsághoz, amely szerint az eddigi kormányzó pá­ros egyaránt okolható Jugoszlá­via elszigeteltségéért és a gaz­dasági lezüllésért, a többi párt tehát ne vállaljon közösséget és felelősséget az elkövetett hi­bákért. Éppen ezért igencsak meglepőnek tűnik a tegnapi Borba c. belgrádi napilap infor­mációja, miszerint Seselj, a ra­dikálisok vezetője állítólag ti­tokban Vük Draskoviccsal ta­lálkozott a kormány megdönté­sének ügyéoen. Tény, hogy a radikálisok és a megújhodáso- sok együttesen már megbuktat­hatnák Sainovicsot, s Drasko­vics pártján belül az utóbbi na­pokban többen is úgy nyilatkoz­tak, hogy a semlegességi alapál­lást fel kellene adni. Ám még­sem valószínű, hogy erre a lé­pésre elszánnák magukat. Leg­alábbis nem ebben a szakasz­ban. Ami egyébként a szerb kor­mányt illeti, Sainovics és garni­túrája feltételezhetően marad, ám a radikálisok támogatása nélkül kormányzásképtelenné válik, s a Milosevics által fém- jelzettt szocialisták számára nem marad más hátra, mint hogy más társak után kutassa­nak, vagy pedig ráálljanak az idő előtti választásokra. Mind­eddig természetes partnernek látszottak a demokraták, de most éppen a vezetőjüket, Dra- goljub Micsunovicsot érte párt­ján belül bírálat, mert a vezető­ség jóváhagyása nélkül találko­zott a szerb elnökkel. Az ellenzék tartózkodó ma­gatartásának persze egyéb okai is vannak. Ä radikálisok két ponton támadják a szocialistá­kat. Nevezetesen, hogy engedé­kennyé váltak a nemzeti politi­kát illetően, tehát már „nem eléggé hazafiak”, s alku tárgyá­vá tették a Jugoszlávián kívül rekedt szerbek sorsát. A másik a gazdaság katasztrofális lerom­lása Evidens, hogy a szocialis­ták az embargó mielőbbi felol­dása érdekében tettek bizonyos engedményeket, s újabbak meg­tételére is hajlandóságot mutat­nak. Az ellenzéknek viszont ép­pen a háborút kiváltó nemzeti érdekek ellensúlyozására nem volt alternatívája, s lényegében nincs azóta sem. Ezért látja az ellenzék tanácsosabbnak a kivá­rás taktikáját, mert a radikáli­sok esetleges likvidálása, s a de­mokratikusabb közállapotok ki­alakítására rákényszerülő szo­cialisták biztosította alaphelyzet esetében esélyeik megnöveked­nének. Addig pedig marad a szocialisták és a radikálisok kí­méletlen összecsapása. Sinkovits Péter, Újvidék Egy hete már. Éjt nappallá téve „csüngtem” a tévé CNN csatorná­ján, mint annak idején, valamikori októberen éjszakánként a rádión apámék. A kicsiny falu plébánosá­nak világvevő rádióján Budapestről szóltak a messzi távolból, München­ből sugárzott véráztatott s mégis re- ménytkeltő hírek. És a suttogó gyönyörűség, hogy fölszabadultunk, napok múlva szá­zakat zarándokoltatott el a templom­ba: hálaadásra. A toronyban zúgtak a harangok, ablakában pedig a szél lobogtatta a falu talán egyetlen magyar zászlaját. Harminchét éve ennek. Lehet, ki­csiny, négyéves gyermekparány ott se voltam a tömegben, de úgy emlékszem rá, mint néhány nappal később a tankokra az úton Pest felé... Egy hete már, erre ne emlékeznék? A színesben, élő adás­ban közvetített drámára, a vérégette aszfaltra, a halottak kiterí­tett tetemeire, a tarkóra tett kezű lázadókra? Az egész éjjel lán­goló moszkvai Fehér Házra? A történelem első olyan esemé­nyére, amikor az „eszme” saját fészkében rendez vérfürdőt? De hát hol is kezdődött ez a vérben fetrengés? Sommás, ál­talánosító, de mégis igaz a megállapítás: 1917-ben Szentpé- tervárott. Ám én mégsem hőkölök vissza a szólásmondás sze­rinti Ádám s Éváig — már csak azért sem, mert az maga volt a teremtés —, sorolom csak a magam fogcsikorgató történé­seit. Az ember házi történelmét. Mert sejdítem, a „nagybe­tűs” nagyon is kölcsönhatásban él ezzel. Engem már a bölcsőben megperzselt ez a történelem. Ötvenes évek eleje, vasárnap délelőtt. Mise a templom­ban. Odakint csikorogva megáll egy teherautó, „rezesbanda” ugrál le róla, s némi készülődés után rázendít. A Miatyánkot a Vörös Csepel üzenete sápítja alig hallhatóvá, mígnem be­ront valaki az Isten házába, s elordítja magát: „Tűz van! Ég a harangozó háza!” Jelcin rendelkezett Decemberben parlamenti választások Borisz Jelcin tegnapi rende­letében december 12-re hiva­talosan is kiírta az oroszor­szági parlamenti választáso­kat. A korábbi választási ren­deletet módosító elnöki ukázból kiderül, hogy az ed­digi elképzelésektől elté­rően a felsőházat, azaz a Fö­derációs Tanácsot is választ­ják. Az Oroszországi Föderá­ció 88 tagját két-két honatya képviseli majd a felsőház­ban. Az elnöki rendelet szerint a parlament két házának megválasztására közös vá­lasztókerületeket hoznak lét­re. Mindkét ház képviselőit négy évre választják. A Szö­vetségi Gyűlés, azaz a parla­ment állandóan működő tör­vényhozó szervként műkö­dik majd. Az alsóház, azaz az AJlami Duma 450, míg a felsőház 176 tagú lesz. A Duma felét pártlista, míg a másik felét a területi elv A PASZOK vártnál na­gyobb görögországi győzel­me aggodalmat okoz az EK- ban: a brüsszeli bizottság és a nyugat-európai kormá­nyok egyaránt attól tarta­nak, hogy egy még naciona­listább görög kormány nö­velni fogja a bizonytalansá­got a Balkánon — írja teg­nap a The Guardian című brit lap. Görögország 1994 első félévében az EK soros elnö­alapján választják meg. Egyelőre nem tudni, hogy a felsőházat milyen elv alap­ján választják. A Legfelsőbb Tanács fel­oszlatásáig, illetve a tanácsi rendszer megszüntetéséig olyan elképzelések voltak, amelyek szerint a föderáció 88 tagja két-két képviselőt delegálhatott volna a felső­házba. Ennek megfelelően fele-fele arányban lettek vol­na a tanácsok vezetői, illet­ve az elnök embereinek szá­mító kormányzók a 176 tagú testületben, amely nem választott szervként műkö­dött volna. Emiatt számos bí­rálat érte az utóbbi hetekben az elnököt. Megfigyelők szerint Jel­cin egyebek közt az új parla­ment demokratikusságát megkérdőjelező bírálatok miatt döntött amellett, hogy a Föderációs Tanácsot is vá­lasztják. Az alsóháznak a ko­ke lesz, és európai diploma­ták úgy vélik, a görög kor­mány nem lesz képes határo­zottan vezetni, épp akkor, amikor a maastrichti unióter- vek amúgy is válságban van­nak — írta a brit lap. Az EK bizottsága már ko­rábban is bírálta Görögorszá­got, mert megsértette a Szer­bia elleni szankciókat, és mert ellenezte Macedónia el­ismerését ezen a néven. A PASZOK vonala még kemé­rábbi 400-ról 450 tagúra nö­velése és a pártlistás válasz­tás mindenesetre azt jelzi, hogy Jelcin elsősorban az al­sóházra akar támaszkodni. A szélsőséges pártok kizárá­sával ugyanis jó esélye van arra, hogy az őt támogató de­mokratikus pártok jelöltjei kerülnek majd be a törvény- hozásba. Andranyik Migranjan, Jel­cin tanácsadója ugyanakkor egy hétfői nyilatkozatában nem zárta ki, hogy ténylege­sen működő pártok hiányá­ban idővel az új parlament is korporativ érdekeket kép­viselő testületté válhat, amely ismét szembe kerül az elnökkel. Migranjan sze­rint a következő hetek mutat­ják majd meg, hogy engedel- meskednek-e a tanácsok Jel­cinnek. Ő mindenesetre óvta Jelcint attól, hogy „forradal­mi úton vágja le a szovjet hidra fejeit”. nyebb, és a szélsőséges naci­onalista álláspont nem hasz­nál Görögország és az EK viszonyának — idézett a The Guardian egy meg nem nevezett EK-diplomatát. — Az EK mind komolyabban veszi az emberi jogokat nem­zetközi szinten, és nem al­kalmazhatunk kettős mér­cét, csak mert valamelyik tagállamunkról van szó — mondta az EK tisztségviselő­je. A nagyvilág hírei Másfél napos rövid lá­togatásra Japánba utazott tegnap reggel Borisz Jel­cin. Áz orosz elnök indu­lása előtt a vnukovói re­pülőtéren újságíróknak el­mondta: nagyon bízik benne, hogy tokiói látoga­tása során a japán fél nem veti fel a területi vita ügyét. jF Tegnapra virradóra rakétatámadás érte az af­gán—tádzsik határnak azt a szakaszát, amelyet az orosz 12. számú határ- őrörs ellenőriz. Az 1TAR- TASZSZ jelentése szerint a rakétákat afgán terület­ről tádzsik ellenzékiek lőt­ték ki. Az orosz határő­rök nem viszonozták a tá­madást. Az orosz hírügy­nökség rendkívül feszült­nek minősítette a helyze­tet az említett térségben. % Egy feltételezhetően muzulmán fegyveres teg­nap kora reggel lelőtt egy rendőrt a Kairótól déli irányban 300 kilomé­terre található el-Kuszíja városban — jelentette a Reuter hírügynökség. „A harc Lengyelorszá­gért még csak most kezdő­dik!" — írta a Slowo című lengyel katolikus na­pilapban Michal Lytko, utcai akciókra, tünteté­sek és nagygyűlések szer­vezésére szólítva fel a parlamentből kiszorult ra­dikális jobboldali párto­kat. PASZOK-gy ozelem Nyugat-európai aggodalmak VÉLEMÉNY Rémséges, tótágas jövőt? A harangozó — apám volt. A ház, miben bölcsőben szunnyadtam, ugyan még nem égett, de az udvaron mellet­te méternyire tornyozott kazal már hatalmas lángokkal csa­pott az égre. Tódult ki mindenki, hogy az Ament csak ak­kor mondja ki, ha eloltották a tüzet. Anyám halálra rémül­ve rohant, mentsen ki a házból. Köhögtem-e, fuldokoltam-e a füstben, nem emlékszem. Lehettem egyé­ves. De máig is az a füst fojtogat. Igen, az én házi, bölcsőbéli történelmem itt kezdődik. Ávós brigantik tűzcsóvát dobálnak védtelen emberek udvara­iba, házaira csak azért, mert nem az egyedül lévő párt, ha­nem az egyedül lévő Isten az ő parancsolójuk. Évtizedekkel később — nyirkos ősz lépte már a kerteket — kigyulladt a téeszistálló. Éjfél lehetett, mikor megverték az ablakot: rohanjon apám a toronyba félrevemi a harangot. Épp otthon lévén futottam én is segíteni: a tűzből kimenekí­tett megperzselt szőrű, párolgó bikákat összeterelni a határ­ból. Hajnalra érkeztünk haza apámmal. S hát másnap halljuk volt tanárom álmélkodását: tűz volt, én meg azt hittem, ré­szeg a harangozó, azért veri félre a harangot. Apámat sose látta senki a kocsmában, s főleg részegen... Meg akartam ölni ezt az embert. Amint megpillantott az ut­cán közeledvén, átsomfordált a túloldalra. Arra se volt mél­tó, hogy embernek tekintsem. Ő nevelte az ifjúságot... Apám nem is volt téesztag. A lélek máglyatüzeit kik csiholták? Kik akarták kiirtani az emberből az embert? Belőlem, belőled, belőlünk. Mindenki­ből. Amerre csak ez az „eszme-szörny” kiszabadult a palack­ból, megperzselődött minden, vagy porig égett. Több száz milliónyian vagyunk, kik megjártuk a kommunizmus pokol- tornácát. Több tízmilliónyian, kik mint az áldozati füst Ábra­hám oltáráról, elillantak a levegőégben. De minő iszonyatos: Izsák föláldozása Isten próbatétele volt — nem is ontatta ki a vérét —, az emberiség föláldozása a Gonosz parancsa, amit a vörös ördögök véghez is akartak vinni. Föllélegezhetünk-e azonban, hogy nem sikerült nekik ma­radéktalanul? Most már teljesen bizonyos, hogy nem. Hallga csak, hogyan is bűbájolnak a szirén hangok?! Mi, tűzmarta túlélők baloldali veszéllyel riogatjuk az embereket, hogy az­tán valóban újra föllobanjon a tűz. Mondják a gyújtogatok. Litvániát, Lengyelországot emlegetjük, mint valami rémsé­ges, tótágas jövőt. Mintha észre se vennék: már évek óta lán­gol a volt Tito-birodalom. Ne csodálkozzunk: kik a pokol­ban honosak, azoknak csak a füst csípi a szemét, ha talán olt­ják a tüzet. Azt a tüzet ne felejtse immáron soha senki, amely egy hete Moszkvában csapott ki a Fehér Ház ablakain! Az egész civilizált világ megrettent tőle, s remélem, amíg a gyújtoga­tok kezéből ki nem ütjük a tűzkövet, addig senki sem hajtja le a fejét becsületes ember, hogy ma jól végeztem a dolgom. Amíg a thürmerek ördögi vigyorral a képünkbe vághatják, hogy kin nevetett az egész világ, amikor a kormány Jelcin és a demokratikus erők mellett tette le a voksát, addig pillanat­ra se gondoljuk: hajnalban a nap izzítja bíborrá fölöttünk az égboltozatot. Mert lehet: a tankok torkolattüzének iszonya­tos fénye. Mint ama vasárnapi hajnalon, november 4-én. Csehszlovákia felől falunkon dübörögtek át Pest felé a tan­kok százai, hogy tizenkét év múlva, ugyancsak azon az úton, de már visszafelé, Csehszlovákiára törjenek. Emlékszem mindkét halálkonvojra. Halálra rémülten néztem, ahogy vé- rigsárzottak a makadámon. (Banos János)

Next

/
Oldalképek
Tartalom