Pest Megyei Hírlap, 1993. október (37. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-09 / 236. szám

1 PEST MEGYEI HÍRLAP MAGYARORSZÁG 1993. OKTÓBER 9., SZOMBAT 3 Gazdakörök Lakiteleken Modell a farmergazdasághoz Kormányszóvivői tájékoztató vidéki bankhálózat Számolni kell azzal, hogy a hosszú lejáratú hitelek iránti kereslet sokáig, valószínűleg még egy évtizedig meghaladja a kínálatot. Egyebek között ezt szögezte le Raskó György, a Földművelésügyi Minisztéri­um államtitkára a Magyaror­szági Gazdakörök Országos Szövetsége által szervezett, a Lakiteleki Népfőiskolán teg­nap elkezdődött fórumon. Kozma Huba, a gazdaköri szövetség országos elnöke hangsúlyozta: az eszmecserét azzal a céllal hívták össze, hogy a hazánkban már mint­egy harmincezres tagságot számláló szervezet képvise­lői találkozhassanak a föld­művelésügyi, pénzügyi tár­cák, valamint a legnagyobb bankok szakembereivel, köl­csönösen tájékoztassák egy­mást a magángazdák hitelhez jutásának nehézségeiről és le­hetőségeiről. A jövő hónap közepén vala­mennyi Torgyán-ellenes kis­gazdapárt egyesül, hogy jó esélyekkel indulhassanak a választásokon. Ezt Horváth László, a Történelmi Függet­len Kisgazdapárt képviselője jelentette be a Bács-Kiskun megyei önkormányzati veze­tők négynapos balatonlellei konferenciájának zárónap­ján. Hozzátette: ha az össze­fogással sikerül megnyerni­ük a magyar vidék parasztsá­gát, akkor a szavazatok 10-12 százalékára számíthat­nak. Horváth László ugyan­akkor sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a Torgyán- féle kisgazdapárt minden bi­zonnyal önállóan is bekerül a Parlamentbe, ez pedig meg­osztja a parasztságot. Árverési rekordot könyvelt el a Komárom-Esztergom Megyei Kárrendezési Hivatal: 217 hek­tár, 4179 aranykorona értékű földet 10 millió forint kárpótlá­si jeggyel vásároltak megy Esz­tergomban az új tulajdonosok. Aranykoronáért ilyen magas árat eddig még nem fizettek a megyében, ez sokszorosan fe­lülmúlja az eddigi rekordot. Er­ről Marosi Imréné, a hivatal ve­zetőhelyettese tájékoztatta az MTI munkatársát pénteken. Az esztergomi árverésen megjelent sok jelentkező kö­zött kiegyezési szándék nem alakult ki, s emiatt kúsztak az árak szinte a csillagos égig. Traktorral és lovas ekével zaj­ló szántóversennyel kezdődött Soltvadkerten a városavató ün­nepségsorozat. A nyolcezer la­kosú település három napon át ünnepli a városi rang elnyeré­sét. Az esemény alkalmából ünnepi istentiszteleteket tarta­nak, továbbá számos kiállítást és termékbemutatót, sportren­dezvényeket, komoly- és Csaknem minden előadó és felszólaló rámutatott: az elenyésző mértékű kivételt le­számítva nincs olyan mező- gazdasági vállalkozás, amely hosszú távon kibírja a piaci kamatokat. A földművelés- ügyi tárca a gazdakörök köz­reműködésével mintegy húsz- zer gazdaságban végzett költ­ségelemzést. A felmérések alapján különböző modelle­ket dolgoztak ki családi mére­tű mezőgazdasági vállalkozá­sokra, bemutatva a szükséges álló- és forgótőkeigényt, a várható költségeket, jövedel­meket. A mezőgazdasági vál­lalkozások különböző ágaira — tej- és hústermelés, nö­vénytermesztés, kertészet — kidolgozott modelleket e hó­nap közepéig több ezer pél­dányban sokszorosítják, s el­juttatják a gazdaköri szerve­zetekhez, illetve pénzintézeti fiókokhoz. Az Agrárszövetségről úgy nyilatkozott: a november kö­zepén megalakuló egyesült kisgazdapárt és az Agrárszö­vetség természetes szövetsé­gesei lehetnének egymásnak, ha Nagy Tamásék nem kötöt­tek volna elhamarkodottan szövetséget más pártokkal. Horváth László továbbra is a jelenlegi koalícióban lát­ja biztosítottnak az ország fej­lődését, de számos kérdést — a gazdaságit és agrárpolitika­it, valamint a szociálist és if­júságit — újra kell tárgyalni. A kisgazdák szétforgácso- lódásának okairól szólva el­mondta: a legnagyobb baj az volt, hogy nem képviseltük a szövetkezeti dolgozók érdeke­it. Ezen mindenképpen vál­toztatni szeretnénk. Nem volt ritka, amikor 200 000 forint aranykorona áron keltek el a földek. A csúcs 250 000 fo­rint volt, ennyit fizettek arany­koronánként azért a földért, aminek kikiáltási alapára három ezer forint volt. A meglehetősen borsos árak magyarázata: a Dunakanyarban történelmi táblák, dűlők kerül­tek kalapács alá, s a valóban gazdálkodni akaró esztergomi­ak vásárolhattak földet. Többsé­gében a régebben elkobzott volt földjüket vették vissza a tu­lajdonosok. Az egy napra meghirdetett esztergomi földárverés négy na­pon át tartott. könnyűzenei koncerteket, vala­mint show-műsorokat rendez­nek. Az új város központjában rendőrőrsöt, a település határá­ban pedig egy magán légitársa­ság helikopterleszálló helyét avatják fel. A várossá nyilvání­tást dokumentáló oklevelet va­sárnap adja át ünnepélyes kere­tek között Boross Péter bel­ügyminiszter. Kiépül a A vidéki bankhálózat létreho­zásáról döntött legutóbbi ülé­sén a kabinet. A takarékszö­vetkezetek integrációjával ki­alakuló bankhálózat a vidéki lakosságot, a falusi vállalko­zókat és a helyi önkormány­zatokat segíti, korszerű és egységes pénzintézeti szolgál­tatásokkal. A bankrendszeren keresztül a vidéki megtakarí­tások ugyanott hasznosulhat­nak, s a különböző kedvezmé­nyes hitelek és más támogatá­si lehetőségek könnyebben el­juthatnak a címzettekhez. A bankhálózat tehát nem csu­pán a mezőgazdaság, hanem általában a vidéki kisvállalko­zások finanszírozására hiva­tott — hangzott el a tegnapi kormányszóvivői tájékozta­tón. A mintegy kétéves előké­szítés eredményeként — mint Náray László pénzügy­minisztériumi osztályvezető a további részleteket ismer­tette — az év végére, — jövő év elejére létrejön az in­tegráció, amelyben megma­rad az egyes takarékszövet­kezetek önállósága, de szer­ződéses alapon, önként vál­lalt feltételekkel maguk kor­látozzák saját tevékenységü­ket. A szövetség minden tag­jára külön-külön vonatkoz­nak a bankfelügyeleti és a jegybanki szabályok, ugyan­akkor a Bankfelügyelet és a Magyar Nemzeti Bank lehe­tőséget lát arra, hogy az in­A Strabag-Hungária Kft., va­lamint a Vízép által vezetett konzorciumok nyerték meg a nagymarosi rehabilitáció kivi­telezési jogát. így már né­hány héten belül megkezdőd­het a helyreállítási munka. Ezt Szentiványi Árpád, a KHVM Dunai Rehabilitációs Irodájának helyettes vezetője közölte a tegnapi erdményhir- detést követően újságírókkal. Szentiványi Árpád rámuta­tott arra, hogy a helyreállítást jogszerűen kezdi meg Ma­gyarország. Egyrészt a vízlép­csőrendszerre vonatkozó szer­A Budapest Bank által fel­ajánlott 5 millió forintos juta­lom megtette hatását, mert la­kossági bejelentésre a rendőr­ség tegnap délután elfogta a szerda reggeli, több mint 91 millió forintos bankrablás két tettesét, a harmadikat pedig még keresik. Az elrabolt pénzt azonban egyelőre nem találták meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájé­koztatása szerint a bűncselek­mény elkövetésével alaposan gyanúsítható Krausz Péter 21 éves és Tóth Imre 22 éves bu­dapesti lakos. Őket Budapes­ten fogták el az ORFK külön­leges szolgálatának bevetésé­vel. Harmadik társuk. Ko­vács Zoltán 21 éves budapes­ti lakos jelenleg ismeretlen helyen tartózkodik — feltehe­tegrálódott szövetkezetek számára az általánosnál ked­vezőbb pénzintézeti szabá­lyokat alkalmazzon. A pénzügyi szakember el­mondta, hogy az országban jelenleg 256 takarékszövetke­zet működik 1800 fiókkal, ám a szövetkezetek gyenge tőkeellátottsága lehetetlenné teszi, hogy nagyobb hiteleket folyósítsanak. Á takarékszö­vetkezeti integráció megfele­lő tőkebázisát ezért az állam pénzt helyettesítő hitelkon­szolidációs kötvénnyel támo­gatja. A kötvényeket várható­an decemberben bocsátják ki, 10 milliárd forint feletti érték­ben. A hoszzájárulást az in­tegráció közös biztonsági alapjába helyezik, amelyből hosszú lejáratú hitel formájá­ban továbbítják a támogatást az egyes tagoknak. Ez a biz­tonsági alap hivatott arra, hogy segítséget nyújtson az esetleg bajba kerülő takarék- szövetkezeteknek, egyúttal pedig a hálózati stratégia ki­alakításának is a fóruma. Az integrációban a tagok és az említett alap mellett a tagok tulajdonában lévő, általános felhatalmazású kereskedelmi bankként működő és a tagok­nak szolgáltatásokat nyújtó Takarékbank, valamint az in­tegráció képviseletét ellátó Országos Taűcarékszövetkeze­ti Szövetség vesz részt. Számos további rendeletet hozott, módosított, illetve tör­ződést felmondta hazánk, de amennyiben ez érvényben lenne, a körtöltés akkor sem tekinthető szlovák—magyar közös tulajdonnak. A körtöl­tés ideiglenes létesítmény, amely a vízlépcső megépíté­se esetén is bontásra került volna. A körtöltést a magyar állam építtette, és ezért eleve nem került volna közös ma­gyar—szlovák tulajdonba. A Strabag-Hungária Kft. vezette konzorcium 5.5 mil­liárd forint vállalási összegű munkát kapott, a Vízép ve­zette vállalatcsoport 1,2 mű­tőén nála van az elrabolt pénz —, felkutatására az in­tézkedéseket megtették. Az elfogás során kiderült, hogy a szolgálatban lévő rendőr Krausz Pétert sebesí- tette meg szerdán délelőtt a menekülés során a Margit híd alatt, a fekete Hondában. A két bankrabló egy bé­relt lakásban tartózkodott a Budapest XI., Karinthy Fri­gyes út 44. számú házban — közölte a BRFK helyettes szóvivője, hozzátéve, hogy az elkövetők nevéről, majd tartózkodási helyükről már korábban értesült a rendőr­ség. így a kommandósoknak volt idejük előkészíteni az akciót, amelynek során sen­ki nem sérült meg. Dézsy Mihály elmondta, vénymódosítást kezdeménye­zett a kabinet. Ezek sorában önkormányzati hatáskörbe utalta a víz- és csatornaszol­gáltatás díjmegállapítási jog­körét, a regionális közművek által nyújtott szolgáltatások kivételével. Az önkormányza­ti rendeletek megszületéséig, de legfeljebb 1994. június 30-ig a vízügyi tárca által megállapított díjak maradnak érvényben. Módosítani kíván­ja a kabinet a földadóról szó­ló törvényt, javasolta, hogy az adóalanyok a jövő évi föld­adót adókedvezményként visz- szatarthassák. Áttekintették a társadalom- biztosítási képviselő-választá­sok költségeinek felhasználá­sát ellenőrző számvevőségi jelentést. Abból kitűnik, hogy a választásra előirány­zott 860 millió forintból 291,1 millió forint megma­radt, részben a helyi választá­si szervezetek, részben pedig a központi költség-előirány­zat megtakarításából. A személyi igazolványok kiadásának és nyilvántartásá­nak szabályozásáról az erről szóló törvény 1996-os élet- be-lépéséig átmeneti rendel­etet hozott a kormány. A je­lenlegi gyakorlat alapvetően nem változik, a bevándorol­tak és a menekültstátussal rendelkezők kivételével. Rá­juk ezentúl a magyar állam­polgárokra vonatkozó szabá­lyokat alkalmazzák. liárd forintnyi kivitelezésre nyerte el a jogot. A Strabag végzi a helyreállítás na­gyobb részét, így például a körtöltés bontását is. A Víz- ép-konzorcium feladata a munkagödrön belül a közmű­alagút, valamint a meder alatti ivóvíz-kivételi rend­szer kialakítása Nagymaro­son, partrendezések elvégzé­se Visegrádon, csatornázás, illetve a szennyvíztisztító megépítése Zebegényben. A kivitelezőknek 1996. július 31-éig kell befejezniük a tel­jes munkát. hogy Krausz Pétert azonnal kórházba kellett szállítani, mert a szerdán kapott lőtt se­bét azóta senki nem látta el. A rabkórházban műtétet haj­tanak végre rajta. Társa, Tóth Imre kihallga­tása még péntek este megkez­dődött. A rendőrök tőle re­mélnek információt a szökés­ben lévő Kovács Zoltán tar­tózkodási helyéről, illetve a több mint 91 millió forint sor­sáról. Kovács Zoltán 175-180 centiméter magas, vékony testalkatú, fehér bőrű, hosszú­kás arcú, haja sötét színű, egyenes szálú, választék nél­küli. Utolsó ismert ruházata sötét színű szövetdzseki és nadrág, világos ing, nyakken­dő. Koszorúzás ■Herbert Schambeck, az oszt­rák Bundesrat Magyarorszá­gon tartózkodó alelnöke és Szabad György, az Ország- gyűlés elnöke tegnap Buda­pesten megkoszorúzta Ester­házy János emléktábláját az V. kerület, Szép utca 3. szá­mú ház falán. Szabad György az 1957-ben cseh­szlovák börtönben elhunyt szlovákiai magyar politikust méltatva kijelentette: Ester­házy János kimagasló szemé­lyisége nemcsak a magyarság­nak, hanem a Dunamenti né­peknek is. Életével és halálá­val három gondolatot fejezett ki: a nemzeti önazonosság, a parlamentáris demokrácia és a népek együttélésének gon­dolatát. A koszorúzáson részt vett Esterházy János lánya is. A riporter nyomja a pedált A rádióból hallottam; va­lahol Ausztriában egy ember, valószínűleg aranyifjú, arra veteme­dett, hogy 247 kilométe­res sebességgel száguld- jon az autópályán. A Ma­gyar Rádió kommentáto­ra ezzel kapcsolatban ér­dekes magyarázatba kez­dett Elmondta, hogy Ma­gyarországon olyan au­tó, amelyik ezt a sebessé­get bírja, még csak-csak található, de hol vannak itt mináiunk olyan autó­pályák, amelyeken Ilyen tempóban száguldozhat­nak az úrvezetők. Ez a fajta rádióriporteri visel­kedés nem újdonság, hi­szen minden nyári sze­zon előtt megtudhatom a Magyar Rádióból vagy a Magyar Televízióból, hogy mennyit romlott a Balaton vízminősége, hogy milyen rosszak a magyar vendégfoga­dók... Érzésem szerint egy ilyen őrült száguldo­zás kapcsán — amely hír az érdekes, ám nem fon­tos kategóriába tartozik inkább az lett volna megjegyzendő: sajnos a száguldozás hazánkban Ls dívik, aminek követ­keztében naponta öt-hat ember veszíti életét az au- tóutakon. Hozzátehette volna a kommentátor, hogy ezen a téren sajnos már Európa élvonalába tartozunk, sehol annyi halállal és súlyos sebesü­léssel járó baleset nem történik, mint nálunk, ahol a közlekedési balese­tekből kifolyólag egy-egy nagyobb falut kitevő ma­gyarral leszünk évről évre kevesebben. S ha már egy kis önbecsmér­lésről nem szívesen mon­dana le a riporter, hát hozzátehette volna, hogy az elmúlt évtizedekben folyó pártépítés miatt ke­vesebb jutott az utakra, így aztán várniuk kell még a 200 kilométert is túllépni vágyóknak arra, hogy alaposan lenyom­hassák a BMW gázpedál­ját. Most még csak a ri­porter pedáloz — jól sej­tem, hova. (Vödrös) Egyesülnek a kisgazdák / Árverési rekord Esztergomban Városavató Soltvadkerten Kezdődhet a bontás Nagymarosnál Két bankrablót már elfogtak

Next

/
Oldalképek
Tartalom