Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-18 / 218. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP BÖNGÉSZŐ 1993. SZEPTEMBER 18.. SZOMBAT Szarvasbőgés Ellopták a ruhákat Megkezdődött a szarvasbőgés a világhírű Somogy megyei Lábodi Állami Gazdaság területén. A külföldi vendégek közül egy német vadász itt lőtte szeptember 11-én élete legnagyobb bikáját Huszonhárom év után Kattant a bilincs Másfél évtizedig szerepelt a fotója az FBI listáin, mint a legkeresettebb női bűnözők egyike... köröztették mindenütt, de hiába, nyoma veszett. És most, huszonhárom évi bujkálás után, Katherine Ann Power, az egykori radikális diákaktivista, akit emberöléssel és bankrablással vádolnak, feladta magát. Bilincsbe verve vezették be a bostoni bíróságra, hogy feleljen több mint húsz évvel ezelőtt elkövetett tetteiért. Bíróságon beismerte, hogy részt vett a rablásban. — Azért tettem, mert így akartam tiltakozni a kormány törvénytelen és erőszakos cselekedetei, a vietnami tragédia ellen — hangoztatja. Az emberölés vádját azzal próbálja kivédeni, hogy még csak nem is volt a helyszínen. Marilyn Monroe egy ruhája és egy hozzáillő cipő, valamint a ragyogó szépségű, tragikus sorsú színésznőnek Lee Strasberghez, mentorához és tanácsadójához intézett levelei tűntek el egy raktárból — közölte a manhattani rendőrség. A legendás hírű díva öltözékének darabjai és levelei a Strasberg család vagyonát képezik számos más tárggyal együtt, amelyet a színésznő hagyott atyai jóbarátjára, aki nagy becsben tartotta őket. A nagy értékű „relikviák” eltűnését akkor fedezték fel mikor Lee Strasberg özvegye utasítást adott alkalmazottjának, hogy készítsen leltárt Marilyn hagyatékáról egy kiállítást előkészítendő. Az alkalmazott hétfőn vette észre, hogy valami nincs rendben. Nyolcvanórás mentés a föld alatt Hatvan barlangász és több tűzszerész nyolcvan órán át tartó együttes munkájával sikerült kiszabadítani föld alatti rabságából egy súlyosan sérül francia barlangkutatót. A 30 éves Olivier Her vasárnap indult el társaival a „Lélegző lyuk” néven ismert barlang- rendszerbe a Vercors-hegy- ségben. Már nagy mélységbe jutottak, amikor megcsúszott, lezuhant és több más sérülés mellett egyik lábán nyílt törést szenvedett. A barlangkutatót csak mentőszánon lehetett volna a felszínre hozni, de a szűk hasa- dékok között ez szinte lehetetlen volt. így előbb a helyszínen kapott orvosi segítséget, két, szintén a barlangkutatás hívei közé tartozó orvostól, akik nagy nehézségek árán tudták csak megközelíteni a sebesültet. Az önként jelentkező, egymást felváltó barlangászok szinte emberfeletti munkával tágították ki a hasa- dékokat, vontatták tovább a mentőszánt, hogy társukat a felszínre hozhassák. A tűzszerészek is közreműködtek: ahol az emberi erő már nem volt elegendő, nyolcvan kilogram dinamittal robbantottak átjárókat. A sérült fiatalembert végül- is szerdán sikerült a felszínre hozni. Helikopterrel azonnal egy grenoble-i kórházba vitték. Jubilál a svéd király Trónralépésének 20. évfordulóját ünnepelte szerdán XVI. Károly Gusztáv svéd király. A Bemadotta-dinasztia hetedik uralkodója nagyapjának, VI. Gusztáv Alfonznak halála után 1973-ban került a svéd trónra. A 47 éves uralkodó felesége Silvia Sommer- lath, német apa és brazil anya leánya. Három gyermekük van. XVI. Károly Gusztáv egyenes leszármazottja a Pyreneusok-beli Pau városában jogász családba született Jean-Baptiste Bematotte-nak, aki szédületes katonai karriert befutva Napóleon császár alatt francia marsall, Ponte- corvo hercege és végül svéd trónörökös lett (a Holstein- Gottorp-i családból származó XIII. Károly fogadott fiaként), majd 1818. február 5-én XIV. Károlyként a svéd trónra lépett. Svédországot 1815 óta megkímélték a háborúk és sohasem szállta meg idegen hatalom. Fischl Frigyes 17 éve foglalkozik a farkasok viselkedésének megfigyelésével. Nemrég barátaival, ismerőseivel létrehozták a „Kutyák és farkasok az emberért” alapítványt, melynek fő célkitűzése, katasztrófáknál, élő és halott emberek megkeresése. A világon egyedülálló, hogy a kutyákhoz hasonlóan farkasokat is kiképeznek, felhasználva ezzel a vadállat kitűnő képességeit. Fischl Frigyes állítása szerint egy éve, ismeretlen tettes az elkerített és őrzött területen a legerősebb gázspray-t használva az állatokat megvakította. A sérült fehér farkasok gondozásában Csigás József nyújt segítséget Fischl Frigyesnek SPORT Triatlon minden mennyiségben Sok gyerek versenyzett Immár harmadszor rendezte meg Abonyban a helyi Fergeteg SE országos triatlon versenyét. Háromszáz méteres úszás, 10 kilométeres kerékpározás és 2,5 kilométeres futás várt a résztvevőkre. Újonc fiú: 1. Fekete Gábor (Abony), leány: 1. Papp Eszter (Újszász), ... 3. Tóth Juliannna (Abony). Gyermek fiú: 1. Nagy Zoltán (Újszász), leány: 1. ICácsor Edit (Tápiósze- le), 2. Berkó Szilvia (Tá- piószele), 3. Abonyi Mária (Abony). Serdülő fiú: 1. Barna József (Szolnok), leány: 1. Barna Ágnes (Szolnok). Ifjúsági fiú: 1. Papp Gábor, 2. Major József, 3. Szobonya Gergő (abo- nyiak), leány: 1. Nagy Gabriella (Szolnok), ... 3. Pusztai Anikó (Abony). Junior fiú:\. Hart Tamás (Balassagyarmat), ... 3. Bodnár Károly (Abony), leány: 1. Balázs Agnes (Szolnok), ... 3. Bodor Emese (Abony). Felnőtt férfi: 1. Barta István (Új szász), 2. Magyar László (Ceglédi Toldi DSK), női: 1. Csömör Erika, 2. Földi Anikó, 3. Szobonyiné Szabó Éva (abonyiak). Senior férfi: 1. Fehér János (Újszász), ... 3. Szobonya Miklós (Abony), női: 1. Böröcz Mária (Abony). ■sk Az Ibusz margitszigeti gyermekversenyén 127-en indultak. Fiú. gyermek: 1. Kiss Gergő (Csepel), 2. Károlyi (SZVSE Batta). Újonc 1. Esküdt Roland (Kaposvár), 3. Vízi (Gödöllő). Serdülő: 1. Barnaki Csaba (UTE). 5. Tamasko- vics F. (SZVSE Batta). Lányok. Gyermek: 1. Kovács Nóra (SZVSE Batta), 2. Tehenics Zs. (Batta), 4. Sáska M. (Batta), 5. Tóth O. (K.-tárcsa), 6. Márta M. (K.-tárcsa), 10. Kiss N. (K.-tárcsa). Csapat: 1. SZVSE Batta, 2. Kerepestarcsa, Újonc: 1. Reviczky Eszter (SZVSE Batta). Serdülő: 1. Már Flóra (Miko Pro Team), 4. Nagy D. (K.-tarcsa), 10. Nagy K. (K.-tarcsa). A Matáv versenyén a mókás nevű csapatok — Böbe baba, Zalai bocsok, Svindli SC, Tárcsái vidrák — közül az esélyesek győztek, 1. UTE, 2. Böbe baba, ... 8. Tárcsái vidrák. Kiss Gábor * Első alkalommal rendeztek Érden gyermektriat- lon-versenyt. A távok 2,5 kilométer futás, 7 kilométeres kerékpározás, és 200 méter úszás voltak. Eredmények: ’78—79-es fiúk: 1. Szabó Zoltán 45:81, 2. Dobos Sándor 46:81, 3. Szilágyi András 49:49. ’80—81-es fiúk: 1. Treuer Tamás 43:77, 2. Dórnak Péter 44:55, 3. Kiss Bálint és Belitzky László 44:78. ’82—83-as fiúk: 1. Czu- dar Tamás 42:81, 2. Király Gergely 42:82, 3. Lukács Lóránt 42:85. '84—85-ös fiúk: 1. Kiss Balázs 37:81, 2. Gurubi István 43:22, 3. Zágoni Levente 46:48. ’88—81-es lányok: 1. Sass Orsolya 52:74, 2. Cseke Beáta 52:96, 3. Má- nyoki Mária 57:51. '82—83-as leányok: 1. Rácz Veronika 48:78, 2. Zsirkai Noémi 52:20, 3. Horváth Erika 55:50. A díjakat Soós Elek országos triatlonbajnok adta át. Cseh Ferencné Diákok a tábláknál Megkezdődött a sakkozók őszi versenysorozata: Veresegyházon az általános és középiskolás egyéni — csapatbajnokság első fordulóját tartották. Alsós leány: 1. Kiss Emese (Barcza-BEAC), 2. Pipoly Bernadett, 3. Szabó Katalin (vefes- egyháziak), Fiú: 1. Király Bence (Veresegyház), 2. Simon Lé- nárd (Nagykáta), Fiú csapat: I. Veresegyház 1. 15,5. Felsős leány: 1. Rapcsák Andrea (Bar- cza-BEAC). Fiú: 1. Dombai István (Barcza-BEAC), 2. Elek Gábor (Gomba), 3. Ökrös Ferenc (Göd). Lány-csapat: 1. Szada 5, 2. Veresegyház II. 4,5 ponttal. Fiú: 1. Barcza 20, 2. Gomba 14, 3. Perbál 11,5. Középiskolás lány: 1. Demény Viola (Veresegyház). Fiú: 1. Bagyánszki Attila (Vác), 2. Szoukup Helga (Barcza-BEAC), 3. Veréb Gábor (Gödöllő). Fiú-csapat: 1. Nagykáta. Asztalitenisz a Újoncok sikere Százhalombattai éremgyűjtok Az utánpótlás sportlövő találkozója A Pest Megyei Sportlövő Szövetség a Mexikói úti UTE lőtéren rendezte immár hagyományos országos serdülő és ifjúsági sportlövő találkozóját. A viadalon 24 klub 235 sportolója indult. Dr. Rá- dai Imréné, a megyei szövetség főtitkára külön köszönetét mondott az UTE szakvezetőjének, Bakonyi Irénnek, az előkészítésben és szervezésben nyújtott segítségéért, valamint azért, hogy díjmentesen bocsátotta rendelkezésre a létesítményt. Az alábbiakban az egyes korcsoportok bajnokainak, illetve az éremhez jutott megyei versenyzőknek névsorát közöljük. Légpuska 40 lövés. Serdülő fiú: Korom Csaba (Debrecen) 370 köregység. Csapat: UTE (Hercegh, Pap, Kertész) 1059. Serdülő leány: Jákó Cecilia (Heveder) 369. Csapat: BPLE (Tapo- di, Kalapács, Magyari) 1068. Ifjúsági fiú: Sváb Sándor (BHSE) 386 Ifjúsági leány: Koller Szilvia (Esztergom) 341. Légpisztoly 40 lövés. Serdülő fiú: Kovács Tamás (Esztergom) 356, 2. Veres László (Százhalom- batta)355. Csapat: Gyöngyös (Kristály R., Kristály K., Hajdú) 951. Serdülő leány: Erdős Doroty- tya (BPLE) 362. Csapat: BPLE (Erdős, Faluvégi, Farkas) 1021. Ifjúsági fiú: Szatmári Attila (Székesfehérvár) 360, 2. Dervalics Tibor (Százhalombatta) 355. Csapat: Székesfehérvár (Szatmári, Láng, Gyimesi) 1041. Ifjúsági leány: Medgyesi Tímea (Csepel) 362. Standardpuska 60 lövés, fekvő testhelyzet. Ifi fiú: Rózsa Péter (Eger) 581. Csapat: Gyöngyös (Bokodi, Szabó, Major) 1708. Ifi leány: Kutnyánszky Edina (UTE) 588, ... 3. Kriglovics Krisztina (Százhalombatta) 573. Standardpuska 3x20 lövés. Ifi fiú: Rózsa Péter (Eger) 564. Ifi leány: Kutnyánszky Edina (UTE) 572, ... 3. Lecsek Hajnalka (Százhalombatta) 546. Szabadpisztoly 60 lövés. Ifi fiú: Szász Csaba (Kiskun Erdész) 524. Csapat: PELE (Kollár Z„ Kollár M., Sziráki) 1449. Az asztalitenisz NB II nyitányán jól szerepeltek a Pest megyei újoncok. Az Erdőkertes férfi és női gárdája egyaránt nyert, a Veresegyház férfi csapatához hasonlóan, amelynek 10-8-as győzelméről már beszámoltunk. Férfiak. Várkonyi csoport: Szentendre—Váci Reménység 10-8, Erdőkertes—Pénzügyőr 12-6. Nők: Schmiedl csoport: Orosházi MTK II.—Erdőkertes 4-14. Veretlen fótiak A lábtenisz csapatbajnokság őszi nyitányát Szegeden rendezték. Mint ismeretes, nyolc együttes szerepel, s az összevont, egy helyen zajló kettős fordulóban valamennyi résztvevő indul. A Tisza-parti akadályt jól vette a Fót első csapata. Mindkét fordulóban veretlen maradt, s a sikerhez a Tatár Péter, Paulusz János páros mellett Nizák Péter járult hozzá elsősorban. A másik két fóti együttes gyengébben játszott. Szeptember 19-én Szolnokon vívják a csapatbajnokság újabb kettős fordulóját. Ez az erőpróba nagyon fontos a végső helyezések szempontjából. Október 9-én Csehországban nemzetközi tornát rendeznek, ahova négy-öt magyar duó utazik majd. Fótról előreláthatólag három páros indul.