Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-07 / 208. szám
14 PEST MEGYEI HÍRLAP VELEMENY 1993. SZEPTEMBER 7., KEDD Egy pohár tej, avagy egy tál soros-lencse Mindeki előtt közismert, hogy már egy esztendő sincs a választásokig. Úgyszintén az is, hogy a választási kampány már beindult. Nagy lármát csapnak liberál- szocialistáink a választási etika körül, mondván: el kell kerülni azokat az álságos technikákat, melyekkel a kormánykoalíció egyes pártjai befolyásolták az 1990-es végeredményt. Nem véletlen, hogy már most hatásvadászó egyeztetéseket és kerékasztalokat szerveznek. Még kevésbé véletlen, hogy ezeket meglovagolva már előre a konzervatívok nyakába kívánják varrni a kampány alatti — szinte holtbiztosán bekövetkező — médiaháború kirobbantásának felelősségét. Miközben a médiaetikai és a politikai manipulációk távolról sem gáncsnélküli művelői hirdetik a túlzásoktól mentes, visszafogott hangvételű és olcsó választási kampány szükségességét, már készítik és elhelyezik azokat az aknákat és etikai bombákat, melyekkel szét kívánják verni az „ellenség” állásait. A fenti megállapítások igazolására kiváló példát szolgáltat a főváros főliberálisa, Demszky Gábor úr. A Kossuth rádióban adta meg a jelet az ellenzék stílusát már most sejtető, álságos propagandakampányára. A Napközben 24-i adásában ugyanis humanista akciónak álcázott „kollektív megszégyenítést” és szervezett Soros-fel- dícsérést kezdeményezett. Tette mindezt egy „pohár tej” ürügyén, melyet az „éhező” fővárosi gyerekek „megmentése” címén a tőzsdemilliárdos Soros úr könyörado- mányából kíván finanszírozni. A liberális sajtóból és médiából tudjuk, hogy a főváros iskoláiban az éhségtől szédülnek ki a pádból a gyerekek, hisz szüleiknek még arra sem telik, hogy az iskolatejre befizessenek.Nem- csak a nagyszülők, hanem középkorú gyerekeik is jól tudják, hogy jóval a háború után a Nagykörúton órákat álltunk sorba a vidékről so- ronkívül felhozottt rothadt krumpliért. Tudják, hogy egy kis zsírért-lisztért a családi fehérneműt, ágyneműt és étkészleteket vittük cserébe vidékre. Talán fogadjuk el, hogy az adidas-cipős, villogó szuperszerelésben, BMX-en közlekedő gyerekeink szomjaznak, éheznek és szédeleg- nek az 1945 utáni állapotokkal még véletlenül sem ösz- szehasonlítható 1993-as évben? Fogadjuk el, hogy a Budapesti Tejipari Vállalat nem éppen kormánypárti KFT-sitői, akik a még 20 forintot sem elérő termelői árakból duplanagyságú fogyasztói árat varázsoltak, a „csekélyke” különbözeiből nem tudták segíteni az iskolatej akciót? Sajnos tudjuk, hogy a volt állampárti és most szocial-liberális elvtársak mennyire elkötelezetten szociálisak. Annyira, hogy a saját zsebükbe ügyeskedett milliárdokból nem telik jótékonykodásra. Ámde nincs különösebb baj. Itt van nekünk, a „tettek embere”, a kiváló főpolgármesterünk, aki kihúz bennünket a nyomorból és megmenti gyermekeinket. Persze nem egyedül, hanem Soros György áldozatos és főleg „pártsemleges” segítségével. Az angol font megbuktatásának előnyeit milliárdos dollárextraprofittal lefölöző kelet-európai „Róbert bácsi” idelök nekünk néhány milliót. Természetesen csak a megátalkodott népnemzeti és mucsai kirekesztők hiszik, hogy mindezt nem emberbaráti célból, és nem a magyarság iránti önzetlen szeretetből teszi. Talán igazuk is lenne a kétkedőknek, ha nem „beszélne” másról az egész akciót szervező Demszky úr, de főleg nem viselkedne másként, mint az általuk annyit emlegetett etikai „kódexben” meg vagyon írva. Ebben ugyanis már az „első oldalon” látható az alábbi nagybetűs mondat: „Ha ajándékot osztogatsz, azzal ne hivalkodj!” Néhány sorral lejjebb pedig még nagyobb betűkkel virít, hogy „Az ajándékért ne várj, sőt, soha ne követelj nyilvános köszönetét, vagy dicséretet.” Aztán, ha jól tudom még az is benne van, hogy az ajándékkal ne alázd meg a szegényeket. A következő oldalon pedig az szerepel, hogy „a szeretet ajándékát csendben, szerényen és lehetőleg névtelenül kell elküldeni”. Azt kéri Demszky úr, hogy minden iskolában a szülők „döntsenek” tejügyben. Magyarul ez azt jelenti, hogy jöjjenek össze a tanárok és szülők, aztán kellő hódolattal köszönjék meg a „nagylelkű” ajándékot, hiszen az Eszkimó-fagylalt és a „Snickers” után szédelgő iskolásainknak nagyon jól jön egy kis természetes folyadék. És az már csak természetes, hogy ha oly szépen összejöttek, akkor mindjárt le is ránthatják a leplet a kormány társadalomromboló politikájáról, és megismerhetik az egyetlen tökéletes megoldást, a Soros— Demszky-féle modernizációt, a „Way of life american” szellemét. Azt az igazán nemzetsemleges „amerikai- as életutat”, amely ugyan már tökéletesen megbukott a művelt és fejlett tőkés országokban, de melyet most negyedáron a volt szocialista régiókra lehet rásózni, egy igen régi recept szerint. Mindnyájan ismerjük azt a bizonyos ézsaui egytál lencsét, melyért sokan eladják egész jövőjüket. Úgy tűnik, Ábrahám késői követői már nem olyan nagyvonalúak. A „nyomorgó” Budapesten a drága tál lencse helyett, a magyar jövőt egy pohár tejért kívánják megvásárolni. Szeretném hinni, hogy az ilyen és a hasonlóan „etikus és szociális” akciók nem fogják megtéveszteni a fővárosi szavazókat — tanárokat és szülőket — mért az önérzetük és talán büszkeségük is tiltakozni fog az ellen, hogy ennyire olcsón és átlátszóan lehessen voksokat vásárolni. Práczki István Ne legyen pusztába kiáltott szó Nehéz a válasz, a házi feladat a fiktív kérdésre: mi újat mondhatnánk a középiskolai irodalomoktatásról? A „hogyan tovább”? kérdésére adott válaszokkal feltérképezhető lenne a gyakorló pedagógusok álláspontja. A technikai civilizáció felgyorsult világában a gondolkodási műveletek mobilizálása parancsoló szükségesség a középiskolai irodalomtanításban is. Az intézményes (irányított) képzés jobbára itt le is zárul, a jövő felnőttéi kinövik iskolapadjaikat. Jöhet a három „SZ”: szellem, szerelem, szabadság rezignált óhaja, a korlátokkal szembenézés a más élethelyzetekben. A kellő józansággal és mértékkel kialakított igényszint szembefordulhat a megváltozott világképpel, a társadalom elvárásaival, de a tudás, a hit intelligenciával párosulva (mert ez is fejleszthető) egyben konfliktus- feloldozást hordozó, megbecsült értékké nemesülhet A művek életre kelnek és megszólal az alkotó üzenete. A műközpontú elemzés „a teremtett világ” gondolata kerül előtérbe a modern oktatászemléletben. Erről iskolák beszélnek, magyar viszonylatban Cs. Gyimesi Éva könyve érdemel többek közt figyelmet. Csak a tanítási módszerre koncentrálva, a pragmatika oldaláról nézve feladatunk felgyorsítani az ismeretszerzést. A megfelelő fogalomkör kialakításában kulcsszerepe van a tanár magyarázó, irányító irányító képességének. A felfedező (heurisztikus) oktatásban nélkülözhetetlen az asszociálás, az elvonatkoztatás, a jól kezelhető funkcionális ismeret, mely beépül a tudatba. A diák „megszólítja” a klasszikusokat, a kortársakat, értelmezi az alkotói üzenetet. Feltöltődik az ismerős vagy ismeretlen világgal, és új vizeken járva egymaga halad öntörvényű igazával. Gyűlik az inspiráló anyag az irodalmi szabad fogalmazások, stílusgyakorlatok számára. Felszabadul a fantázia, csak legyen kéznél mindig elegendő ösztönző, éltető indíték. Elindul a gondolat, az ember büszke legénye (Adytól kölcsönözve a szóképet), és él a kinyilatkoztatás szabadságával. A tanár nem fojtja belé a szót, esetleg tanácsol és táplálja a szellemi érdeklődést. És ex kathedra nem jelenti ki „csalogány” mondataival az egyedüli üdvösségest. Hiszen a gondolkodás rugalmassága, az egyéni szabadság, az eredeti meglátás az „in médiás res”-szel, a prológussal, vagy egy szál szóval is elemzésre sarkallhatja a diákot. A tanár az órán munkatáblát, a tanítvány munkafüzetet (és nem szépírás füzetet) vezet, melyben kiemeli a lényegest a lexikalitást tartalmazó szellemi közegből. Kétségtelen, hogy a képzésnek ez a formája ezen a fokon legalább négyéves szellemi partneri kapcsolatot igénylő tanár—diák küzdelem, melynek során eldől a „tartozik-követel" • ellentétpár látszólagos paradoxo- na is. Elválik, hogy a pedagógus valóban rátermett-e, követelhet-e? S főként, hogy nem félelemből, kötelességből, hanem szívesen ülnek óráján az „életre szántak”, s még jól is érzik magukat. Ezért is fontos, hogy a pedagógus szeresse, amit csinál, legyen őszinte és humorérzékkel megáldott, akinek érdemes élnie-halnia a pályán. Homo ludesnek is jó, hasznos, sőt kell lenni. A magyar szakos tanár tartozik diákseregének a szép magyar beszéddel is. Ez a tudás parancsként állítja választott mesterségéhez. S itt nem a pátoszos retorikára gondolok (amikkel mostani vagy majdani politikusokat vádolnak), hanem arra, hogy a magyar nyelv zeneisége, a beszéddallam óhatatlanul rögzül a tudatban a sokéves képzés során. A rossz beidegződéseket, interferenciás jelenségeket bajosan, de a felnőtté válásáig leküzdheti a gyámolításra szoruló diák. A felnőtt kevésbé. Ez nemcsak a katedra ügye, hanem a média gondja is bizonyára. S mindez országos mozgalommal, „Beszélni nehéz” körökkel nem orvosolható megnyugtatóan. A beszédről ergo nemcsak beszélünk, hanem beszéltetünk felelősséggel. A tudatos nyelvhasználat nemcsak a fogalmi gondolkodást könnyíti meg, de elősegíti más nyelvek elsajátítását. A félénk, szorongó tanuló is.bátorítással, gátlásait leküzdve beszélni kezd, verset mond, fogalmaz. A beszédkultúra modellje ma még a tanár, aki irányítja a gondolkodást, magyaráz, mert a prófétaság elől nem menekülhet. Még akkor sem, ha szava olykor pusztába kiáltott szó marad. Olsvai Tamás Margit Megátkozták Durayt A Matica Slovenská, melynek kulturális tevékenységgel kellene foglalkozni és a népek közötti barátságot, a szlovák kultúra szépségeit kellene közvetítenie a külvilág számára, beleártotta magát a politikába és gyűlölködik. Egyik újabb bizonyítéka ennek a sanda igyekezetnek a szervezet hetilapjában, a Slo- venské Národné Novinyban közzétett, hirdetésnek álcázott levél, mely egy bizonyos privigyei illetőségű Ondrej Hubáétól származik. A rövid levelet, mint a nacionalizmus szomorú dokumentumát teljes terjedelmében tesszük közzé: „Privigye, 1993. 08. 15. Miklós Duraj, minden megalázás, rágalom, hazug propaganda és a szlovák nemzet hírnevének rongyolása miatt, amelyből én is származom, légy átkozott! Légy átkozott Mikulás Duraj, a szlovák nemzet egyik leg- nagobb fiának, Jozef Cíger Hronsky emlékének gyalázásá- ért, aki a Matica slovenská leghíresebb gondnoka volt. A Te és utódaid gyermekeit sakál lopja ki a bölcsóból! Halálod után veszett zabáló kutyák mérgükben harapdál- ják csontjaidat! Házad fölött zúgjon ez az átok, amíg a szlovák nemzet iránti szeretetet meg nem tanulod, amely műveltséged adott Neked és eltart Téged! * * * Mint figyelmességet egész életeden át tartó, a szlovák nemzet elleni romboló működésedésrt, küldöm Neked megdöglött kutyánk nyakörvét. Jól fog jönni Neked mint isnpirációs anyag egy hasonló pamflett írásánál, amelyre az egész, semmirekellő' életed alatt üggyel-bajjal képes voltál. Ondrej Hubac s. k.” (Slovenské Národné Noviny 34. sz„ 1993. 8. 24. 7. o.) Az Együttélés politikai mozgalom elnökének címzett levélhez néhány megjegyezést kell fűznünk. Jozef Cíger Hronsky író, a háborús bűnösök listáján szerepel. Amikor Durayt Horthy temetésével kapcsolatban kérdezték, értetlenségét fejezte ki, hogy egy magántemetés miatt Szlovákiában egyesek felhördülnek, holott a fasisztoid Hlin- ka-féle Szlovák Néppárt tagjaként közismert Matica-funkcio- nárius újratemetésén a kormány is képviseltette magát. Ennek ellenére, magyar részről senki sem háborodott föl. Egyébként ez az író volt az, aki a szlovák nemzeti felkelést írásaiban elutasította. És ugyanazok, akik temetésén megjelentek, néhány napra rá, a felkelés évfordulója alkalmával koszorúztak és ünnepeltek. A változások után gyakran idézték a szlovák lapok a Kutyaszorító c. Duray-művet, félremagyarázva annak mondanivalóját. A könyv címét Kutyaörvnek fordították és azóta se vége, se hossza a szellemdús példálózásoknak. Erre utal ajándékával Hubáé úr is. A Matica most ünnepelte fennállásának 130. évfordulóját. Ilyen levelek közzététele lenne a szlovák kultúra gyöngyszemeinek propagálása? ^ Balassa Zoltán
