Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-04 / 206. szám

Beszélgetés Antall József miniszterelnökkel Horthy Miklós kormányzóról (Folytatás a 3. oldalról) Horthy Miklós soha nem vétett az alkotmányos jogfej­lődés és az alkotmányos mo­narchia ellen. Következete­sen ragaszkodott a miniszte­riális kormányzáshoz. Soha kísérletet nem tett arra, hogy katonai diktátorként, vagy mint vezérkari főnök a kor­mányzatra kényszerítse a po­litikáját, ami a sokkal prog- resszívebbnek megítélt Pil- sudski esetében ismeretes. Fő­leg nem hasonlítható Anto- nescuhoz, Ante Pavelicshoz, Franco tábornokhoz, hogy ne is szóljak Szálasi Ferencről. Arról a Szálasiról, aki Horthy Miklós kormányzása alatt börtönben ült. Október 15-e után — nem véletlenül — Horthy került egy időre őrizetbe, amikor Szálasi nem­zetvezető lett. — A két világháború közti Magyarország mennyire állt vagy futott politikai kényszer- pályán, hiszen kis ország volt, nem baráti országok vet­ték körül? Egyáltalán meny­nyire lehetett szuverén ma­gyar politikáról beszélni? — Abban az értelemben egyértelműen szuverén volt az ország, hogy Budapesten történt — Horthy Miklós kor­mányzó és a kormány, illetve az Országgyűlés döntése alap­ján — az alapvető politikai kérdések meghatározása. De bizonyos kényszerpálya egy kis ország, sőt gyakran egy nagy ország esetében is fenn­áll. Gondoljunk arra, hogy a ’20-as években, a trianoni bé­keszerződés után milyen meg­kötöttségek érvényesültek, amelyek jelzik a kényszerpá­lyát. Antikommunista és antináci A ’30-as évektől pedig követ­kezik a kibontakozó diktatú­rák időszaka. Nemcsak Mus­solini Olaszországának — ami már korábban is érvénye­sült —, hanem a hitleri Né­metországnak, Japánnak, a ki­bontakozó tengelyhatalmak­nak is nőtt a befolyása. Ebből nemcsak Horthy Miklós nem vonhatta ki magát — amikor az ország hajóját meg akarta menteni és a különböző záto­nyok között el akarta vezetni —, hanem ez az európai de­mokráciákra is befolyással volt. Soha ne felejtsük el, hogy Nagy-Britanniában nem Churchill, hanem Cham­berlain, Franciaországban Da- ladier politikája érvényesült, ami Münchenhez vezetett. Egész Európát a defetista po­litika jellemezte. A világban olyan érzés uralkodott, hogy a demokráciák válságba ke­rültek, az erőt ezek a diktatú­rák jelentik, hogy ne is szól­jak a bolsevik hatalomról és a Szovjetunióról. Ugyanak­kor az Egyesült Államok a két háború között izolacionis- ta politikát folytatott, és a töb­biek semlegesek voltak. Horthy Miklósnak ilyen kö­rülmények között arra kellett törekednie, hogy távol tartsa a legnagyobb veszélyeket, és a legkisebb gazdasági, embe­ri, politikai, erkölcsi veszte­séggel próbálja ez a nemzet, ez az ország túlélni a II. világ­háború poklát, ami nem sike­rült teljesen. — A kényszerpályán moz­gó politikusokat a történe­lem aszerint minősíti, hogy mennyire élt a kisebb lehető­ségekkel, mennyire állt el­len, mennyire csak a kény­szer hatására tett meg bizo­nyos lépéseket. Ilyen tekintet­ben Horthy mennyire volt jó politikus, profi politikus? — Horthy Miklós több is volt, meg kevesebb is. Nem lehet besorolni a politiku­sok, a miniszterelnökök vagy a kormánypolitikusok sorába. Folyamatosan és fo­kozatosan — éppen a politi­kusokkal való folyamatos kapcsolatában, a kormány­zás gyakorlatában — egyre inkább politikussá is vált. De az ő személyisége más szerepet töltött be, mint egy miniszterelnök. Az ő szere­pe valóban az volt, hogy fenntartsa az alkotmányossá­got, ha úgy tetszik jobb és bal felé; egyszerre volt éle­sen antikommunista és anti­náci. Olyan összetartó sze­rep ez, ami igenis egy mo- narchára, egy régensre emlé­keztet, aki királyi jogokat is gyakorol. Itt egy mondatra érdemes megállni. Horthy nem idegen közjogi funkció­ban gyakorolta ezt a hatal­mat, hanem Hunyadi János kormányzóságát felidézve, amelyik egyértelmű szerep­kör volt. Kossuth Lajos is kormányzó-elnök a trónfosz­tás után, félúton a monar­chia és a köztársaság között. Horthy Miklós az átmeneti időszakban egyértelműen egy monarchiának a régen- se, amit ő soha túl nem lé­pett, és nem élt vele vissza. Emelkedett művelődéspolitika Ez a korszak, éppen Horthy hatásköre, jogköre, személyisége következtében nem jelentett monolitikus, to­tális államot, ahol minden a kormányzó nevéhez kell hogy fűződjék és minden csak a kormányzó hozzájáru­lásával sikerülhet. Ne feledjük, hogy ez az a korszak, amelyik megörököl­te az egykori Magyarország­nak minden baját: elmaradt földreformokat, elmaradt tu­lajdoni és egyéb szociális in­tézkedéseket, amelyek a há­ború előtti Magyarországra is jellemzőek voltak, s amelye­ket nem sikerült egy átfogó reformmal megoldani. Horthy mindezeket konzerva­tív magyar politikusként, poli­tikusokra támaszkodva igye­kezett javítani és előrevinni. Ne felejtsük el, hogy mit je­lentett a '20-as években Kle- belsberg Kúnó alatt a magyar művelődéspolitika emelke­dettsége az óvodáktól a colle­gium hungaricumokig. Mit je­lentett az egészségpolitiká­ban és a szociálpolitikában ez a korszak, amiben termé­világa is benne volt. Mit je­lentett az, hogy Magyarorszá­gon a parlamentben Kéthly Anna, Bajcsy-Zsilinszky End­re és mások olyan beszédeket mondhattak el, amelyeket csak a legdemokratikusabb parlamentekben lehetett ellen­zékiként elmondani. Mit mondhatunk a kornak sajtó­szabadságáról és az ellenzék lehetőségeiről? Mit jelentett a gazdaságpolitikában a pen­gő bevezetése? Hogyan sike­rült az infláció után stabilizál­ni Magyarország gazdasági életét, ami ugyan rövid életű volt, mert utána következett egy kegyetlen válság, ame­lyik az egész világot megráz­kódtatta. A későbbi évekről is kijelenthetjük, hogy a gaz­daságpolitikában, a belpoliti­kában és az alkalmazott poli­tika számos szférájában nagy fejlődés ment végbe. Sőt, a ’30-as években a rendszer ke­retei között az ellenzék már a második reformkor reményé­ben fordult az adott korszak politikai rendszere ellen. — Erről kevesebbet hall­hattunk az elmúlt évtizedek­ben, de hallhattunk a 3 mil­lió koldus országáról. — A „3 millió koldust” egy nyilas hajlamú ember, Oláh György szélsőjobbolda­li radikális publicista fogal­mazta meg, csak ezt mindig elfelejtik. Nem árt, ha ezt is a szociális demagógia körébe soroljuk. Hárommillió kol­dusról nem lehet beszélni. Az egyik harmadik világbeli diplomata mondta nekem tíz évvel ezelőtt, hogy aki ilyet mond, az nem látta még a kol­dusok Latin-Amerikáját. — Ennek ellenére hallhat­tunk a „hárommillió koldus országáról”, és ismerjük, ol­vastuk Féja Géza, Illyés Gyu­la és mások írásait a két há­ború közti parasztság eseten­ként rettenetes viszonyairól. Ez a kettő hogyan fér össze, hol van itt az igazság, hova billen a mérleg nyelve? — Nem lehet egy államfőt örökséggel együtt felelőssé tenni azért, ami akkor történt. Politikai értelemben nyilván­valóan adott egy keret. Az ál­lami politika szintjén kima­gasló fejlődést elérő közigaz­gatás keretében érvényesül­tek a törekvések. Annak a korszaknak a közigazgatása szakszerűbb, mint valaha. Ugyanakkor lehetővé vált, hogy az ellenzék feltárja a ba­jokat — és én azonosítom magamat a falukutatóknak és a népi* íróknak azzal a hatal­mas feltáró munkájával, a korszak politikai ellenzéké­nek az elemzéseivel. Mindezt történelmileg, politikailag csak úgy lehet megítélni, ha ismerjük Horthy Miklós sze­mélyét, az egésznek keretet adó államfőt. A kormányok pedig úgy váltották egymást, ahogy az adott kül- és belpoli­tikai lehetőségek ezt megen­gedték Bethlen Istvántól Gömbös Gyulán át Teleki Pá­lig, Imrédytől Bárdossyig és Kállay Miklósig. Ők mind más-más politikai irányvona­lat jelentettek. Nem lehet úgy elképzelni, hogy Horthy Mik­lósnak lettek volna a bábjai. Voltak, akik távol álltak tőle, voltak, akik közel álltak hoz­zá. A tragédia mindig az a po­litikában, hogy ha az inga egyszer kileng balra, akkor szükségszerűen kileng jobb­ra, és amíg az inga megáll kö­zépen, addig néha esztendők vagy évtizedek telnek el. — Engedje meg, hogy két konkrét kérdésben kérjem a véleményét Horthy személyi­ségét, politikáját illetően. Az egyik Magyarország hadba lépése. Olvastam egy kitűnő történésztől, hogy a Szovjet­uniónak szóló hadüzenet ak­kor nem volt szükségszerű. Nem volt Magyarországon akkor olyan nyomás, hogy ez szükségszerű lépés lett vol­na. És Horthynak, hogy úgy mondjam, felelőssége van ab­ban, hogy akkor üzentünk hadat a Szovjetuniónak. Korai hadba lépés — Horthy Miklós kormány­zó igyekezett elkerülni Ma­gyarország belépését a II. vi­lágháborúba. 1939-től kezd­ve — hasonlóan Teleki Pál­hoz — mindent elkövetett, hogy erre ne kerüljön sor. Elég, hogyha a külpolitikai lé­pésekre utalok, arra a maga­tartásra, amit Magyarország tanúsított a menekültekkel kapcsolatban. Arra, hogy a más országokból kiüldözöt­tek itt leltek otthonra, keresz­tények és zsidók egyaránt. Természetesen minden, ami jogtalanság vagy a jogállami­sággal ellentétes, ellentétben áll az emberi egyenlőséggel, beleértve a zsidótörvényeket. Ez nem magyarázható és nem fogadható el. Jogi, embe­ri szempontból soha nem ak­ceptálható, történelmileg vi­szont sokféleképpen indokol­ható. Ami pedig a hadba lé­Lovas testőrök díszmenetben fővetéssel tisztelegnek az ud­varlaki őrség előtt Vitézavatás a Margitszigeten, alabárdos testőrök díszsorfala között (1920-as évek) szetesen az ellenzék gondolat- egyszerűen egy történelmi Horthy Miklós Tatabányán a bányászlakások ünnepélyes átadásán (1920-as évek vége, ’30-as évek eleje)

Next

/
Oldalképek
Tartalom