Pest Megyei Hírlap, 1993. szeptember (37. évfolyam, 203-228. szám)
1993-09-03 / 205. szám
_§ PEST MEGYEI HÍRLAP LEVELÜNK JÖTT 1993. SZEPTEMBER 3., PÉNTEK 13 A liberálisok és a temetés jégfc Jellemző, hogy liberá- Hsaink miként tudják az ellenkezőjét gyakorolni mindannak, amit hirdetnek. Legfőbb jelszavaik közé tartozik a türelem, a másság tisztelete, holott belőlük ezen erények igencsak hiányoznak. Hirdetik a türelmet mindaddig, míg velük szemben kell türelmesnek lenni, de merjen valaki másképpen gondolkodni mint ők, máris fasiszták lesznek. Jó példa erre a napjainkban zajló Horthy-temetés körüli hangulatkeltés. Ismét bebizonyítják, hogy liberális lelkűiéiben mennyi bolsevik anyag halmozódott fel. Negyven évig az volt a nyerő, aki megátkozta a múltját, megtagadta a saját gyökereit. Mai liberálisaink ugyanezt vátják tőlünk az európaiság nevében. Úgy félnek a volt kormányzó hazatérő hamvaitól, mint valami titkos reinkarnációtól. Hol volt ez a félelem akkor, amikor a kommunista vírustól legyengült nemzetet orosz kézre játszó pártvezér sírját ellepték a nosztalgiázó Thürmer-fíúk? Sehol, mert a liberális félelem olyan, mint a rossz mérleg: mindig csak az egyik oldalra billen. Ha valaki például — akár csak szavakban is — a határon túli magyarokat ért diszkrimináció ellen akar fellépni, az már nacionalista, szélsőséges, vagy ehhez hasonló. Ugyanezek a liberalizmus maszkját viselő européerek tűrik a Kádár-korszak feletti nosztalgia egyre nyíltabb megnyilvánulásait. A temetéssel kapcsolatban még annyit: nem a hamvaktól félnek ezek a marxizmus emlőin felcseperedett, most már Amerika emlőiből táplálkozó „szabadelvűek”. Ez a mítosz valahogy így szól: A „Horthy-fasizmust” a vörös „Grál-lovagok” buktatták meg, így az ő diktatúrájuk — bár okozott bajokat — mégis a kisebbik rossz volt. Ez az elmélet késztet arra, hogy kimondjam: egyre kevesebben hisznek a mesékben. Földes György Nagykőrös Mit jelent a liberalizmus? Olvasom az idegen szavak szótárában a liberális szó jelentését, és a következő meghatározásokat találom: Szabadelvű, engedékeny, elnéző, nagyvonalú, bőkezű. Ha ezekkel a jelentésekkel összehasonlítom a hazánkban működő két legismertebb liberális párt megnyilvánulásait, rengeteg ellentmondást találok a szó jelentése és a gyakorlatban való alkalmazása között. Természetesen a Horthy- temetéssel kapcsolatos hisztériakeltésre gondolok elsősorban. Erről a témáról már több írás megjelent a lap hasábjain, mindegyikkel egyetértettem. Őszintén szólva, amikor először hallottam a kormányzó hamvainak hazahozataláról, egy pillanatig azt hittem, hogy hivatalos, állami temetése lesz. Természetesen el kell fogadnunk, ha ez politikailag megoldhatatlan, de azt nagyon remélem, hogy a kormány tagjai magánemberként részt vesznek a temetésen. Mint ahogy valószínűleg ott lesznek hazánk kiemelkedő közéleti személyiségei, és nagyon sok otthon és külföldön élő magyar ember is. Hiszen Horthy Miklós a magyar történelem kiemelkedő alakja volt, nem volt háborús bűnös, és sok idős ember, akik már akkor is éltek, jó szívvel emlékeznek rá. Nagyon örülünk Antall József miniszter- elnök úr történelmi elemzésének, amelyet a televízióban láthattunk. De a liberális pártok, elsősorban az SZDSZ, már jó előre megkezdték a hangulatkeltést. háborús bűnösnek beállítva Horthy Miklóst, és így azt sugallva, hogy az is bűnös, aki elmegy a temetésre. Hogy fér ez össze a szabadelvű gondolkodással? Hiszen ők is tudják, hogy amit negyven évig az iskolában tanítottak Horthyról, nem felel meg a valóságnak. Ha a magyar nép egy nagy történelmi alakjának a temetésére megy, ezzel nem akar senkit sem sérteni, nem ez a célja. Javasolom, hogy próbálja ezt az SZDSZ így felfogni. Nagyvonalúan, liberálisan. Kendrik László Szob Vissza a Lónyayt! Felháborító, hogy a Közgazdaságtudományi Egyetem helyet biztosít 10 idegen vállalatnak, kft.-nek, bankfióknak, „center”-nek a mi református „Lónyay” gimnáziumunkban. Az egyetem rektora arra hivatkozik, hogy nekik van szükségük rá, ezért nem engednek vissza jogos tulajdonunkba, amelyeket a mi és szüléink téglajegyeiből építettek föl! —- Világgá fogjuk kürtölni ezt az „orgazdaságot”. Ősszel, más helyen (ideiglenesen), megindul a református „Lónyay” gimnázium. Hatszoros túljelentkezés volt mind a tanárokat, mind a tanulókat illetőleg, tehát elsőrendű fontosságú, hogy ott működjön az egész iskola. Egyelőre (toleranciából) a Kinizsi utcai épületszámy I., II., III. emelet és a földszinti tornatermi részt az első emeleti oratórium (most kosárlabdaterem), valamint a tanári (159-es szoba) átadásával. — A „Számítóközpont”, a teljes IV. emelet, a könyvtár, stb. — bérleti díj ellenében — az egyetem használatában maradhatna 2000-ig). De semmi esetre meg nem engedhető, erkölcsileg sem, anyagilag sem, hogy iskola helyett helyet kap az 1. francia tulajdonú oktatási intézmény (lásd: Pesti Hírlap 1993. júliusi cikkét) 2. Acid/ Raaps iroda, 3 . H. Y. nap. Woman Studies Center, 4. IBM Reklámközpont, 5. Eco- nomix Rt. vezérigazgatóság, 6. International Studio Center, 7. Budapest Bank-fiók, 8. Unishop Kft., 9. Könyvesbolt (nem jegyzetellátó!), 10. Budapest Institut for Graduate International Studies — „Égbekiáltó!" Igazságot kérünk és követeljük az iskolánkat, a Lónyayt! Isten segedelmével. Zürrer Máthéné Svájc Tito Magyarországon Szerdai számunkban jelent meg az „Egy különös, »trónfosztás«” című levelünk. A szerzó' ebben azt állítja, hogy az 1948. március 15-i ünnepség kiemelt vendége Tito partizánvezérből lett marsall, államfő. A levélnek e részletére érkezett szerkesztőségünkbe a következő megállapítás: „Ez nem igaz. Akkor már romlott az MKP—JKP viszonya. Tito 1947. december elején járt Magyarországon, s utána már csak a Kádárrendszerben. Sugár András a Panoráma szerkesztője * A pontosítást köszönjük. HISTÓRIA Pest-Pilis-Solt vármegye a márciusi forradalom viharában I Kevés olyan szakasza . van évezredes nemzeti történelmünknek, amidőn a társadalmi haladásért és a haza függetlenségéért, szabadságáért vívott lélekemelő küzdelem motorjaként funkcionáló Pest-Buda és az egykori „vezérvármegye”, Pest-Pilis-Solt megye múltja olyannyira összefonódott volna, mint az 1848— 1849-es polgári demokratikus forradalom és honmentő szabadságharc viharos hónapjaiban. Tudvalevő: a márciusi forradalomnak, mely a feudális jobbágyrendszer fölszámolásával elindította Magyarhont az európai típusú, polgári demokratikus fejlődés felé vezető úton — melynek befejezése mindmáig várat magára —, továbbá a reakciós bécsi udvari körök hitszegő támadása miatt kirobbant függetlenségi szabadságharcnak ma már könyvtárnyi irodalma van. Rengeteg publikáció érinti a „vezérvármegye” korabeli történéseit is. Mégis, mind a mai napig igen keveset tudunk arról, minemű hozzáállást tanúsítottak az események tömegbázisát képező jobbágyi, polgári és kisnemesi származású tömegek a sorsdöntő pesti forradalommal kapcsolatban, s egyáltalán, hogyan festett „alulnézetből”, egy egyszerű kisember szemszögéből 1848—1849 heroikus kísérlete. Nos, többek között éppen emiatt rendkívül becsesek a kései utókor számára egy demokratikus érzelmű, vidéki néptanító, Kardos István föl- jegyzéséi, mert pontosan azokkal a mozzanatokkal ismertet meg bennünket, melyek az országos „nagypolitika” függvényében óhatatlanul háttérbe szorultak a történelmi feldolgozásokban. Ez a kisnemesi származású (1822—1894) pedagógus maga is. a történeti Pest-Pilis-Solt vármegye szülötte volt. s amidőn a Reformkor nemzeti, liberális és demokratikus eszméi az 1840-es évek elején megkezdték hódító hadjáratukat az ország és a megye centrumából. Pest szabad királyi városából, szalkszentmártoni néptanítóként közeli barátságot kötött az elhíresülő költővel, Petőfi Sándorral is, aki egyre nagyobb befolyást gyakorolt a vidék jobbágyi és polgári származású (hono- rácior) értelmiségére is. „Az én családom” című, mind a mai napig kéziratban levő, háromkötetes memoárjában a szalkszentmártoni pedagógus többek között megemlékezik arról is, miként ismerkedett meg a forradalom költőjével 1844. április 7-én, egy református összejövetel kapcsán, a vadasi pusztán árválkodó csárdában, mely alighanem egyik mintája lehetett a mindannyiunk által jól ismert „Kutyakaparó- nak”: „1844... Pünkösd napján mi sz.mártoniak, u.m. Végh Ferenc, Nyikos Péter s Kovács István káplánok és én a legátussal, Fördős Károllyal összejövetelt rendeztünk a Vadas pusztán levő vendéglőben a dunavecseiekkel, kik is ezek voltak: Bállá István tanító káplán, Szűcs István rektor, Oláh Károly preceptor, hozván magukkal a már akkor hírre kapott költőt és a Pesti Divatlap szerkesztőjét, Petőfi Sándort, kinek atyja Petrovics István D.Vecsén mészáros volt. Mulattunk, ettünk, ittunk, muzsikáltattunk. Majd aztán daloltunk, s mikor a többek közt daloltuk ezt a nótát: «„Hát nekem már vigasztalást mi sem ad! Bánatomban le kell innom magamat» stb. Petőfi azt mondta: ezt a dalt ő szerezte! Én felelém: «Nem! Mert azt Pönögei Kis Pál írta!» «Hiszen — mondá ő — én vagyok az! Ez az én irodalmi álnevem!» így ismerkedtem meg Petőfivel, kinek atyja 1844-ik év őszén Sz. Mártonba került lakni, s itt volt vendéglős és mészáros. Petőfi néhány hétre kijött Sz. Mártonba, s itt Írogatott buzgón és hűségesen úgy éjfélig is fönn volt. Az iskolaudvart csak egy deszkakerítés választotta el a vendéglőtől, s ezen ő alkonyat tájon — majd mindennap átlépett hozzánk — tanítókhoz — beszélgetni vagy egypár pre- feránsz kártyapartit játszani. A mi munkát írt, azt impurumban átadta nekünk olvasás végett. Itt írta — mint emlékszem — a «Hóhérkötele» czímű regényét, azután «Zöld Marczi», «Tigris és hiéna» czímű színművét és számos sok verseit, melyek részint a «Pesti Divatlapban» jelentek meg, részint a censura miatt asztalfiókjába tétettek be, — mint az «Őrült» és a «Papokról írt legenda» stb. — Innen, Sz. Mártonból rándult át Kun- szentmiklósra, hol öccse, Pista székálló legény volt, és a hol a fiatalság Bankos Károly vezérlete alatt bankettet rendezett számára, — a mely alkalommal rögtönözve írt a K. Sz. miklósi. fiatalsághoz egy költeményt. mely így kezdődik: «Fáj az én jobbkezem véghe- tetlen!» Szentmártonban rendezte addigi verseit, melyeket sajtó alá velem íratott le s jutalmul a nyomtatványból- egy példánt ajándékozott nekem. Máig sajnálom, hogy valamelyik tőllem kölcsönözni szokott olvasó rossz akarata miatt tőlem elveszett a becses munka!!” Ezt követően a szalkszentmártoni néptanító négy esztendeig nem találkozott Petőfivel. Kardost a Duna-melléki református egyházkerület dunavecsei „traktuális gyűlés”-e 1846 májusában áthelyezte a Csepel-szigeti, fővároshoz közeli Szigetszentmiklósra. Ugyanis Sütő Lajos rektortanító elköltözött a faluból, s helyét az addigi leánytanító, a katonaviselt Bállá Lajos foglalta el. Kardost pedig a megüresedett leánytanítói állásra helyezték át a szigetségi Szentmiklósra. Itt közeli barátságot kötött a már 1840 óta e református magyar helységben taní- tóskodó, dunapataji származású Bállá Lajos rektorral, Fejes Sándor jegyzővel, Borsos Imre bíróval, Fábián Péter református kurátorral és mindenekelőtt a kálvinista prédikátorral: Parragh Ferenccel, továbbá népes családjával: Bettivel, Rózával, Ágnessel, Laurával, Bertivel, Zsigával, Gedával és Kálmánnal. A falubeliek csakhamar nagyon megszerették az ifjú református leánytanítót is: „ Bállá kollégámmal én igen jó barátságos viszonyban éltem. Egymás nélkül semmi látogatást nem tettünk a falunkbe- li jóembereinknél, kik di- csekedés nélkül mondva szerettek bennünket és sokszor hangsúlyozták, miszerint még ilyen derék két tanítójuk nem volt.” (Folytatjuk) Dr. Fenyvesi László A követi utasítások elfogadása Az utolsó rendi országgyűlést 1847 novemberére hívták össze. Az ellenzék júniusban elfogadta az Ellenzéki Nyilatkozatni, az egységes politikai reformok programját. A Batthyány Ixijos gróf vezette reformellenzék úgy döntött, hogy Pest vármegyében -— az ország politikai életében legnagyobb súlyt betöltő megyében — Kossuth I-ajost és Szentkirályi Móriczat jelöli a követvá- las/táson. A vármegye augusztusban bízta meg Nyáry Pált és Szentkirályit, hogy készítsék ei a követutasításokat, vagyis azt a programot, melyet a megválasztandó követnek (képviselőnek) az országgyűlésen majd képviselni kell. Az utasítás elkészítésébe Kossuthot is bevonták, sőt mint a történeti kutatás megállapította, nagyobbrészt ő állította össze. A vármegye 1847. szeptember 2—4-e között vitatta meg az előterjesztést és azt néhány apró módosítással elfogadta. A terjedelmes, nyomtatásban mintegy 30 oldalas utasítás az ország valamennyi fontos kérdésével foglalkozott. Főbb gondolatai már korábban ismertek voltak, részben az Ellenzéki Nyilatkozatból, részben pedig a reformellenzék vezető politikusainak írásaiból, beszédeiből. Azokat azonban meghaladta következetességével, átfogó jellegével — ezért válhatott mintájává a többi vármegye hasonló utasításának. Kossuth e program alapján nyerte el végül Szentkirályi mellett a követséget és válhatott az 1847—1848-as országgyűlés meghatározó személyiségévé. Pogány György
